Ugrás a tartalomhoz

Richter család

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Richter család egyike a legrégebbi magyar cirkuszos családoknak.

Története

[szerkesztés]

A berlini Brandenburgi kapunál felállított Richter cirkuszról 1821-ből származik az első feljegyzés. A híres Renz cirkusz igazgatójának leánya, Karola és a Richter család tagja, Richter József 1972-ben házasságot kötött. Cirkuszi generációs hagyományt teremtve, elismert szakmai tekintélyt és világsikereket vívtak ki az öt világrészt felölelő vendégszerepléseik során. A cirkuszfamília elefánt- és lovasakrobata produkciókat hozott létre, amik később világszámok lettek és megalapozták a vándorcirkusz hírnevét.

A Richter József és Karola házasságából két fiú, Flórián és József született, akik folyamatos hazai és külföldi szerepléseikkel viszik tovább a tradíciót a cirkusz világában. Flórián 1998-ban feleségül vette Edith Folcót, aki maga is artistacsalád sarja. Két gyermekük született, Kevin és Angelina. 2009-ben megalapította saját lovas műsorát, a Horse Evolution Showt, mellyel 2012-ben és 2013-ban országjáró turnéra indult.[1]

Családfa

[szerkesztés]
 
 
 
 
Richter József
(1921–1979)
 
Richter Stella
(1932–)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Renz Karola
(?–)
 
Richter József
(1951–)
 
Richter Elizabeth
(?–)
 
Tabák Béla
(?–)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Richter Edith
(1976–)
 
Richter Flórián
(1977–)
 
Richter József
(1992–)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Richter Kevin
(2001–)
 
Richter Angelina
(2005–)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A család elismerései

[szerkesztés]

Az 1974-ben megrendezett első Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a Magyar Nemzeti Cirkusz alapítója, Richter József és felesége, Karola produkcióját Ezüst Bohóc-díjjal jutalmazták. Richter József 1982-ben a Jászai Mari-díjat is megkapta, majd 2014-ben Magyarország Érdemes Művésze díjjal tüntették ki.

Szülei sikerei után 30 évvel később Richter Flórián és felesége, Edith egy kétszemélyes lovas akrobata produkcióval 2004-ben, a 28. Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon újabb Ezüst Bohóc-díjjal, valamint három különdíjjal járult hozzá a család és a magyar cirkuszművészet sikereihez.[2]

2008-ban Richter Flórián és tíztagú zsokécsoportja a cirkuszművészet történetének első magyar Arany Bohóc-díját nyerte el a 32. Monte-Carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Az artistáknak az Arany Bohóc-díj olyan, mint a színészeknek az Oscar-díj. Richter Flóriánék díja két okból is különleges: lovas akrobata számban még soha nem született arany, másrészt egyetlen fellépő sem kapott még ilyen rövid időn belül ezüst és arany minősítést egyaránt.[2]

2014-ben, a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Ifj. Richter József és zsokécsoportja nyerte el a verseny fődíját, az Arany Pierrot-díjat. A Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál 1996 óta íródó történetében még soha nem volt arra példa, hogy magyar artista vehesse át az Arany-díjat: Ifj. Richter József és lovas akrobata csoportja januári győzelmével beírta magát a cirkusztörténelembe. A csoport sikerét az magyarázza, hogy olyan rendkívüli trükköket is bemutattak a lóháton, amelyeket senki más nem tud a világon.[3]

