Reform Klub
Reform Klub | |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 51° 30′ 24″, ny. h. 0° 08′ 00″51.506667°N 0.133333°WKoordináták: é. sz. 51° 30′ 24″, ny. h. 0° 08′ 00″51.506667°N 0.133333°W | |
A Reform Klub weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Reform Klub témájú médiaállományokat. |
A Reform Klub magánszemélyek 1836-ban alapított klubja a Pall Mal déli oldalán London központjában, Angliában. Mint minden úriember klub, évtizedeken keresztül csak férfitagokból állt, de ők voltak az elsők, akik megváltoztatták a szabályaikat 1981-ben annak érdekében, hogy a nőket egyenlő jogokkal be tudják fogadni. Az 1836-os alapítása óta a Reform Klub otthont adott mindazoknak, akik progresszív politikai nézeteket vallottak, hisz a kezdetekben a tagok főként radikálisok és a Whigpárt tagjai voltak. Most már semmilyen politikai párthoz nem kapcsolódik, csupán társadalmi célokat tölt be.
A „Reform” (ahogy köznéven ismert) jelenleg kiterjedt viszonosságot élvez több hozzá hasonló klubbal, szerte a világon. Számos külföldi taggal rendelkezik, többek között a Szent James bíróság diplomatáival. A jelenlegi kb. 2700 tagból kb. 500 külföldi és több mint 400 nő.[1]
Történelem
[szerkesztés]A klubot Edward Ellice alapította 1836. február 2-án,[2] ő a Coventry parlamenti képviselője és Whig Whip tag volt. Gazdagsága a Hudson's Bay Companytől származott, célja egyedül az 1832-es reformtörvény elfogadtatása volt. Ez az új klub, ami a Parlament mindkét házának tagjai számára jött létre, az Első Reform Törvényjavaslat által képviselt radikális ötletek kinyilvánításának színtere volt: egy liberális és progresszív gondolkodás bástyája, amely szorosan kötődött a Liberális Párthoz, akik a 19. század második felében a Whig Párt utódjává váltak.
A Brooks's Club , a régi Whig arisztokrácia központja sem képes, sem kellően felkészült nem volt a rengeteg új tag befogadására, ezért Ellice otthonában megbeszélésekre került sor, egy sokkal nagyobb klub megtervezése céljából, mely az Egyesült Királyság reformereinek társadalmi kapcsolattartását segítené. A 19. században minden olyan liberális párttag, akinek akár csak eszébe jutott, hogy csatlakozzon egy másik párthoz, le kellett mondjon a tagságáról.
1890 és 1914 között a klubtagok 8%-ának volt valamilyen kapcsolata a banki szektorral, néhányan még igazgatósági tisztséggel is rendelkeztek. Néhány klubtag, mint például Bram Stoker és Henry Irving szoros kapcsolatban voltak olyan kiemelkedő családok liberális bankárjaival, mint a Rothschildok és a Goldschmidtek .[3]
A Reform Klub épületét a híres építész, Sir Charles Barry[4] tervezte, akinek terveit a Grissell & Peto építő cég kivitelezte. Az építkezés 1837-ben kezdődött és 1841-ben fejeződött be. A klub új épületét a római Palazzo Farnese alapján építették, szalonját a londoni klubok legszebbének tekintik. A Reform volt az első londoni klub, ami hálószobákat is tartalmazott, a könyvtára több mint 75 000 könyvnek ad otthont, aminek legnagyobb része politikai, történelmi és biológiai (természetről szóló) írás; az a szokás, hogy a klub tagjai adományoznak a könyvtárnak egy másolatot bármelyik könyvükből amit írtak, ezzel folyamatosan növelve a könyvtár tartalmát.
A Reform ismert volt kiváló konyhájáról. A klub első séfje Alexis Soyer volt, az első sztárséf. A klub mai napig kínál lehetőséget étkezésre az éttermében, amit „Coffee Room”-nak neveznek.
