Ugrás a tartalomhoz

Magyar Péter (dobos)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyar Péter
Született1964. február 12.
nem ismert
Elhunyt2018. május 19. (54 évesen)[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiToldy Ferenc Gimnázium
Zenei pályafutása
Aktív évek1981–2018

SablonWikidataSegítség

Magyar Péter (1964. február 12.2018. május 19.)[2] zenész, dobos, a magyar underground zenei élet jellegzetes alakja.

Élete

[szerkesztés]

1970-78 között Budapesten a II. kerületben a Medve utcai általános iskolában, majd 1978-82 között a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanult. Már 12 éves korában tudta, hogy zenélni akar, ám intézményesített zenei tanulmányokat nem folytatott, saját magát még 2016-ban is amatőrként jellemezte. 1981-ben alakult az első punkzenekar, melyben dobolt: az Invázió '84 (a nevében szereplő szám Orwell 1984 című regényének címére utal). Az együttes elsősorban a XVI. kerületi Mátyásföldön, az Ikarus Művelődési Házban próbált és ott is léptek fel. Müller Péter Sziámi az Invázió 84 egyik koncertjén figyelt fel a dobosra, és hívta játszani 1982-ben az Európa Kiadóba, ahol Salamon Andrást váltotta a dobfelszerelésnél. Saját elmondása szerint az együttes tagjai közül Dénes József (Dönci) gitároson kívül senki nem tudott zenélni, így együtt csiszolódhattak össze. Az első jelentős zenei anyag, amin Magyar szólaltatta meg a dobokat, a Love '82[3] című lemez volt.[4] Saját bevallása szerint az underground nem csak a zenei stílust jelentette, hanem azt is, hogy rendszeresen pincékben, föld alatt próbáltak. 1983-ban Kiss Lászlóval együtt kiléptek az Európa Kiadóból, ami ezt követően fel is oszlott.[5]

1984-ben újra összeállt az Európa Kiadó, és ugyanabban az évben mutatták be az Eszkimó asszony fázik című filmet, melyben már Magyar dobolt a Trabant együttesben, s később a Balatonban is. 1987-ben kijutott az együttessel Amszterdamba, majd a Glastonbury fesztiválra is és Bécsben is játszottak. Az Európa Kiadó együttes Menyhárt Jenő Amerikába költözésével oszlott fel, bár néhány emlékkoncert erejéig még összeálltak a 2000-es években is.[5] Dobosként hol mint vendég, hol mint állandó tag zenélt még a Sziámi, Sexepil, Orkesztra Luna, Trance Balance együttesben is. 1996-ban Szemző Tibor hívta játszani a Gordiusi Čomó zenekarba,[6] s részt vett Kamondy Ágnes Dalok Közép-Nirvánából című formációjában is,[7] ahogy Másik Jánossal a Gagarin nevű együttesben (Másik János, Járay Frédi, dr. Putyi, Magyar Péter, Vető János) is dobolt.[8]

2016-ban jelent meg saját lemeze Archív: Csörömpölést vállalok címmel. Az életmű-keresztmetszetnek mondott lemezen régi koncertfelvételek és új számok hallhatók, érdekessége, hogy dobon csak az archív felvételeken játszik, az új dalokban gitározik vagy énekel.[9]

Súlyos betegség támadta meg, zenésztársai összefogásával koncertet rendeztek, melynek bevételét a 2017-ben zajló gyógykezelés költségeinek fedezésére ajánlották.[10]

Források

[szerkesztés]
  1. Meghalt Magyar Péter, az Európa Kiadó egykori dobosa (magyar nyelven). Index.hu, 2018. május 20. (Hozzáférés: 2018. május 21.)
  2. Német Tamás: Meghalt Magyar Péter, az Európa Kiadó egykori dobosa. Index.hu (2018. május 20.) (Hozzáférés: 2018. május 20.)
  3. Love '82. foldalatti.hu (2009. március 8.) arch
  4. Németh Róbert: Meghalt Magyar Péter, a hazai underground egyik legismertebb zenésze. hvg.hu (2018. május 20.) (Hozzáférés: 2018. május 20.)
  5. a b DrPeter: Magyar Péter - interjú (2016). Passzió (2016. január 6.) (Hozzáférés: 2018. május 20.) arch
  6. Jávorszky Béla Szilárd: A hangunk sokat elárul rólunk. Népszabadság, LVII. évf. 296. sz. (1999. december 20.) 11. o.
  7. Jávorszky Béla Szilárd: Egy örömlány feljegyzései. Népszabadság, LVII. évf. 109. sz. (1999. május 12.) 10. o.
  8. Antal István: Beszélgetés egy „nihilistával”. Film Színház Muzsika, XXXII. évf. 42. sz. (1988. október 15.) 5. o.
  9. Legát Tibor: Magyar Péter Archív: Csörömpölést vállalok. Magyar Narancs (2017. február 16.) arch
  10. Zenészbarátok segítik a költséges gyógykezelésre váró dobost. Librarius (2017. szeptember 23.) 2018–05–20. o.

További információk

[szerkesztés]