Poti
| Poti (ფოთი) | |||
 | |||
| Poti központja, a piac | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Grúzia | ||
| Régió | Szamegrelo-Felső-Szvanéti | ||
| Alapítás éve | I. e. 7. század | ||
| Irányítószám | 4400 | ||
| Körzethívószám | (+995) 493 | ||
| Testvérvárosok | Lista
| ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 41 500 fő (2023)[1] | ||
| Népsűrűség | 630,17 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Tszf. magasság | 0 m | ||
| Terület | 65,8 km² | ||
| Időzóna | MSK (UTC+4) | ||
| Elhelyezkedése | |||
 | |||
 é. sz. 42° 09′, k. h. 41° 40′42.150000°N 41.666667°EKoordináták: é. sz. 42° 09′, k. h. 41° 40′42.150000°N 41.666667°E | |||
| Poti weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Poti témájú médiaállományokat. | |||
| Sablon • Wikidata • Segítség | |||
Poti (grúzul ფოთი) kikötőváros Grúzia nyugati részében, a Fekete-tenger keleti partján, az Abháziával szomszédos Szamegrelo-Zemo Szvanéti régióban.
Az ókori görög Phászisz gyarmatváros közelében épült. A 20. század eleje óta fontos kikötő és ipari központ, egyúttal a grúz hadiflotta fő bázisa és központja.
Népessége 2014-es adat szerint 41 465 fő.
A 2008 augusztusi dél-oszétiai háború során Poti jelentős károkat szenvedett.
Földrajza
[szerkesztés]A grúz fővárostól, Tbiliszitől 312 kilométerre nyugatra fekszik, a Rioni folyó mocsaras deltavidékén. A város környékén a mocsaraktól elhódított területeken citrustermesztés folyik. A várost a Kolheti Nemzeti Park veszi körül, délkeleti szomszédja a Kaparcsina nevű kis folyó, délnyugaton a Paliasztomi-tó. Mintegy öt kilométerre délre Potitól van Maltakva falu, tengerparti üdülőközpont.
Poti átlaghőmérséklete 14,1 °C; januárban 2 °C, júliusban 22,9 °C. A csapadék bőséges, éves mennyisége eléri az 1960 millimétert.
Történelme
[szerkesztés]Az ókorban és a középkorban
[szerkesztés]Poti és környéke feljegyzett történelme 26 évszázadot ölel fel. Az ókorban és a középkor elején Phászisz görög polisz uralta a vidéket, amelyet milétoszi telepesek alapítottak Themisztegórasz vezetésével a Kr. e. 7. század legvégén vagy a Kr. e. 6. század legelején. Az ókor során Kolkhisz fontos kereskedelmi és kulturális központja volt. Sztrabón és idősebb Plinius szerint a Phászisz folyó (ma: Rioni) mentén futott a Fekete-tengerhez az indiai kereskedelmi út.[2]
Hosszú viták után, víz alatt nehéz körülmények közt végzett régészeti kutatások segítségével mára sikerült azonosítani az ókori város hozzávetőleges helyét. A várost, vagy legalábbis egy részét az a tó nyelhette el, amelynek a partján Sztrabón szerint állt. A város helyének pontos meghatározása máig sem sikerült, ezt megnehezítik az elmúlt évszázadok alatt történt geomorfológiai változások. (A Rioni alsó folyása a mocsárvidéken gyakran változtatott medret.)
A harmadik mithridatészi háború során Phászisz a rómaiak kezébe került. A római parancsnok Pompeius, miután Ibériából Kolkhiszba lépett, itt találkozott Servilius legátussal, euxinusi (fekete-tengeri) flottájának parancsnokával Kr. e. 65-ben.[3]
A kereszténység elterjedése után Phászisz püspöki székhely lett. Egyik püspöke, Kürosz alexandriai pátriárka is volt, 630 és 641 között. A Keletrómai Birodalom és a Szászánida Birodalom közti láz háború (542 - 562) során a perzsák megtámadták Phásziszt, de sikertelenül.
