Ugrás a tartalomhoz

Sándorfi István

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sándorfi István
Született1948. június 12.
Budapest
Meghalt2007. december 26. (59 évesen)
Párizs, Franciaország
SírhelyBudapest
Nemzetiségemagyar
Stílusahiperrealizmus
A Wikimédia Commons tartalmaz Sándorfi István témájú médiaállományokat.

Sándorfi István (franciául: Étienne Sandorfi, Budapest, 1948. június 12. – Párizs, Franciaország, 2007. december 26.) magyar festő. Külföldön elismert művész volt, idehaza sokáig nem is tudtak róla. Első hazai kiállítása 50 évvel azután volt, hogy elhagyta az országot.

Élete

[szerkesztés]

Édesapja egy amerikai tőkés nagyvállalat (IBM) magyarországi igazgatója volt, ezért 1950-ben koncepciós perben (kémkedés vádjával) öt év börtönre ítélték. A család aközben Csökmőre lett kitelepítve, ezután Vecsésen éltek, majd titokban Kispestre mentek az anyai nagyszülőkhöz, id. Magyar József és neje.[1] 1956-ban, pár nappal a forradalom előtt szabadult.[2][3]

8 évesen, 1956-ban hagyta el családjával Magyarországot. Az IBM segítette őket a szökésben, hiszen miattuk került az apa börtönbe: lefizették az ávósokat, a határőröket. Gyalog mentek át Ausztriába, ahol egy menekülttáborba kerültek, másnap az IBM kocsit küldött a családért és a következő éjszaka már egy elegáns bécsi hotelben laktak. Fél évig utazgattak, jártak Spanyolországban is, majd Németországba mentek.[4] 1958-ig élt a család ott, majd Sándorfi onnantól kezdve haláláig Franciaországban élt. Párizsban az École Supérieure des Beaux Arts-ban szerzett diplomát és járt a École des Arts décoratifs-ba is.

Két lánya van, Ange (*1974) és Eve (*1979).[3][5]

2007. december 26-án hunyt el egy párizsi kórházban, egy gyors lefolyású betegség vitte el. 2008. január 2-án vettek tőle végső búcsút Párizsban, majd akaratának megfelelően hamvait Magyarországra hozták, a kispesti Újtemetőben nyugszik, anyai nagyszülei sírboltjában.[5]

Művészete

[szerkesztés]

Először a rajzolásba menekült, majd 12 évesen olajfestményeket kezdett festeni. 1956-ban első rajzain a kispesti lakásuk ablakából figyelt forradalmárok szerepeltek, annyira jól, hogy anyja el is rejtette ezeket a műveket.[2] Az 1970-es évektől 15 éven át saját magát használta modellként, ennek fő oka az volt, hogy zavarta, ha munka közben más jelen volt. Emiatt az önábrázolás miatt sokan nárcizmust véltek felfedezni a képeiben. Ezzel együtt nem csak az embereket űzte el maga mellől az alkotás fázisai alatt, hanem a természetes fényt is.[2] Első kiállítása egy kis párizsi galériában volt, 17 évesen. A kiállítás megrendezéséhez szerencse is kellett: véletlenül fedezte fel a Galerie des Jeunes nevű galériát, ahol a bemutatott művek alapján döntöttek arról, hogy ki lehet-e állítani náluk.[6] Ezeket a képeket tollal rajzolta, a tintát az ujjával elhúzva, így portréi fényképszerű hatást mutattak.[2] 1970-ben már voltak megrendelései.[6] Egy idős kritikus, Henri Hérault ajánlására képeit kiállították a Galerie 3+2-ben, majd a Galerie Laplace-ban. Itt látta meg és vette meg egyik képét egy kereskedő, aki bemutatta őt egy komoly galériának.[6] 1973-ban volt az első igazán jelentős kiállítása Párizsban, a Modern művészetek Múzeumában.[3] Ettől kezdve több külföldi galéria is versengett Sándorfi képeiért, így a későbbiekben Koppenhága, Róma, Párizs, München, Brüsszel, Bázel, New York, Los Angeles és San Francisco képtárai adtak helyet képeinek.

