Ugrás a tartalomhoz

Második elefántcsontparti polgárháború

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Második elefántcsontparti polgárháború
A Köztársasági Erők 2011. márciusi hadműveleteinek a térképe. A narancssárgával jelölt területek 2011. március előtt is az RFCI fennhatósága alá tartoztak.
A Köztársasági Erők 2011. márciusi hadműveleteinek a térképe. A narancssárgával jelölt területek 2011. március előtt is az RFCI fennhatósága alá tartoztak.
Dátum2011. március 3. – április 11.
HelyszínElefántcsontpart
Casus belliVitatott választási eredmények
EredményGbagbót elfogták, a francia és az Új Hadsereg győzelme
Harcoló felek
 Elefántcsontpart
Libéria libériai zsoldosok
Abidjan Fiatal Patriótái		Elefántcsontpart Új Erők (FN), más néven az Elefántcsontparti Köztársasági Hadsereg
 ENSZ
 Franciaország[1]
Parancsnokok
Elefántcsontpart Laurent Gbagbo
YPA vezetője: Charles Blé Goudé		RFCI: Alassane Ouattara
ENSZ Guillaume Soro
ENSZ Choi Young-jin
Franciaország Jean-Pierre Palasset dandártábornok[2]
Haderők
IsmeretlenIsmeretlen Új Hadsereg)
10 000 fő (ENSZ)
Veszteségek
44-61 fő a biztonsági erőkből (március előtt)[3]50+ RDR-tag[4]
Az Új Hadsereg 2 tagja[5]
2 halott[6][7]
948[8] - 1500[9] halott és 100 eltűnt[10][11]

A második elefántcsontparti polgárháború[12][13] 2011 márciusában tört ki, mikor Elefántcsontparton a folyamatban lévő válság annyira elmérgesedett, hogy katonai összetűzésre került sor az Elefántcsontpart elnökéhez, Laurent Gbagbóhoz, illetve a nemzetközi közösség által elismert vezető, Alassane Ouattarához hű erők között. Ezt több hónapos sikertelen tárgyalás és elszórt összecsapások előzték meg. A helyzet akkor vált válságossá, mikor Ouattara csapatai átvették az irányítást az ország túlnyomó része felett. Gbagbo visszaszorult Abidjanba, a legnagyobb városba. A nemzetközi szervezetek jelentései szerint mindkét fél több esetben is megsértette az emberi jogokat. A jogsértések legfőbb helyszíne Duékoué városa volt. Az ENSZ és Franciaország csapatai együttesen megtámadták Gbagbó rezidenciáját, hogy megvédjék az országban tartózkodó békefenntartókat és a polgári lakosságot. 2011. április 11-én Gbagbót az Ouattara megválasztott elnökhöz hű csapatok francia segítséggel letartóztatták az elnöki palotában.[14]

Előzmények

[szerkesztés]

Az első elefántcsontparti polgárháborút 2002 és 2004 között vívták az akkor hatalmon lévő Laurent Gbagbo elnökhöz hű kormánycsapatok az északon élő muzulmánok érdekeit képviselő elefántcsontparti Új Erőkkel (Forces Nouvelles de Côte d'Ivoire). Az ország északi részén élő muzulmánok attól tartottak, hogy a délen élő keresztények túl sok hatalmat ragadnak magukhoz, és elnyomják az északiakat.

2002-ben Franciaország az Egyszarvú Hadműveletben (Opération Licorne)[15] csapatokat küldött Elefántcsontpartra, hogy helyreállítsák illetve fenntartsák a békét. Az ENSZ elefántcsontparti műveleti egysége (az UNOCI) azért alakult meg 2004 februárjában, hogy betartassa a 2003 januárjában aláírt békeszerződést. 2004 végére befejeződtek a nagyobb harcok, már csak elvétve fordultak elő összecsapások, azonban az ország két részre szakadt: az északi részt a felkelők uralták, a délit a kormány. 2007 márciusában a két fél megállapodott, hogy új országos választást tartanak – ennek időpontját azonban többször is elhalasztották, és végül 2010-re írták ki. Gbagbót 2000-ben öt évre választották meg, a halasztások eredményeképpen további öt évig állt Elefántcsontpart élén.[16]

A szavazatok összeszámlálása után a Független Választási Bizottság az északi jelöltet, Alassane Ouattarát nyilvánította a 2010-es elefántcsontparti választás győztesének. Az Alkotmányos Tanács elnöke – Gbagbo hivatalban lévő elnök szövetségese – azonban érvénytelenítette az eredményt, és Gbagbót hirdette ki a választás valódi győztesének.[17] Mind Gbagbo, mind Ouattara győztesnek tekintette magát, és mindketten le is tették az elnöki esküt.[18]

A nemzetközi közösség – így az ENSZ, az Afrikai Unió, az ECOWAS, az Európai Unió, az USA és a volt gyarmattartó Franciaország is – Ouattarát ismerte el győztesnek, és Gbagbo lemondását sürgették.[19][20] December 18-án Gbagbo felszólította az ENSZ békefenntartóit, hogy hagyják el az országot.[21] Ezt az ENSZ megtagadta, és a Biztonsági Tanács a csapatok mandátumát 2011. június 30-ig meghosszabbította.[22] Az ellentétek feloldására kezdeményezett megbeszélések azonban kudarcba fulladtak. Az Ouattara és Gbagbo hívei között kirobbant erőszakhullámban több százan meghaltak és több millióan elmenekültek a lakóhelyükről. Leginkább Abidjan néptelenedett el.[23]

A konfliktus

[szerkesztés]

Miután nyilvánosságra hozták a megkérdőjelezett választási eredményeket, elszórt összecsapások törtek ki országszerte, leginkább Abidjan térségében. Itt Ouattara hívei többször is összecsaptak kormánycsapatokkal és Gbagbot támogató milíciákkal. Gbagbo követőei elsősorban Ouattara támogatóit próbálták megfélemlíteni gyilkosságokkal, verésekkel és emberrablásokkal.[24]

2011. márciusban fokozódott az erőszak, és olyan összecsapásokra került sor Abidjanban, melyben több tucatnyian az életüket vesztették. Ezek közül a legvéresebb egy március 17-i rakétatámadás volt, mikor Abidjan egyik Ouattarát támogató külvárosában egy támadásban 30 ember hat meg. Az ENSZ egyik jelentése szerint ez egy olyan előre eltervezett merénylet volt, mely kimeríti az emberiességi bűncselekmény fogalmát.[25] Március 21. és 26. között további 52 ember vesztette életét abidjani összecsapásokban.[26]

