Ugrás a tartalomhoz

Pataki Dezső

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pataki Dezső
SzületettPollák Dezső
1901. december 7.[1]
Mezőlak
Elhunyt1944. július 27. (42 évesen)[1]
Csepel
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaíró
SírhelyeKozma utcai izraelita temető (A-5-4)
SablonWikidataSegítség

Pataki Dezső, 1917-ig Pollák Dezső[2] (Mezőlak, 1901. december 7.[3]Csepel, 1944. július 27.)[4] író, nyelvtanár.

Élete

[szerkesztés]

Pollák Bernát (1862–1943)[5] gazdasági könyvelő és Hoffmann Róza (1865–1933) gyermekeként született zsidó családban. Középiskolai tanulmányai végeztével a Bécsi Egyetem Orvostudományi Karára iratkozott be, azonban három év után abbahagyta az egyetemet és fizikai munkákból élt Bécsben és Párizsban. 1929-ben a gazdasági válság elől Brazíliába menekült, s csak öt évvel később tért vissza Magyarországra. Ekkoriban jelent meg első elbeszélése a Nyugatban az Étvágy címmel. Magántanításból tartott fenn magát, írásai elszórtan jelentek meg a Válaszban, a Népszavában és az Új Időkben. Írásainak fő témái a nincstelenség, az éhezés és a gyökértelenség voltak, melyeket a rendszeresen vezetett naplójában is megörökített saját életére vonatkozóan. Munkaszolgálatosként vesztette életét egy légitámadás következtében a csepeli Weiss Manfréd gyártelepen.[4]

Felesége Rosenberg Anna (1898–1983) volt, Rosenberg Adolf és Rosenfeld Julianna lánya, akit 1936. március 29-én Budapesten, a Ferencvárosban vett nőül.[6] Egyik házasságkötési tanú Gelléri Andor Endre volt.

A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik (A-5-4).

Főbb művei

[szerkesztés]
  • Assahy pálma (novellák Pataki Dezsőné visszaemlékezéseivel, Budapest, 1955)
  • Idegen csillagok (novellák, Budapest, 1964)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Pataki Dezső, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11587/11883.htm
  2. Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 150931/1917. Forrás: MNL-OL 30802. mikrofilm 390. kép 1. karton
  3. Születési bejegyzése a mezőlaki polgári születési akv. 59/1901. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. augusztus 17.)
  4. a b Halotti bejegyzése a csepeli polgári halotti akv. 422/1944. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. augusztus 17.)
  5. Pollák Bernát halotti bejegyzése a Budapest VII. kerületi polgári halotti akv. 1402/1943. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. augusztus 17.)
  6. Házasságkötési bejegyzése a Budapest IX. kerületi polgári házassági akv. 200/1936. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. augusztus 17.)

Források

[szerkesztés]
  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969.  
  • Magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest: Akadémiai. 1963–1965.  
  • (1975. december 16.) „Pataki Dezső”. Rakéta Regényújság (Magyarország) 2 (50), 14. o. (Hozzáférés: 2021. augusztus 17.) 
  • Dalos László. „Pataki Dezső: Assahy-pálma”, Magyarország, 1956. március 31., 5. oldal (Hozzáférés: 2021. augusztus 17.)