Roland-ének
| Roland-ének | |
 | |
| A Roland-ének egy 12. századi kéziratának egy lapja | |
| Szerző | Turold |
| Megírásának időpontja | 12. század |
| Témakör |
|
| Műfaj | eposz |
| Versmérték | decasyllable |
| Külső hivatkozás | [1] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Roland-ének témájú médiaállományokat. | |
A Roland-ének vagy régiesen Roland-dal (franciául: La Chanson de Roland) a franciák legfőbb nemzeti eposza.[1] A középkori lovagi epika kiemelkedő darabja.
A valós történelmi eseményeken alapuló, de az utókor emlékezetében erősen módosult történet a kereszténység és az iszlám vallás küzdelmét jeleníti meg irodalmi formában.[2] Roland mártírhalála a keresztény lovageszmény egyetemesült példájává vált (Krisztus katonája-motívum).
A Nagy Károly korában élt Roland lovagról szóló monda alapján több népies költemény keletkezett a középkor során. A hastingsi csata (1066) előtt zengett ilyen dalt Taillefer Hódító Vilmos serege előtt. Hasonló dalok tették alapját az 1130 körül keletkezett Turpin-féle úgynevezett Krónikának és a Carmen de proditione Guenonis című költeménynek, de ugyanezen dalok alapján írta meg egy énekes a Chanson de Roland vagy De Roncevaux című francia nemzeti hőskölteményt. Az asszonáncokban írt művet a 12. és a 13. században többször átdolgozták. Tulajdonképpen ezt nevezik Roland-éneknek.
A Roland-éneknek több változata is van. Napjainkban az 1832-ben, egy oxfordi könyvtárban fölfedezett változatot tekintik a téma legtökéletesebb kifejtésének.[1] (Általában ez, az ófrancia nyelven írott mű a külföldi fordítások alapja.) Az irodalomtudományban többséginek tekinthető az az álláspont, hogy ez a verzió úgy jött létre, hogy az évszázadok során szájhagyomány útján terjedő hősi éneket egy bizonyos Turoldus nevű, normann származású, klasszikus műveltségű pap formába öntötte és lejegyezte. Az írásba foglalás egyúttal a szöveg kanonizálásához is vezetett.
A mű 4002 sor terjedelmű.[1]
A Roland-éneket (akárcsak a többi vitézi éneket) nem olvasásra szánták. Hivatásos énekesek – ún. jongleurök – lantkísérettel adták elő a királyi, nemesúri udvarokban, várakban, illetve a híres búcsújáró helyeken.[2] Céljuk a hallgatóság szórakoztatása volt.
A hősköltemény máig tartó hatásának titka az, hogy az emberfeletti hősiesség lenyűgöző példái mellett képes megszólaltatni a legmélyebb emberi érzéseket is.[3] (Hit, a hűség és barátság, az elesett bajtárs halála miatt érzett fájdalom.) Azonosulni tudunk Roland figurájával, még akkor is, hogy úgy érezzük, végzetes hibát követett el túlzott büszkeségével. Elvégre, ha a csatában barátja, Olivér legelső kérésére megfújja a nála lévő csodakürtöt segítségért, akkor nem válik a ronszeváli szoros hatalmas vérfürdő helyszínévé.[4]
Cselekménye
[szerkesztés]A Roland-ének történelmi magva Nagy Károly frank uralkodónak 778-ban a szaracénok (azaz az arabok) ellen folytatott harca – ám az eseményeket nem a történelmi hűségnek megfelelően, hanem regényesítve örökíti meg, s természetesen a keresztények és a pogányok összeütközését keresztény nézőszögből mutatja be. A mű át van itatva keresztény szellemiséggel (Isten angyalokat küld segítségül, amikor a keresztény hadak a pogányokkal küzdenek), valamint az éppen kibontakozóba lévő lovagi erkölcs magasztos eszméivel. (Feltétlen húség az Istenhez és a királyhoz, a női nemnek az eszményítésig menő tisztelete).[1]
Első rész
[szerkesztés]A mű kezdetén a már hét esztendeje Spanyolországban csatázó, s az ország egészét Zaragoza kivételével elfoglaló Nagy Károlynak, Zaragoza királya, Marsile békeajánlatot tesz. Nagy Károly tanácsadói megosztottak a béke kérdésében. A többség a harc folytatása mellett foglal állást, de Ganelon, Roland mostohaapja meggyőzi Nagy Károlyt, hogy fogadja el a fölkínált békét.
