Pető Péter
Pető Péter | |
Pető Péter a Népszabadság bezárása miatti tüntetésen (2016. október 9.) | |
Született | 1984. augusztus 9. (40 éves) Hatvan |
Állampolgársága | magyar |
Nemzetisége | magyar |
Foglalkozása | újságíró |
Kitüntetései | Junior Prima díj (2010) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pető Péter (Hatvan, 1984. augusztus 9. – ) magyar újságíró, 2019-től a 24.hu főszerkesztője, politikai elemző, korábbi labdarúgó-játékvezető.[1]
Életpályája
[szerkesztés]Újságírói karrierjét gyakornokként kezdte a Népszabadságnál, 2015. augusztus 18-tól a lap bezárásáig, 2016 októberéig a lap egyik főszerkesztő-helyettese.[2]
2017 februárjától a 24.hu felelős szerkesztője,[3] majd főszerkesztő-helyettese, 2019. augusztus 1-jétől főszerkesztője.[4]
Labdarúgó-játékvezetőként
[szerkesztés]A játékvezetői vizsgát 1998-ban tette le. A gyorsan és szépen ívelő játékvezetői karrier – megyei osztályok, NB III – csúcsaként 2006-ban már az országos kerettagok között tartották nyilván. Az NB II-ben 30 alkalommal fújta a sípot bajnoki meccsen, az NB I-ben pedig tartalék játékvezetőként szerepelt 11 mérkőzésen. A talent csoport tagjaként több gyenge teljesítményt nyújtott, ezért felajánlották részére az asszisztensi feladatok végzésének lehetőségét, de ezzel, több társával ellentétben nem élt. A búcsúmeccset a Diósgyőr–Bőcs (5-0) Ligakupa-mérkőzés[5] jelentette, Fehér Gyula és Varga László asszisztálása mellett.
Művei
[szerkesztés]- Leshatár. Világvégi futballpályákon (Kalligram, Budapest, 2017) ISBN 9789634680154
- Top 10-es történelmi slágerlisták (Napvilág, 2017) Csunderlik Péterrel közösen. ISBN 9789633384169
- Félúton. Ázsiából igazságról, elefántról, baloldalról, technológiáról, pillanatmigránsokról (Kalligram, Budapest, 2019)[6] ISBN 9789634681267
- Újabb Top-10-es történelmi slágerlisták (Napvilág, Budapest, 2019), Csunderlik Péterrel közösen. ISBN 9789633380512
- Lesgól – Az Orbán-rendszer sportpolitikája (Noran Libro, Budapest, 2020) ISBN 9789635170920
- halálka. Hír, regény (Kalligram, Budapest, 2020) ISBN 9789634681618
- Gyilkos lájkok. Manipuláció, nyilvánosság, újságírás a Facebook és Orbán Viktor korában; Noran Libro, Budapest, 2021 (Progress könyvek) ISBN 9789635173310
- Olyan gyönyörű ez a szöveg, hogy csak pucéran olvasom. Regény; Kalligram, Budapest, 2023
- A futball soha nem érhet véget; Central Médiacsoport Zrt., Budapest, 2024
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Junior Prima díj (2010) – magyar sajtó kategória[7]
- Népszabadság-díj (2010)[8][9]
- Minőségi Újságírásért díj (2011)[10]
- Németh Gyula-díj (2011)
- Freész Károly-díj (2016)[11]
- A Margó-díj jelöltje (2017)[12]
- Bossányi Katalin-díj (2018)[13]
- A Reporters Without Borders nemzetközi sajtószabadság-díjának jelöltje (2018)[14]
- Wiltner Sándor-díj (2019)[15]
- Top25, a legmeghatározóbb emberek a hazai digitális piacon, 2019: 8. hely ( https://mmonline.hu/cikk/itt-a-legujabb-top25-palocsay-geza-az-elen/ )
- Top25, a legmeghatározóbb emberek a hazai digitális piacon, 2020: 5. hely ( https://media1.hu/2020/11/18/top25-legmeghatarozobb-digitalis-szakemberek-rangsor/ Archiválva 2021. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben )
- Top50, legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban, 2020: 48. hely ( https://media1.hu/2020/05/29/legmeghatarozobb-mediavezetok-toplistaja/ Archiválva 2021. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben )
- Top25, a legmeghatározóbb emberek a hazai digitális piacon, 2021: 9. hely ( https://media1.hu/2021/10/30/kihirdettek-a-legmeghatarozobb-hazai-digitalis-szakemberek-toplistajat/ Archiválva 2021. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben )
- Top50, legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban, 2021: 50. hely ( https://media1.hu/2021/05/27/megjelent-a-legbefolyasosabb-hazai-mediavezetok-toplistaja/ Archiválva 2021. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben )
- Top50, legmeghatározóbb magyar digitális szakemberek, 2022: 6. hely ( https://media1.hu/2022/11/12/megjelent-a-legmeghatarozobb-magyar-digitalis-szakemberek-top50-es-listaja/ )
- Top50, legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban, 2022: 46. hely ( https://mmonline.hu/cikk/holtverseny-a-legbefolyasosabb-mediasok-listajanak-elen/ )
- Top50, legbefolyásosabb emberek a magyar médiaiparban, 2023: 45. hely ( https://mmonline.hu/cikk/vidus-vaszily-guttengeber-ok-vezetik-az-idei-top50-es-listat/ )
Egyéb
[szerkesztés]- A Focival a gyógyulásért jótékonysági focitorna főszervezője [16]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Pető Péter keretbesorolása. (Hozzáférés: 2020. augusztus 6.)
- ↑ Megvannak a Népszabadság új főszerkesztő-helyettesei – Mediainfo.hu, 2015. augusztus 18.
- ↑ Több egykori népszabadságos is a 24.hu-nál folytatja – Mandiner.hu, 2017. február 6.
- ↑ Digitális lapigazgató és új főszerkesztő a 24.hu élén – 24.hu, 2019. július 8.
- ↑ Ligakupa, 7. forduló Miskolc, műfű 400 néző Jv.: Pető Péter (Varga László, Fehér Gyula), dvtk.eu
- ↑ Félúton. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
- ↑ Junior Prima díj 2016 Archiválva 2019. június 1-i dátummal a Wayback Machine-ben, primissima.hu
- ↑ „Népszabadság, 2010.03.16, 6. oldal”
- ↑ „Népszabadság, 2015.03.14., 4. oldal”
- ↑ Átadták a Minőségi Újságírásért díjakat – Hvg.hu, 2011. május. 18.
- ↑ Pető Péter az idei Freész Károly-díjas – Nol.hu, 2016. április 14.
- ↑ Gyurkovics Tamás, Pető Péter vagy Szöllősi Mátyás nyerheti el a 2017-es Margó-díjat. KönyvesBlog. [2017. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
- ↑ Bossányi Katalin-díjat kapott Pető Péter, a 24.hu munkatársa – 24.hu, 2018. május 10.
- ↑ Shortlist for Reporters Without Borders’ first-ever London Press Freedom Awards announced | Reporters without borders (angol nyelven). RSF, 2018. október 17. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
- ↑ Wiltner Sándor-díj a Focival a gyógyulásért csapatának. www.bugatpal.hu. [2020. január 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
- ↑ FOCIVAL A GYÓGYULÁSÉRT. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. január 3.)
Források
[szerkesztés]- Bódi Csaba: Pető Péter: NB I. helyett három sípszó.[halott link] (Heol.hu, 2009. január 6.)
Külső hivatkozások
[szerkesztés]- Pető Péter: El kell mondanunk azt a valóságot, amit mi ismerünk – Interjú. In: Media20.blog.hu, 2017. március 6.
- A világ, ahol futballbírónak lenni kitörési lehetőség – Interjú. In: Szeretlek Magyarország.hu, 2017. június 6.
- Pető Péter: A lájkok uralma a magyar demokrácia halála – 24.hu, 2018. szeptember 21.
- Pető Péter 24.hu-s cikkei – 24.hu
- Pető Péter népszabadságos cikkei – Nol.hu
- Page Not Found. Történelmi stúdióblog – Csunderlik Péterrel közösen
- Focival a gyógyulásért