Prinz Eitel Friedrich
| Prinz Eitel Friedrich (segédcirkáló) | |
 | |
| Hajótípus | segédcirkáló (Hilfskreuzer) |
| Névadó | Eitel Frigyes porosz királyi herceg |
| Üzemeltető |  Birodalmi Posta.svg){kind=small} Császári Haditengerészet Egyesült Államok |
| Hajóosztály | egyedi építés |
| Pályafutása | |
| Építő | AG Vulcan Stettin |
| Vízre bocsátás | 1904. június 18. |
| Szolgálatba állítás | 1904. szeptember 27. |
| Sorsa | 1934-ben lebontották |
| Általános jellemzők | |
| Vízkiszorítás | 16 000 t (8865 BRT hajótér) |
| Hossz | 154,53 m |
| Szélesség | 16,96 m |
| Merülés | 7,1– 9,8 m |
| Sebesség | 15 csomó (28 km/h) |
| Hatótávolság | 10 000 tmf (18 520 km) |
| Fegyverzet |
4 × 10,5 cm SK L/40 |
| Legénység | 402 fő |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Prinz Eitel Friedrich (segédcirkáló) témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Prinz Eitel Friedrich eredetileg a Norddeutscher Lloyd hajótársaság üzemeltetésében álló és a távol-keleti útvonalakon szolgálatot teljesítő német birodalmi postahajó volt, mely az első világháború elején segédcirkálóként tevékenykedett és ekként vált ismertté. Névadója Eitel Frigyes porosz királyi herceg, Vilmos császár másodszülött fia volt.
Polgári alkalmazása
[szerkesztés]A kétkéményes hajó a Feldherren-osztály meghosszabbított verziója volt. A méretnövelés 50%-kal több utas befogadását tette lehetővé. Az első osztályon 158, a másodosztályon 156, a harmadosztályon 48 fő utazhatott, míg a fedélzetközben további 706 utas kaphatott helyet. Első távol-keleti útjára 1904. október 13-án indult és kizárólag ezen a vonalon teljesített szolgálatot. A hajó személyzetét 222 fő alkotta.
1914 nyarán a Japánból hazafelé tartó hajó épp Sanghajban volt, mikor kitört a háború. 1914. augusztus 1-én Csingtaóba rendelték, hogy ott segédcirkálóvá alakítsák át. Erre a birodalmi postahajószerződés 17. cikkelye adott felhatalmazást, melynek értelmében a birodalmi kormányzat mozgósítás esetén a postahajókat igénybe vehette. A szerződés 13. cikkelyének megfelelően a haditengerészet igényeit is figyelembe vették az építésekor. Az összes postahajó fedélzeti legénysége és a gépkezelője a 31. cikkelynek megfelelően a császári haditengerészet tartalékosaiból avagy olyan személyekből kellett hogy álljon, akik írásban kötelezték el magukat arra, hogy mozgósítás esetén önkéntesként csatlakoznak a haditengerészet kötelékéhez.