Alig vonulnak el a francia főseregek, az általuk korábban birtokolt területeket megszállják a szaracénok, Marsile király katonái. Ganelon, akik gyűlöli a mostohafiát, azt javasolja a frank előkelők haditanácsában, hogy Roland a maga harcosaival hátulról biztosítsa a fősereget az ellenség támadásai ellen, majd elárulja a szaracénoknak, hogy Rolandék hol tartózkodnak, abban a reményben, hogy ezzel megszabadul az ifjú lovagtól.
Ilyen előzmények (Ganelon árulása) után a szaracénok rajtaütnek Rolandékon és véres mészárlást rendeznek. Olivier, Roland barátja és harcostársa arra kéri Rolandot, hogy fújja meg a kürtöt azért, hogy Nagy Károly visszaforduljon a fősereggel és a segítségükre siessen. Roland azonban, a lovageszmény szellemében, semmiképpen sem akar gyávának mutatkozni, és nem fújja meg a kürtöt.
A magára maradt utóvéd a szaracénok áldozatául esik. Nagy Károly tizenkét palotagrófját lekaszabolják. Már csak egyedül Roland van életben a sereg vezetői közül.
Amikor már teljesen felmorzsolódnak a frank erők, Roland mégiscsak megfújja a kürtöt. Kibuggyan a vér a torkán.
Szimbolikus jelentőségű, hogy Roland nem a szaracénok kezétől pusztul el, hanem a halántéka reped meg, amikor a kürtöt megfújva Nagy Károlynak jelt ad. A király meghallja a kürtszót, de Ganelon tovább folytatja ármánykodását, s azt állítja, nem kell figyelni a kürtszóra. Az nem vészjel. Roland csak kedvtelésből játszik a kürtön.
Roland utolsó erejével is tovább fújja a kürtöt. A király most már nem hallgat az álnok Ganelonra. Visszafordul, ám már késő. A frankok mind odavesztek. Olivier-t, Roland barátját is ledöfik. Maga Roland is haldoklik. Mielőtt meghalna, igaz lovag módjára példát mutat. Megvallja bűneit és a Mindenhatóhoz könyörög. Megbékélten búcsúzik a földi siralomvölgytől. Személyének és hősi helytállásának jelentőségét mutatja, hogy Roland lelkét Gábriel és Mihály arkangyalok viszik a mennybe.
Második rész
[szerkesztés]A Roland-ének második része Nagy Károly rettentő bosszújáról szól.
Amint a frank király megérkezik a csatatérre, és látja, hogy hű emberei – köztük Roland és Olivier – mind egy szálig elestek, arra kéri a Mindenhatót, hogy büntesse meg a pogány szaracénokat, segítsen neki, hogy bosszút állhasson. A bosszú nem késik soká. A frankok öldöklésbe kezdenek.
Ekkor Marsile, a szaracénok királya a hozzá hasonlóan muzulmán vallású babiloni főemír segítségéért könyörög, aki sereget ad neki. Marsile a sereget Zaragozában vonja össze, s Nagy Károly is Zaragoza ellen indul újraszervezett, felduzzasztott hadseregével. A hadiszerencse Nagy Károlynak kedvez. Végre beveszi Zaragozát! Amikor a város meghódol előtte, egy ezerfős helyőrséget hátrahagyva visszatér hazájába, Frankföldre.
Miután Nagy Károly a külső ellenséggel, a pogány szaracénokkal leszámolt, a belső ellenség: az áruló Ganelon ellen fordul. Palotájában törvényszéket tart, ahol Ganelon kivégzése mellett döntenek. Roland álnok mostohaapja szörnyű módon leli halálát. Odakötözik négy lóhoz, majd a lovakat megugrasztják...
Még egy halál történik a Roland-ének végén. Aude, Roland menyasszonya tűnik fel a palotában, hogy szerelme felől érdeklődjék. Amikor a királytól megtudja, hogy Roland meghalt a csatatéren, Aude holtan rogy össze.
A történet végén Nagy Károly nyugovóra szándékozik térni, ámde megjelenik neki Gábriel arkangyal és Isten nevében újra csatába hívja.
Roland halála (Illyés Gyula fordításában)
[szerkesztés]
- Érzi Roland, hogy halál vívja már,
- fejéből szíve belsejébe száll.
- Szaladva megy, hol fenyő árnya vár,
- lefekszik, ahol zöldell a fűszál,
- kardot és kürtöt két karjába zár,
- feje büszkén Spanyolföld felé áll,
- azért, hogy Károly majd, a nagy király,
- meg mind a tábor, amely vele jár,
- mondja: hódítóként érte halál.
- Veri mellét, bűnért ne érje kár,
- hódoló kesztyűt Istennek kínál.
- Érzi Roland, hogy ideje betel,
- Spanyolhont nézve csúcs hegyén hever,
- egyik kezével ő mellére ver:
- „Uram, sok nagy s kis bűnömért, mivel
- megbántásodat akkor kezdtem el,
- hogy megszülettem s mostan végzem el,
- halálom percén, kérlek, könyörülj!”
