Ugrás a tartalomhoz

Nagy-Libanon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nagy-Libanon
État du Grand Liban (1920–1926)
République libanaise (1926–1943)
الجمهورية اللبنانية
1920. szeptember 1. – 1943
Nagy-Libanon címere
Nagy-Libanon címere		 Nagy-Libanon zászlaja
Nagy-Libanon zászlaja
Nagy-Libanon térképe
Nagy-Libanon térképe
FővárosaBejrút
Beszélt nyelvekArab, Francia, Angol, Örmény
Valláskereszténység
Államvallás

A Nagy-Libanon Állam (arabul: دولة لبنان الكبير, átírva: Daulat Labnán al-Kabír; franciául: État du Grand Liban) 1920. szeptember 1-jén alakult meg, miután az Oszmán Birodalom felbomlott, és a Közel-Keletet új határokkal osztották fel a Sèvres-i békeszerződés értelmében. Az új állam a Nemzetek Szövetségének mandátuma alatt jött létre, és a Franciaország által felügyelt Szíria és Libanon mandátum részévé vált. 1926-ban az ország hivatalosan felvette a Libanoni Köztársaság nevet, amely a modern Libanon elődjének tekinthető.

A Nagy-Libanon határait Henri Gouraud francia tábornok hirdette ki. A terület magában foglalta a Libanoni-hegy Mutasarrifátusának területét, valamint az Oszmán Birodalom egykori Tripoli és Szidón körzeteit, valamint a Bekaa-völgyet. A libanoni lakosság többsége, vallási hovatartozástól függetlenül, támogatta az új állam létrejöttét, amelynek fővárosa Bejrút lett. Az új állam számára egy zászlót is alkottak, amely a francia trikolórt a libanoni cédrus szimbólumával egyesítette, jelezve az ország francia védnökség alatti státuszát.

A Nagy-Libanon létrehozása jelentős társadalmi és gazdasági változásokat indított el a térségben. A francia mandátum idején megkezdődött a modern infrastruktúra, például utak és vasutak kiépítése, ami hozzájárult a térség gazdasági fejlődéséhez. A francia kulturális hatások is erőteljesen megjelentek, különösen az oktatásban és a közigazgatásban, ahol a francia nyelv elterjedt.

Kikiáltás és területi bővítés

[szerkesztés]

A Nagy-Libanon állam kikiáltására 1920. szeptember 1-jén került sor az augusztus 31-i 318-as rendelet alapján, amely az Népszövetség mandátuma alatt hozta létre az új államot. A Libanoni-hegy Mutasarrifátusának területe közel a duplájára nőtt azáltal, hogy magában foglalta az Oszmán Birodalom egykori területeit, mint Tripoli és Szidón körzetei, valamint a Bekaa-völgy. Az 1861-ben létrejött Mutasarrifátus célja az volt, hogy az európai hatalmak védelmet biztosítsanak a helyi keresztény lakosságnak. A Nagy-Libanon létrejöttével a terület lakossága sokszínűvé vált, különböző vallási és etnikai csoportok éltek együtt. A terület bővítését a lakosság jelentős része támogatta, mivel az új állam lehetőséget teremtett a politikai stabilitás és gazdasági fejlődés elérésére. Ugyanakkor a vallási és etnikai különbségek okozta feszültségek időnként kiéleződtek, különösen a keresztények és a muszlimok között.

Politikai helyzet és függetlenség

[szerkesztés]

A második világháború idején, amikor 1940-ben a Vichy-kormány átvette a francia területek irányítását, Henri Dentz tábornokot nevezték ki Libanon főkormányzójának. Ez a fordulópont Émile Eddé libanoni elnök lemondásához vezetett, és Alfred Naqqache lett az új elnök, aki mindössze három hónapig maradt hivatalban. A Vichy-hatóságok lehetőséget biztosítottak a náci Németország számára, hogy Szírián keresztül utánpótlást szállítsanak Irakba, ami aggodalmat váltott ki a brit hatóságok részéről.