Egészen a 20. század elejéig (a Liberális Párt hanyatlásának kezdetéig) a Liberális Párt tagjainak és képviselőinek kötelező volt a Reform Klub tagjainak lenni, amit a nem hivatalos pártközpontnak tekintettek. 1882-ben azonban William Gladstone elnökletével létrehozták a Nemzeti Liberális Klubot, melynek célja az volt, hogy befogadóbbak legyenek a liberális eszmék támogatóival (nagyköveteivel) és az aktivistákkal szemben az Egyesült Királyságban.
20. század
[szerkesztés]A második világháború után tovább hanyatlott a Liberális Párt, a klub új tagjai egyre inkább köztisztviselők voltak,[5] akik többek között a Kincstár és a Külügyminisztérium tisztviselői közül kerültek ki, akik szintén gyakran látogatták a szomszédos Travellers Clubot is.
A klub az év szinte minden napján vendégül lát előadókat és zenei együtteseket – a meghívottak voltak például: Nick Clegg és Theresa May (2011) kormányminiszterek, John Sentamu érsek (2012), Liu Xiaoming nagykövet (2013), valamint Alekszandr Vlagyimirovics Jakovenko és Sylvie Bermann (2014).
Manapság a Reform Klub (aminek Charles herceg és Kamilla hercegnő is tiszteletbeli tagjai), már nem képvisel semmilyen különleges politikai nézetet, csupán társadalmi célokat tölt be.
Irodalmi egyesületek
[szerkesztés]Amellett, hogy számos kiváló tagja volt az irodalmi világból, köztük William Makepeace Thackeray és Arnold Bennett , a Reform szerepet játszott néhány jelentős eseményben is. Ilyen volt a Robbie Ross (Oscar Wilde barátja és irodalmi szerkesztője) és Lord Alfred Douglas (Wilde ex-szeretője) közötti viszály. 1913-ban, miután felfedezte, hogy Lord Alfred ugyanabban a házban szállt meg mint ő, s célja az, hogy ellopja írásait, Ross a klubban keresett menedéket.[6] Ross 1899-ben lett taggá avatva. Ebben a klubban vacsorázott együtt Wilde fiával Cyrillel , pár évvel azelőtt, hogy az elesett az első világháborúban.
Harold Owen , Wilfred Owen testvére, Wilfred halála után a Reformban találkozott Siegfried Sassoon-al,[7] aki megírta a „Lines written in the Reform Club” című versét, amit 1920 karácsonyán nyomtattak ki a klubtagoknak.[8] Wilfred Owen, aki ugyan személy szerint nem volt a klub tagja, rendszeresen ebédelt a Reformban Sassoon és Sir Roderick Meiklejohn társaságában.
Megjelenések a népi kultúrában és az irodalomban
[szerkesztés]A Reform Klub megjelenik Anthony Trollope , Phineas Finn című regényében (1867). A könyv főszereplője a klub tagjává válik, ahol megismeri az Alsóház liberális tagjait, akik elintézik, hogy beválasszák őt az ír parlament tagjai közé. A könyv a politikai tartalmú Palliser sorozat egyik regénye. A regényben leírt politikai események a második reformtörvény felépítésének kitalált beszámolói, amit 1867-ben fogadtak el és tartalma már kiterjedt a munkásosztályra is.
A klub megjelenik Verne Gyula „80 nap alatt a Föld körül” című regényében is. A főszereplő, Phileas Fogg a Reform Klub tagja, aki fogadásból Föld körüli útra indul, s a történet kiinduló és végpontja is a klub.
Michael Palin, Verne Gyula ötletét követve, szintén a Reform Klubban kezdte és fejezte be 80 napos föld körüli televíziós útját. Akkoriban a Reform Klub már kötelezte tagjait, mint minden másik londoni klub is az 50-es évek óta, hogy a férfiak öltönyt és nyakkendőt viseljenek. Palin nem pakolt magának nyakkendőt az útra, ezért amikor visszaérkezett a klubhoz, nem engedték be őt az épületbe, így 80 napos utazása a Reform Klub küszöbén ért véget.
