Ugrás a tartalomhoz

MÁV Záhonyi Állomás Vörös Csillag Szocialista Brigádja

Linkek hozzáadása
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vörös Csillag szocialista brigád
Teljes névMÁV Záhonyi Állomás Vörös Csillag Szocialista Brigádja
VállalatMagyar Államvasutak
ÜzemZáhonyi Átrakó Körzet
TelepülésZáhony és térsége
Beosztásokvasúti rakodómunkások
Alapítva1960
BrigádvezetőHajtó József
Tagok száma10 (1975)
DíjakÁllami Díj, 1975
Vállalat Kiváló Brigádja, 1974, 1983
KutatókMoldova György

A MÁV Záhonyi Állomás Vörös Csillag Szocialista Brigádja[1] (röviden Vörös Csillag szocialista brigád,[2] más néven Vörös Csillag átrakó brigád[3] vagy Hajtó-brigád[4]) tíz rakodómunkásból álló munkaközösség. Az 1960-as, 1970-es években a Záhonyi Átrakó Körzetben dolgozó 96 vasutas brigád egyike,[5] akik a Szovjetunióból széles nyomtávú vasúti teherkocsikban érkező árukat egyszerű kézi eszközökkel rakodták át a normál nyomtávú kocsikba.

1975-ben megkapták a Magyar Népköztársaság Állami Díjának II. fokozatát, az indoklás szerint „a tranzitáruk átrakásában végzett több évtizedes kiemelkedő munkájuk elismeréséül”.[6]

Az 1960-ban[7] alakult brigád két alkalommal nyerte el a Vállalat Kiváló Brigádja címet. (1974, 1983)[6]

Moldova György 1977-ben az Akit a mozdony füstje megcsapott…, majd 2000-ben az Európa hátsó udvara: Riport Keletről című szociográfiában mutatta be az állami díjas rakodómunkásokkal készített riportok segítségével a záhonyi vasúti dolgozók élet- és munkakörülményeit.

A brigád tagjai

[szerkesztés]
„ Tartásuk a munkaruhán keresztül is mutatja, hogy a testük elképesztően tönkrement, elhasználódott, hátuk előrehajlik, mintha láthatatlan bálák alatt görnyednének. Kérdezgetem sérüléseiket, betegségeiket: bordatörés, lábtörés, csuklótörés, asztma, aranyér, tüdőtágulás, szívpanaszok. […] Ebben a brigádban tíz közül nincs két egészséges ember. ”
– Moldova György, 1977[8]

1975-ben a brigád tagja volt:[6]

  • Eszenyi [Eszényi][9] István (1935 – 2021) rakodómunkás (Kiváló Vasutas, 1983)
  • Hajtó József (1924–?) rakodómunkás, brigádvezető (Kiváló Dolgozó, 1964, 1969; Munka Érdemrend bronz fokozata, 1969)
  • Kocsis Sándor (1916–?) rakodómunkás (Kiváló Dolgozó, 1972)
  • M. Orbán Béla (1921–?) rakodómunkás (Kiváló Dolgozó, 1956, 1965, 1972)
  • Orbán József (1924–?) rakodómunkás (Kiváló Dolgozó, 1965, 1970, 1983; Szolgálati Érdemérem, 1984)
  • Szabó Károly (1934) rakodómunkás (Kiváló Dolgozó, 1982)
  • Szopkó József (1920–?) rakodómunkás
  • Szulics Géza [Gábor][10] (1930–?) rakodómunkás
  • Teleki Béla (1934) rakodómunkás (Kiváló Dolgozó, 1969)
  • Tóth Géza (1921–?) rakodómunkás

Hajtó József brigádvezető, tiszabezdédi lakos 1938-ban került a vasúthoz, édesapjához hasonlóan pályamunkás lett. 1943-tól a háború alatt Erdélyben szolgált. 1944 és 1947 között földművelésből élt, 1948-ban újra jelentkezett a vasúthoz. Záhonyba került, az átrakó-pályaudvaron rakodóként dolgozott. Két fia és négy lánya született. Hajtót 56 évesen leszázalékolták, pár évvel később – 60 éves kora előtt – szívbetegségben halt meg.[11]

Tóth Géza még 1975-ben, az Állami Díj átvételének évében rokkantnyugdíjas lett. 60 éves kora előtt halt meg.[12]

Szulics Géza – a Magyar Nemzet 1975. április 12-i cikkében neki tulajdonított állítás szerint – „benne volt abban a csapatban, amely az első szovjet vagont kirakta”.[7] (Moldova megjegyzi, hogy az átrakó-pályaudvaron „ez valami misztikus rang lehet, mert legalább húszan dicsekedtek már ugyanezzel nekem”.)[13]

„ „Raktunk át szenet, vasércet, halzsírt, ként, kőszénkátrányt, rönköket, húst, ki tudná megmondani, hogy melyik milyen bajt [ti. betegségeket] okozott. […] Mindig a sűrűjét kaptam a munkának, egy gyapotbála 260 kiló volt és egyedül kellett taszigálnom. […] A nyersvas 50–90 kilós darabokba állt össze, kézzel pakoltuk át, a rönköket kötéllel húztuk át a széles kocsiból a normálba.” ”
– Moldova György, 2000[12]

Szulics leukémiában, M. Orbán Béla agyvérzésben, Orbán József májbetegségben, Hajtóhoz és Tóth-hoz hasonlóan 60 éves koruk előtt haltak meg.[12]

Kocsis Sándor nyugdíjazása után a szeszgyárban dolgozott. 60 évet élt.[12]

Szopkó József szintén rokkantnyugdíjas lett, magas vérnyomása miatt elveszítette a látását.[12]

Teleki Béla és Orbán József önkéntes rendőrök voltak.[14]

2000-ben a tízfős brigádból már csak hárman éltek: Eszényi, Szabó és Teleki.[12]

Eszényi István 16 évesen kezdett dolgozni, két évvel később került a vasúthoz, ahol rakodómunkásként, majd térmesterként dolgozott. 55 évesen rokkantnyugdíjas lett, miután kétszer agyembóliát kapott. Eszényi népi ellenőr volt, nyugdíjazása után Záhonyban a református egyház gondnoka lett.[15] 2021. május 29-én, életének 86. évében hunyt el.

Teleki Béla is rokkantnyugdíjas lett, leszázalékolták miután harmadszor is eltörte a karját.[5]

Szabó Károly tiszaszentmártoni lakos, nyugdíjazása után földművelésből él.[12]

Az Állami Díj kritikája

[szerkesztés]

Egy Moldova által idézett vasúti vezető szerint „Záhonyban egyetlen brigád sem érdemelte volna meg az Állami Díjat, ezt a vezetés is tudta, eredetileg Hajtóékat is sokkal alacsonyabb kitüntetésre terjesztettük fel. [… Ugyanakkor] félig-meddig elő van írva, hogy milyen munkakörben dolgozó, milyen társadalmi és mozgalmi munkát végző emberek kaphatják meg [az Állami Díjat]. Ebben az évben [1975-ben] lehetőleg fizikai munkásokat kellett javasolnunk, így esett a választás Hajtóékra. […] a kezdeti nehéz időkben ők dolgoztak a legtöbbet. Volt olyan műszakuk, hogy fejenként hatszáz mázsa cementet, [azaz] ezerkétszáz zsákot raktak át, erejük javát itt hagyták.”[14]

A Magyar Nemzet 1975. április 12-i cikke szerint „munkájuk nehéz, a feladatukat az esztendőről esztendőre nagymértékben növekvő áruforgalom adja. […] Egy 3600 méter hosszú, végtelen sodrony mellett dolgoznak, a sodrony körbe jár, és a Vörös Csillag brigád tagjai akasztják erre a kötélre a vagonokat, amelyekbe a széles kocsikból kiöntött szenet, kokszot, vasércet rakják át.”[7]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Bárányné 2004
  2. ↑ Darvasné–Klement–Terjék 685. o.
  3. ↑ Moldova 2000 5. o.
  4. ↑ Moldova 1978 200–201. o.
  5. ↑ a b Moldova 2000 8. o.
  6. ↑ a b c Darvasné–Klement–Terjék 510. o.
  7. ↑ a b c Magyar Nemzet 1975
  8. ↑ Moldova 1978 202. o., 209. o.
  9. ↑ Eszenyi: Darvasné–Klement–Terjék 510. o.; Eszényi: Moldova 1978 201. o., Magyar Nemzet 1975
  10. ↑ Géza: Darvasné–Klement–Terjék 510. o.; Gábor: Moldova 2000 7. o.
  11. ↑ Moldova 1978 205. o., Moldova 2000 6–7. o.
  12. ↑ a b c d e f g Moldova 2000 7. o.
  13. ↑ Moldova 1978 202. o.
  14. ↑ a b Moldova 1978 201. o.
  15. ↑ Moldova 1978 201. o., Moldova 2000 6–8. o.

Források

[szerkesztés]
  • Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…. 2. kiadás. Budapest: Szépirodalmi. 1978. 200–211. o. ISBN 963-15-1121-9
  • Moldova György: Európa hátsó udvara: Riport Keletről. II. kötet. Budapest: Urbis. 2000. 5–9. o. ISBN 963-9291-06-4
  • Magyar nagylexikon XIX: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2004. 26–37. o. ISBN 963-9257-21-4  
  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk. Darvas Pálné, Klement Tamás, Terjék József. Budapest: Akadémiai. 1988. 510. o. ISBN 963-05-4420-2  
  • Szocialista brigádok a közlekedésben, Magyar Nemzet, 1975. április 12. (Darvasné–Klement–Terjék 514–515. o.)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=MÁV_Záhonyi_Állomás_Vörös_Csillag_Szocialista_Brigádja&oldid=23931272”