A háborús helyzet lezárása után Charles de Gaulle tábornok elismerte Libanon függetlenségét, és 1941 novemberében Georges Catroux tábornok bejelentette, hogy Libanon a Szabad Franciaország kormánya alatt független állammá válik. 1943-ban a libanoni kormány egyoldalúan felmondta a francia mandátumot, ami a francia hatóságok ellenállásához vezetett. A libanoni politikai vezetők bebörtönzése nagy felháborodást váltott ki, és a brit diplomácia közbenjárásával végül elérték, hogy a franciák elismerjék Libanon függetlenségét.

1943. november 22-én a libanoni kormányzati tisztviselőket szabadon engedték, és Libanon hivatalosan is függetlenné vált. Ez a nap ma Libanon nemzeti ünnepe, amelyet minden évben megünnepelnek. Októberben a nemzetközi közösség is elismerte Libanon függetlenségét, és az ország Szíriával együtt az ENSZ alapító tagjává vált.

Kormányzás és alkotmány

[szerkesztés]

Az első libanoni alkotmányt 1926. május 23-án fogadták el, amely a francia Harmadik Köztársaság alkotmányát mintázta. Az alkotmány értelmében kétkamarás parlament jött létre: egy képviselőház és egy szenátus (a szenátust később eltörölték). Az alkotmány előírta, hogy a politikai pozíciókat a lakosság vallási arányai alapján osszák el. Az elnök maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita muszlim, a parlament elnöke pedig síita muszlim volt. Ez a rendszer kezdetben stabilitást biztosított, de később feszültségeket is generált.

A képviselőház elméletileg a törvényhozás feladatát látta el, de a gyakorlatban a végrehajtó hatalomnak nagyobb befolyása volt a törvényhozási folyamatokra. A francia főkormányzó gyakran beleszólt a döntéshozatalba, ami ellenállást váltott ki a libanoni nacionalisták körében. Ennek ellenére Charles Debbas görög ortodox politikust választották meg az ország első elnökévé.

Debbas elnöki ciklusának végén, 1932-ben, Bishara al-Khuri és Émile Eddé indult az elnöki posztért. A választás eredményeképpen patthelyzet alakult ki, amelyet a francia főkormányzó úgy oldott fel, hogy felfüggesztette az alkotmányt, és meghosszabbította Debbas mandátumát. A helyzet végül oda vezetett, hogy új főkormányzót neveztek ki, és az ország politikai rendszere átalakult.

1936-ban Émile Eddét választották elnökké, aki részben helyreállította az alkotmányt, és választásokat tartott. Azonban a második világháború kitörésekor a főkormányzó ismét felfüggesztette az alkotmányt, ami tovább növelte a politikai feszültségeket.

Oktatás és kultúra

[szerkesztés]

A francia mandátum idején a francia kultúra és nyelv előtérbe került az oktatásban. Az oktatás főként külföldi missziós iskolákban folyt, amelyek magasabb színvonalú oktatást nyújtottak, mint az oszmán időszak alatt. Bár az angol is elterjedt a felsőoktatásban, a francia nyelv dominált az oktatási rendszerben és a közigazgatásban is. Az oktatási rendszer fejlesztése hozzájárult a művelt középosztály kialakulásához, amely fontos szerepet játszott a későbbi függetlenségi mozgalmakban.

Demográfia

[szerkesztés]

Nagy-Libanon területén az első hivatalos vallási népszámlálást 1932-ben végezték el. A népszámlálás eredményei szerint a lakosság nagyjából egyenlően oszlott meg a keresztények és muszlimok között. A legnagyobb felekezetek a maronita keresztények, a szunnita muszlimok és a síita muszlimok voltak. A demográfiai adatok fontos szerepet játszottak a politikai pozíciók elosztásában és a kormányzás szerkezetében.

Felekezet Népesség Arány (%)
Maronita 226 378 28,8
Görög ortodox 76 522 9,7
Melkita katolikus 46 000 5,9
Egyéb 53 463 6,8
Összesen 402 363 51,2
Felekezet Népesség Arány (%)
Szunnita 175 925 22,4
Síita 154 208 19,6
Drúz 53 047 6,8
Összesen 383 180 48,8

1932-ben Nagy-Libanon lakossága összesen 785 542 fő volt, ami a különböző vallási csoportok közötti erőviszonyokat is tükrözte.

Források

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy-Libanon”