Segédcirkálóként a világháborúban
[szerkesztés]
A Csingtaóban lévő hajógyárban a postahajót a kiöregedett Tiger és a Luchs ágyúnaszádok négy darab 10,5 cm-es űrméretű gyorstüzelőágyújával szerelték fel valamint kapott még hat darab 8,8 cm-es löveget is. Az egyik 10,5 cm SK L/40 mintájú lövege megtekinthető ma is a New York-i Cambridge Memorial Parkban.[1][2]
Az ágyúnaszádok legénységének egy részét is átvéve a Prinz Eitel Friedrich a Luchs korábbi kapitányának, Thierichens korvettkapitánynak a parancsnoksága alatt futott ki Csingtaóból 1914. augusztus 6-án az Emden könnyűcirkáló társaságában. Augusztus 12-én érkeztek a Mariana-szigetekhez tartozó Pagan-szigethez, ahol a Maximilian von Spee altengernagy vezette Kelet-ázsiai Hajóraj az ellátóhajókkal horgonyzott. Spee a kötelék minden hajóját felkereste. A Prinz Eitel Friedrich felsorakoztatott legénységének címzett tömör beszédének fő gondolata a következő volt:
- „Ellenségünk van bőven és egyikünk sem tudja, mit hoz a sors. Ez azonban mindegy, a fő az, hogy mindenki tegye a kötelességét és ha nem is térünk vissza a hazába, legalább megtettük a kötelességünket és leróttunk a Haza iránti tartozásunkat.”[3]
A gyülekezőhelyet elhagyva a Prinz Eitel Friedrich augusztus 30-ra Eniwetok érintésével a Marshall-szigetekhez tartozó Majuro-atollhoz kísérte a hajóraj ellátóhajóit, majd onnan az Cormorannal, az Emden által elfogott és szintén segédcirkálóként szolgálatba állított óceánjáróval önálló kereskedelmi háború folytatására küldték, miután a Mark gőzhajóról kiegészítették a szénkészleteiket. A segédcirkálók szeptember 15-én váltak külön. A Prinz Eitel Friedrich a Palau-szigetekhez tartozó Angaur felé vette az irányt, hogy az ott tárolt 2000 t szénből amennyit csak tud felvegyen. A Cormoran nem jelent meg az előre egyeztetett találkozási ponton. Thierichens szeptember 28-án értesült arról az új-guineai Alexishafenben, hogy a német gyarmatot nagyrészt megszállták és a Cormorannak sikerült a brit őrhajók között elmenekülnie.
A Cormoran nem találkozott ellenséges hajóval és így nem tudta a szénkészleteit zsákmányolt árúból feltölteni. Emiatt kénytelen volt Guamra hajózni, ahol az amerikai hatóságok internálták. Az Egyesült Államok hadba lépésekor a személyzete elsüllyesztette.
Mivel a Prinz Eitel Friedrich sem futott össze ellenséges hajókkal ez idő alatt, de még öt hétre elég szénnel rendelkezett, a parancsnoka úgy döntött, hogy Dél-Amerikába hajózik át, ahol ismét csatlakozhat Spee hajórajához. A rádiókapcsolat felvétele után a segédcirkáló a Más a Tierránál találkozott a hajórajjal.
Innen Spee utasításai szerint Valparaíso felé kellett távoznia és itt kikötve az engedélyezett 24 órás tartózkodási idő alatt fel kellett töltenie a készleteit valamint elő kellett készítenie a hajóraj érkezését. A november 1-ei győztes coroneli csata után hagyta el Valparaísót és a korábbi kikötőhelyen csatlakozott ismét a hajórajhoz, ahol november 8-15. között tartózkodott.
Kereskedelmi háború
[szerkesztés]A zsákmányolt és hátrahagyott kereskedelmi hajók készleteinek leürítését követően 1914. november 29-én ismételten önálló kereskedelmi háborúra indult. December 5-én fogta el az első áldozatát, a Charcas (5067 BRT) gőzöst Corral magasságában. A brit hajó legénységét a Valparaísóhoz közeli Papudónál tették partra. A szénkészletei már fogytán voltak, mikor december 10-én összetalálkozott a 3500 t szenet szállító francia Jean barkkal. Mivel a nyílt tengeren való szénvételezés megoldhatatlannak tűnt, a vitorláshajót vontába vette, hogy az 1600 tmf távolságra lévő Húsvét-szigeten ürítse le. Útközben elsüllyesztették a brit Kidalton (1784 BRT) barkot. December 23-án érték el a Húsvét-szigetet.
50 félvad ökör levágása és a Jean leürítése után a segédcirkáló 1914. december 31-én indult ismét útnak a Horn-fok felé véve az irányt. A két elfogott vitorláshajó legénysége önként a szigeten maradt. Az Atlanti-óceánra áthajózva legközelebbi alkalommal csak 1915. január 26-án ejtett ismét zsákmányt a segédcirkáló. Ekkor a pétisót szállító orosz Isabela Browne (1315 BRT) barkot fogta el, majd a következő nap két búzával megrakott, Nagy-Britanniába tartó vitorláshajót. Az első a francia Pierre Loti (2196 BRT) bark volt, a második pedig az amerikai William P. Frye (3605 BRT). Utóbbi volt az Egyesült Államok első hajóvesztesége a háború során. Ebben az időben egyszerre 38 gabonaszállító hajó volt úton Nagy-Britanniába. A következő napon az árpát szállító francia Jacobsen (2195 BRT) barkot, február 12-én a búzát szállító Invercoe (1421 BRT) barkot fogta el.