A 8. században a grúz írott forrásokban megjelent a Poti név. Poti a grúz királyság tengeri kereskedelmének központja volt, a középkori európai utazók Fasso néven ismerték.[4] A 14. században Genova kereskedelmi lerakatot létesített itt, de ez nem élt meg hosszú időt.
Későbbi történelme
[szerkesztés]
1578-ban a Török Birodalom hódította meg Potit. A törökök alaposan megerősítették a várost, amelyet ők Faş néven ismertek, és amely egyik kaukázusi kereskedelmi központjukká vált, nagy rabszolgapiaccal. A nyugat-grúziai hercegek egyesített serege 1640-ben visszafoglalta a várost, 1723-ban azonban ismét a törökök kezébe került. A grúzok az orosz cár csapataival szövetkezve 1770–71-ben sikertelen kísérletet tettek a város visszahódítására. Amikor a következő évszázad elején az oroszok elfoglalták a grúz területek jórészét, 1809-ben grúz szabadcsapatok segítségével Potiból is elűzték a török hadsereget, de a bukaresti szerződés (1812) a város visszaadására kötelezte őket. A következő orosz-török háború (1828-29) ismét fordulatot hozott, és Potit Oroszország kapta. 1858-ban a Kutaiszi kormányzóság részévé tették és kikötővárosi státuszt kapott. 1863 és 1905 közt kikötőjét újjáépítették. 1872-ben a kaukázusi vasúti forgalom egyik végállomásává vált, amelyet direkt vonal kötött össze Tiflisszel.
Poti különösen Niko Nikoladze polgármestersége idején (1894–1912) nőtt méretben és fontosságban. Ekkor épült a drámai színház, a neobizánci stílusú katedrális, két gimnázium, az villamos erőmű, az olajfinomító stb. 1900-ra Poti a Fekete-tenger egyik legfontosabb kikötője lett, amelyen áthaladt Grúzia mangán és szén exportjának jórésze.[5] 1905 decemberében, az 1905-ös orosz forradalom idején munkások sztrájkjai és barikádharcok színterévé vált. Az 1917-es orosz forradalom idején a város újra főszerepet kapott: itt szálltak partra a német és brit expedíció seregek. 1918. május 28-án, előzetes szövetségi egyezményt írt alá Potiban Németország és Grúzia. 1921. március 14-én azonban a Grúziát alávető Vörös Hadsereg elfoglalta Potit is. A szovjet korszakban a város fontos kikötő maradt és ipari fejlődése, katonai központtá válása folytatódott.
Gazdaság
[szerkesztés]Gazdaságának legfontosabb szektorai a szolgáltatások, illetve az élelmiszeripar. A poti tengeri kikötőben évente 7,7 millió tonna árut raknak át.
2008 áprilisában a grúz állam 51%-os részesedést adott el a kikötőben az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Rász el-Haima emírség Befektető Hatóságának, amely 49 éves koncesszió keretében szabadkereskedelmi övezetet hozott létre és egy új kikötőterminált kíván építeni.
Testvérvárosai
[szerkesztés]
LaGrange (Georgia), USA
Burgasz, Bulgária
Lárnaka, Ciprus
Aktau, Kazahsztán (2005)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ https://www.geostat.ge/en/modules/categories/41/population
- ↑ Otar Lordkipanidze (2000), Phasis: The River and City in Colchis. Franz Steiner Verlag, ISBN 3-515-07070-2, p. 31.
- ↑ John Leach (1986), Pompey the Great, p. 84. Routledge, ISBN 0709941277.
- ↑ W.E.D. Allen (Aug., 1929), The March-Lands of Georgia. The Geographical Journal, Vol. 74, No. 2, p. 135.
- ↑ Jones (2005), p. 88.
További információk
[szerkesztés]
- Poti city web site
- Poti Sea Port authority web site
- Chart of Poti port Archiválva 2003. március 15-i dátummal a Wayback Machine-ben
- @bbc - The Georgian foreign ministry said the Black Sea port of Poti, which is the site of a major oil shipment facility, had been "devastated" by a Russian aerial bombardment.
