Pósfa zenekar
Pósfa zenekar | |
Információk | |
Eredet | Szlovákia |
Alapítva | 2010. január 8. |
Műfaj | Magyar népzene |
Tagok | |
Iván Péter Iván András Iván Zoltán Álló István | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
A Pósfa zenekar autentikus népzenét játszó csallóközi zenekar. 2010-ben alakult a Dunaszerdahelyi járásban található Gelle község egyik településrészén, Csallóközpósfán, amelyről a nevét is kapta.[1] A Kárpát-medence egykori falusi vonós cigányzenekarainak zenei világát igyekeznek feleleveníteni, visszahozni a köztudatba és megkedveltetni a jövő generációival.
Története
[szerkesztés]A zenekart Iván Lajos alapította. Ifjú korában már alapított egy amatőr népzenekart falubeli barátaival ("ős Pósfa zenekar"), de nem sokáig maradtak együtt. A zenélést továbbra sem hagyta abba. Családjával szinte minden év karácsonyán mendikálni (kántálni) jártak a rokonokhoz, szomszédokhoz. Minden mendikálást kisebb próbák előzték meg és az egyik alkalmával történt meg a "zenekar alapítás" (csaknem harminc év után újra). Kezdetben három fia és ő alkotta a zenekart, nem sokkal később kiegészült a testvérek gyermekkori barátjával, a nagybudafai Álló Istvánnal.[1]
Első nyilvános fellépésükre 2010. március 15-én, a hagyományos gellei képkiállítás keretén belül került sor. Ekkor még nem volt neve a zenekarnak, és a rendező kérésére Iván Lajos rögtönözve a Pósfa zenekar nevet mondta.[1]
Iván Lajos régi barátja, Sebő József biztatására elhívta Nagy Iván etnológust, aki a többek között a dunaszerdahelyi Dunaág Néptáncműhely egyik vezetője volt. A találkozás olyan jól sikerült, hogy Nagy Iván közvetítésében Volner Nagy Melinda (a Dunaág Néptáncműhely vezetője) elhívta kísérőzenekarként a Pósfát a néptánccsoport macedóniai kirándulására még 2010 augusztusában.
Később Iván Lajos kilépett a zenekarból, és a három Iván fivér és Álló István maradt csak a zenekarban, akik a zenekar "magját" alkotják.
2011-ben a Csallóközi Táncegyüttes Magyar Ima című műsorsorozatába kérte fel a zenekart a táncegyüttes akkori vezetője, Brandl Ferenc.
2014 februárjában Oláh Attila vette át a táncegyüttes vezetését[2] és nem sokkal később felkérte a Pósfa zenekart az együttes állandó kísérőzenekarának.
2018. szeptember 28-án egy régi vágyuk teljesült: sikerült elindítaniuk szülőfalujukban a táncház sorozatot, táncházmozgalmat ("Táncház a Pósfa zenekarral"), ahol főleg a felvidéki néptáncok tanulására van lehetőség.
2020. március 14-én a zenekar első önálló hanghordozója került bemutatásra a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban "Felvidékről szeretettel" címmel.[3]
Tagok
[szerkesztés]- Iván Péter (hegedű)
- Iván András (brácsa, háromhúros brácsa, hegedűkontra, gitár)
- Álló István (nagybőgő)
- Iván Zoltán (klarinét, tárogató, harmonika, furulyák, brácsa, háromhúros brácsa, ütőgardon)
Közreműködtek
[szerkesztés]- Valenský Miriam (ének) - 2011 - 2015
- Béhr Márton (cimbalom) - 2011 - 2015
- Petró Kriszta (ének) - 2015 - 2016
- Csiba Júlia (ének) - 2018 - 2020
- Gólya Márton (cimbalom) - 2017 - 2020
Közreműködések
[szerkesztés]- Táncház-Népzene 2018: Kürti muzsika
Kísérőzenekarként
[szerkesztés]- Dunaág Néptáncműhely (2010-2016)
- Csallóközi Táncegyüttes (2014- )
- Pozsony Táncegyüttes
- Zerda Kamara Néptáncegyüttes (2016)
- Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes (2018)
Díjak, elismerések
[szerkesztés]- XXII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Országos Versenye 2013 – Aranysáv 1. helyezés (Énekelt versek)
- Harmónia - Szlovákiai Magyar Zenei Díj - Az év hagyományőrző népzenésze (25 éves kortól) vagy népi zenekara (2016)[4]
- Fölszállott a páva 2017 – kategória győzelem (Hangszeres szólisták és zenekarok)[5]
- Pro Traditione-díj (2018)[6]
- Nagyszombat Megye Önkormányzati Díja 2018 – “Osobnosť Trnavského kraja 2018”[7]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Akikre büszkék vagyunk. (Hozzáférés: 2014. január 1.)
- ↑ Megújult a Csallóközi Táncegyüttes. [2019. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 3.)
- ↑ Pósfa 10. (Hozzáférés: 2020. március 7.)
- ↑ A Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj 2016-os évfolyamának díjazottjai. (Hozzáférés: 2016)
- ↑ A Pósfa nyerte el a legjobb zenekar díját a Fölszállott a páván. (Hozzáférés: 2017. december 29.)
- ↑ A Pósfa zenekar kapja a Pro Traditione-díjat. (Hozzáférés: 2018. augusztus 7.)
- ↑ Nagyszombat Megye Önkormányzati Díja 2018. (Hozzáférés: 2018. október 5.)[halott link]