2011. február végén az ország nyugati részein is harcok törtek ki. Február 25-én az Új Erők elfoglalták a Libériával közös határon fekvő Zouan Hounien és Binhouye városát. A közeli Toulepleu felett az ellenőrzést március 7-én vették át.[27] Doké március 12-én esett el, és az Új Erők tovább nyomultak Bloléquin felé.[28] Ezt a várost március 21-én heves támadások után foglalták el.[29]

Március 28-án az Új Erők – ekkor felvett új nevükön az Elefántcsontpart Köztársasági Hadserege (Republican Forces of Côte d'Ivoire, RFCI) – az egész országra kiterjedő támadásba kezdett. Ouattara egyik nyilatkozata szerint: "Minden békés lehetőséget felhasználtunk arra, hogy Gbagbo elismerje a bukását, és lemondjon a hatalmáról." Duékoué és Daloa az ország nyugati részén, míg Bondoukau és Abengourou a Ghánával közös keleti határszakaszán szintén az RFCI felügyelete alá került.[30] Március 30-án Elefántcsontpart fővárosát, Yamoussoukrót és nyugaton Soubrét szinte ellenállás nélkül foglalták el.[31] San Pédrót, a világ legnagyobb kakaószállításra szakosodott kikötőjét március 31-én a kora reggeli országban szerezték meg az RFCI katonái.[32] Ugyanekkor foglalták el a közeli, szintén tengerparti Sassandra várost is.[33] Ouattara ezen a napon elrendelte, hogy a szomszédos országokba vezető határokon erősítsék meg a katonai ellenőrzést.[34]

A jelentések szerint a harcok jelentős károkat okoztak némelyik városban, ahonnan a lakosság tömegesen menekült.[35] Mikor Ouattara csapatai megszerezték az ország közepén az ellenőrzést, a jelentések szerint rengeteg holttestet találtak. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerint csak Duékouében 800 embert gyilkoltak le,[36] azt azonban nem sikerült hitelt érdemlően megállapítani, hogy ezért kit terhel a felelősség. Ouattara kormánya szerint több tömegsírt találtak "Toulepleu, Bloléquin és Guiglo közelében. Ezekért egyértelműen a helyi zsoldosok és Gbagbo seregei a felelősök."[37] Az ENSZ szerint azonban számos halálesetért az RFCI okolható.[38]

Március 30-án elfogadták az ENSZ BT 1975. határozatát, mely sürgette az elefántcsontparti pártokat, hogy vegyék figyelembe az emberek akaratát, és iktassák be az új elnököt, Alassane Ouattarát. Őt ismeri el elnöknek az Afrikai Unió, az ECOWAS, és a nemzetközi közösség túlnyomó többsége. A határozat szerint az UNOCI minden szükséges intézkedést megtehet a támadás közvetlen veszélyének kitett civilek épségének megőrzése érdekében.

Az abidjani csata

[szerkesztés]
Abidjan, Elefántcsontpart kereskedelmi központjának a térképe, a legfontosabb helyszínekkel

Március 31-én heves tűzpárbaj tört ki Abidjanban. Ouattara támogatói egyszerre több irányból támadták meg a város területét. Ottlakók arról számoltak be, hogy az RFCI csapatai 2000–3000 fős csoportban gyalog léptek be a városba. Őket több tucat, kivilágítatlan autó követte.[39] Ouattara elrendelte, hogy három napig 21 és 6 óra között a városban kijárási tilalom lesz érvényben.[40]

Mikor Gbagbo csapatai elhagyták Abidjan nemzetközi repülőterét, a helyüket az ENSZ békefenntartói vették át. Gbagbo leghűségesebb támogatói, a Köztársasági Gárda csapatai ekkor az elnöki palota környékére vonultak vissza, hogy azt hatékonyan meg tudják védeni. A városban az ENSZ és Franciaország hadereje közösen vett részt védelmi műveletekben. Az ENSZ békefenntartó missziója arról számolt be, hogy március 31-én Gbagbo speciális egységei tűz alá vették az épületüket, és ezt körülbelül egy három órás tűzpárbajban viszonozták. Március 31. után négy alkalommal támadtak Gbagbo csapatai ENSZ-konvojokra és három békefenntartót sebesítettek meg. A város több részében is tűzpárbaj tört ki az ENSZ és Gbagbo csapatai között.[41] Körülbelül 500 külföldi menekült keresett menedéket Port-Bouët-ben, a repülőtér melletti francia bázison.[42][43]

Ouattara felszólította Gbagbo embereit, hogy tegyék le a fegyverüket, és megígérte, hogy Gbagbónak nem esik majd bántódása. Egyik nyilatkozata szerint: "Még mindig nem késő, hogy testvéreitekhez csatlakozzatok. Az országnak szüksége van rátok."[39] Gbagbo támogatói közül sokan átálltak vagy harc nélkül megadták magukat,[44] többek között a hadsereg vezérkari főnöke, Phillippe Mangou tábornok, aki saját maga a dél-afrikai nagykövet házába menekült.[45] Ouattara oldalára állt át a katonai rendőrség parancsnoka, Tiape Kassarate tábornok is.[46] Gbagbo agresszív nyilatkozatai ellenére hadseregének nagyobbik része úgy döntött, hogy nem veszi fel a harcot. Ezt a kommentátorok többsége az elefántcsontparti hadsereg alacsony harckészségének tulajdonította, illetve annak, hogy Gbagbo az ország ellen életbe léptetett szankciók miatt nem tudta megfizetni katonáit.[47] Katonai források szerint a csendőrségből és a hadseregből 50 000 ember dezertált, és mindössze 2000 ember támogatta Gbagbót a végső összecsapás során.[42]

A harcok Abidjan Cocody nevű kerületének két részén összpontosultak. Az egyik gócpontja az állami televízió székháza volt, amely március 31-én megszakította adását, a másik Laurent Gbagbo lakhelye körüli terület, ahol a Köztársasági Gárda és felfegyverzett egyetemi hallgatók adták az ellenállás magját.[48] A város központi, Plateua kerületében fekvő elnöki palota környékéről is kézifegyverek és gránátok hangját lehetett hallani.[39] Harcok törtek még ki Treichville kerületben, ahol a Köztársasági Gárda a város legfontosabb hídját védte, valamint az Aganban lévő csendőrségi központ körül.[43]

