Maggyűjtő hangyák

Pogonomyrmex sp.

Carebara diversa

A maggyűjtő hangyák a hangyák (Formicidae) egyik nem rendszertani alapon, hanem hasonló életmódjuk alapján elkülönített csoportja.

Származásuk, elterjedésük

Többségük a bütyköshangyaformák (Myrmicinae) alcsaládjából kerül ki.

1. Bütyköshangyaformák (Myrmicinae) alcsalád:

• karcsúhangya (Aphaenogaster) nem fajai, például:
  • Aphaenogaster cockerelli,
  • Aphaenogaster testaceopilosa,
  • Aphaenogaster senilis;

• Pheidole nem,

• Pogonomyrmex nem,
  • Pogonomyrmex barbatus
  • Pogonomyrmex maricopa,
  • Pogonomyrmex occidentalis;

• Carebara nem:
  • Carebara diversa

2. Tövishangyaformák (Pseudomyrmecinae) alcsalád:

• maggyűjtőhangya nem (Messor spp.)
  • közönséges maggyűjtőhangya (Messor structor) — az egyetlen, Magyarországon is honos maggyűjtő hangya

3. Vöröshangyaformák (Formicinae) alcsalád:

• Euprenolepis nem:
  • Euprenolepis procera — ez a gombagyűjtő faj

Megjelenésük, felépítésük

Jellemzően fullánkos hangyák; csípésük mérgező. Különösen kellemetlen az Arizonában élő Pogonomyrmex maricopa csípése.

Életmódjuk, élőhelyük

Egy faj kivételeivel gyakorlatilag kizárólagos táplálékaik tápnövényeik magvai. Az érett magvakat gyűjtik be, és azokat a következő betakarításig a fészkükben kialakított speciális kamrákban, a magtárakban halmozzák fel. A kivétel az egyszerűség kedvéért ebbe a csoportba sorolt és gombaevő Euprenolepis procera faj.

Egyes kutatók szerint a maggyűjtés némely sivatagi–félsivatagi fajok természetes reakciója arra körülményre, hogy élőhelyükön nincsenek vagy csak minimális mennyiségben találhatók meg a hangyák olyan szokásos táplálékai, mint például a mézharmat.

Az egyes fajok gyűjtő hajlandósága gyakran időjárásfüggő. A legkedvezőbbnek többnyire a közvetlenül eső utáni időszakot tartják, mivel az eső sok magot ver a földre. Az egyes bolyok magatartása erősen különböző lehet — vannak olyan bolyok, amelyek dolgozói a legszárazabb napokon gyűjtenek leginkább.

Major dolgozóik fő feladata a fészekbe behordott magok felaprítása — erre a minor dolgozókénál erőteljesebb szájszervük különösen alkalmassá teszi őket (Tartally).

A hangyakalács

A Közép-Európában honos fajok aktívan vesznek részt tápnövényeik magvainak termesztésében. Ezt segíti, hogy ezen növények:

• ibolya (Viola spp),
• csormolya (Melampyrum spp.),
• hóvirág (Galantus spp.),
• keltike (Corydalis spp.),
• csillagvirág (Skilla spp.),
• vérehulló fecskefű (Chelidonium majus),
• számos kutyatej (Euphorbia spp.) stb.)

magvaikon olajtartalmú testecskéket, úgynevezett hangyakalácsokat (elaioszómákat) növesztenek. Ezek a kocsonyás, ragadós-szivacsos, sok olajat és fehérjét tartalmazó, a fiatal magokon még üvegszerűen fényes, csillogó nyálkás magfüggelékek a hangyák és ritkábban más rovarok számára értékes tápanyagokat tartalmaznak. A lipidekben gazdag magfüggelék jórészt a köldökzsinórból fejlődik, és kialakulásába sokak szerint a külső maghéj (teszta) is besegít. Az elaioszóma nem hogy nem játszik szerepet a csíranövény táplálásában, de teljes lebomlásáig kimondottan gátolja a magvak csírázását. A hangyák viszont az ilyen magvakat becipelik a bolyba, mert az olajos függelékek a lárvák fontos táplálékai. A mag fölöslegesnek ítélt részét, de immár csírázóképes részét a hangyák a többi szeméttel eltávolítják a bolyból, és ezzel jelentősen segítik e növények elterjedését. A magok terjesztésének ez a módja, a myrmecochoria a kölcsönös előnyökre épülő együttélés szép példája.

A hangyák magterjesztése a zárvatermők terjesztésében jelent meg evolúciós újításként. Két különlegessége, hogy

• a terjesztés igen rövid távú (1–2 méter) és
• a hangyák a magvakat el is temetik.

A terjesztés jutalma az olajsavakban gazdag hangyakalács, amelynek funkciója azonos a növények által a gerinceseknek szánt jutalmakkal, a húsos gyümölcsökkel.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Harvester ant című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Foitzik–Fritsche: Susanne Foitzik, Olaf Fritsche: Hangyák. Világbirodalom a lábunk alatt. Rohwolt, Hamburg, 2019. Magyarul: Park Kiadó, 2021. ISBN 978-963-355-717-4. 307 old.
• Tartally: Tartally András: A hangyatartás legfontosabb praktikái hangyászoktól