Louis Blanc

Louis Blanc
Született	Louis Jean Joseph Charles Blanc 1813. október 28. Madrid
Elhunyt	1882. december 6. (69 évesen) Cannes
Állampolgársága	spanyol francia
Nemzetisége	francia
Foglalkozása	politikai újságíró, történész, szocialista politikus
Tisztsége	a francia nemzetgyűlés tagja (1871. február 13. – 1882. december 6.)
Sírhelye	Père-Lachaise temető (67) Grave of Blanc
Louis Blanc aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Louis Blanc témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Louis Blanc (Madrid, 1813. október 28. – Cannes, 1882. december 6.) francia politikai újságíró, történész és szocialista politikus.

Ifjúkora

Apja magas rangú hivatalnok volt Joseph Bonaparte madridi udvarában, de I. Napóleon bukása után a család elszegényedett. Iskoláit kitűnő eredménnyel végezte Rodez-ben. Édesanyja meghalt, apja elméje elborult, így Blanc 19 évesen családfenntartó lett. Abbahagyta tanulmányait, és öccsével Párizsba indult. Útközben értesültek a Júliusi forradalom kitöréséről (1830). Párizsban órákat adott, és írnokoskodott, majd családi kapcsolatainak köszönhetően házitanítói állást kapott egy iparmágnásnál Arras-ban, amely a francia ipari forradalom bölcsője volt. Itt alkalma nyílt meglátogatni a 600 munkást foglalkoztató hallette-i vasöntödét, ahol mozdonyokat és hidraulikus préseket gyártottak. A proletárok nehéz életkörülményeit látva végleg szakított a legitimista elvekkel, és közeledett a szocialista eszmékhez.

Újságírás

1834-ben visszatért Párizsba, és a Le Bon Sens napilapnál, majd a National című lapnál dolgozott. A gazdasági versenyt bemutató cikkeiben igyekezett ráébreszteni a kis- és középpolgárságot arra, hogy vesztesek a tőkével rendelkező nagypolgársággal szemben. Az általános választójog gondolatát is itt dolgozta ki. Az 1834-es felkelés után a kormány elfojtotta a köztársasági mozgalmat. Louis Blanc cikkeiben pártolta a vádlottakat.

1839-ben megalapította a Revue du Progrès című lapot, és itt publikálta a L’organisation du travail (A munka megszervezése) című híres művét, amelyben megoldást ajánlott az égető társadalmi kérdésekre. Támadta a konkurenciaharcot. Nyereséget létrehozó ipari termelőszövetkezetek alapítását javasolta, melyeket a demokratikus állam ellenőriz működésük első évében. A szövetkezetek megalapítása a munkához való jog kivívását is jelentette volna. Blanc szerint azért van szükség ilyen rendszerre, mert a vállalkozók közötti versengés elkerülhetetlenül monopóliumokhoz vezet, és a munkaerőpiacon uralkodó versengés elszegényedést okoz. Blanc arra törekedett, hogy a Revue du Progrès hasábjain nyílt fórum jöjjön létre a republikánus vélemények különböző tendenciái számára. Blanc küzdött a demokratikus parlamenti rendszerért. Támogatta a társadalmi demokrácia tervét, a nyereség illetve, a veszteség igazságos elosztását.

Találkozott III. Napóleon francia császárral, akit a Ham erődben tartottak fogva. Mivel azt hitte, hogy sikerült őt meggyőznie elveinek helyességéről, elvállalta védelmét a felsőház előtt az 1840-es boulogne-i puccskísérlet után.

Louis Blanc történészként is híressé vált, amikor 1841-ben kiadta L’histoire de dix ans (1830-1840) című művét, mely I. Lajos Fülöp francia király uralkodásának első tíz esztendejét bírálta.

Politika, szociális műhelyek

1848. február 22-én bankettet készültek rendezni Párizsban, melyet a kormány betiltott. Blanc kezdeményezésére a legelkötelezettebb tagok mégis találkoztak, és a bankett másnap is folytatódott, sőt a nemzeti gárda is melléjük állt. I. Lajos Fülöp francia király lemondott a trónról unokája, Párizs grófja javára. Ideiglenes kormány alakult, Louis Blanc is tagja lett. A Városházán kikiáltották a köztársaságot.