Április 2-án heves tűzpárbajt lehetett hallani az agbani katonai támaszpont és az elnöki palota környékéről.[49] Az RTI állami televíziós társaság ismét visszakerült Gbagbo támogatói kezébe, miután rövid időre elhallgatott.[50] Sok abidjani arról számolt be, hogy korlátozott az élelmiszer-ellátás, mivel a harcok miatt kevesen merészkednek ki, így kevesebbszer tudnak vásárolni.[51]

Ugyanezen a napon az ENSZ főtitkára azt mondta a BBC-nek, hogy „ebben a helyzetben melegen ajánlom Gbagbo úrnak, hogy mondjon le, és adja át a hatalmat a törvényesen megválasztott elnöknek, Ouattara úrnak."[49]

Április 4-én megkezdték a nem katonai ENSZ-alkalmazottak kimenekítését. Ezzel egyidejűleg több száz francia katona érkezett az abidjani reptérre.[52] Az ENSZ és Franciaország harci helikopterei tüzet nyitottak Gbagbo támogatóinak állásaira, egy francia szóvivő nyilatkozata szerint a támadást tüzérségi eszközök és páncélozott járművek ellen hajtották végre.[53] Szemtanúk beszámolói szerint két ENSZ-színekben repülő Mi–24P típusú harci helikopter lőtt rakétákat az akoudéoi katonai támaszpontra Abidjan területén.[54] Az ENSZ helikoptereit az ukrán hadsereg kötelékébe tartozó személyzet üzemeltette, akiket az ENSZ kötelékének adtak át.[55] A támadást követően Gbagbo egyik szóvivője azt mondta, az ilyen beavatkozások "illegálisak, törvénytelenek és elfogadhatatlanok".[56] Az ENSZ főtitkára, Pan Gimun megvédte az akciót, mivel „az ENSZ missziója önvédelemből tette ezt, és azért, hogy megvédje a civileket."[56] Megjegyezte, hogy Gbagbo csapatai lőtték az ENSZ járőröket és a szervezet abidjani székházát nagy kaliberű fegyverekkel felszerelt orvlövészek, valamint rakéta meghajtású gránátokkal és aknavetőkkel támadták. A támadásban négy békefenntartó sebesült meg.[53][56]

Április 4-én Phillippe Mangou tábornok elhagyta a dél-afrikai nagykövet szállását, és ismét csatlakozott a kormányzat csapataihoz. Ouattara televíziós állomásán egy újságíró, Serges Alla ezeket mondta: "Mangout kényszerítették, hogy elhagyja a dél-afrikai nagykövetség épületét, mégpedig azzal, hogy a hozzátartozóit Gbagbo szövetségesei elrabolták. A vezetőség azzal akarta rávenni, a visszatérésre, hogy máskülönben felrobbantják a faluját. "[57]

2011. április 5-én reggel Ouattara seregei bejelentették, hogy elfoglalták az elnöki palotát.[58] Ugyanezen a napon Philippe Mangou, Laurent Gbagbo csapatainak vezére tűzszünetet kért.[59]

A jelentések szerint a francia hadsereg több, Gbagbóhoz hű katonai járművet megsemmisített egy április 7-én végrehajtott katonai akcióval, amelynek legfőbb célja az volt, hogy kimentsék Japán nagykövetét, Yoshifumi Okamurát.[60]

Április 8-án az Ouattarához hű fegyveresek tovább támadták Gbagbo rezidenciáját. Ouattara arról számolt be, hogy teljesen bekerítették a területet, így a polgári lakosság biztonságban van. Azt mondta, a csapatok arra várnak, hogy Gbagbo kifogyjon vízből és élelemből. Azonban Gbagbo Párizsban élő tanácsadója, Toussaint Alain azt mondta, az önkényes vezető nem fogja feladni magát.[61] Ugyanezen a napon a Gbagbohoz hű erők rakétákkal, aknavetőkkel és harckocsikkal folytatták a küzdelmet és ellenőrzésük alá vonták Plateau és Cocody kerületeket.[62]

Április 9-én Gbagbo fegyveresei a jelentések szerint lőtték a Golf Hotelt, Ouattara főhadiszállását.[63] A támadók állítólag mesterlövészfegyverekből és aknavetőkből nyitottak tüzet, amit az ENSZ békefenntartói viszonoztak.[63] A rákövetkező napon az ENSZ és a francia csapatok további támadásokat hajtottak végre Gbagbo csapatainak nehézfegyverzete ellen, a Mi–24 és az SA 341 Gazelle harci helikopterek bevetésével. A támadás állítólag komoly károkat okozott az elnöki palotában.[64]

Gbagbo letartóztatása

[szerkesztés]

Április 11-én Ouattara seregei elözönlötték Gbagbo rezidenciáját, és letartóztatták.[14] A végső támadást francia csapatok, helikopterek és harckocsik biztosították, bár Gbagbot magát Ouattara katonái fogták el. A támadás során Gbagbo, felesége, fia és körülbelül 50 támogatója esett fogságba, őket ezután a Golf Hotelbe, Ouattara főhadiszállására vitték, ahol átadták őket ez ENSZ csapatoknak.[14][65][66]

Duékouéi mészárlás

[szerkesztés]
Bővebben: Duékouéi mészárlás

Guillaume N'Gefa, az ENSZ elefántcsontparti missziójának a szóvivője szerint mikor Ouattara seregei elfoglalták Duékoué városát, 330 embert öltek meg. Közülük legalább 100 ember életét Ouattara seregei oltották ki. N'Gefa szerint azonban a többséggel az ouattarát támogató dozók ölték meg.