Az első időszakában egyszerű portrék helyett különféle tárgyak bonyolult beállításait alkotta meg. Meghökkentette a nézőket a belekről készült csendéleteivel.[2] Képein ekkor gyakran kifacsart, megkötözött tagokkal, torzóként, bekötött szemmel, vagy oda nem illő tárgyakkal festette le önmagát. Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején színvilága a kék, a lila, illetve ezek hideg kombinációja volt. A 80-as években több kéz- és lábrészletet festett, valamint csendéleteket, női alakokat, természetesen csak fotók alapján. Egész pályája során kísérletezett, javítgatta stílusát.[2]

1988-tól kezdve főleg csak női alakokat festett, modelljei gyakran a saját lányai voltak. Szokásához híven a leplekbe burkolt női testek mellett szokatlan tárgyak voltak megtalálhatók. Ezzel szemben csendéletein már főként palackokat, gyümölcsöket - almákat, narancsokat, barackokat, körtéket - ábrázolt. Képei háttere általában semleges, egyszerű fal, azonban azok repedéseit is a legaprólékosabban megfestette.[2]

Első magyar vonatkozású kiállítása 2001-ben volt a párizsi Magyar Intézetben, ezt - miként a későbbi magyarországi kiállításait is - Makláry Kálmán szervezte.[5] Első magyarországi kiállítása (napra pontosan) 50 évvel az után jött létre, hogy elhagyta Magyarországot, 2006-ban, akkor 15 képét lehetett megtekinteni a budapesti Erdész & Makláry Fine Art galériában. 2007. április 13-ától június 3-áig Debrecenben volt gyűjteményes kiállítása, a MODEM-ben 70 képével lehetett találkozni.

„ A magyarokban erős vágy él egy olyan kulturális divat iránt, amelyből évtizedekig kizárták őket. Egymást érik az avantgardnak látszani akaró kiállítások, az installációk, a monochrómok. Utánozni próbálják a kapitalista művészet mámorát, amely egy mesterséges, nyugaton már régóta letűnt kultúrát jelent. A divat nem pusztán a művészet legnagyobb ellensége, a divatjamúlt divat annál is rosszabb: nevetségessé teszi az elképzelést, amelyet a hivatalnokok a művészetről alkotnak. ”

– Sándorfi István[7]

Bár két neves intézményben is tanult, önmagát mindig autodidakta művésznek tartotta. Sándorfi Istvánt a műkritikusok gyakran a hiperrealista művészek közé sorolták, ő maga sosem sorolta oda magát, ugyanis az aprólékosnak tűnő képein valami mindig szándékosan hibádzott (elmázolt kéz, elmosódó lábfej), ami megtörte a festmény fotószerű hatását.[5]