A Reform Klub volt a Paula Yates-t ábrázoló fotózás helyszíne a Penthouse 1979. évi nyári számában.[9]
A 2006-os Miss Potter filmben a viktoriánus kiadót, Norman Warne-t a Reform Klubban tett látogatásával elevenítették meg.
A klubot számos filmben használták helyszínként, például a tőrvívós jelenethez a James Bond „Halj meg máskor” (2002) filmben, de szerepelt a „A Quiller jelentés ” (1966), „Lélekszakadt hajsza” (1970), Lindsay Anderson „A szerencse fia ” (1973), „Bosszúállók” (1998), „Nicholas Nickleby ” (2002), James Bond „A Quantum csendje” (2008) és „Sherlock Holmes” (2009) filmekben is. A Dolphin Hotel lobbijaként is használták, Stephen King novellájának, az „1408”-nak megfilmesítésekor.
John le Carré hidegháborús kémthrillere, a Csapda 1982-es BBC televíziós adaptációjában a főszereplő a harmadik epizód elején ellátogat a Reform Klubba, és hosszabb időt tölt a klub híres könyvtárában.
Graham Greene „The Human Factor ” című kémregényében a 3. rész, 1. fejezetének 38. oldalán a Reform Klubot az MI ügynökök találkozóhelyeként használták. A klub feltűnik a 2014-es „Paddington” című film egyik jelenetében is, amiben Hugh Bonneville játszik. Greene utolsó regényében a „The Captain and the Enemy ”-ben is használja a klubot, ahol a főszereplő Jim Baxter itt ebédel meg biológiai apjával, aki a Reform Klub tagja.
A Reform Klub és a viktoriánus korszak sztárséfje, Alexis Soyer kulcsszerepet játszanak MJ Carter regényében, a „The Devil’s Feast”-ben (2016).
Figyelemre méltó tagok
[szerkesztés]- John Hamilton-Gordon, 1st Marquess of Aberdeen and Temair
- Donald Adamson
- H. H. Asquith
- Sir David Attenborough
- William Lygon, 7th Earl Beauchamp
- Hilaire Belloc
- Arnold Bennett
- William Beveridge
- Rt Hon Charles Booth
- Dame Margaret Booth
- Baroness Boothroyd
- Mihir Bose
- John Bright
- Henry Brougham
- Michael Brown, former Conservative MP
- Guy Burgess
- Donald Cameron of Lochiel
- Sir Menzies Campbell
- Sir Henry Campbell-Bannerman
- Samuel Carter
- Joseph Chamberlain
- Andrew Carnegie
- Sir Winston Churchill, who resigned in 1913 in protest at the blackballing of a friend, Baron de Forest
- Richard Cobden
- Albert Cohen
- Professor Martin Daunton
- Sir Arthur Conan Doyle
- Camilla, Duchess of Cornwall
- Baroness Dean of Thornton-le-Fylde
- Sir Charles Dilke
- John Lambton, 1st Earl of Durham
- Edward Ellice
- Lord Falconer
- Garret FitzGerald
- Edward Morgan Forster
- William Ewart Gladstone
- Baroness Greengross
- Sir William Harcourt
- Lord Hattersley
- Friedrich Hayek
- Nick Hewer
- Barbara Hosking
- Sir Michael Howard
- Sir Bernard Ingham
- Sir Henry Irving
- Henry James
- Sir John Jardine
- Lord Jenkins of Hillhead
- William, Earl Jowitt
- Ruth Lea
- David Lloyd George, who resigned with Churchill over Baron de Forest's blackballing
- Professor Sir Ravinder Maini
- Dame Mary Marsh
- José Guilherme Merquior
- James Moir
- James Montgomrey, a founding member
- Lord Morgan
- Sir Derek Morris
- Baroness Nicholson
- Lord Noel-Buxton
- Daniel O'Connell
- Barry Edward O'Meara
- David Omand
- Viscount Palmerston
- Dame Stella Rimington
- Frederick Robinson, 2nd Marquess of Ripon
- Bertram Fletcher Robinson
- Curtis Roosevelt
- Brian Roper
- Archibald Primrose, 5th Earl of Rosebery
- Viscount Runciman
- Lord John Russell
- Viscount Simon
- Sir Martin Sorrell
- Very Rev Victor Stock
- Sir Edward Sullivan
- Prince Augustus Frederick, Duke of Sussex
- Professor Alan M. Taylor
- Dame Kiri Te Kanawa
- William Makepeace Thackeray
- William Thomson, 1st Baron Kelvin
- Jeremy Thorpe
- Sir David Walker
- Chaim Weizmann
- H. G. Wells
- Richard Grosvenor, 2nd Marquess of Westminster
- Dame Jo Williams
- Tony Wright, former Labour MP
- Paul Scofield
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ www.evolvingmedia.co.uk, Bob Twells – Evolving Media -: Reform Club. www.reformclub.com . [2017. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 30.)