N'Gefa azt mondta, egy ENSZ-csoport már vizsgálódik, és lehet, hogy a halottak száma még emelkedik. Korábban a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága legalább 800 halottról beszélt. A római katolikus Karitász az áldozatok számát legalább ezerre becsüli. A helyszínen járt képviselőjük arról számolt be, hogy megrázó volt a gyilkolás mérete és brutalitása is. Március 28. óta több tízezer nő, gyermek és férfi próbálja meg elhagyni Duékouét.[37][67]

Április 7-én Rupert Colville, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának a szóvivője kijelentette, hogy csapata 15 újabb holttestre bukkant, így a március 28–29-i összecsapások áldozatai közül már 244-et megtaláltak. A legtöbb halott egy olyan népcsoporthoz tartozott, akik leginkább Gbagbo támogatóinak számítanak. Úgy tűnik, többüket élve elégették.[61]

Mészárlás Blolequin és Guiglo közelében

[szerkesztés]

Április 7-én Rupert Colville azt mondta, 40 holttestet találtak Blolequinben, ahol a guerréket elkülönítették, majd a többi népcsoporttal végeztek. Guigóban 60 holttestet találtak, és több nyugat-afrikai is volt köztük.[61]

A harcok vége, tárgyalás a megadásról

[szerkesztés]

Miután Gbagbo katonai vezérkara felszólította a harcoló feleket, hogy kössenek tűzszünetet, a jelentések szerint Abidjanban befejeződtek a lövöldözések.[68] A helyszínre küldött ENSZ-képviselő, I. P. Choi azt mondta, Gbagbo vezérkara szétesett, és vége a háborúnak.[68] Gbagbo tárgyalásokat kezdett a kapitulációról.[69] Alain Juppe francia külügyminiszter azt mondta, közel van az idő, mikor Gbagbo távozik már a hatalomból.[70] Az ECOWAS csoport megígérte, hogy ha átadja a hatalmat Outtarábnak, akkor biztosítják Gbagbo és családja számára a békés távozás lehetőségét.[71] Azonban a megválasztott elnökhöz hű erők 2011. április 6-án a sikertelen tárgyalásokat követően megpróbálták elfogni Gbagbót a saját abidjani házában.[72][73]

Április 11-én az Outtarához hű fegyveresek francia katonák segítségével elfogták Gbagót és Outtara elnök főhadiszállására szállították.[74]

Fenyegetések, támadások és az emberi jogok megsértése

[szerkesztés]

Az ellenzék egyik vezéralakja, Guillaume Soro azt állította, hogy Gbagbo biztonsági erői és a libériai zsoldosok terrorista támadásokat indítottak, és 200 halottért valamint 10000, lövöldözésben megsebesült emberért, 40 rejtélyes eltűnésért és 732 letartóztatásért halálbrigádok tehetők felelőssé.[24] A The Guardiannek azt mondta, nőket vertek meg, vetkőztettek le és erőszakoltak meg „Mikor veszi már észre a nemzetközi közösség, hogy agyament öldöklés folyik Elefántcsontparton?"[24] Az Amnesty International rengeteg jelentést kap Elefántcsontparton történt atrocitásokról.[24] 2011. márciusig több mint 450 000 polgár hagyta el az országot, közülük pedig legalább 370 000 Abidjanból származik.[75]

Március 3-án olyan jelentések érkeztek, melyek szerint Gbagbo megszüntette az áram- és vízellátást az Ouattara támogatói lakta területeken.[76]

2011. március 10-én bejelentették, hogy Gbagbom minden francia és ENSZ által küldött légijárművet kitiltott az ország légteréből. Ez alólk csak azok a gépek jelentenek kivételt, melyeknek a közlekedési minisztérium kimondottan engedélyt adott.[77] Az ENSZ nem veszi figyelembe a tilalmat, és továbbra is helikoptereket küld Ouattara megsegítésére. Gbagbo semmit nem tud tenni a tilalom betartatása érdekében.[77]

