Ugrás a tartalomhoz

Reform Klub

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Reform Klub
Elhelyezkedése
Reform Klub (City of Westminster)
Reform Klub
Reform Klub
Pozíció City of Westminster térképén
é. sz. 51° 30′ 24″, ny. h. 0° 08′ 00″51.506667°N 0.133333°WKoordináták: é. sz. 51° 30′ 24″, ny. h. 0° 08′ 00″51.506667°N 0.133333°W
A Reform Klub weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Reform Klub témájú médiaállományokat.

A Reform Klub magánszemélyek 1836-ban alapított klubja a Pall Mal déli oldalán London központjában, Angliában. Mint minden úriember klub, évtizedeken keresztül csak férfitagokból állt, de ők voltak az elsők, akik megváltoztatták a szabályaikat 1981-ben annak érdekében, hogy a nőket egyenlő jogokkal be tudják fogadni. Az 1836-os alapítása óta a Reform Klub otthont adott mindazoknak, akik progresszív politikai nézeteket vallottak, hisz a kezdetekben a tagok főként radikálisok és a Whigpárt tagjai voltak. Most már semmilyen politikai párthoz nem kapcsolódik, csupán társadalmi célokat tölt be.

A „Reform” (ahogy köznéven ismert) jelenleg kiterjedt viszonosságot élvez több hozzá hasonló klubbal, szerte a világon. Számos külföldi taggal rendelkezik, többek között a Szent James bíróság diplomatáival. A jelenlegi kb. 2700 tagból kb. 500 külföldi és több mint 400 nő.[1]

Történelem

[szerkesztés]

A klubot Edward Ellice(wd) alapította 1836. február 2-án,[2] ő a Coventry parlamenti képviselője és Whig Whip tag volt. Gazdagsága a Hudson's Bay Companytől(wd) származott, célja egyedül az 1832-es reformtörvény elfogadtatása volt. Ez az új klub, ami a Parlament mindkét házának tagjai számára jött létre, az Első Reform Törvényjavaslat által képviselt radikális ötletek kinyilvánításának színtere volt: egy liberális és progresszív gondolkodás bástyája, amely szorosan kötődött a Liberális Párthoz, akik a 19. század második felében a Whig Párt utódjává váltak.

A Brooks's Club(wd), a régi Whig arisztokrácia központja sem képes, sem kellően felkészült nem volt a rengeteg új tag befogadására, ezért Ellice otthonában megbeszélésekre került sor, egy sokkal nagyobb klub megtervezése céljából, mely az Egyesült Királyság reformereinek társadalmi kapcsolattartását segítené. A 19. században minden olyan liberális párttag, akinek akár csak eszébe jutott, hogy csatlakozzon egy másik párthoz, le kellett mondjon a tagságáról.

1890 és 1914 között a klubtagok 8%-ának volt valamilyen kapcsolata a banki szektorral, néhányan még igazgatósági tisztséggel is rendelkeztek. Néhány klubtag, mint például Bram Stoker és Henry Irving(wd) szoros kapcsolatban voltak olyan kiemelkedő családok liberális bankárjaival, mint a Rothschildok és a Goldschmidtek(wd).[3]

A Reform Klub épületét a híres építész, Sir Charles Barry(wd)[4] tervezte, akinek terveit a Grissell(wd) & Peto(wd) építő cég kivitelezte. Az építkezés 1837-ben kezdődött és 1841-ben fejeződött be. A klub új épületét a római Palazzo Farnese alapján építették, szalonját a londoni klubok legszebbének tekintik. A Reform volt az első londoni klub, ami hálószobákat is tartalmazott, a könyvtára több mint 75 000 könyvnek ad otthont, aminek legnagyobb része politikai, történelmi és biológiai (természetről szóló) írás; az a szokás, hogy a klub tagjai adományoznak a könyvtárnak egy másolatot bármelyik könyvükből amit írtak, ezzel folyamatosan növelve a könyvtár tartalmát.

A Reform ismert volt kiváló konyhájáról. A klub első séfje Alexis Soyer(wd) volt, az első sztárséf. A klub mai napig kínál lehetőséget étkezésre az éttermében, amit „Coffee Room”-nak neveznek.

