Lucfenyő

Lucfenyő
	Közönséges lucfenyő (Picea abies)
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Toboztermők (Pinophyta);
Osztály:	Tűlevelűek (Pinopsida);
Rend:	Fenyőalakúak (Pinales);
Család:	Fenyőfélék (Pinaceae);
Nemzetség:	Picea; Link
Fajok
	Kb. 36, lásd a szövegben.
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Lucfenyő témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Lucfenyő témájú kategóriát.

A lucfenyő (Picea) a fenyőfélék (Pinaceae) egy nemzetsége. Kb. 36 örökzöld növény, tűlevelű fafaj tartozik ide.

Származása, elterjedése

Az északi mérsékelt égöv hegyvidékein és a tajgában erdőalkotó.

Megjelenése, felépítése

Kifejlett példányai 20–60, legfeljebb 95 méter magasak is lehetnek, felismerhetők kúp alakú koronájukról, csavarodó ágaikról. Gyökérzete sekély, szétterülő. Vékony kérge pikkelyes. Ágai örvökben állnak.^[1]

Szúrós tűlevelei általában négyélűek, szórtan (egyesével) állnak az ágakon spirális elrendezésben. Minden tű egy-egy levélpárnából (pulvinus) nő ki. A levelek keresztmetszete többféle lehet; a legtöbb fajé rombusz alakú, de lehet háromszögletű és lapos is. A lehullott tűlevelek után visszamaradt levélpárnák az ágat durva tapintásúvá teszik (más nemzetségekben az ágak általában simák).

Lecsüngő tobozai éretten általában lehullanak. Vékony tobozpikkelyei nem hullanak le.^[2]

Életmódja, termőhelye

Kezdetben nagyon lassan nő — tíz év alatt egy, esetleg két méter magasra. Ezt a gyors növekedés ideje követi, a 25-30 méter magasságot 30-60 évesen éri el. Az intenzív növekedés 100-120 évig tart. Leginkább a kontinentális éghajlatot kedveli. Szinte bármilyen talajon megél. Sekély gyökérzete miatt a viharok könnyen kidöntik.

Tobozai már az első évben beérnek.^[1] Tűlevelei 4–10 éves korukban hullanak le.

Szaporítása

Magról elsősorban az alapfajt szaporítják, de néhány díszváltozat (fajta) így is elég nagy arányban örökíti tulajdonságait. Ilyen elsősorban a Picea pungens kék lombú alakköre, melynek kiválogatott magoncait 'Glauca' gyűjtőnéven forgalmazzák a díszfaiskolák. Színük nem olyan intenzív, mint az oltott fajoké, de formájuk szabályosabb. Majdnem minden országban van néhány olyan anyafa, amely különösen nagy arányban ad kék lombú populációt. Ezeket a faiskolák néha üzleti titokként tartják nyilván, máskor (pl. az USA-ban) magtermő ültetvényt létesítenek belőlük, és magjukat emelt áron forgalmazzák.) Részben örökíti sárgás lombszínét a Picea abies ‘Finedonensis’, és alakját a Picea abies ‘Virgata’; a törpe fajták magjából pedig (ha egyáltalán hoznak magot) elég sok lesz a törpe utód.

Rendszertani felosztása

1. szekció Picea

Vastag pikkelyű tobozok; a tűlevelek keresztmetszete négyzet vagy téglalap.

1a A tobozok pikkelyei többnyire hegyesek; a levelek tompák vagy csak enyhén hegyesek:

közönséges lucfenyő (Picea abies) (Európa; fontos erdőalkotó fa, az „eredeti” karácsonyfa)
kínai szúrós luc (Picea asperata) (Nyugat-Kína, számos változattal)
koreai luc (Picea koraiensis) (Koreai-félsziget, Északkelet-Kína.
Koyama-luc^[3] (Picea koyamae) (Japán, hegységek).
Picea meyeri.

1b A tobozpikkelyek simák, lekerekítettek; a levelek tompák vagy csak enyhén hegyesek:

kaukázusi luc (keleti luc, Picea orientalis). Kaukázus, Északkelet-Törökország.
tajvani luc (Picea morrisonicola). Tajvan (magashegységi).
Wilson-luc (észak-kínai zöldtobozú luc, Picea wilsonii). Nyugat-Kína
szibériai luc (Picea obovata). Észak-Skandinávia, Szibéria. Gyakran a P. abies változatának tekintik (hibrideket is alkot vele), de tobozaik különböznek.
turkesztáni luc (Picea schrenkiana). Közép-Ázsia hegységei.
himalájai hosszútűs luc (Picea smithiana). Nyugat-Himalája.
Picea alpestris Európa, Alpok; ritka. Gyakran a P. abies változatának tekintik (hibrideket is alkot vele), de tobozaik különböznek.