Nagyobb összecsapások

[szerkesztés]
Kiégett gépkocsi Abidjanban.
  • 2010. december 16-án nagyobb utcai harcokra került sor az ellenzék támogatói és a biztonsági erők között. Abidjanban valamint Yamoussoukróban 44 ember vesztette életét. Köztük volt az RDF 32 tagja, 10 rendőr és az Elefántcsontparti Új Hadsereg (FN) 2 lázadó katonája.[5][78][79]
  • December 30-án olyan jelentések láttak napvilágot, melyek Abidjan Gbagbo által ellenőrzött részén 80 embert rejtő tömegsírról számoltak be. Ezt a hírt azonban nem erősítették meg, mivel a biztonsági erő nem engedélyezték az ENSZ küldötteinek, hogy felkeressék a helyszínt.[80] Hat nappal korábban N’Dotre falu környékéről jelentettek tömegsírokat. Ezeket a kormányzat katonái ellenőrzik.[81]
  • 2011. január 3. és 6. között Duékouében a két tábor között kitört tűzharcban 33 törzsi tag és civil vesztette életét. A csata azért robbant ki, mert mikor a főúton kiraboltak egy buszt, az egyik női utas életét vesztette.[82]
  • Január 11–12-én Ouattara támogatói a rendőrökkel vívtak tűzpárbajt. Itt automata fegyvereket, valamint rakétavetős gránátokat is bevetettek. Ezelőtt a rendőrség Abidjan egyik külvárosában fel akart oszlatni egy ellenzéki megmozdulást. 11 ember – 8 rendőr, az RDR két tagja és egy civil biztonsági őr – vesztette életét.[83][84]
  • Január 14-én Ouattara egyik katonája lelőtt egy holland katonát, aki Gbagbót támogatta. A helyszín a főváros melletti egyik kakaó ültetvény volt.[85]
  • Február 21. és 22. között újabb összetűzésre került sor a biztonsági erők és Ouattara támogatói között. A kormányzat katonái ugyanazokban a kerületekben járőröztek, mint a megelőző hónapban. 21-én 12 ellenzékit öltek meg, köztük ez 14 éves fiút. A katonaság automata fegyverekkel és rakétagránátokkal lőtte a területet.[86] 22-én, másnap ellenzéki kommandósok lepték el a kormányzati gerillák állásait, és 10–15 fegyverest megöltek.[87]
  • Február 24-én Abidjanból több összecsapásról is beszámoltak. Másnap újabb problémákról érkeztek jelentések. Ekkor az északi területeket ellenőrző seregek egy olyan városba hatoltak be, mely addig Gbagbo felügyelete alatt állt. Ekkor kezdtek el attól félni, hogy az országban újból polgárháború tör ki.[88]
  • Március 1-jén Gbagbo támogatói külföldi üzleteket és ENSZ-képviseleteket támadtak meg Abidjanban.[89]
  • Március 3-án az Aya Virginie Toure 15 000 fős, nőkből álló tömeget szervezett, akik békés tüntetést tartottak Abidjanban.[90] Abobóban biztonsági rők fogadták őket, akik tankokból tüzeltek rájuk.[91] on the women.[92] Hét nőt megöltek, százat megsebesítetek.[93]
  • Március 13-án Gbagbo támogatói támadást indítottak Abidjan Abobo nevű külvárosában, hogy kiűzzék onnét Ouattara szimpatizánsait. A csőcselék is ellepte az utckat, és arra dfigyeltek, mikor kit támadhatnak, illetve ölhetnek meg. Az összetűzésnek legalább 10 áldozata és ennél még több sebesültje volt.[94]
  • Március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmából 45 000 nő[95] vett részt országszerte egy békés tüntetésen. Kourmassiban fiatal katonákba futottak, akik hosszú pengéjű késekkel és automata fegyverekkel voltak felfegyverkezve.[96] Abidjanban a hadsereg három nőt és egy férfit ölt meg.[97]
  • Március 17-én Abobóban a közeli katonai laktanyából rakétákat lőttek ki a piacra. Ennek a támadásnak 30 áldozata lett.[98] Nem világos, hogy a lövéseket Gbagbo vagy Ouattara támogatói adták-e le, bár ez a terület általában Ouattara szimpatizánsainak a lakhelye.[99] Március 18-án az ENSZ egy olyan közleményt hozott nyilvánosságra, mely szerint „a rakétatámadás civilek ellen elkövetett, előre megfontolt támadás volt, mellyel emberiesség elleni bűnt követtek el.”[25]
  • Március 21. és 26. között Abidjanban különféle összetűzésekben 52 ember vesztette életét.[100]
  • 2011. március 28-án Ouattarához hű fegyveresek véres tűzpárbaj után elfoglalták Duékoué területét.[101][102] Az ENSZ adatai szerint a város elfoglalásakor 330 ember vesztette életét. Többségüket Ouattara, 110 embert pedig a kormány támogatói öltek meg.[49][103] Ouattara katonái később elmondták, hogy legfőbb céljuk elérni Libéria határát, mert szerintük Gbagbo onnét szerzi be az utánpótlást.[101]
  • Március 31-én Ouattaráék 4 napos hadjárata – miután elfoglalta a kakaóexport szempontjából fontos San Pedrót és a hivatalos fővárost, Yamoussoukrót – elérte Abidjant. Egy hét alatt több száz kilométernyit haladtak az ország központja felé.[104] Laurent Gbagbo elitcsapatai elfoglalták az állásaikat az elnöki palota környékén. Ezalatt francia katonákat és ENSZ-helikoptereket vezényeltek a területre, hogy megvédjék a civilek életét és megpróbálják fenntartani a békét.[104]
  • Április 2-án 1400 francia 1400 francia és más nemzetiségű (köztük 900 libanoni) érkezett meg az Abidjani repülőtéren felállított menekülttáborba. Libanon elnöke, az ENSZ emberei és francia parancsnok segítettek abban, hogy el tudják helyezni azokat a libanoniakat, franciákat és más afrikai embereket, akik el akarják hagyni Elefántcsontpartot.[105][106][107][108] Abidjan központi köretét, a palota környékét még mindig a Laurent Gbagbóhoz hű katonák tartották ellenőrzésük alatt. A jelentések szerint március 31. óta 800–1000 ember vesztette életét.[109]
  • Április 3-án olyan hírek jelentek meg, melyek szerint az elmúlt hónapban széles pengéjű késekkel és különféle fegyverekkel felfegyverkezett támadók több mint 1000 embert öltek meg Duékoué közelében. Ezt a területet olyan seregek tartották ellenőrzésük alatt, melyek a katolikus Karitász szerint egy nemzetközileg elismert vezetőséget akartak az országuk számára. Az ENSZ elefántcsontparti missziójának vezetője azt mondta, egy nemzetközi csoport vizsgálja, mi történt a város közelében.[109] Szerintük Ouattara és gbagbo csapata is részt vett a mészárlásban.[110]
  • Április 4-én a francia hadsereg hivatalosan is átvette az abidjani repülőtér feletti ellenőrzést. Ezzel az Elefántcsontparton élő külföldiek evakuálást akarják biztosítani. A Karitász ismét bejelentette, hogy szerinte 800–1000 embert öltek meg Duékoué közelében. A külföldiek és a Karitász segélycsapatai is megrettentek attól, milyen rossz állapotok uralkodnak az országban.[111]

Nemzetközi reakció

[szerkesztés]
  • Március 8-án Leymah Gbowee egy nyilatkozatban támogatta[112] a keresztény és muzulmán nők békés felvonulását Elefántcsontparton, és az eseményt a nők hasonló libériai felvonulásával hasonlította össze.
  • Henry Odein Ajumogobia nigériai külügyminiszter azzal vádolta a nemzetközi közösséget, hogy minden figyelmét a líbiai polgárháborúnak szenteli, és teljesen figyelmen kívül hagyja az elefántcsontparti vérengzéseket.[113]
  • Március 23-án az ECOWAS közgyűlésén Nigéria elnöke, Goodluck Jonathan sürgette az ENSZ BTt, hogy fogadjon el egy elítélő határozatot. Szerinte az elefántcsontparti helyzet aláássa egész nyugat-Afrika biztonságát.[114]
  • Március 23-án békeaktivisták megszervezték az Ezer Nő Menetét. Minden résztvevő fehér pólóba öltözött.[115] Nyugat-Afrika több országa is képviseltette magát. Elefántcsontpart, Nigéria, Ghána, Libéria, Sierra Leone és Togo is megjelent a rendezvényen. Sajtóközleményükben az ECOWAS tagállamainak államfői által tett nyilatkozatot erősítették meg.[116]
  • Az utóbbi két évben sokkal többet foglalkozott az ENSZ BT Elefántcsontparttal, és sokkal több határozatot hozott vele kapcsolatban, mint akármelyik másik országot érintően.[119]

Kritikája

[szerkesztés]
  • Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, országa mindenképp szeretné biztosítani, hogy az ENSZ békefenntartói fegyvert is alkalmazhassanak. A hivatalos orosz nyilatkozatok szerint minden külföldi beavatkozás csak tovább mélyíti az addig kialakult konfliktust.[120]
  • A nemzetközi visszhang alapján a Líbiában termelt olaj sokkal fontosabb, mint az Elefántcsontparton termelt kakaó. Ez lehet a két országban bekövetkezett változásra adott eltérő válasz mögött.[121]

Menekültek

[szerkesztés]
Menekült elefántcsontpartiak ételért állnak sorban Libériában.

