Nicholas Britell
Nicholas Britell | |
Nicholas Britell a 2013-as Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon | |
Életrajzi adatok | |
Született | 1980. október 17. (44 éves) New York |
Állampolgársága | amerikai |
Pályafutás | |
Hangszer | zongora |
A Wikimédia Commons tartalmaz Nicholas Britell témájú médiaállományokat. |
Nicholas Britell (New York, 1980. október 17.) amerikai zeneszerző, zongorista és filmproducer. 2016-ban Oscar-díjra és Golden Globe-díjra jelölték a legjobb eredeti filmzene kategóriában a Holdfény című film kísérőzenéjéért, amelyet Barry Jenkins rendezett. 2018-ban ugyanennek a rendezőnek a Ha a Beale utca mesélni tudna című filmjéhez írt zenét, 2019-ben ezt is jelölték Oscar-díjra. Britell szerezte az Alelnök zenéjét is, a filmet 2019-ben az AMPAS nyolc kategóriában jelölte Oscar-díjra.
Korai évek
[szerkesztés]Britell Manhattanben született zsidó család gyermekeként.[1] Ötéves korában hallotta Vangelisnek a Tűzszekerek című filmhez komponált zenéjét és ez annyira magával ragadta, hogy elkezdett zongorázni tanulni. Nyolcévesen már komponált és tízéves korában adta első koncertjét. 14 évesen felvették a Juilliard School konzervatóriumba, ahol zongora szakon végzett. 1999-ben végzett a Hopkins School középiskolában.[2] Eredetileg előadóművésznek készült, ám félve ennek az életformának a bezártságától, a Harvard Egyetemen pszichológiát kezdett tanulni.[3] Saját elmondása szerint egyik évfolyamtársa tanácsára kezdett el filmzenével foglalkozni. Bár tanulmányait egy évre megszakította, 2003-ban Phi Beta Kappa diplomát szerzett.[4][5]
Iskolai évei alatt tagja volt egy hiphop együttesnek, ahol billentyűs hangszereken, többek között szintetizátoron játszott.[6]
Britell annak az új zeneszerző generációnak a tagja, akik eklektikus forrásokból merítenek. Zenéjében Rahmanyinov, Gershwin, Philip Glass és Zbigniew Preisner inspirációja, produceri tevékenységében Quincy Jones és Dr. Dre hatása fedezhető fel.[7]
Pályafutás
[szerkesztés]2008-ban nagy érdeklődést keltett Forgotten Waltz No. 2 című műve, amit Natalie Portman rövidfilmjéhez, az Eve-hez írt és saját maga adott elő.[7] Folytatva az együttműködést Portmannel ő szerezte a New York, I Love You kísérőzenéjét is.[8][9] 2011-ben egy multimédiás performanszon Tim Fain hegedűvirtuózt kísérte zongorán. Az előadásról szóló cikkben a Vogue rendkívül elismerően írt Britellről és napjaink egyik legnagyobb zenei tehetségének nevezte.[10]
Britell szerezte a Gimme the Loot című film kísérőzenéjét, amelyet Adam Leon rendezett.[11] A filmet a 2012-es cannes-i fesztiválon is bemutatták az Un certain regard szekcióban, a 2012-es SXSW fesztiválon pedig elnyerte a zsüri nagydíját.[12] 2012-ben a PBS közszolgálati televíziós csatorna megbízásából írt kísérőzenét a Michele Mitchell újságíró rendezte Haiti: Where Did the Money Go? című dokumentumfilmhez, A 2010-es haiti földrengést követően összegyűlt pénzadományok körüli botrányokról szóló filmet több mint ezer alkalommal adta le a csatorna, és több dokumentumfilm fesztiválon is díjat kapott.[13]
Hans Zimmer zeneszerző mellett Britellnek is jelentős szerepe volt az Oscar-díjas 12 év rabszolgaság című film (rendező Steve McQueen) kísérőzenéjének a megalkotásában. Neki köszönhető a film elején elhangzó My Lord Sunshine, továbbá két spirituálé, a Cotton Song és az O Teach Me Lord. Az 1841-ben játszódó film betétdalaihoz Britell korabeli templomi dalokat, afrikai ritmusokat és proto-blues elemeket használt. Mint mondotta, nem szerette volna, ha olyan a hangzásuk, mint egy 20. századi gospelé. A My Lord Sunshine a 2014-es Oscar-díjazáson felkerült a legjobb filmdalok listájára.[14] A Los Angeles Times szerint a My Lord Sunshine „egy munkadal, egy spirituálé, panaszos blues, egy közösség megnyilvánulása – a My Lord Sunshine (Sunrise) mindez együtt és több ennél… Britell alkotása nem olcsó mutatvány, hanem olyan mű, ami jól érzékelteti a korszakot és ügyesen ötvözi a vallásos képzeletvilágot a rabszolgák életének mindennapos horrorjával.”[15]
