Nemzeti Versenyképességi Tanács
A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) a magyar kormány által 2016 októberében létrehozott szerv, melynek fő feladata Magyarország versenyképességének erősítése, az állami szolgáltatások javítása.
Tagjai
[szerkesztés]- Bársony Farkas, az Amerikai Kereskedelmi Kamara Magyarországon (AmCham) elnöke, a General Electric ügyvezető igazgatója
- Csath Magdolna, a Szent István Egyetem emeritus professzora, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem magántanára
- Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke
- Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója
- Jánoskuti Levente, a McKinsey & Company budapesti irodavezetője
- Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) elnöke, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója
- Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
- Parragh László, az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke
- Varga Mihály pénzügyminiszter
Működése
[szerkesztés]A Tanács 2017. március 23-án tartotta meg alakuló ülését. Terveik szerint havonta üléseznek, és már 2017-ben konkrét törvényhozási kezdeményezésekkel fognak előállni főként a következő területeken:
- cégalapítás
- építési engedélyek felülvizsgálata
- energiaellátás biztosítása
- adóadminisztráció
- kistulajdonosok védelme
- fizetésképtelenség
(Ezek a területek pontosan megegyeznek azokkal, melyekben a Világbank Doing Business versenyképességi értékelése során Magyarország rosszabb pontszámokat kapott 2017-ben, mint 2016-ban. Összességében Magyarország 1 helyet rontva, jelenleg 190 ország közül a 41. helyen áll.)[1][2]
A 2017. április 6-án tartott második ülésükön a munkaerőpiaci kérdéseket járt körbe, valamint bejelentették, hogy az első ülésen érintett ügyekben a kormány jóváhagyta, hogy törvénymódosításokat kezdeményezzen a Nemzetgazdasági Minisztérium.[3]
A 2017. április 20-án tartott harmadik ülésen három újabb javaslatot vitattak meg:[4]
- a készpénzforgalom csökkentése érdekében a bankszámlák területén egy szociális alapszámla bevezetése
- a közműszolgáltatásoknál az elektronikus fizetések elterjesztése
- a vállalkozások számára is a NAV készítse az adóbevallást
A 2017. május 18-án tartott negyedik ülés után bejelentették, hogy működésük nyomán eddig 15 módosító indítványt nyújtottak be az Országgyűlésnek, amiről május-júniusban döntés születhet[5]
Ősszel a digitalizáció és oktatás kapcsolatáról, valamint az egészségügyről tárgyal majd a tanács.
Hatása
[szerkesztés]2017. április 12-én a Miniszterelnökség beterjesztette az Országgyűlésnek a közmű-csatlakozások felgyorsítását szolgáló törvényjavaslatot.[6] (Az energiaellátás biztosítása tekintetében Magyarország 190 ország közül a 121. helyen áll a Világbank 2017-es Doing Business versenyképességi listáján. A vizsgált 10 versenyképességi terület közül ebben érte el az ország messze a legrosszabb helyezést, így racionálisnak tűnik, hogy épp ennek a területnek a reformjával kezdik meg a versenyképesség átfogó javítását.)
A szóban forgó 6 területből az első 5-ben elindítottak olyan jogszabály-módosításokat, amelyek még 2017 első félévében parlamenti szavazásra fognak jutni. A fizetésképtelenség területén lassabb az előrehaladás.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Titkolják, de mi bemutatjuk a Varga-reformokat, Portfolio.hu, 2017. április 10.
- ↑ Doing Business 2017, Világbank, 2017
- ↑ A kormány elfogadta a versenyképességi tanács javaslatait'' Archiválva 2017. április 6-i dátummal a Wayback Machine-ben, Világgazdaság, 2017. április 6.
- ↑ Három forradalmi javaslattal rukkolt elő Varga Mihály, Portfolio.hu, 2017. április 20.
- ↑ Nem volt rest a Versenyképességi Tanács Archiválva 2017. május 18-i dátummal a Wayback Machine-ben, Tőzsdefórum.hu, 2017. május 18.
- ↑ Megérkeztek az első versenyképességi lépések!, Portfolio, 2017. április 13.
Források
[szerkesztés]- 1538/2016. (X. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Versenyképességi Tanács létrehozásáról
- Parragh, Hernádi és a Siemens-vezér az új gazdasági szupertestületben, Index.hu, 2017. március 23.
- Varga Mihályt kifelejtették a Versenyképességi Tanácsból, Portfolio, 2017. március 23.
- Program a versenyképesebb Magyarországért, 2019. február (a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslata alapján készült kormánydokumentum)