Ugrás a tartalomhoz

Pepsis heros

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pepsis heros
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Hatlábúak (Hexapoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Alosztály: Szárnyas rovarok (Pterygota)
Alosztályág: Újszárnyúak (Neoptera)
Öregrend: Fejlett szárnyas rovarok (Endopterygota)
Rend: Hártyásszárnyúak (Hymenoptera)
Alrend: Fullánkosdarázs-alkatúak (Apocrita)
Alrendág: Fullánkosok (Aculeata)
Öregcsalád: Redősszárnyúdarázs alkatúak (Vespoidea)
Család: Útonállódarazsak (Pompilidae)
Nem: Pepsis
Faj: P. heros
Tudományos név
Pepsis heros[1]
Fabricius, 1798
Szinonimák
  • Sphex heros (Fabricius, 1798)
  • Pepsis atrata (Lepeletier, 1845)
  • Pepsis magnifica (Montet, 1921)[2][3][4]
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Pepsis heros témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Pepsis heros témájú kategóriát.

A Pepsis heros (amerikai hősdarázs[5]) a rovarok (Insecta) osztályába, a hártyásszárnyúak (Hymenoptera) rendjébe, ezen belül az útonállódarazsak (Pompilidae) családjába tartozó faj, melyet Johan Christian Fabricius írt le először 1798-ban.[6]

Megjelenése

[szerkesztés]

A legnagyobb méretű útonállódarázs-faj. A hímek kisebbek, karcsúbbak a nőstényeknél, az utóbbiak viszont akár a 11 cm hosszúságot is elérhetik.[7] A nőstények csápjai görbék, míg a hímeké egyenesek, valamint csak a nőstények rendelkeznek fullánkkal, amely ívelt, és akár 7 mm hosszú is lehet.[8] Erős tor jellemzi őket, valamint borostyánszínű szárnyak, melyek széle sötétebb. A hátsó lábaikon mozgatható tüske található.[5]

Elterjedése

[szerkesztés]

Főként Dél-Amerika: Brazília, Ecuador, Peru.[2]

Szaporodása

[szerkesztés]

Míg a felnőtt példányok tápláléka főként virágok nektárjából és virágporából áll, a felnőtté váláshoz állati táplálékra van szükségük. Magányos állatok, csak a szaporodási időszakban keresik egymás társaságát. A nőstény saját fészekről és utóda táplálásáról maga gondoskodik, kolónia támogatása nélkül, de csak a lárvák kikelése előtt, ezért még a saját méretéhez képest is többször nagyobb prédát választ, csapóajtós pókokat és tarantulákat. Mivel a prédaállatok szinte egész nap az odújukban tartózkodnak, zsákmányt imitálva a bejáratnál lévő hálót mozgatja, hogy a pókot kicsalogassa, vagy azokat a hím pókokat támadja meg, akik párkeresés céljából merészkednek ki. Ha már a szabadban van az áldozata, a darázs a hátára kapaszkodva, hosszú, görbe fullánkjával erős mérget fecskendez a pók mellkasának alsó részén lévő idegdúcokba, amely megbénítja a pókot, de nem öli meg. A darázs ezután visszahúzza áldozatát a pók saját odújába vagy egy általa előkészített odúba, ahol egyetlen petét rak le a pók testére, és törmelékkel lezárja az odú bejáratát. A pete három-négy nap alatt kikel, és a lárva azonnal táplálkozni kezd a mozdulatlan, de még élő pókból, kiszívva annak testéből a hemolimfát. A lárva öt növekedési szakaszon megy keresztül, és fokozatosan egyre többet fogyaszt a pók testéből. Az ötödik szakaszban a fiatal darázs végül felfalja a pók létfontosságú szerveit, és megöli a pókot. A kifejletlen rovar ezután gubót képez maga körül, és két-három héttel később kifejlett egyedként bújik elő belőle.[8]

Mérge

[szerkesztés]

A préda pók az erős méreg hatására mindenképpen elpusztul, még akkor is, ha valami miatt a pete nem kel ki, mert olyan erős a befecskendezett idegméreg, hogy a bénult állapot egy idő után légzésleálláshoz vezet.

A Pepsis heros egyedei meglehetősen szelídek (jelentős ismert ellenségük nincs), indokolatlanul nem szúrnak, de ha igen, az ember és más gerincesek számára az egyik legfájdalmasabb csípés a világon. Justin Orvel Schmidt amerikai entomológus megalkotta a szúró rovarok fájdalomskáláját, önkéntes vagy akaratlan alanyok segítségével. Csípését azonnal hatónak, villámcsapásszerűnek értékeli, ami teljesen legyengíti az áldozatot. A Justin Schmidt amerikai entomológus féle rovarcsípési fájdalomskálán[9] a második helyen szerepel, csak a trópusi bikahangya (Paraponera clavata) előzi meg.[10][11][12] Schmidt egytől négyig terjedő rangsorolásában a négyes szintet kapta, mert csípése szinte elviselhetetlenül fájdalmas.[13]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Pepsis heros (Fabricius, 1798). mnhn.fr. (Hozzáférés: 2024. augusztus 5.)
  2. a b Tarantula Hawk Wasp. biolib.cz. (Hozzáférés: 2024. augusztus 5.)
  3. Pepsis heros (Fabricius, 1798). gbif.org. (Hozzáférés: 2024. augusztus 5.)
  4. Pepsis heros (Fabricius, 1798). gbif.org. (Hozzáférés: 2024. augusztus 5.)
  5. a b Rovarok Pókok és más szárazföldi ízeltlábúak. George C. McGavin. Budapest: Panemex, Grafo könyvkiadó. 2000. 188. o. ISBN 963 9090 441  
  6. Pepsis heros (Fabricius 1798). eol.org. (Hozzáférés: 2024. augusztus 5.)
  7. Méhek és darazsak Aranyló méz és hegyes fullánkok. Alexandra Rigos. Budapest: Babilon könyvkiadó. 2021. 43. o. ISBN 978-963-294-609-2  
  8. a b Tarantula hawk. britannica.com. (Hozzáférés: 2024. augusztus 5.)
  9. Miért mérik a rovarcsípést?. tessloff-babilon.hu, 2021. március 15. (Hozzáférés: 2024. február 28.)
  10. „Csípése felér egy áramütéssel" – a legveszélyesebb rovarok a világból. hamuesgyemant.hu, 2022. október 23. (Hozzáférés: 2024. június 17.)
  11. Félelmetes élőlények. ecolounge.hu, 2014. január 25. (Hozzáférés: 2024. június 17.)
  12. Rovarok, amiknek csípése felér egy pokoljárással. origo.hu, 2020. május 20. (Hozzáférés: 2024. június 17.)
  13. Tarantula hawks: The most painful wasp sting in the world explained. nhm.ac.uk. (Hozzáférés: 2024. január 22.)