Február 18-án a kukoricát szállító Mary Ada Short (3605 BRT) gőzhajót, 19-én a 86 utast szállító francia Floride (6629 BRT) gőzöst és 20-án a ballaszttal a La Plata felé tartó Willerby (3630 BRT) gőzöst fogta el. Az összes hajót a legénységük, utasaik és készleteik átvétele után elsüllyesztették. A fogyóban lévő szénkészletek, az elhasználódott hajtóművek valamint a fedélzetén lévő 350 fogoly és a vízhiány miatt a parancsnoka úgy döntött, hogy az Egyesült Államokba hajózik, megakadályozva ezzel, hogy a hajója az ellenség kezére kerüljön.
A Prinz Eitel Friedrich összesen 11 kereskedelmi hajót süllyesztett el. 30.000 tmf megtétele után 1915. március 11-én futott be a virginiai Newport Newsba, hogy ott internáltassa magát. Április 10-én szintén itt kötött ki a Kronprinz Wilhelm segédcirkáló is. A még mindig német zászló alatti hajókat ezután Philadelphiába irányították át.
Elfogott és elsüllyesztett hajók
[szerkesztés]| Időpont | Hajó | Típus | Nemzetiség | BRT | Sorsa |
|---|---|---|---|---|---|
| 1914. 12. 05. | Charcas | teherszállító | brit | 5067 | elsüllyesztve |
| 1914. 12. 11. | Jean | vitorlás | francia | 2207 | szénszállítóként alkalmazva elsüllyesztve 1914. 12. 31. |
| 1914. 12. 12. | Kidalton | vitorlás | brit | 1784 | elsüllyesztve |
| 1915. 01. 26. | Isabel Browne | vitorlás | orosz | 1315 | elsüllyesztve |
| 1915. 01. 27. | Pierre Lott | vitorlás | francia | 2196 | elsüllyesztve |
| 1915. 01. 27. | William P Frye | vitorlás | amerikai | 3374 | elsüllyesztve |
| 1915. 01. 28. | Jacobsen | vitorlás | francia | 2195 | elsüllyesztve |
| 1915. 02. 12. | Invercoe | vitorlás | brit | 1421 | elsüllyesztve |
| 1915. 02. 18. | Mary Ada Short | vitorlás | brit | 3605 | elsüllyesztve |
| 1915. 02. 19. | Floride | teherszállító | francia | 6629 | elsüllyesztve |
| 1915. 02. 20. | Willerby | teherszállító | brit | 3630 | elsüllyesztve |
Az Egyesült Államok szolgálatában
[szerkesztés],_cira_1918.jpg)
1917. március 25-ét követően mindkét hajó legénysége az Egyesült Államok várható hadba lépése miatt hozzálátott a gépek megrongálásával és a lövegek szétszerelésével a segédcirkálók harcképtelenné tételének. Az USA tényleges hadba lépésekor a Prinz Eitel Friedrichet az amerikai hatóságok lefoglalták és átadták a US Shipping Boardnak, amely USS DeKalb néven csapatszállítóként állította szolgálatba. Az első hónapokban a tengerészgyalogság egységeit szállította át Európába. A hajó egyik ismert vendége volt Allen Melancthon Sumner, a későbbi második világháborús rombolóosztály névadója.