Kiállításai

[szerkesztés]
  • 2016 - Museu Europeu d'Art Modern, Barcelona
Sándorfi István képeinek listája A táblázat a jobbra található linkkel nyitható!
A kép címe Típusa Mérete Kiállítva Készült
Clothilde       1960
Julius Olaj 81x61 cm Gyűjtemény 1960
Silence       1960
Anyu       1965
Face de violon       1965
Lèvres au violon Olaj 55x46 cm Gyűjtemény 1965
Fleurs au citron       1965
L'orifice       1965
Oeil et serpentins       1966
La vie en rose       1966
Autoportrait en vert       1967
Composition oculaire       1967
Formes inertes       1967
Oeuf oculaire       1967
Torse vert       1967
Allégorie sexuelle 1       1968
Allégorie sexuelle 2       1968
Allégorie sexuelle 3       1968
Charlotte       1968
Ma cousine       1968
Mamelon épinglé       1968
Nature morte aux organes Olaj 92x73 cm Gyűjtemény 1969
Allégorie de la cellule vivante Olaj 89x116 cm Gyűjtemény 1970
Poupées aux mégots Olaj 73 x 60 cm Magángyűjtemény, Párizs 1970
Au revoir maman Olaj 195 x 97 cm   1974
Maternité à la panhard Olaj 195 x 97 cm   1974
Incident de parcours Olaj 175 x 175 cm   1974
Autoportrait en accordéoniste no. 2. Olaj 200 x 150 cm   1974
Nos oiseaux Olaj 195 x 260 cm   1974
La sainte famille Olaj 195x300 cm Magángyűjtemény, Párizs 1975
Le poids des ascendants Olaj 195 x 250 cm Magángyűjtemény 1975
Photoportrait 1 Olaj 195 x 114 cm   1975
Photoportrait 2 Olaj 195 x 114 cm   1975
Photoportrait double Olaj 195 x 114 cm   1975
'Portrait de famille champetre Olaj 195 x 250 cm   1975
La sainte famille Olaj 195 x 300 cm   1975
Solarium Olaj 195 x 195 cm   1975
Lecon de conduite Olaj 142 x 129 cm   1975
Antigone Olaj 195 x 114 cm   1976
L'ascension irrésistible d'Emmanuel S. Olaj 195 x 97 cm Magángyűjtemény, Belgium 1977
Denise à travers des tubes       1978
Porcherie Olaj 280 x 195 cm Magángyűjtemény, Párizs 1979
L'esquive Olaj 195x114 cm Magángyűjtemény, Párizs 1980
Les palettes de la mémoire ou la souillure des chromosomes       1981
L'offrande ou la culture des asticots       1981
Pâte de guimauve       1981
L'un et l'autre       1981
Le dépit des amnésiques Olaj 195x195 cm Magángyűjtemény, Párizs 1982
Le pantin Olaj 200x150 cm Magángyűjtemény, Párizs 1982
L'abandon Olaj 195x130 cm Magángyűjtemény, Párizs 1982
La pêche miraculeuse Olaj 195x260 cm Magángyűjtemény, Párizs 1983
Le couple       1983
L'otage Olaj 220x150 cm Magángyűjtemény, Párizs 1984
Sweet Home Olaj 195x260 cm Magángyűjtemény, Párizs 1985
La résurrection du blanc de titane Olaj 230 x 180 cm Magángyűjtemény, Párizs 1985
Fragment de crucifixion Olaj     1985
Pas si fou Olaj 180x180 cm Magángyűjtemény, Párizs 1985
Les méandres de la comparaison Olaj 195x220 cm Magángyűjtemény, Párizs 1986
My truth is yours Olaj 210x180 cm Magángyűjtemény, Párizs 1986
La fausse vierge Olaj 180x210 cm Magángyűjtemény, Párizs 1987
Scène d'intérieur - Le pardon Olaj 195x195 cm Magángyűjtemény, Párizs 1987
Shawn et Deborah-peinture noire       1988
Amen Olaj 150x130 cm Magángyűjtemény, Párizs 1988
Le radeau de la méduse Olaj 170x170 cm Magángyűjtemény, Párizs 1988
Scène d'intérieur-peinture noire       1989
Ange au peignoir rose       1989
Ange à l'oeil effacé Olaj 146 x 114 cm Magángyűjtemény, Párizs 1989
Beverly Hill's Olaj 162x114 cm Magángyűjtemény, Párizs 1989

Díjak, kitüntetések

[szerkesztés]

Franciaországban megkapta az Ordre des Arts et des Lettres kitüntetést.[forrás?]

Források

[szerkesztés]
  • szerk.: Makláry Kálmán: Sándorfi. Budapest-Párizs: Makláry Artworks Kft. (2007). ISBN 978-963-87350-3-4 

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. ↑ Makláry, i. m. 27. o.
  2. ↑ a b c d e f g Gőz József: Ki volt Sándorfi István?. Művész-világ.hu, 2008. február 5. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  3. ↑ a b c Istvan Sandorffy Artworks Biography (angol nyelven). fosaw.com. [2007. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 13.)
  4. ↑ Makláry, i. m. 28. o.
  5. ↑ a b c d MTI: Meghalt Sándorfi István festőművész. Index, 2007. december 28. (Hozzáférés: 2013. január 9.)
  6. ↑ a b c Makláry, i. m. 31-32. o.
  7. ↑ A hónap alkotása: Sándorfi István. Gothic.hu. (Hozzáférés: 2013. január 9.)[halott link]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Sándorfi_István&oldid=25379347”