Britell filmproducerként is dolgozott. Damien Chazelle rendező mellett ő volt a Whiplash című rövidfilm producere, ami a 2013-as Sundance Filmfesztiválon különdíjat kapott.[16] Ezt követően közreműködött a Whiplash egész estés változatának a forgatásán is. A főszerepet Miles Teller és J. K. Simmons játszotta.[17][18] A film a 2014-es Sundance Filmfesztiválon zsüri- és közönsédíjat kapott, majd három Oscar-díjat nyert.[19][20] Britell írta a filmhez a Reaction, a When I Wake és a Two Words című számokat.[21]
Britell szerezte Natalie Portman első rendezői nagyfilmjének, A Tale of Love and Darkness-nek a zenéjét, amelyet a 2015-ös cannes-i fesztiválon is bemutattak.[22]
A Paramount Pictures 2015. decemberében mutatta be A nagy dobás című filmet. A film kísérőzenéje és az abból készült album is Britell munkája.[23]
2016-ban Gary Ross rendezőnek az amerikai polgárháborúban játszódó Harc a szabadságért című filmdrámájához írt zenét.[24] A film zenéjét tartalmazó albumot 2016. június 24-én adta ki a Sony Masterworks.[25]
Szintén 2016-ban mutatták be Barry Jenkins több Oscar-díjjal kitüntetett Holdfény című filmjét, amelyben a főszerepeket Mahershala Ali, Ashton Sanders, Trevante Rhodes, André Holland és Naomie Harris alakítja.[26][27] Britell filmzenéjét 2017-ben Golden Globe-díjra és Oscar-díjra is jelölték a legjobb filmzene kategóriában.[28] Anthony Oliver Scott, a New York Times vezető filmkritikusa Britell kísérőzenéjéréről azt írta, hogy „... egyszerre meglepő és tökéletes”.[29] A Brooklyn Magazine 2016-os filmértékelésében a Holdfény zenéjét az év tíz legjobb zenei pillanata közé sorolta.[30] A kísérőzenét tartalmazó album, ami vinilen is megjelent, 2016-ban az iTunesnál felkerült a 25 legsikeresebb filmzenei album listájára, a Middle of the World című szám pedig a 25 legjobb filmdal közé.[31][32]
Britell írta a kísérőzenét Adam Leon Trumps című romantikus komédiájához 2016-ban. A 2016-as Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon a Netflix megszerezte a film egész világra kiterjedő terjesztési jogát.[33][34]
Ö komponálta Christina Aguilera kilencedik, 2018-ban kiadott Liberation című stúdióalbumának címadó dalát. [35][36]
2017-ben A nemek harca című életrajzi drámához írt kísérőzenét.[37] A 2018-ban bemutatott Ha a Beale utca mesélni tudna című film kísérőzenéje nagy sikert aratott és több filmfesztiválon is a díjra jelöltek között volt.[38]
2012-ben Nocilas Britell Benjamin Millepied francia táncos koreográfussal együtt Londonban megalapította a The Amoveo Company multimédiás vállalatot.[39] Az Amoveo fontos projektjei között megemlítheő a Naran Ja című rövidfilm, amit az Oscar-díjas Alejandro G. Iñárritu rendezett,[40] a Passage To Dawn című rövidfilm, és a Benjamin Millepied azonos című balettjéről forgatott Hearts and Arrows című rövidfilm.[41] Britell az Amove cég munkatársaival közösen Csajkovszkij balettjének, A diótörőnek egyik részletét felhasználva készített reklámfilmet a Baileys Irish Cream cég számára 2013-ban. A nagy sikerű Baileys Nutcracker (Britell Remix) teljes verzióját a YouTube-on 2019 végéig több mint 3 millióan tekintették meg.[42][43]
Britell alapító tagja a L.A. Dance Project társulatnak[44] és társelnöke a New York-i Decoda Ensemble-nek.[45]
Magánélet
[szerkesztés]Britell házastársa Caitlin Sullivan csellista.[46]
Filmográfia
[szerkesztés]Előadóként
[szerkesztés]Év | Film címe | Rendező |
---|---|---|
2008 | Eve | Natalie Portman |
Zeneszerzőként