Az ENSZ adatai szerint a folyamatos zavargások miatt 100 000-nél is többen hagyták el az országot, és menekültek át Libériába. Old Pohanban, egy határmenti libériai faluban sokkal többen vannak a menekültek, mint a valóban ott élők. Ráadásul egyre többen és többen érkeznek a határ másik oldaláról. Ellen Johnson-Sirleaf, Libéria elnöke egyszer így nyilatkozott: „Ez nagyon fenyegeti Libéria stabilitását, és szerintem az összes szomszédos országban is ez a helyzet.” Az ENSZ úgy akarja csökkenteni a határmenti településekben maradó elefántcsontpartiak számát, hogy Libéria belsejében, Elefántcsontparttól nagyjából 40 km-re nyitott egy menekülttábort. A menekültek Ghána irányába is nagy számban indultak meg.[122]

A nemzetközi fejlesztésekért felelős brit árnyékminiszter, Mark Lazarowicz szerint nagyon kevés pénz áll az ENSZ rendelkezésére az Elefántcsontpartot és Libériát segítő alapok pénzzel történő feltöltéséhez.[123]

Zsoldosok

[szerkesztés]

Gueu Michel tábornok, Elefántcsontpart nyugati részén Ouattara csapatainak a vezetője szerint Laurent Gbagbo seregeiben libériai zsoldosok is harcolnak. Az ENSZ és Libéria illetékesei is megerősítették azt az információt, hogy több zsoldos is átlépte Libéria és Elefántcsontpart határát, hogy segítsék megőrizni Gbagbo hatalmát.[122]

Pénzügyi hatások

[szerkesztés]

