Ugrás a tartalomhoz

Miklós (esztergomi érsek)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Miklós
Születettnem ismert
nem ismert
Elhunyt1180-as évek
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásakatolikus pap
Tisztsége
SablonWikidataSegítség

Miklós (latinul: Nicolae; ? – 1183 körül) magyar főpap, I. Miklós néven váradi püspök, ugyanezzel a névvel esztergomi érsek.

Pályafutása

[szerkesztés]

Születési adatairól, fiatalkoráról, de még tanulmányairól sem maradt fenn információ. Az első adat 1148-ból való: II. Géza magyar király az óbudai káptalan részére kiállított adományleveléből derül ki, hogy a kápolna élén Miklós áll, 1152-ben pedig pecsétőr (sigillator) pozícióban találjuk. A 12. században a két pozíciót egy személy töltötte be: a káptalan feje őrizte az uralkodói pecsétet, és hitelesítette ezzel a király által kibocsátott, már tisztázott és kijavított okleveleket. 1163-ban már váradi püspökként azonosítják, IV. István ellenkirály és III. Béla oklevelében is említik, ami azt jelenti, hogy a belpolitikai viszályokat sikeresen átvészelte.[1] 1181-ig töltötte be a váradi püspöki pozíciót (utóda I. János lett), mivel az ekkor elhunyt Lukács esztergomi érsek[2] utódjául nevezték ki. Valójában esztergomi érsekségének időpontját csak következtetni tudjuk: Lukács halála lehetett kinevezésének éve, 1182. május 16-án ő koronázta meg Imre magyar királyt, és legfontosabb oklevelét 1183-ban állította ki. Utódja, Jób 1185-ben lett esztergomi kormányzó, tehát ebben az időszakban, 1181 és 1183-4 között volt a magyar katolikus egyház feje.[1]

Bár Miklós életéről igen kevés dokumentum maradt fenn, ő maga egy jelentős irattal járult hozzá a korszak viszonyainak megismeréséhez. Miklós állította ki az első érseki oklevelet, melynek tartalmából az esztergomi káptalan hierarchiájáról, személyeiről kapott adatokat a történettudomány. A káptalan kanonokjai közül magának az oklevélnek a megfogalmazóját, Péter mestert egy időben gyanúba hozták, hogy azonos a magát csak P. mester-ként nevező Anonymusszal. Szintén jelentős a diplomán szereplő közhitelű pecsét (sigillum authenticum), melynek használatát III. Sándor pápa 1166-ban rendezte.[3]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Beke Margit (szerk.): Esztergomi érsekek 1001–2003. Budapest: Szent István Társulat. 2003. 72–75. o.  
  2. Viczián János: Miklós. Magyar katolikus lexikon (Hozzáférés: 2020. július 3.)
  3. Kumorovitz L. Bernát: Az authentikus pecsét. Turul, (1936) 24. o.


Előde:
Mihály
Váradi püspök
1163–1181
Utóda:
János
Elődje:
Lukács
Utódja:
Jób