Pornói Rezső
Pornói Rezső | |
Született | Káger Rezső Rudolf Sándor[1] 1892. február 24.[2] Várújfalu[2] |
Elhunyt | 1959. augusztus 17. (67 évesen) Rákospalota |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Pornói Rezső, 1902-ig Káger Rezső Rudolf Sándor (Újfalu, 1892. február 24.[3][4] – Rákospalota, 1959. augusztus 17.)[5] magyar gimnáziumi énektanár, római katolikus kántor, egyházkarnagy.
Élete
[szerkesztés]1892-ben született a Vas vármegyei Újfaluban (Várújfalu), amelyet később Sámfalvához csatoltak.
Tanítóképzőben kántori oklevelet szerzett, majd a Nemzeti Zenedében, utána pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Hegyi Emánuel tanította zongora szakon. 1913-ban kapta meg középiskolai énektanári oklevelét, ezután a rákospalotai Szent Erzsébet-templom vegyeskarának volt a karnagya. 1916 és 1918 között a budapesti Wagner Gimnázium énektanára és vegyeskarának vezetője volt,[6] valamint a Szent László cserkészcsapat fúvószenekarának karnagya.
Testvére, Pornói János is, elhagyva a katonai pályát, testvérével, Pornói Rezsővel a rákosszentmihályi egyházközség szolgálatába állt, ahol Pornói Rezsőt kántorrá választották.[7]
1959. augusztus 17-én hunyt el, 1959. augusztus 22-én délután helyezték örök nyugalomra a rákospalotai köztemetőben.
Zeneművei: misék, vegyes- és férfikarok, műdalok, nóták.
Családja
[szerkesztés]Szülei: Káger János, újfalui (Woppendorf) iskolamester („ludirector”), aki Káger István bodnár („vietor”) fia volt, és Strauch Antónia, Strauch Ferenc pornói (majd 1899-től pornóapáti) uradalmi tiszttartó („provisor dominalis”) leánya. 1880. szeptember 29-én kötöttek házasságot Pornón, a menyasszony lakhelyén.[8] A házaspárnak kilenc gyermeke született, közülük Pornói János (Újpest, 1898. december 27. – Budapest, 1961. május 20.),[9] Rezső öccse, szintén kántor lett.[7] 1915-ben vette feleségül Szemethy Vilmát Rákospalotán.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ FamilySearch (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. január 23.)
- ↑ a b FamilySearch (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. január 23.)
- ↑ Sámfalva, Kereszteltek jegyzőkönyve, 1892. február 27. (keresztelés) 9. folyószám. FamilySearch
- ↑ Pornói Rezső (1892–) (PHP). opac.pim.hu. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2014. január 18.)
- ↑ Halálesete bejegyezve a Bp. IV. ker. állami halotti akv. 609/1959. folyószáma alatt.
- ↑ Cserba Aurél: A gimnázium tanárainak névsora (PDF). digievkonyv.hu. DigiÉvkönyv.hu. [2014. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 18.)
- ↑ a b Gádori Miklósné, Pornói Gyöngyi: Szentmihályi arcképcsarnok (PHP). rakosszentmihaly.hu. Rákosszentmihályi Római Katolikus Plébánia, 2006. május 11. [2014. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 18.)
- ↑ Pornói rk. anyakönyv. Házasultak. FamilySearch
- ↑ Budapest VII. kerületi állami halotti anyakönyv 864/1961.
Források
[szerkesztés]- Magyar katolikus lexikon X. (Oltal–Pneu). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2005. ISBN 963-361-626-3
- Gyászjelentése. OSZK – Pannon Digitális Egyesített Archívum
További információk
[szerkesztés]- A magyar muzsika könyve. Szerk. Molnár Imre. Bp., Havas Ödön, 1936