Elefántcsontpart 2 300 000 000 dolláros államkötvény-állományának árfolyama április 6-án 4 hónapos csúcsra emelkedett, miután a nemzetközi pénzpiacok biztosra vették Gbagbo lemondását. A kötvények árfolyama ekkor 55 cent/USD, hozamuk 11,7% volt.[124]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ http://www.nytimes.com/2011/04/05/world/africa/05ivory.html?_r=2
  2. ↑ Les forces françaises en Côte d'Ivoire, hozzáférés: 2011. április 12.
  3. ↑ [1][2][3] Archiválva 2011. július 15-i dátummal a Wayback Machine-ben[4][halott link][5] Archiválva 2012. július 27-i dátummal a Wayback Machine-ben Government fatalities
  4. ↑ [6][7][8][9] Opposition fatalities
  5. ↑ a b Two rebel soldiers killed in Ivory Coast. AfricaNews, 2010. december 16. [2012. március 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 31.)
  6. ↑ Une Suédoise de l'Onuci tuée par balle à Abidjan,, Le Point
  7. ↑ Côte d’Ivoire / Décès d’un casque bleu de l’ONUCI « Database of Press Releases related to Africa – APO-Source
  8. ↑ 494 halott az ország nyugati részén elkövetett mészárlások áldozatai nélkül [10] Archiválva 2012. július 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, 454 massacred in west Ivory Coast [11]
  9. ↑ Archivált másolat. [2012. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 10.)
  10. ↑ New proof of Ivory Coast vote killings Archiválva 2011. február 17-i dátummal a Wayback Machine-ben AP
  11. ↑ Ivory Coast: Ouattara fighters 'capture Yamoussoukro, BBC News -
  12. ↑ „Civil war, Ivory Coast-style” (article), NY Times, 2011. április 8. (Hozzáférés: 2011. április 8.) 
  13. ↑ „Ivory Coast” (article), BBC News, 2011. április 9. (Hozzáférés: 2011. április 9.) 
  14. ↑ a b c Lynch, Colum, William Branigin. „Ivory Coast strongman arrested after French forces intervene”, Washington Post (Hozzáférés: 2011. április 11.) 
  15. ↑ Operation Licorne - organization. www.defense.gouv.fr. (Hozzáférés: 2011. április 12.)
  16. ↑ „Ivory Coast country profile”, BBC News, 2011. március 31. 
  17. ↑ „Ivory Coast poll overturned: Gbagbo declared winner”, BBC News, 2010. december 3. 
  18. ↑ „Ivory Coast: Two presidents sworn in”, SAPA, 2010. december 5.. [2010. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  19. ↑ David Smith: Ivory Coast: death squads on the rise as civil war looms | World news. The Guardian. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
  20. ↑ Ivory Coast's Gbagbo defies world leaders, euronews.com, Dec 04, <http://www.euronews.net/2010/12/04/ivory-coast-s-gbagbo-defies-world-leaders/>. Hozzáférés ideje: 2011-04-07 Archiválva 2012. október 2-i dátummal a Wayback Machine-ben Archivált másolat. [2012. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 7.)
  21. ↑ BBC News - Gbagbo orders peacekeepers to leave Ivory Coast. Bbc.co.uk, 2010. december 18. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
  22. ↑ Post Store: US eyes bigger UN force in Ivory Coast. Washingtonpost.com, 2010. december 22. (Hozzáférés: 2010. december 23.)[halott link]
  23. ↑ „Ivory Coast: Ouattara forces surround Gbagbo in Abidjan”, 2011. március 31. 
  24. ↑ a b c d Death squads attacking Ivory Coast opposition, claims spokesman. The Guardian, 2010. december 21. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
  25. ↑ a b Ivory Coast shelling in Abidjan 'a war crime' - UN. BBC News Online, 2011. március 18. [2011. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 18.)
  26. ↑ Ivory Coast's Ouattara 'rejects' African Union mediator, 2011. március 27. (Hozzáférés: 2011. április 1.)
  27. ↑ „Ivory Coast Rebels Claim Capture of Third Town in West”, Bloomberg News, 2011. március 7.. [2014. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  28. ↑ Ouattara forces make gains, seize west Ivorian town. AFP, 2011. március 12. [2012. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva].
  29. ↑ „Pro-Gbagbo youth answer call to join Ivorian army”, Reuters, 2011. március 21.. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  30. ↑ „Key Ivory Coast towns fall as Gbagbo calls for ceasefire”, Reuters, 2011. március 29.. [2012. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  31. ↑ „Pro-Ouattara forces reach Ivorian capital”, Reuters, 2011. március 30.. [2012. január 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  32. ↑ „I. Coast cocoa town under pro-Ouattara forces”, AFP, 2011. március 31.. [2012. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  33. ↑ „Battle reaches Abidjan”, Reuters, 2011. március 31. 
  34. ↑ Ivory Coast closes borders amid struggle over presidency. CNN, 2011. március 31. [2011. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 31.)
  35. ↑ „Ivory Coast offensive weaves trail of devastation”, AFP, 2011. március 31.. [2013. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  36. ↑ „Fighting rages near presidential palace, residence in Ivory Coast as standoff may be near end”, The Associated Press, 2011. április 1. [halott link]
  37. ↑ a b „Gbagbo supporters accused of massacres in I.Coast”, 2011. április 1.. [2013. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  38. ↑ „Ivory Coast: Rival forces battle to control Abidjan”, BBC News, 2011. április 2. 
  39. ↑ a b c Blandy, Fran. „Gbagbo's I.Coast rival tightens noose”, StarAfrica, 2011. április 1.. [2012. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  40. ↑ „Ivory Coast: 'Heavy fighting' near Gbagbo residence”, BBC News, 2011. április 1. 
  41. ↑ „Heavy fighting after Ouattara troops reach Abidjan”, Reuters, 2011. március 31.. [2011. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  42. ↑ a b „Rebels wonder; where did Gbagbo go?”, SAPA, 2011. április 1. 
  43. ↑ a b „Fighting spreads in Ivory Coast showdown”, Reuters. [2011. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  44. ↑ Drew Hinshaw. „In Ivory Coast, Gbagbo's forces defect en masse: reports”, 2011. március 13. 
  45. ↑ Ivory Coast president on brink as top general deserts. The Guardian, 2011. március 31. (Hozzáférés: 2011. március 31.)
  46. ↑ „Ivory Coast Rebels Fight for Gbagbo’s Stronghold Abidjan”, Bloomberg News, 2011. április 1. 
  47. ↑ Adam Nossiter. „Ivory Coast Battle Nears Decisive Stage in Key City”, New York Times, 2011. március 31. 
  48. ↑ „Ouattara forces say attack Gbagbo Abidjan residence”, 2011. április 1.. [2011. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  49. ↑ a b c „Ivory Coast: Battle for Abidjan intensifies”, BBC, 2011. április 2. 
  50. ↑ Pro-Gbagbo Ivorian television resumes broadcasting. Reuters, 2011. április 1. [2011. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 2.)
  51. ↑ Ivory Coast eyewitness: 'We need food, but the streets are full of bodies'. The Guardian, 2011. április 3. [2011. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 4.)
  52. ↑ UN staff flee Abidjan amid warnings of 'bloodbath'. The Independent, 2011. április 4. [2011. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 4.)
  53. ↑ a b Adam Nossiter. „U.N. and France Strike Leader’s Forces in Ivory Coast”, New York Times, 2011. április 4. 
  54. ↑ „Battle rages in Ivory Coast, UN fires on Gbagbo bases”, Reuters, 2011. április 4.. [2011. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  55. ↑ „Ivory Coast: UN fire rockets at Laurent Gbagbo's palace”, The Telegraph, 2011. április 5. 
  56. ↑ a b c Ivory Coast: UN forces fire on pro-Gbagbo camp. BBC News Online, 2011. április 4. [2011. április 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 4.)
  57. ↑ „Ivory Coast general rejoins Gbagbo forces, army says”, Guardian, 2011. április 4. 
  58. ↑ „Ivory Coast: Presidential residence 'taken' in Abidjan”, BBC News, 2011. április 5. 
  59. ↑ „Ivory Coast army chief Mangou calls for ceasefire”, Reuters, 2011. április 5.. [2014. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 7.) 
  60. ↑ Archivált másolat. [2011. április 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 7.)
  61. ↑ a b c „Ivory Coast: More than 100 bodies found, says UN”, BBC 
  62. ↑ Ivory Coast: Gbagbo forces regain ground in Abidjan. BBC News Online, 2011. április 8. [2011. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 9.)