Egészen a 20. század elejéig (a Liberális Párt hanyatlásának kezdetéig) a Liberális Párt tagjainak és képviselőinek kötelező volt a Reform Klub tagjainak lenni, amit a nem hivatalos pártközpontnak tekintettek. 1882-ben azonban William Gladstone elnökletével létrehozták a Nemzeti Liberális Klubot, melynek célja az volt, hogy befogadóbbak legyenek a liberális eszmék támogatóival (nagyköveteivel) és az aktivistákkal szemben az Egyesült Királyságban.

20. század

[szerkesztés]
Ez az 1840-es rajz a klub szalon feletti galériát ábrázolja az első emeleten.
A Reform Klub szalonja (a Galéria felé vezető lépcsők)

A második világháború után tovább hanyatlott a Liberális Párt, a klub új tagjai egyre inkább köztisztviselők voltak,[5] akik többek között a Kincstár és a Külügyminisztérium tisztviselői közül kerültek ki, akik szintén gyakran látogatták a szomszédos Travellers Clubot(wd) is.

A klub az év szinte minden napján vendégül lát előadókat és zenei együtteseket – a meghívottak voltak például: Nick Clegg és Theresa May (2011) kormányminiszterek, John Sentamu(wd) érsek (2012), Liu Xiaoming(wd) nagykövet (2013), valamint Alekszandr Vlagyimirovics Jakovenko(wd) és Sylvie Bermann(wd) (2014).

Manapság a Reform Klub (aminek Charles herceg és Kamilla hercegnő is tiszteletbeli tagjai), már nem képvisel semmilyen különleges politikai nézetet, csupán társadalmi célokat tölt be.

Irodalmi egyesületek

[szerkesztés]

Amellett, hogy számos kiváló tagja volt az irodalmi világból, köztük William Makepeace Thackeray és Arnold Bennett(wd), a Reform szerepet játszott néhány jelentős eseményben is. Ilyen volt a Robbie Ross(wd) (Oscar Wilde barátja és irodalmi szerkesztője) és Lord Alfred Douglas(wd) (Wilde ex-szeretője) közötti viszály. 1913-ban, miután felfedezte, hogy Lord Alfred ugyanabban a házban szállt meg mint ő, s célja az, hogy ellopja írásait, Ross a klubban keresett menedéket.[6] Ross 1899-ben lett taggá avatva. Ebben a klubban vacsorázott együtt Wilde fiával Cyrillel(wd), pár évvel azelőtt, hogy az elesett az első világháborúban.

Harold Owen(wd), Wilfred Owen(wd) testvére, Wilfred halála után a Reformban találkozott Siegfried Sassoon-al,[7] aki megírta a „Lines written in the Reform Club” című versét, amit 1920 karácsonyán nyomtattak ki a klubtagoknak.[8] Wilfred Owen, aki ugyan személy szerint nem volt a klub tagja, rendszeresen ebédelt a Reformban Sassoon és Sir Roderick Meiklejohn társaságában.

Megjelenések a népi kultúrában és az irodalomban

[szerkesztés]

A Reform Klub megjelenik Anthony Trollope(wd), Phineas Finn(wd) című regényében (1867). A könyv főszereplője a klub tagjává válik, ahol megismeri az Alsóház liberális tagjait, akik elintézik, hogy beválasszák őt az ír parlament tagjai közé. A könyv a politikai tartalmú Palliser sorozat(wd) egyik regénye. A regényben leírt politikai események a második reformtörvény felépítésének kitalált beszámolói, amit 1867-ben fogadtak el és tartalma már kiterjedt a munkásosztályra is.

A klub megjelenik Verne Gyula „80 nap alatt a Föld körül” című regényében is. A főszereplő, Phileas Fogg a Reform Klub tagja, aki fogadásból Föld körüli útra indul, s a történet kiinduló és végpontja is a klub.

Michael Palin, Verne Gyula ötletét követve, szintén a Reform Klubban kezdte és fejezte be 80 napos föld körüli televíziós útját. Akkoriban a Reform Klub már kötelezte tagjait, mint minden másik londoni klub is az 50-es évek óta, hogy a férfiak öltönyt és nyakkendőt viseljenek. Palin nem pakolt magának nyakkendőt az útra, ezért amikor visszaérkezett a klubhoz, nem engedték be őt az épületbe, így 80 napos utazása a Reform Klub küszöbén ért véget.

A Reform Klub volt a Paula Yates-t(wd) ábrázoló fotózás helyszíne a Penthouse(wd) 1979. évi nyári számában.[9]

A 2006-os Miss Potter(wd) filmben a viktoriánus kiadót, Norman Warne-t(wd) a Reform Klubban tett látogatásával elevenítették meg.

