Ney András
Ney András | |
Született | 1921. március 12. Nagyvárad |
Elhunyt | 2010. április 18. (89 évesen) Beér-Seva |
Házastársa | Szabó Erzsébet |
Gyermekei | Pál, László |
Foglalkozása | matematikus |
Ney András (Nagyvárad, 1921. március 12. – Beér-Seva, 2010. április 18.[1]) – erdélyi matematikus. Apja Ney Pál ügyvéd, jogi szakíró.
Életpályája
[szerkesztés]Szülővárosában érettségizett 1939-ben, tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen kezdte, de auschwitzi deportálása miatt csak 1947-ben szerzett matematikatanári oklevelet. Pályáját szülővárosában tanárként kezdte (1945–1949), azután az Oktatásügyi Minisztérium szakreferense és a bukaresti Pedagógiai Főiskola lektora (1949–1954), tankönyvszerkesztő, majd a Bolyai Tudományegyetemen, ill. a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen oktatott (1954–1980). 1968-ban doktorált matematikából Sorok vizsgálata lineáris terekben c. dolgozatával. A matematikai analízist tanította főleg kémikus és fizikus hallgatóknak. Nagy fontosságot tulajdonított a matematika alkalmazhatóságának, ezért előadásai mindig színesek voltak, elnyerték a hallgatók tetszését.
1980-ban kivándorolt Izraelbe, ahol 1980–1981-ben Tel-Avivben az egyetem matematikai intézetében kutatóként dolgozott, majd 1991-es nyugdíjazásáig a tanárképző intézetben tanított.
Munkássága
[szerkesztés]Kutatói tárgyköre a matematikai és numerikus analízis. Szakdolgozatait a Studia Universitatis Babeş-Bolyai, a Revue Roumaine de Mathematique, a Revue d'analyse numérique et de la theorie de l'aproximation és a Mathematica (Cluj) szakfolyóiratokban közölte románul és németül, a Tel-Aviv-i egyetem kiadványaiban pedig angolul. Magyar nyelvű oktatással-neveléssel kapcsolatos cikkeit az izraeli Új Kelet folyóirat és Zsidlic emlékfüzetek közölték.
A Kriterion kiadó kiadásában 1983-ban megjelent Matematikai kislexikon matematikai analízis és komplex függvénytan tárgykörébe tartozó címszavainak szerzője, de az országból való távozása miatt nevét nem tüntethették fel a társszerzők között, csupán névtelenül köszönhették meg a munkáját a bevezetőben.[2]
Az 1990-es rendszerváltozáskor felvette a kapcsolatot kolozsvári volt kollégáival, tanulmányokat közölt egyetemi kiadványokban, támogatta a kolozsvári Matlap kiadását.
Könyvei
[szerkesztés]- Curs de analiză matematică, vol. 1. 1972, vol. 2. 1974. Univ. Babeş-Bolyai (sokszorosított egyetemi jegyzet)
- Merj gondolkodni, Haifa, 2001.
- Rá kellett eszmélnem, Haifa, 2002.
- Életszakaszok. Tények – vívódások, Haifa, 2003.
Cikkei (válogatás)
[szerkesztés]- Contributions à la théorie de la convergence des suites et des séries d'ensembles dans P(E). I. Mathematica (Cluj) 13(36), 127-139 (1971).
- Représentations analytiques pour quelques fonctions fondamentales de la théorie des probabilités, Math., Rev. Anal. Numér. Théor. Approximation 2, 89-98 (1973).
- Note sur un genre d'extensions du théorème de contraction de Banach, Math., Rev. Anal. Numér. Théor. Approximation 3, 63-71 (1974).
- Contributions à la théorie de la convergence des suites et des séries d'ensembles dans P(E). III: Clans topologiques, Mathematica (Cluj), 16(39), 109-129 (1974).
- Complements regardant la rapidite de convergence des séries, Math., Rev. Anal. Numér. Théor. Approximation, 5, 189-192 (1976).
- Observations concernant la formule d'extrapolation d'Aitken, Math., Rev. Anal. Numér. Théor. Approximation, 5, 59-62 (1976)
- Notions de convergence dans un clan et topologies definies par elles, Math., Rev. Anal. Numér. Théor. Approximation, 6, 57-80 (1977).
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Ney László szíves közlése. Az információ autentikus forrásból származó hiteles közlés. A közlést tartalmazó e-mailt archiváltuk, szövegét az önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztők a 2012061710007062 ügyszám alatt olvashatják. Aki meg szeretne bizonyosodni az információ valódiságáról, lépjen kapcsolatba a hozzáféréssel rendelkező önkéntesek valamelyikével!
- ↑ Kiss Sándor: Matematikus a XX. század viharaiban. Maurer Gyula életpályája, Appendix Kiadó (Marosvásárhely) – Erdélyi Múzeum Egyesület (Kolozsvár), 2003, 301 old.
Források
[szerkesztés]- Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés III. (Kh–M). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion. 1994. ISBN 973-26-0369-0
- Izraelben megjelent könyvei (Merj gondolkodni; Rá kellett eszmélnem; Életszakaszok. Tények– vívódások)
- FIZ Karlsruhe Zentralblatt Math adatbázisa