Ugrás a tartalomhoz

Ptolemaida-dinasztia

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Ptolemaida kor szócikkből átirányítva)
Az ókori világ felosztása Nagy Sándor halála után. Kékkel I. Ptolemaiosz állama látható. A ptolemaida Egyiptom volt a leghosszabb életű ősi állam, mivel a legtovább tudott ellenállni a római hódításnak. Bukásával Róma megszerezte az ország mérhetetlen erőforrásait és a nyugati világ egyértelmű urává válhatott

A Ptolemaida-dinasztia, másképpen Lagida-dinasztia vagy XXXIII. dinasztia hellenisztikus királyi család volt, mely majdnem 300 éven keresztül irányította az ókori Egyiptomot, Kr. e. 30530-ig.

I. Ptolemaiosz, Lagosz fia egyike volt Nagy Sándor makedón tábornokainak. Kr. e. 323-ban Nagy Sándor halála előtt kinevezte Egyiptom satrapájának. Kr. e. 305-ben Ptolemaiosz fáraónak kiáltotta ki magát, majd fölvette a Szótér nevet, melynek jelentése megváltó. Az egyiptomiak hamar elfogadták a Ptolemaioszokat a független Egyiptom régi fáraóinak utódaként, mivel azok az ősi egyiptomi rítusok szerint uralkodtak és magukat is egyiptominak tekintették. A család uralta Egyiptomot a Kr. e. 30-as római hódításig. Ezt az időszakot óriási szellemi fejlődés és multikulturalizmus jellemezte, Alexandria a világ legnagyobb városa volt, a nyugat tudásának legfontosabb csomópontja.

A dinasztia férfiuralkodói közül mind a Ptolemaiosz nevet viselte. A ptolemaida királynőket és királynékat, akik közül jó néhány férje testvére volt, Kleopátrának, Arszinoénak vagy Berenikének nevezték. A leghíresebb királynő a dinasztia utolsó fáraója, VII. Kleopátra volt, aki többek között Julius Caesar és Pompeius közötti, később Octavianus és Marcus Antonius közötti politikai harcokban betöltött kiemelkedő szerepéről ismert. Öngyilkossága jelentette Egyiptom behódolását Róma előtt és a Ptolemaioszok uralkodásának végét Egyiptomban, egyben a független ókori Egyiptomi Birodalom bukását is.

A dinasztia uralkodói

[szerkesztés]
Név Uralkodása Házastársa Megjegyzés
I. Ptolemaiosz
Szótér
i. e. 305282 (1) Artakama
(2) Eurüdiké
(3) I. Bereniké
Lagosz és Arszinoé fia, dinasztiaalapító
II. Ptolemaiosz
Philadelphosz
i. e. 285246 (1) I. Arszinoé
(2) II. Arszinoé
I. Ptolemaiosz és I. Bereniké fia
II. Arszinoé
Philadelphosz
i. e. 275268 (1) Lüszimakhosz
(2) Ptolemaiosz Keraunosz
(3) II. Ptolemaiosz
I. Ptolemaiosz és I. Bereniké lánya
III. Ptolemaiosz
Euergetész
i. e. 246222 II. Bereniké II. Ptolemaiosz és I. Arszinoé fia
IV. Ptolemaiosz
Philopatór
i. e. 222204 III. Arszinoé III. Ptolemaiosz és II. Bereniké fia
V. Ptolemaiosz
Epiphanész
i. e. 204180 I. Kleopátra IV. Ptolemaiosz és III. Arszinoé fia
VI. Ptolemaiosz
Philométór
i. e. 180170
i. e. 163145
II. Kleopátra V. Ptolemaiosz és I. Kleopátra fia
VII. Ptolemaiosz
Neosz Philopatór
i. e. 145 (II. Kleopátrával) VI. Ptolemaiosz és II. Kleopátra fia
VIII. Ptolemaiosz
Euergetész „Phüszkón”
i. e. 170169
i. e. 169163
i. e. 145131
i. e. 127116 (II. és III. Kleopátrával)
(1) II. Kleopátra
(2) III. Kleopátra
V. Ptolemaiosz és I. Kleopátra fia
Küréné királya (i. e. 163145)
II. Kleopátra
Philométór Szoteira
i. e. 145 (VII. Ptolemaiosszal)
i. e. 131127
i. e. 124116 (VIII. Ptolemaiosszal és III. Kleopátrával)
(1) VI. Ptolemaiosz
(2) VIII. Ptolemaiosz
V. Ptolemaiosz és I. Kleopátra lánya
III. Kleopátra
Euergetisz Philométór Szoteira
i. e. 127101 (VIII. Ptolemaiosszal, II. Kleopátrával, IX. és X. Ptolemaiosszal) VIII. Ptolemaiosz VI. Ptolemaiosz és II. Kleopátra lánya
IX. Ptolemaiosz
Szótér „Lathürosz”
i. e. 116110 (III. Kleopátrával)
i. e. 109107 (III. Kleopátrával)
i. e. 8880
(1) IV. Kleopátra
(2) Kleopátra Szelené
VIII. Ptolemaiosz és III. Kleopátra fia
X. Ptolemaiosz
Alexandrosz
i. e. 110109 (III. Kleopátrával)
10788 (III. Kleopátrával)
III. Bereniké VIII. Ptolemaiosz és III. Kleopátra fia
III. (Kleopátra) Bereniké
Thea Philopatór
i. e. 80 (XI. Ptolemaiosszal) (1) X. Ptolemaiosz
(2) XI. Ptolemaiosz
IX. Ptolemaiosz és Kleopátra Szelené lánya
XI. Ptolemaiosz
Alexandrosz
i. e. 80 (III. Berenikével) III. Bereniké X. Ptolemaiosz fia
XII. Ptolemaiosz
Neosz Dionüszosz „Aulétész”
i. e. 8058
i. e. 5551
VI. Kleopátra IX. Ptolemaiosz fia
VI. Kleopátra
Trüféna
i. e. 5857 (IV. Berenikével) XII. Ptolemaiosz IX. Ptolemaiosz lánya
IV. Bereniké
Epiphaneia
i. e. 5855 (VI. Kleopátrával) (1) VII. Szeleukosz
(2) I. Arkhelaosz
XII. Ptolemaiosz XII és VI. Kleopátra lánya
VII. Kleopátra
Tea Pilopatór
i. e. 5130 (XIII., XIV. és XV. Ptolemaiosszal) (1) XIII. Ptolemaiosz
(2) XIV. Ptolemaiosz
(3) Marcus Antonius
XII. Ptolemaiosz lánya
XIII. Ptolemaiosz
Theosz Philopatór
i. e. 5147 (VII. Kleopátrával) VII. Kleopátra XII. Ptolemaiosz fia
IV. Arszinoé i. e. 4847 (ellenkirály VII. Kleopátrával és XIII. Ptolemaiosszal szemben) XII. Ptolemaiosz lánya
XIV. Ptolemaiosz
Philopatór Philadelphosz
i. e. 4744 (VII. Kleopátrával) VII. Kleopátra XII. Ptolemaiosz fia
XV. Ptolemaiosz
Caesarion
i. e. 4430 (VII. Kleopátrával) VII. Kleopátra és Gaius Julius Caesar fia

Ptolemaioszok és leszármazottaik családfája

[szerkesztés]

A Ptolemaiosz-dinasztia más tagjai

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap