Ugrás a tartalomhoz

Málik József (tanár)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Málik József
Született1849. augusztus 6.[1]
Zilah
Elhunyt1901. március 11. (51 évesen)[1]
Sepsiszentgyörgy
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SablonWikidataSegítség

Pogányszentpéteri Málik József (Zilah, 1849. augusztus 6.Sepsiszentgyörgy, 1901. március 11.) tanár, polgári iskolai igazgató, újságíró, szerkesztő.

Életútja

[szerkesztés]

A gimnáziumot szintén ott végezte a református főiskolában. Az Olmützben töltött önkéntes katonaév után két évig Kolozsvárott jogászkodott, ahonnét a budapesti teológiára került. 1873 őszén hívták meg a sepsiszentgyörgyi református Mikó-algimnáziumhoz segédtanárnak; 1874-ben az ugyanott szervezett államilag segélyezett polgári leányiskola igazgatója lett. Háromszék földjén minden hazafias, egyházi és művelődési mozzanat kezdeményezésében részt vett. Főgondnoka volt a sepsiszentgyörgyi református egyháznak, igazgatósági elnöke a székely nemzeti múzeumnak és az általa teremtett Jókai-nyomda részvénytársaságnak, képvislőbizottsági tagja a városnak, vezetője a szabadelvű pártnak. Az általa alapított Székely Tanügyben eredményesen sürgette egy tanítónőképző felállítását a Székelyföldön; röpirataival kivívta a Mikó-kollegiumnak főgimnáziummá emelését. Elhunyt életének 52., iskolaigazgatóságának 27. évében.

Írt az Üstökösbe (1871-73) apróbb közleményeket, humoreszkeket; a szerkesztésében megjelent politikai lapokba vezércikkeket, elbeszéléseket, rajzokat és ismertetéseket.

Szerkesztette Budapesten Benke Istvánnal az Ifjusági Lapok c. havi közlönyt 1872-1873-ban; Sepsiszentgyörgyön a Székely Tanügyet 1875. április 15-től 1876. március 15-ig; a Nemere c. politikai lapot 1877-től 1882-ig, a Székely Nemzet c. hetenként négyszer megjelenő politikai lapot pedig 1882. december 24-től haláláig.

Álnevei és jegyei: Barbarossa, Mikroskop, Diabolus, Clio, B. N., A. M., (?) kf. és (lf.) az Üstökösben, Nemerében (1876-82) és a Székely Nemzetben (1883-tól).

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC09732/09924.htm, Málik József, 2017. október 9.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Néptanítók Lapja 1878. 267. lap.
  • Ország-Világ 1890. 51. sz. arcképpel
  • Vasárnapi Ujság 1901. 14. sz. arcképpel
  • Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Bp., Pulszky Társaság-Tarsoly Kiadó, 2002.
  • Deák Gyula: Polgári iskolai író-tanárok élete és munkái. Bp., Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület, 1942.
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
  • Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Bp., Akadémiai Kiadó, 1963-1965.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.