- Jobb kesztyűjét Istennek nyújtja fel:
- angyalhad égből hozzá leröpül.
- Arcával spanyol föld felé hanyatt
- fekszik Roland gróf fenyőfa alatt,
- fölidéz különb-különb dolgokat,
- sok meghódította országokat,
- frank földet, nyelvén szóló társakat,
- nevelő urát, nagy Károly királyt,
- s kik őt szerették, sok hű franciát.
- Nem küzdheti le könnyét, sóhaját:
- bánja bűnét, kéri egek Urát:
- „Atyám, ki nem szólsz hazugságokat,
- ki felserkentéd Lázár hűlt porát
- és Dánielt is megoltalmazád,
- védj engem is, űzd bűneim sokát,
- veszélyben köztük lelkemet ne hadd!”
- Nyújtja kesztyűjét, hódolást mutat,
- kezéből szent Gábor átveszi azt.
- Roland karjára ejti homlokát,
- kezét kulcsolja, lelket elbocsát.
- Küldi Isten hozzá arkangyalát
- s a tengervésztől védő Szent Mihályt,
- Szent Gábor is égből velük leszállt,
- viszik gróf lelkét földről mennybe át.
Hatása
[szerkesztés]A Roland-ének irodalmi kvalitásai: méltóságot sugárzó sorai, képei, jól kidolgozott, ma is élőnek ható karakterei okán megtermékenyítően hatott a német, a spanyol, az angol, sőt a szerb népköltészetre is.[1]
francia eposz alapján írta meg a német Konrád pap 1131–1133 között a Roulandes liet című költeményét, amit egy alsó-rajnai költő dolgozott át a 12. század végén, a 13. század első felében pedig az osztrák Der Stricker. Francia forráson alapul a 16. századból származó töredékes angol költemény, az izlandi Karlamagnús saga, és több 16. századi kisebb töredék. A 14. századi Sostegno di Zanobi firenzei költő La spagna című olasz nyelvű feldolgozása nem közvetlenül francia forrásból származik, hanem olasz költemények alapján van lett megírva.
A Rolandról szóló spanyol románcok francia forrásokra vezetnek vissza, amelyek azonban régebbiek – legalábbis 13. századiak –, mint a legrégibb francia költemények. Ezeket a régi feldolgozásokat háttérbe szorították a monda ősalakjától eltérő olasz hősköltemények: Morgante maggiore Luigi Pulcitól, Boiardónak Orlando inamorato-ja, illetve a híres Ariosto-féle Orlando furioso (Őrjöngő Lóránt).
Magyar szempontból érdekes momentum, hogy Zrínyi Miklós is merített a Roland-énekből. A Szigeti veszedelem című eposzát ő is úgy zárja, hogy a dédapja: Zrínyi Miklós bán és a szigeti védők lelkeit egy angyali légió viszi fel a mennybe, tehát mindkét eposzban megjelenik a megdicsőülés, az apoteózis motívuma.
Filmváltozat
[szerkesztés]Frank Cassenti filmet rendezett a Roland-énekből, melynek főszereplői Klaus Kinski, Alain Cuny és Dominique Sanda voltak.[5]
Magyarul
[szerkesztés]- Turoldus: A Róland-ének; ford. Varga Bálint; Egyetemi Ny., Budapest, 1933
- Gábor Andor: Mirèio – Roland ének és kisebb műfordítások, 1-2.; sajtó alá rend., bev., jegyz. Diószegi András; Szépirodalmi, Budapest, 1957 (Gábor Andor összegyűjtött művei)
- Roland-ének. Ófrancia históriás ének egy oxfordi kéziratból; ford. Rajnavölgyi Géza; Eötvös, Budapest, 1996 (Eötvös klasszikusok)
- Francia antológiája számára a műből Illyés Gyula is lefordított egyes részeket; ezek között volt a minden francia középiskolai tankönyvben idézett rész: Roland halála.[1]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f 44 híres eposz, Móra Könyvkiadó, 1992, a Roland-énekről írt, Kováts Miklóstól származó összefoglaló, 113-127. oldal
- ↑ a b A Roland-ének elemzése a Sulineten
- ↑ Az Eötvös József Kiadó által megjelentetett Roland-ének fülszövege
- ↑ Ókori és középkori irodalom az erőszak tükrében – Iliász és Roland-ének; Lovász Andrea írása a Várad című kulturális folyóiratban; 2017. január 23.
- ↑ A Roland-ének című film ismertetője az IMDb-n
Források
[szerkesztés]- Bokor József (szerk.). Roland-dal, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2017. július 11.