[szerkesztés]Év | Film címe | Rendező |
---|---|---|
2008 | New York, I Love You | Natalie Portman |
2012 | Haiti: Where Did the Money Go | Michele Mitchell |
Gimme the Loot | Adam Leon | |
2013 | 12 év rabszolgaság | Steve McQueen |
2015 | The Seventh Fire | Jack Pettibone Riccobono |
A Tale of Love and Darkness | Natalie Portman | |
A nagy dobás | Adam McKay | |
2016 | Harc a szabadságért | Gary Ross |
Holdfény | Barry Jenkins | |
Tramps | Adam Leon | |
2017 | A nemek harca | Jonathan Dayton és Valerie Faris |
2018 | Utódlás (TV sorozat) | Jesse Armstrong |
Ha a Beale utca mesélni tudna | Barry Jenkins | |
Alelnök | Adam McKay | |
2022 | Andor (TV sorozat) | Toby Haynes Susanna White Benjamin Caron |
Producerként
[szerkesztés]Év | Film címe | Rendező |
---|---|---|
2013 | Whiplash (rövidfilm) | Damien Chazelle |
2014 | Whiplash (koproducer) | Damien Chazelle |
Díjak és nevezések
[szerkesztés]- 2012 The ASCAP Foundation Henry Mancini Music Fellowship[47]
- 2013 ASCAP/Doddle Award for Collaborative Achievement[48]
- 2013 Whiplash – Jury Award for Best US Fiction Short at the Sundance Film Festival[49]
- 2016 A nagy dobás — nevezés, Discovery of the Year at the 2016 World Soundtrack Awards [50]
- 2016 Holdfény — nevezés, Best Original Score at the 2016 Washington DC Area Film Critics Association Awards[51]
- 2016 Holdfény — nevezés, Best Score at the Broadcast Film Critics Association Awards [52]
- 2016 Holdfény — nyertes, Best Original Score – Feature Film at the 2016 Hollywood Music in Media Awards (HMMA) [53]
- 2016 Holdfény — ICP Award 3. hely, Best Original Score or Soundtrack at the Indiewire Critics' Poll [52]
- 2016 Holdfény — nevezés, Best Original Score for a Drama Film at the International Film Music Critics Award (IFMCA) [52]
- 2016 Holdfény — nevezés, Best Score at the Phoenix Critics Circle [52]
- 2016 Holdfény — nevezés, Best Original Score at the San Francisco Film Critics Circle [52]
- 2016 Holdfény — nevezés, Best Score at the St. Louis Film Critics Association, US [52]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Score at the Central Ohio Film Critics Association [52]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Original Score at the Chicago Film Critics Association Awards [52]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Use of Music in a Film at the Chlotrudis Awards [52]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Original Score at the Denver Film Critics Society [52]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Score at the Florida Film Critics Circle Awards [52]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Original Score at the Georgia Film Critics Association [52]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Original Score at the Houston Film Critics Society Awards [52]
- 2017 Holdfény — IFC Award 3. hely, Best Original Score at the Iowa Film Critics Awards[52]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Music, Original Score at the Seattle Film Critics Awards [52]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Score at the 2017 Critic's Choice Awards [54]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Original Score – Motion Picture at the 2017 Golden Globe Awards [55]
- 2017 Holdfény — nyertes, Outstanding Score – Black Reel Awards[52]
- 2017 Holdfény — nevezés, Best Original Score – 89. Oscar-gála [52]
- 2019 Ha a Beale utca beszélni tudna — nevezés, Best Original Score – 91. Oscar-gála[56]
- 2019 Succession — nyertes, Outstanding Original Main Title Theme Music – 71st Primetime Creative Arts Emmy Awards
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ Nate Bloom: The tribe goes to the Oscars. The Jewish News of Northern California, 2017. február 13. (Hozzáférés: 2019. április 28.)
