Protektorátus

A protektorátus (a latin védnökség szóból) két államalakulat között függő viszonyt eredményező nemzetközi jogi kapcsolat, amelynek során a protektori szerepben fellépő állam védnökséget vállal a másik állam felett. Formai szempontból kétoldali szerződés által jön létre, de gyakorlatilag néhány kivételtől eltekintve – pl. a Tunisz francia protektorátusát ratifikáló 1881-es bardói szerződés – a katonailag és gazdaságilag erősebb államok eszköze volt arra, hogy politikai fennhatóságukat egyenlőtlen feltételek mellett a fejletlenebb, gyengébb országokra kiterjesszék. Elsősorban a gyarmatosítás időszakában volt elterjedt kormányzási forma, amelynek keretén belül a védnöki hatalom államigazgatási szervei vették át az irányítást a protektorátus külpolitikája és hadügyei, nemegyszer gazdasági adminisztrációja felett. Ezek mellett a protezsált állam bizonyos fokú függetlenséget, belügyeinek irányításában rendszerint önállóságot élvezett.

A 19. század végén, a 20. század elején a brit, francia, német stb. gyarmatbirodalomban számos protektorátus létezett (Egyiptom, Malawi, Irak stb.). Az Osztrák–Magyar Monarchia 1878-ban szintén protektorátusként kezelte a megszállt Boszniát. A náci Németország által megszállt Cseh- és Morvaország névleg szintén protektorátus volt, noha önrendelkezésüket belpolitikai téren sem őrizhették meg. A 20. század második felére a gyarmatbirodalom országainak protektorátusi függőségét fokozatosan felszámolták (Cabinda, 1974; Brit Salamon-szigetek, 1978; Brunei, 1984).

A protektorátus kifejezést napjainkban gyakorta alkalmazzák a nemzetközi közösség, az ENSZ felügyelete és irányítása alatt álló államalakulatokra, mint például Kelet-Timor (1999–2002) vagy Koszovó (1999-től). Emellett az Amerikai Egyesült Államok is gyakran hivatkozik protektorátusokként az olyan társult államokra és külbirtokokra, mint Puerto Rico, az Északi-Mariana-szigetek vagy Guam, de hivatalosan ezeket a területeket az Insular Areas (’szigeti területek’) kifejezéssel illetik.

Források

• Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon. Szerk. Hajdu Gyula. 2., átd. kiad. Budapest: Akadémiai. 1967. 730. o.  
• Magyar nagylexikon XV. (Pon–Sek). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 148. o. ISBN 963-9257-14-1  
• Polgári politikai lexikon. Összeáll. Szentmihályi Szabó Péter. Budapest: Kairosz. 2008. ISBN 978-963-662-094-3