- ↑ Reform Club official website. [2020. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 18.)
- ↑ „The Edwardian Theatre: Essays on Performance and the Stage”, Cambridge University Press, 1996. december 8., 114. oldal (Hozzáférés: 2019. július 23.)
- ↑ Pall Mall; Clubland Old and New London: Volume 4 (pp. 140–164). british-history.ac.uk, 2003. június 22. (Hozzáférés: 2013. április 18.)
- ↑ Walker, Tim. „Polly Toynbee's man makes a meal of his expenses”, Telegraph , 2011. október 18. (Hozzáférés: 2013. április 18.)
- ↑ Maureen Borland, Wilde's Devoted Friend: a Life of Robert Ross (1990), p. 201.
- ↑ Christian Major, "Sassoon's London: the Reform Club", Siegfried's Journal, no 12 (July 2007), pp. 5–13.
- ↑ Russell Burlingham & Roger Billis, Reformed Characters: The Reform Club in History and Literature (2005), p. 34.
- ↑ The Milwaukee Journal – 23 July 1979.
Források
[szerkesztés]- Burlingham, Russell. Reformed Characters. The Reform Club in History and Literature. An Anthology with Commentary. London: Reform Club (2005)
- Escott, T. H. S.. Club Makers and Club Members. London: T. Fisher Unwin (1914)
- Fagan, Louis. The Reform Club 1836–1886: Its Founders and its Architect. London: Reform Club (1887)
- Lejeune, Anthony. The Gentlemen's Clubs of London. London: Wh Smith Pub (1979). ISBN 0-8317-3800-6
- Lejeune, Anthony. The Gentlemen's Clubs of London. London: Stacey International (2012). ISBN 978-1-906768-20-1
- Mordaunt Crook, J.. The Reform Club. London: Reform Club (1973)
- Sharpe, Michael. The Political Committee of the Reform Club. London: Reform Club (1996). ISBN 0-9503053-2-4
- Thévoz, Seth Alexander. Club Government: How the Early Victorian World was Ruled from London Clubs. London: I.B. Tauris (2018). ISBN 978-1-78453-818-7
- Urbach, Peter. The Reform Club: Some Twentieth Century Members - A Photographic Collection. London: Reform Club (1999)
- Woodbridge, George. The Reform Club 1836–1978: A History from the Club's Records. London: Clearwater (1978). ISBN 0-9503053-1-6
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Reform Club című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
[szerkesztés]- Reform Klub honlapja
- Felmérés a londoni klubba való belépésről
- "A Reform Klub: Építészet és a népszerű kormányzat születése" Archiválva 2007. október 4-i dátummal a Wayback Machine-ben, Peter Marsh és Paul Vonberg előadása a Gresham Főiskolán, 2007. szeptember 25. (Elérhető MP3 és MP4 letöltésre)
- A Reform Club könyvtár brosúrái
- Mary Evans Picture Library - A klub karikatúrájának gyűjteménye Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
- CBC. CA Paul Kennedy hangos turnéja a klubban, sugárzott 2011. februárban