A család fellépései, vendégszereplései

[szerkesztés]
Év Fellépés Ország
1965 Külföldi vendégszereplés Jugoszlávia Jugoszlávia
1966 Külföldi vendégszereplés Bulgária Bulgária
1967 Külföldi vendégszereplés Jugoszlávia Jugoszlávia
1968 Budapest Cirkusz NDK Német Demokratikus Köztársaság
1969 Külföldi vendégszereplés Szovjet Szovjetunió
1970 Külföldi vendégszereplés (Külön fellépés a Sah család nyári palotájában) Irán Irán
1971 Althoff Cirkusz NSZK Nyugat-Németország
Krone Cirkusz (Téli fellépés) NSZK Nyugat-Németország
1972 Price Cirkusz Spanyolország Spanyolország
Colosseo Cirkusz (Téli fellépés) Portugália Portugália
1973 Apollo Cirkusz Jugoszlávia Jugoszlávia
Kevin Hall (Téli fellépés) Skócia Skócia
19741975 1. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Ezüst Bohóc-díj (Richter József és Richter Carola)
Monaco Monaco, Monte-Carlo
Bouglione Cirkusz Franciaország Franciaország
Külföldi vendégszereplés Benelux államok
Krone Cirkusz (Téli fellépés) NSZK Nyugat-Németország
1976 Beneweis Cirkusz Dánia Dánia
Bellevue Cirkusz (Téli fellépés) Anglia Anglia
19771978 Sarrasani Cirkusz NSZK Nyugat-Németország
Fővárosi Nagycirkusz (Téli fellépés) Magyarország Magyarország, Budapest
Scott Cirkusz Svédország Svédország
Arnado Cirkusz (Téli fellépés) Norvégia Norvégia
19791980 Ringling Cirkusz (amerikai turné) USA Amerikai Egyesült Államok
1981 Arnado Cirkusz Norvégia Norvégia
Westfalen Halle Gála műsor Anglia Anglia
1982 Blackpool Cirkusz Anglia Anglia
1983 Circo Ruso Spanyolország Spanyolország
Scott Cirkusz Svédország Svédország
Casartelli Cirkusz Olaszország Olaszország
Göteborg (Téli fellépés) Svédország Svédország
1984 Finnlandia Cirkusz Finnország Finnország
Külföldi vendégszereplés Kuvait Kuvait
1985 Medrano Cirkusz Norvégia Norvégia
1986 Külföldi vendégszereplés (Hongkong, Szingapúr, Tajvan, Dél-Korea) Délkelet-Ázsia
Külföldi vendégszereplés Japán Japán
19871989 Renz Cirkusz NSZK Nyugat-Németország
Krone Cirkusz (Téli fellépés) NSZK Nyugat-Németország
1990 Arena Cirkusz Dánia Dánia
Liana Orfei Cirkusz (Téli fellépés) Olaszország Olaszország
19911993 Chipperfield Cirkusz Anglia Anglia
Szereplés különböző filmekben, elefántprodukciókkal.
Előkészület a Magyar Nemzeti Cirkusz megnyitására.
19941995 Premier előadás 1995-ben a budapesti Hősök terén. Magyarország Magyarország
1995–től Országos turnék
1998 Nemzetközi előadások  Románia,Erdély és Horvátország Horvátország
2001 Külföldi vendégszereplés Málta Málta
2003 Fővárosi Nagycirkusz Magyarország Magyarország, Budapest
2004 28. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Ezüst Bohóc-díj (Richter Flórián és Richter Edith)
Monaco Monaco, Monte-Carlo
2006 Weltweihnachts Cirkusz (Téli fellépés) Németország Németország, Stuttgart
2007 Krone Cirkusz (Téli fellépés) Németország Németország, München
Royal Theatre Carré (Téli fellépés) Hollandia Hollandia, Amszterdam
2008 32. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Arany Bohóc-díj (Richter Flórián és lovas akrobata csoportja)
Monaco Monaco, Monte-Carlo
Royal Theatre Carré (Téli fellépés) Hollandia Hollandia, Amszterdam
2009 Weltweihnachts Cirkusz (Téli fellépés) Németország Németország, Stuttgart
2010 Royal Theatre Carré (Téli fellépés) Hollandia Hollandia, Amszterdam
Kerstcircus Ahoy (Téli fellépés) Hollandia Hollandia, Rotterdam
2011 Roncalli Cirkusz Németország Németország
Kerstcircus Ahoy (Téli fellépés) Hollandia Hollandia, Rotterdam
2012 Royal Theatre Carré (Téli fellépés) Hollandia Hollandia, Amszterdam
2013 Fővárosi NagycirkuszMagyar Cirkuszcsillagok Magyarország Magyarország, Budapest
Fővárosi NagycirkuszAz univerzum fényei
2014 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Arany Pierrot-díj (ifj. Richter József és lovas akrobata csoportja)
Fővárosi NagycirkuszCircus Classicus
La Grande Fête Lilloise du Cirque (Téli fellépés) Franciaország Franciaország
2015 Fővárosi NagycirkuszMagyar Cirkuszcsillagok Magyarország Magyarország, Budapest
2016 40. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál (vendégszereplés) Monaco Monaco, Monte-Carlo
2018 12. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál (Richter Flórián és Kevin vendégszereplése)  Magyarország, Budapest
42. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Arany Bohóc-díj (ifj. Richter József és Richter Merrylu)
 Monaco, Monte-Carlo

Magyar Nemzeti Cirkusz

[szerkesztés]

Richter József pályafutása végén megalapította a család saját utazó sátorcirkuszát, a Magyar Nemzeti Cirkuszt.

Források

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Suri Szilvia: "Napi ötven kiló húst esznek az állatok" – Miből élnek a cirkuszosok? (magyar nyelven). HVG, 2012. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. július 14.)
  2. a b Magyar győzelem a Monte-Carlói Cirkuszfesztiválon! (magyar nyelven). művész-világ.hu, 2008. január 22. (Hozzáférés: 2014. július 20.)
  3. A világ legjobb artistái magyarok (magyar nyelven). Neo World Média, 2014. január 23. (Hozzáférés: 2014. július 14.)

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]