Ugrás a tartalomhoz

Molnár Attila Károly

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Molnár Attila Károly
Született1961. február 7. (63 éves)[1]
Kaposvár
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • vallásszociológus
  • eszmetörténész
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (1980–1985)
SablonWikidataSegítség

Molnár Attila Károly (Kaposvár, 1961 –) magyar vallásszociológus, konzervatív eszmetörténész.

Pályafutása

[szerkesztés]

1980–1985 között az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem-szociológia szakon tanult. 19851988 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) TMB aspiráns ösztöndíjasa (doktorandusz) volt. 1988-tól az ELTE Szociológia Tanszékén, illetve a közben megalakult Szociológia Intézet Elmélettörténet Tanszékén volt tanársegéd. 1989-ben az ELTE BTK-n bölcsészdoktori fokozatot szerzett. 19952000 között a Miskolci Egyetem Szociológia Tanszékén adjunktus, majd docens. 1995-től, megszakítással, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szociológia Intézetének és a Filozófia Intézetének oktatója. 1996-ban az MTA TMB kandidátusa. 1997-ben lett az ELTE-n egyetemi docens. 2005-ben habilitált a PPKE BTK-n Edmund Burke-ről írott disszertációjával.

Időközben számos külföldi egyetem vendégtanára volt.

2012 februárjában etikai vizsgálat után távozni kényszerült a PPKE-ról, miután 2011 decemberében az általa kommentelésre használt internetes álnéven valaki (Molnár Attila Károly szerint nem ő) egy hozzászólásban Petschauer Attila meggyilkolását „durva és rosszul elsült szívatásnak” nevezte, ami „férfitársaságban” előfordul.[2] 2012 novemberében Semjén Zsolt plágiumügye kapcsán irányult rá közfigyelem.

Művei

[szerkesztés]
  • A „protestáns etika” Magyarországon (Ethnica, Debrecen, 1994)
  • Feljegyzések a kaotikus fegyházból (Kairosz, 1999)
  • Edmund Burke (Századvég, 2000)
  • Magyar konzervatív töprengések. A posztkommunizmus ellen. (Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2004) Lánczi Andrással, Orbán Krisztiánnal és Orbán Miklóssal közösen.
  • A jó rendről (Gondolat–Barankovics István Alapítvány, 2010) ISBN 9789636932770
  • Eszme és történet. A Molnár Tamás Kutató Központ tanulmánykötete, 2014; szerk. Ekert Mária, Molnár Attila Károly; NKE Molnár Tamás Kutatóközpont, Bp., 2014
  • A szabadságolt lelkiismeret I-II.; Barankovics István Alapítvány–Gondolat, Bp., 2014–2016
  • Teremtés – politika és művészet. A Molnár Tamás Kutató Központ tanulmánykötete, 2015; szerk. Ekert Mária, Molnár Attila Károly; NKE Molnár Tamás Kutató Központ, Bp., 2015
  • A tanácskozó demokrácia és a megváltó csevegés; Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutató Központ, Bp., 2014
  • Fogalomtörténet Koselleck után. A politikai nyelv kutatásának kortárs módszertana és gyakorlata; szerk. Molnár Attila Károly, Nagy Ágoston, Pap Milán; Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóközpont, Bp., 2016

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. https://resolver.pim.hu/auth/PIM211868, Molnár Attila Károly, 2022. augusztus 5.
  2. Egy kis férfias szívatás – Hvg.hu, 2012. február 22.

További információk

[szerkesztés]