A párizsi munkások követelésére az ideiglenes kormány nevében Blanc nyilatkozatot írt, amely biztosította a munkához való jogot. (Lamartine ellenezte). Mivel az ideiglenes kormány nem tartotta meg ígéretét, február 28-án tüntetést rendeztek Párizsban. A nép ismét azt követelte, hogy a kormány adjon munkát, és hozza létre a Társadalmi haladás Minisztériumát. A kormánytagok többsége ellenezte az újabb követelések teljesítését. A tüntetőknek be kellett érniük a Luxembourg-bizottsággal, amely a Luxembourg-palotában ülésezett. Blanc nehezen fogadta el az elnöki tisztséget. A Bizottságnak nem volt saját költségvetése, holott a forradalmárok saját pénzforrással rendelkező Munkaügyi Minisztérium felállítását követelték.

Blanc úgy képzelte, hogy a Bizottság egyféle „munkaügyi fórum” lesz, ahol szociális törvényeket hoznak, melyeket később a törvényhozó testület ratifikál. Blanc teljes odaadással, nehéz körülmények között dolgozott, és sikerült számos projektet elindítania. Ipari termelőszövetkezetek ezrei nyíltak meg, papírpénzt használtak a szövetkezetek egymás között, sőt Párizsban a kereskedelemben is. Blanc javaslatára a munkaidőt napi tíz órára csökkentették Párizsban, vidéken pedig tizenegy órára. A Bizottság szociális műhelyek létrehozását javasolta kamatmentes állami kölcsönből, melyek szakmájuknak megfelelő munkát biztosítanak a munkásoknak, s akik a nyereségből egyenlő mértékben részesülnek. Ezek a műhelyek hosszú távon ipari fellendülést eredményeztek volna. A szociális műhelyek koncepcióját, amely gazdasági és ipari megoldásokat javasolt Franciaországnak, Blanc dolgozta ki a L’organisation du travail (A munka megszervezése c. művében).

Blanc félreállítása

Pierre Marie de Saint-Georges azt a feladatot kapta, hogy párhuzamosan és Blanc ellenében nemzeti műhelyeket hozzon létre, melyek munkát biztosítanak a szegényeknek (pld. földmunkákat és szakképzettséget nem igénylő munkákat). A nemzeti műhelyek állami felügyelet alatt működtek, az állam biztosította a munkát és a fizetést is.

Blanc növekvő befolyását látva a kormánytagok ellene fordultak. A Luxembourg-bizottságtól azt várták, hogy bizonyítsa be Blanc javaslatainak alacsony hatékonyságát. Mivel ez nem sikerült, minden eszközzel meg akarták buktatni. A nemzeti műhelyek nagyon sok pénzt kaptak, a szociális műhelyek pedig semmit.

Az 1848. áprilisi választások után a konzervatívok szereztek többséget a nemzetgyűlésben. Louis Blanc-t eltávolították a végrehajtó bizottságból. A júniusi események után Angliába menekült, és ott fejezte be A francia forradalom története c. művét. 1849 és 1851 között havonta jelentette meg a Le nouveau monde című politikai és történelmi folyóiratot. 1870-ben, a köztársaság kikiáltásakor hazatért. Újra bekerült a nemzetgyűlésbe, és haláláig tagja volt a képviselőháznak.

Művei

• L’Organisation du travail (1839), Bureau de la Société de l’Industrie Fraternelle, Paris, 1847, 5 édition
• Histoire de dix ans, 1830–1840, Pagnerre, Paris, 1842, 2ème édition
• Appel aux honnêtes gens (1849)
• Catéchisme des socialistes (1849)
• Questions d'aujourd'hui et de demain (2. kötet, 1873–74)
• Le socialisme, Droit du travail (1848)
• Histoire de la révolution française, Lacroix, Paris, 1878, 2ème édition, 15 vols.
• Avec Jacques Crétineau-Joly, La contre-révolution , partisans, vendéens, chouans, émigrés 1794–1800
• Lettres sur l'Angleterre (1866–1867)
• Dix années de l'Histoire de l'Angleterre (1879–1881)

Források

• É. Renard: Louis Blanc: sa vie, son œuvre, Paris, Hachette, 1928
• P. Verlinde: L’œuvre économique de Louis Blanc, Bourbourg, Outteryck-Menne, 1940
• F. Demier: Louis Blanc. Un socialiste en république, Paris, Créaphis, 2005