- ↑ Distinguished Alumni/ae and Fellows | Hopkins School. www.hopkins.edu . [2019. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. május 2.)
- ↑ Tim Greiving: From hedge fund manager to Oscar nominee: Meet Nicholas Britell, the composer of 'Moonlight'. Los Angeles Times, 2017. február 15. (Hozzáférés: 2019. április 28.)
- ↑ Nicholas Britell. ASCAP Foundation.com . ASCAP. (Hozzáférés: 2019. május 2.)
- ↑ ‘Moonlight’ reflection - Oscar-nominated composer Britell ’03 found inspiration in film’s poetic depth. Harvard University Gazette, 2017. február 22. (Hozzáférés: 2019. május 2.)
- ↑ Thompson, A. Haven. „Nicholas J. Britell '03–'04”, The Harvard Crimson, 2004. február 26. (Hozzáférés: 2019. május 3.)
- ↑ a b „Review: "New York, I Love You"”, The Dodgy , 2012. július 1. (Hozzáférés: 2019. május 2.)
- ↑ „Review: "New York, I Love You"”, Variety , 2009. szeptember 30. (Hozzáférés: 2019. október 19.)
- ↑ Young, Michelle. „In the Studio with Nicholas Britell, Film Composer from New York, I Love You”, Untapped Cities, 2011. január 14. (Hozzáférés: 2019. május 13.)
- ↑ Classical Music Gets a Modern Update in the Hands of Violinist Tim Fain. Vogue , 2011. szeptember 20. [2016. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 19.)
- ↑ Scott, A. O.. „Larceny for the Sake of Art”, The New York Times, 2013. március 21. (Hozzáférés: 2019. október 19.)
- ↑ „Loot Wins SXSW Grand Jury Prize For Best Narrative Feature Mar. 13, 2012”, Variety , 2012. március 13. (Hozzáférés: 2019. október 19.)
- ↑ CINE 2013 Special Jury Award Recipients. CINE . [2013. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 19.)
- ↑ Jon Burlingame: ’12 Years’ Co-composer Nicholas Britell Re-Creates Antebellum South. Variety , 2013. december 13. (Hozzáférés: 2019. október 20.)
- ↑ The best Oscar-worthy songs thwarted by 'Alone Yet Not Alone'. LA Times , 2014. január 30. (Hozzáférés: 2019. október 20.)
- ↑ Sundance: Prize-winning 'Whiplash' short aims to go long. EW.com , 2013. január 23. (Hozzáférés: 2019. október 22.)
- ↑ In ‘Whiplash,’ a Young Jazz Drummer vs. His Teacher. The New York Times , 2014. október 9. [2014. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 23.)
- ↑ Fleming, Mike. „Cannes: Bold, Blumhouse, Right Of Way Strike Up Band For Feature Version Of Sundance Short ‘Whiplash’”, Deadline Hollywood, 2013. május 14. (Hozzáférés: 2019. október 23.)
- ↑ Sundance 2014 winners: 'Whiplash' wins big. LA Times , 2014. január 25. (Hozzáférés: 2019. október 23.)
- ↑ Oscars 2015 winners list in full. Telegraph , 2015. február 23. (Hozzáférés: 2019. október 23.)
- ↑ [http://www.soundtrack.net/movie /whiplash-2014/ Whiplash (2014)]. Soundtrack.Net . (Hozzáférés: 2019. október 23.)
- ↑ Festival de Cannes - Site Officiel / Institutionnel. festival-cannes.fr . (Hozzáférés: 2019. október 27.)
- ↑ 'The Big Short' Soundtrack Announced. Film Music Reporter , 2015. december 10. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
- ↑ Free State of Jones (2016) - Full Cast & Crew. IMDb . (Hozzáférés: 2017. december 12.)
- ↑ ‘Free State of Jones’ Soundtrack Details. Film Music Reporter , 2016. május 18. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
- ↑ Moonlight (2016) - Full Cast & Crew. IMDb . (Hozzáférés: 2019. október 27.)