  63. ↑ a b Ivory Coast: Gbagbo troops 'hit' Ouattara hotel HQ. BBC News Online, 2011. április 9. [2011. április 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 9.)
  64. ↑ Laing, Aislinn. „Ivory Coast: UN and French helicopter gunships attack Laurent Gbagbo residence”, The Daily Telegraph, 2011. április 10. 
  65. ↑ „Ivory Coast's Laurent Gbagbo arrested”, BBC News, 2011. április 11. 
  66. ↑ „Ivory Coast standoff ends with strongman's capture”, Associated Press, 2011. április 11. [halott link]
  67. ↑ „Ivory Coast: Abidjan in grip of fierce fighting”, BBC 
  68. ↑ a b „Obama: Ivory Coast's Gbagbo must stand down 'immediately'” 
  69. ↑ http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-12975539
  70. ↑ „Ivory Coast: Gbagbo 'Negotiating Surrender'”, skynews 
  71. ↑ Archivált másolat. [2011. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 7.)
  72. ↑ „Source: Ouattara forces enter Gbagbo's Ivory Coast stronghold”, CNN, 2011. április 5. (Hozzáférés: 2011. április 5.) 
  73. ↑ https://web.archive.org/web/20110410224940/https://www.google.com/hostednews/ukpress/article/ALeqM5igOzav4hLFuOjpS66CbW7ifOXivQ?docId=N0446391302143149345A
  74. ↑ http://www.origo.hu/nagyvilag/20110411-szovivoje-szerint-letartoztattak-a-volt-elefantcsontparti-elnokot.html
  75. ↑ Ivory Coast crisis: 'Nearly 450,000 refugees'. BBC News Online, 2011. március 11. [2011. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 12.)
  76. ↑ Al Jazeera. Headlines.
  77. ↑ a b Ivory Coast's Laurent Gbagbo bans UN and French flights. BBC News Online, 2011. március 10. [2011. február 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 12.)
  78. ↑ Post a Job: Ivory Coast Opposition Says 32 Supporters Killed. BusinessWeek, 2010. december 16. (Hozzáférés: 2010. december 31.)
  79. ↑ At least 20 killed in Ivory Coast clashes. Boston.com. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
  80. ↑ U.N. Mass Grave Probe Obstructed In Ivory Coast : NPR
  81. ↑ The Associated Press. „CBC News - World - Ivory Coast mass grave feared: UN”, Cbc.ca, 2010. december 24. (Hozzáférés: 2011. február 18.) 
  82. ↑ Aboa, Ange: Clashes in west Ivory Coast have killed 33: medic. Reuters. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
  83. ↑ By the CNN Wire Staff. „Police officers killed in Ivory Coast; 3 peacekeepers injured”, CNN.com, 2011. január 12. (Hozzáférés: 2011. február 18.) 
  84. ↑ Aka, Evelyne: Ivory Coast curfew after 11 killed in Abidjan. Herald Sun, 2011. január 13. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
  85. ↑ http://www.nailbeds.com/african/az/News/0/C7F73FBVK76957867D1BF[halott link]? 13785.html
  86. ↑ 12 Killed in Ivory Coast Election Violence | World. Epoch Times, 2011. február 21. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  87. ↑ Gbagbo loyalists killed in Ivory Coast ambush - Yahoo!7. Au.news.yahoo.com, 2011. február 24. (Hozzáférés: 2011. március 6.)[halott link]
  88. ↑ Clashes spread across Cote d'Ivoire - Africa. Al Jazeera English, 2011. február 25. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  89. ↑ Gbagbo youth riot in Cote d'Ivoire - Africa. Al Jazeera English, 2011. március 1. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  90. ↑ „Ivory Coast: women shot dead at anti-Gbagbo rally” (article), Euronews, 2011. március 3. (Hozzáférés: 2011. március 3.) 
  91. ↑ BBC News - Ivory Coast: Women 'shot during pro-Ouattara march'. Bbc.co.uk, 2011. február 28. (Hozzáférés: 2011. március 6.)
  92. ↑ „Forces Kill 6 Women Marching in Ivory Coast” (article), abc News/International, 2011. március 3. (Hozzáférés: 2011. március 3.) 
  93. ↑ „Ivory Coast women defiant after being targeted by Gbagbo's guns” (article), The Guardian, 2011. március 11. (Hozzáférés: 2011. március 11.) 
  94. ↑ Deadly clashes in Cote d'Ivoire - Africa. Al Jazeera English. (Hozzáférés: 2011. március 13.)
  95. ↑ „A plea for help from an Ivorian women's leader amid the violent power struggle” (radio broadcast), BBC Radio, 2011. március 23. (Hozzáférés: 2011. március 23.) 
  96. ↑ „Ivorian women in anti-Gbagbo march through Abidjan” (radio broadcast), Reuters, 2011. március 8.. [2011. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. március 8.) 
  97. ↑ „Four dead in Ivory Coast march” (article), Packistan News 24, 2011. március 9.. [2011. július 26-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. március 9.) 
  98. ↑ Shelling kills up to 30 in Ivory Coast marketplace. (Hozzáférés: 2011. március 17.)
  99. ↑ Ivory Coast crisis: 'Deadly shelling' in Abidjan. BBC News Online, 2011. március 17. [2011. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 17.)
  100. ↑ Ivory Coast's Ouattara 'rejects' African Union mediator. (Hozzáférés: 2011. március 26.)
  101. ↑ a b Ivory Coast: Pro-Ouattara forces 'to seal border'. BBC News Online, 2011. március 28. [2011. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 29.)
  102. ↑ Battle Erupts For Key Ivory Coast Town. Voice of America, 2011. március 28. [2011. március 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 28.)
  103. ↑ French take over Abidjan airport, 2011. április 4. (Hozzáférés: 2011. április 2.)[halott link]
  104. ↑ a b Gunfire heard as troops reach Abidjan - Africa - IOL | Breaking News | South Africa News | World News | Sport | Business | Entertainment | IOL.co.za
  105. ↑ 1,400 foreigners flee Abidjan for French military base - Monsters and Critics
  106. ↑ Hariri takes measures to facilitate the departure of Lebanese citizens from the Ivory Coast - Politics - iloubnan.info. [2011. július 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 8.)
  107. ↑ French forces sheltering 1,400 foreigners in Ivory Coast < French news | Expatica France. [2011. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 8.)
  108. ↑ Ajami: Setting up Flights between Beirut and Abidjan is Impossible - Naharnet Newsdesk
  109. ↑ a b Charity: More than 1,000 killed in Ivorian town
  110. ↑ http://www.bbc.co.uk/news/world-africa-12951990
  111. ↑ http://english.aljazeera.net/news/africa/2011/04/2011446577547697.html
  112. ↑ „Statement on the Situation in Cote D’Ivoire By Leymah Gbowee” (statement), Pray The Devil Back to Hell Blog, 2011. március 8.. [2011. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. március 10.) 
  113. ↑ „Nigeria: Ignoring Ivory Coast is hypocritical” (article), CBS News/World, 2011. március 21.. [2012. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. március 21.) 
  114. ↑ „Nigeria urges firmer U.N. stance on Ivory Coast” (article), Reuters, 2011. március 24.. [2012. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. március 23.) 
  115. ↑ „ECOWAS Summit: West African women protest Ivorian situation” (article), Afrique en ligne, 2011. március 24.. [2012. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. március 24.) 
  116. ↑ „“Thousand Women Protest March” in Solidarity with the Women of Cote d’Ivoire” (article), WIPSEN, 2011. március 23.. [2011. október 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. március 23.) 
  117. ↑ „Security Council demands end to violence in Côte d'Ivoire, imposing sanctions against former President and urging him to 'step aside'”, United Nations, 2011. március 30. 
  118. ↑ „"Gbagbo must go" is call as UN Council OKs Cote d'Ivoire resolution”, 2011. március 31. 
  119. ↑ „Côte d’Ivoire: International response and origins of the conflict”, 2011. április 4. 
  120. ↑ Yelizaveta Isakova: Russia to inquire into Cote d’Ivoire crisis. The Voice of Russia, 2011. április 5. [2011. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 7.)
  121. ↑ „Oil vs. cocoa: Why Ivory Coast isn't like Libya” (article), CNN World, 2011. április 4.. [2011. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. április 4.) 
  122. ↑ a b Liberia Uneasily Linked to Ivory Coast Conflict. TheNew York Times, 2011. március 31. (Hozzáférés: 2011. március 31.)
  123. ↑ Labour urging Ivory Coast aid push as crisis worsens. BBC, 2011. március 31. (Hozzáférés: 2011. március 31.)
  124. ↑ Archivált másolat. [2011. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 7.)

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Második_elefántcsontparti_polgárháború&oldid=27131292”