Piero Chiara

Piero Chiara
Paolo Nuzzi rendezővel, 1970
Élete
Született	1913. március 23. Luino
Elhunyt	1986. december 31. (73 évesen) Varese
Nemzetiség	olasz
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)	próza
Kitüntetései	Bagutta-díj (1968) Charles Veillon prize in the Italian language (1965) Az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagja Napoli Prize (1976)
Piero Chiara aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Piero Chiara témájú médiaállományokat.

Piero Chiara (Luino, 1913. március 23. – Varese, 1986. december 31.) olasz író.

Élete

Lombardia északi vidékén, Luino városában született, a Lago Maggiore mellett. Egyházi iskolákban nevelkedett, majd az egyetemen jogot hallgatott. Később fotográfusként is dolgozott, élt Franciaországban is, majd hosszú ideig Olaszország különböző részein köztisztviselő volt. 1943-ban a fasiszta rezsim börtönbüntetésre ítélte, ami elől Svájcba menekült, ahol a zugi olasz líceumban tanított olasz irodalmat és filozófiát.

A háború után visszatért Olaszországba. Varesében, a Comói-tó parti kisvárosban telepedett le és újságíróként, fordítóként és szerkesztőként dolgozott. 1945-ben jelent meg első és egyetlen verseskötete, amelyet novellák követtek. 1958-ban a Gaffe című folyóiratban megjelent két elbeszélése, amelyeket 1962-ben az Il piatto piange (Sír a tányér) című, humorral teli regényéhez is felhasznált. A regény sikere további írásra bátorította. Két évvel később jelent meg a La spartizione (Az osztozkodás), amely hatalmas sikert aratott, magyarul is megjelent és hamarosan film is készült belőle Alberto Lattuada rendezésével (Venga a prendere il caffè da noi – Jöjjön el egy kávéra hozzánk, 1970). A filmben maga Chiara is feltűnik mint a hófehér hajú kávéházi kártyapartner, hitelező jóbarát.

A kritika a kezdetektől elismeréssel fogadta Chiara műveit. Legjelentősebb sikereit az Osztozkodás és a Sír a tányér című regényeivel aratta az 1960-as években.

Írásaiban Chiara a régebbi és a modern olasz realista regényírók hagyományait követi. A mondatokat aprólékos gonddal formálja meg, finom részletezéssel írja le történeteinek színterét – általában az olasz kisvárosi világot –, valamint szereplőinek külső és belső tulajdonságait. Finom, ironikus humora és árnyaltan kidolgozott mondatszerkesztése teszi műveit élvezetessé és könnyen olvashatóvá. Boccacciós hangvételű, pikáns történeteiben és Manzonira emlékeztető tájleírásaiban kifinomultan fogalmaz, de mindazt, ami ellen állást foglal, karikatúra-körvonalakkal, harsány színekkel ábrázolja.

Magyarul

• Az osztozkodás. Regény; ford., utószó Karsai Lucia; Európa, Bp., 1972 (Modern könyvtár)
• Az asztrahánbunda; ford. Székely Éva; Európa, Bp., 1990

Bibliográfia

• Il «mago del lago»: Piero Chiara a cent'anni dalla nascita. Atti del Convegno internazionale a cura di Mauro Novelli (tenutosi a Varese e Luino nel settembre 2013), Amici di Piero Chiara, Varese, 2014, ISBN 978-88-94022-50-6
• Franco Pappalardo La Rosa, Il Balzac del Lago Maggiore, in Le storie altrui, Narrativa italiana del penultimo Novecento, Torino, Achille e La Tartaruga, 2016, ISBN 978-8896-558416