- ↑ Moonlight – Official Movie Site. moonlight-movie.com . [2017. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
- ↑ Winners & Nominees 2018. Golden Globes . (Hozzáférés: 2019. október 27.)
- ↑ ‘Moonlight’: Is This the Year’s Best Movie?. The New York Times , 2016. október 20. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
- ↑ The Year In Film: The Ten Best Music Moments of 2016. bkmag.com , 2016. december 16. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
- ↑ Apple / iTunes Ranks Lakeshore Records Among Best Soundtracks and Songs of 2016!. Film Music Daily , 2016. december 11. [2017. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
- ↑ ‘Moonlight’ Vinyl: Release Announced, Score by Nicholas Britell: Pre-Order Now!. Film Music Daily . [2017. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 27.)
- ↑ Tramps (2016) - Full Cast & Crew. IMDb . (Hozzáférés: 2019. október 29.)
- ↑ Brent Lang: Netflix Buys Adam Leon’s ‘Tramps’ at TIFF 2016. Variety . (Hozzáférés: 2019. október 29.)
- ↑ [https://itunes.apple.com/ca/album/liberation /1378454470 Liberation by Christina Aguilera]. iTunes Store . (Hozzáférés: 2019. október 29.)
- ↑ Liberation by Christina Aguilera. iTunes Store . (Hozzáférés: 2016. november 1.)
- ↑ Battle of the Sexes: Emma Stone, Steve Carell are tennis pros in first photo. EW.com , 2017. szeptember 22. [2017. január 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 1.)
- ↑ Ha a Beale utca mesélni tudna az Internet Movie Database oldalon (angolul)
- ↑ Amoveo. Amoveo . Amoveo. (Hozzáférés: 2019. november 1.)
- ↑ thecreatorsproject.vice.com/blog/exclusive-the-premiere-of-alejandro-g-iñárritus-short-film-inaran-jai. thecreatorsproject.vice.com , 2012. október 26. (Hozzáférés: 2019. november 1.)
- ↑ NOWNESS. nowness.com . (Hozzáférés: 2019. november 1.)
- ↑ Just ad dance – how adverts got jiggy with it | Stage. The Guardian , 2013. november 18. (Hozzáférés: 2019. november 1.)
- ↑ Baileys Christmas Nutcracker 2013. YouTube . (Hozzáférés: 2019. november 1.)
- ↑ About. ladanceproject.com/ . LA Dance Project. [2013. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 1.)
- ↑ leadership team — Decoda. Decoda. [2019. november 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 1.)
- ↑ Los Angeles Times: "‘Moonlight’ screens to live music, packed crowd at downtown L.A.’s Million Dollar Theatre" by Tim Greiving. (Hozzáférés: 2019. november 1.)
- ↑ The ASCAP Foundation Henry Mancini Music Fellowship. ASCAP . ASCAP. [2013. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 2.)
- ↑ 2012 Award Winners. cufilmfest.com/ . Columbia University. [2013. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 2.)
- ↑ Sundance: Prize-winning 'Whiplash' short aims to go long. EW.com . (Hozzáférés: 2019. november 2.)
- ↑ World Soundtrack Awards: Second wave of nominees! #WSAwards. worldsoundtrackawards.com . [2017. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 2.)
- ↑ 2017 WAFCA Award Winners - The Washington DC Area Film Critics Association (WAFCA). dcfilmcritics.com . (Hozzáférés: 2019. november 2.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q Nicholas Britell - Awards. IMDb . (Hozzáférés: 2019. november 2.)
- ↑ Hollywood Music In Media Awards (HMMA). IMDb . (Hozzáférés: 2019. november 2.)
- ↑ 2017 Critics Choice Awards Nominations: La La Land Takes The Lead With 12 Nods. slashfilm.com . (Hozzáférés: 2019. november 2.)
- ↑ Moonlight. Golden Globes . (Hozzáférés: 2019. november 2.)
- ↑ 91st Academy Awards Nominees for Music (Original Score). oscar.go.com . (Hozzáférés: 2019. november 2.)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Nicholas Britell című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
További információk
[szerkesztés]- Nicholas Britell hivatalos oldala (angolul)
- Nicholas Britell az Internet Movie Database oldalon (angolul)
- Nicholas Britell a Twitteren
- Nicholas Britell a Facebookon