A segédcirkáló német legénysége hadifogságba került és egy Chicago melletti hadifogolytáborba szállították a tagjait. Ők csak a versailles-i békeszerződés megkötését követően, 1919 októberében térhettek haza a Prinzess Irene gőzös fedélzetén Rotterdam érintésével Németországba. 1917. június 14-én a DeKalb része volt annak a konvojnak, mely az első amerikai csapatokat Franciaországba szállította. A következő 18 hónap során megtett tizenegy út alatt 11 334 katonát vitt át az Atlanti-óceánon Franciaországba. A fegyverszüneti megállapodás megkötése után nyolc alkalommal összesen 20 332 katonát szállított vissza az Egyesült Államokba.
Ezt követően a hajót W. Averell Harriman szerezte meg és tíz másik a Kerr Navigation Company-től megszerzett hajóval együtt amerikai hegyek után nevezték el, így lett a Prinz Eitel Friedrich új neve Mount Clay. A hajót speciálisan úgy alakították át, hogy a New York-i United American Line bevándorlók Amerikába való behozatalára alkalmazhassa. E funkcióban az első útját 1920 Karácsonyán kezdte meg. Utoljára 1925. október 15-én indult el Hamburgból Queenstown érintésével New Yorkba és megérkezése után kivonták a szolgálatból, majd 1934-ben lebontották.
Megjegyzés
[szerkesztés]A HAPAG (Hamburg-Amerikanische Packetfahrt-Actien-Gesellschaft) Brazíliába és Közép-Amerikába tartó útvonalain üzemeltetett egy valamivel kisebb, egykéményes hajót szintén a Prinz Eitel Friedrich névvel (4650 BRT), melyet szintén lefoglalt az Egyesült Államok 1917-ben és itt lazackonzervgyár szállítóhajójaként üzemelt Seattle és Alaszka között. 1945-1955 között a Távol-Keleten szovjet zászló alatt üzemelt.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ 10.5 cm/40 SK L/40. NavWeaps, Naval Weapons, Naval Technology and Naval Reunions . Tony DiGiulian. (Hozzáférés: 2016. február 2.)
- ↑ DiGiulian, Tony: Germany 10.5 cm/40 (4.1") SK L/40 - NavWeaps. www.navweaps.com
- ↑ ”Feinde haben wir ’ne Menge, und keiner weiß, wie es enden mag. Das ist aber gleichgültig, die Hauptsache ist, daß jeder seine Pflicht tut, und wenn wir auch nicht in die Heimat gelangen so haben wir wenigstens unsere Pflicht und Schuldigkeit für das Vaterland getan.” – Brauer 25. o.
Irodalom
[szerkesztés]- Raeder, Erich. Der Krieg zur See – Der Kreuzerkrieg in den ausländischen Gewässern, 3. kötet (Die Hilfskreuzer), Berlin: E. S. Mittler & Sohn (1923) 113-138. o. (S. M. Hilfskreuzer „Prinz Eitel Friedrich“ fejezet)
- Brauer, Otto. Die Kreuzerfahrten des "Prinz Eitel-Friedrich". Berlin: August Scherl Verlag (1917) 89-112. o.
- Carl Herbert: Kriegsfahrten deutscher Handelsschiffe. Broschek & Co, Hamburg 1934.
- Arnold Kludas: Die Geschichte der deutschen Passagierschiffahrt 1850 bis 1990. Ernst Kabel Verlag, 1986.
- Arnold Kludas: Die Seeschiffe des Norddeutschen Lloyd 1857 bis 1919. Koehlers Verlagsgesellschaft, 1991, ISBN 3-7822-0524-3.
- Ulrich Schlüter: Auf Kaperfahrt im Stillen Ozean. Heinrich Spudeit war an Bord von "Prinz Eitel Friedrich" – Er führte Tagebuch. Die Aufzeichnungen wurden von einer Enkelin entdeckt. Sie enden im Oktober 1919. Erst da war der Chronist wieder zu Hause, in: Nordwest-Zeitung (Hg.): Der Erste Weltkrieg. So erlebten ihn die Menschen im Oldenburger Land. Das illustrierte Sachbuch, Oldenburg 2014, S. 84–88. ISBN 978-3-944791-03-6
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Prinz Eitel Friedrich (Schiff, 1904) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a SS Prinz Eitel Friedrich (1904) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.