Ugrás a tartalomhoz

Nemzeti Befektetési Ügynökség

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (angolul: Hungarian Investment Promotion Agency; rövidítve: HIPA) a külgazdasági ügyekért felelős miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv Magyarországon.[1] A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (rövidítve: HITA) jogutódja, amely 2014 júliusától működik tovább ezen a néven.[2] Elnöke 2022. júniusa óta Joó István közgazdász.

Székhelye

[szerkesztés]

1055 Budapest, Honvéd u. 20.

Története

[szerkesztés]

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (rövidítve: HITA) a 265/2010. (XI.19.) Korm. rendelettel[3] létrehozott közigazgatási szerv volt, amely 2011. január 1-jével kezdte meg működését. A Hivatal szolgáltatásaival célzottan támogatta egyes, külföldről Magyarországra, valamint egyes, Magyarországról külföldre irányuló kereskedelmi tevékenységeket. Elnöke 2013. december 1-jétől Berényi János volt. (A Hivatal nem volt jogutódja az ITD Hungary Nonprofit Közhasznú Zrt-nek, amelynek egyes tevékenységek esetében a nyomába lépett.)

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal feladata volt

  • egyfelől a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása,
  • másfelől a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése.

A Hivatal legfontosabb relációs fókuszai a Széchenyi-tervhez és a külgazdasági stratégia tervezetéhez igazodtak: a régi, tradicionális exportpiacok (Németország, környező országok) megtartása és új, dinamikusan fejlődő piacok (Balkán, Kelet-Európa, Távol-Kelet) meghódítása.

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal 2014 júliusától Nemzeti Befektetési Ügynökség néven működik tovább; elnöke 2022 júniusa óta Joó István közgazdász.

Az Ügynökség feladat- és hatásköre[4]

[szerkesztés]

a) javaslatot tesz a befektetés-ösztönzés rövid, közép- és hosszú távú céljainak kialakítására, a célok elérését biztosító gazdasági, szabályozási, intézményi és egyéb feltételrendszer kialakításának lehetséges irányaira;
b) részt vesz a külgazdasági politikai koncepció és a külgazdasági stratégia végrehajtásában;
c) segíti a külgazdasági ügyekért felelős miniszter hivatali szervezetének parlamenti államtitkárát a miniszter külügyi és külgazdasági stratégiájából eredő feladatainak előkészítésében;
d) közreműködik a befektetés-ösztönzési szakmai anyagok összeállításában;
e) közreműködik az üzleti delegációk szakmai programjainak megvalósításában;
f) előkészíti a külföldi befektetők magyarországi befektetéseivel kapcsolatos egyedi döntési javaslatokat;
g) részt vesz a befektetés-ösztönzési elképzelések, programok, koncepciók kidolgozásában, azok megvalósításában;
h) előkészíti a kiemelt beruházási projektek támogatásával kapcsolatos kormányzati döntéseket;
i) kapcsolatot tart fenn, illetve együttműködik a befektetés-ösztönzésben érintett kormányzati szervekkel;
j) szakmai háttéranyagok kidolgozásával közreműködik a befektetés-ösztönzési szakmai kommunikáció szervezésében;
k) segíti a két- és többoldalú nemzetközi gazdasági kapcsolatok fejlesztését;
l) kapcsolatot tart a külföldi befektetőkkel, segíti azok befektetési döntéseinek meghozatalát;
m) előkészíti és lebonyolítja a miniszter által a hatáskörébe utalt befektetés-ösztönzési tárgyalásokat, koordinálja a vállalt kötelezettségek végrehajtását;
n) részt vesz a külgazdasági támogatási rendszerre vonatkozó javaslatok kidolgozásában;
o) feladatkörét érintően együttműködik hazai és határon túli civil szervezetekkel, érdekképviseleti és egyéb szervezetekkel, illetve testületekkel.

Az Ügynökség feladatai a befektetés-ösztönzési tevékenysége körében[5]

[szerkesztés]

a) információkat nyújt külföldiek számára a hazai befektetési, jogi, adózási és pénzügyi környezetről;
b) egyablakos rendszert működtet, amely segíti a külföldiek tájékozódását a befektetési lehetőségeket illetően és segítséget nyújt a külföldi befektetői döntések meghozatalához;
c) koordinálja a barna- és zöldmezős, valamint a vegyesvállalati befektetések előkészítését;
d) adatbázisok készítésével segíti és szervezi a magyar beszállítók részvételét a külföldi befektetések megvalósításában;
e) tájékoztatást nyújt a Kormány befektetéseket támogató programjairól;
f) javaslatot tesz befektetési helyszín kiválasztására;
g) működteti és koordinálja az egyedi kormánydöntéssel (EKD) biztosított támogatási rendszert;
h) felkészíti a helyi önkormányzatokat a befektetők fogadására;
i) figyelemmel kíséri, és feladatkörében eljárva gondozza a már betelepült befektetők működési körülményeit és közreműködik a magyar hozzáadott érték-hányad növelésében;
j) feladatkörével összefüggésben részt vesz külföldi konferenciákon, rendezvényeken.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • 25/2016. (IX. 20.) KKM utasítás a Nemzeti Befektetési Ügynökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról
  • vallalkozo.info