A klubot számos filmben használták helyszínként, például a tőrvívós jelenethez a James Bond „Halj meg máskor” (2002) filmben, de szerepelt a „A Quiller jelentés(wd)” (1966), „Lélekszakadt hajsza” (1970), Lindsay Anderson „A szerencse fia(wd)” (1973), „Bosszúállók” (1998), „Nicholas Nickleby(wd)” (2002), James Bond „A Quantum csendje” (2008) és „Sherlock Holmes” (2009) filmekben is. A Dolphin Hotel lobbijaként is használták, Stephen King novellájának, az „1408”-nak megfilmesítésekor.

John le Carré hidegháborús kémthrillere, a Csapda(wd) 1982-es BBC televíziós adaptációjában a főszereplő a harmadik epizód elején ellátogat a Reform Klubba, és hosszabb időt tölt a klub híres könyvtárában.

Graham Greene „The Human Factor(wd)” című kémregényében a 3. rész, 1. fejezetének 38. oldalán a Reform Klubot az MI ügynökök találkozóhelyeként használták. A klub feltűnik a 2014-es „Paddington” című film egyik jelenetében is, amiben Hugh Bonneville játszik. Greene utolsó regényében a „The Captain and the Enemy(wd)”-ben is használja a klubot, ahol a főszereplő Jim Baxter itt ebédel meg biológiai apjával, aki a Reform Klub tagja.

A Reform Klub és a viktoriánus korszak sztárséfje, Alexis Soyer kulcsszerepet játszanak MJ Carter regényében, a „The Devil’s Feast”-ben (2016).

Figyelemre méltó tagok

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ www.evolvingmedia.co.uk, Bob Twells – Evolving Media -: Reform Club. www.reformclub.com . [2017. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. március 30.)
  2. ↑ Reform Club official website. [2020. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 18.)
  3. ↑ „The Edwardian Theatre: Essays on Performance and the Stage”, Cambridge University Press, 1996. november 23., 114. oldal (Hozzáférés: 2019. július 23.) 
  4. ↑ Pall Mall; Clubland Old and New London: Volume 4 (pp. 140–164). british-history.ac.uk, 2003. június 22. (Hozzáférés: 2013. április 18.)
  5. ↑ Walker, Tim. „Polly Toynbee's man makes a meal of his expenses”, Telegraph , 2011. október 18. (Hozzáférés: 2013. április 18.) 
  6. ↑ Maureen Borland, Wilde's Devoted Friend: a Life of Robert Ross (1990), p. 201.
  7. ↑ Christian Major, "Sassoon's London: the Reform Club", Siegfried's Journal, no 12 (July 2007), pp. 5–13.
  8. ↑ Russell Burlingham & Roger Billis, Reformed Characters: The Reform Club in History and Literature (2005), p. 34.
  9. ↑ The Milwaukee Journal – 23 July 1979.

Források

[szerkesztés]
  • Burlingham, Russell. Reformed Characters. The Reform Club in History and Literature. An Anthology with Commentary. London: Reform Club (2005) 
  • Escott, T. H. S.. Club Makers and Club Members. London: T. Fisher Unwin (1914) 
  • Fagan, Louis. The Reform Club 1836–1886: Its Founders and its Architect. London: Reform Club (1887) 
  • Lejeune, Anthony. The Gentlemen's Clubs of London. London: Wh Smith Pub (1979). ISBN 0-8317-3800-6 
  • Lejeune, Anthony. The Gentlemen's Clubs of London. London: Stacey International (2012). ISBN 978-1-906768-20-1 
  • Mordaunt Crook, J.. The Reform Club. London: Reform Club (1973) 
  • Sharpe, Michael. The Political Committee of the Reform Club. London: Reform Club (1996). ISBN 0-9503053-2-4 
  • Thévoz, Seth Alexander. Club Government: How the Early Victorian World was Ruled from London Clubs. London: I.B. Tauris (2018). ISBN 978-1-78453-818-7 
  • Urbach, Peter. The Reform Club: Some Twentieth Century Members - A Photographic Collection. London: Reform Club (1999) 
  • Woodbridge, George. The Reform Club 1836–1978: A History from the Club's Records. London: Clearwater (1978). ISBN 0-9503053-1-6 

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Reform Club című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Reform_Klub&oldid=27459816”