1c A tobozpikkelyek simák, lekerekítettek; a tűlevelek csúcsa igen hegyes:

Picea maximowiczii Japán (ritka, hegységekben).
japán luc (japán tigrisfark-luc, Picea torano, Picea polita). Japán.
kínai tigrisfark-luc (Picea neoveitchii). Északnyugat-Kína (ritka, veszélyeztetett).
Picea martinezii Északkelet-Mexikó (nagyon ritka, veszélyeztetett).
Picea chihuahuana Északnyugat-Mexikó (ritka).

2. szekció Omorika

A tobozpikkelyek vastagok, hullámosak, a levelek enyhén vagy erősen lapítottak.

2a A tobozpikkelyek simák, lekerekítettek; a levelek lapítottak, aljuk fehér:

oregoni luc (Picea breweriana). Klamath-hegység, Észak-Amerika; endemikus faj.
közép-kínai fehér fonákú luc (Picea brachytyla). Délnyugat-Kína.
Picea farreri Északkelet-Burma, Délnyugat-Kína (hegységek).
szerb luc (Picea omorika). Szerbia; endemikus faj; fontos kerti fenyő.

2b A tobozpikkelyek többnyire hullámosak; a levelek enyhén lapítottak, aljuk gyakran halványabb:

kanadai fekete luc (Picea mariana). Észak-Amerika északi része.
vörös luc (Picea rubens). Észak-Amerika északkeleti része.
szahalini luc (Picea glehnii). Észak-Japán, Szahalin.
kétszínű luc (Picea alcoqiana, Picea bicolor) Közép-Japán (hegységek).
vöröstobozú luc (Picea purpurea). Nyugat-Kína.
Picea balfouriana Nyugat-Kína.
licsiangi luc (Picea likiangensis). Délnyugat-Kína.
Picea spinulosa Kelet-Himalája.

3. szekció Casicta

A tobozpikkelyek igen vékonyak, hullámosak:

szürke luc (Picea glauca). Észak-Amerika északi része.
sziklás-hegységi szürke luc (Picea engelmannii). Észak-Amerika nyugati hegységei.
szitka luc (Picea sitchensis). Észak-Amerika csendes-óceáni partvidéke; a legnagyobb faj, 95 méteres magasságával.
ajáni luc (Picea jezoensis). Északkelet-Ázsia, Kamcsatkától délre Japánig.
szúrós luc vagy ezüstfenyő (Picea pungens). Észak-Amerika, Sziklás-hegység. Fontos kerti fenyő.

Hibrid fajok

Picea saághyi — Saághy István állította elő a Kámoni arborétumban a szürke luc (Picea glauca) és az ajáni luc (Picea jezoensis) keresztezésével. Kizárólag gyűjteményi jelentősége van.^[4]

Képek

Fehér lucos tajgaerdő Alaszkában
Kanadai fekete lucos tajgaerdő Alaszkában
Lucfenyők Új-Mexikóban
Szerb luc (Picea omorika) a Miskolc Városi Vadasparkban

Érdekesség

Nyugat-Svédország hegységeiben rábukkantak közönséges lucfenyők egy klónból álló, 9550 éves kolóniájára, ami ezzel a világ legöregebb élő fakolóniái közé tartozik — gyökereiből újra és újra kihajt, a legidősebb gyökerek kora volt a szénizotópos kormeghatározás szerint 9550 év.^[5]

Jegyzetek

↑ ^a ^b Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 130. old.
↑ Podani, János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana, 89. o. (2003. november 13.). ISBN 963 463 632 2
↑ Kirándulástervező: Mesterházy Fenyőgyűjtemény
↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 153. old.
↑ Swedish Spruce Is World's Oldest Tree: Scientific American Podcast

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Spruce című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

Owen Johnson: Európa fái. Ill. David More, ford. Illés Beatrix. [Budapest]: Kossuth. 2011. 100. o. ISBN 978-963-09-6602-3

További információk

Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[Józsa_Miklós_1980-1] Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 130. old.

[2] Podani, János. A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana, 89. o. (2003. november 13.). ISBN 963 463 632 2

[3] Kirándulástervező: Mesterházy Fenyőgyűjtemény

[4] Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 153. old.

[5] Swedish Spruce Is World's Oldest Tree: Scientific American Podcast

[1]

[2]

[3]

[4]

[5]