Páncélosférgek
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: Kambrium – jelenkor | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Rendek, nemek | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Páncélosférgek témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Páncélosférgek témájú kategóriát. |
A páncélosférgek (Loricifera, a latin lorica, páncél/mellvért + ferre, viselni szavakból) mikroszkopikus méretűtől kb. milliméteresig terjedő, tengerben élő, üledéklakó állatok törzse. 8-9 nemzetsége ismert 20-nál több fajjal.[1][2] A már leírt fajok mellett legalább 100 másik faj példányai már begyűjtésre kerültek, de még nem publikálták őket.[1] Méretük 100 µm-től kb. 1 mm-ig terjed.[3] Jellemző rájuk a héjszerű külső védőréteg, a lorica és élőhelyük, ami a tengeri üledék szemcséi közötti tér – a szemcsékhez rögzülnek. A törzset 1983-ban írta le Reinhardt Kristensen a franciaországi Roscoffban.[4] A valódi szövetes állatok legfrissebben felfedezett csoportjai közé tartoznak.[5] Igen erősen tapadnak az aljzathoz, ezért maradtak észrevétlenek olyan sokáig.[2] Az első példányt az 1970-es években gyűjtötték be, és 1983-ban került leírásra.[5] Minden földrajzi szélességen, a tenger minden mélységében, mindenféle üledéktípusokon megtalálhatók.[2]
Van fejük, szájuk, emésztőrendszerük és loricájuk. A páncélszerű lorica egy külső védőréteg, ami kagylóhéj jellegű vagy körkörös redőkből álló lehet. Nincs keringési, sem endokrin rendszerük. A lárvák nagy része testüreg nélküli, a kifejlett példányok egy része áltestüreges, egy része testüreg nélküli marad.[5] Fejlődésmenetük általában közvetlen, bár léteznek ún. Higgins-lárvák, amelyek több szempontból különböznek a felnőtt egyedektől. A kifejlett példányoknak két ivara lehet. A Pliciloricidae család igen komplex életciklusában szerepet játszik a pedogenezis (amikor a lárvák képesek szaporodásra, így hatalmas egyedszámot érnek el) több fázisa, a szűznemzés különböző válfajaival.[1] Fosszilis leleteik nem ismertek.
Legközelebbi rokonaik az övesférgecskék (Kinorhyncha) és a farkosférgek (Priapulida); a három törzs együtt alkotja a Scalidophora kládot. Közös tulajdonságaik közé tartozik a kitintartalmú kültakaró, a 'scalid'-nak nevezett, tüskeszerű, valószínűleg mozgató és érző funkciót is ellátó gyűrűk a belső oldalon és a flosculi jelenléte.[4][5] A 'scalid'-ok száma általában 9, ebből az első 'clavoscalid' előre, a többi 'spinoscalid' hátrafelé néz.
Anoxikus környezetben
[szerkesztés]Három fajukat találták meg a Földközi-tenger Atalanté-medencéjének alján, több mint 3000 méteres mélyen. Ezek az első olyan ismert többsejtű élőlények, amelyek teljes életüket oxigénmentes környezetben élik le. Azért képesek erre, mert mitokondriumok helyett hidrogenoszómákat (vagy hasonló sejtszervecskéket) használnak energiatermelésre.[6] [7]
Az újonnan talált állatok teljes életüket fény és oxigén jelenléte nélkül élik le, méretük milliméteresnél kisebb.[8] A Földközi-tenger alján lévő mély medencében találták őket, ahol a tengervíz csaknem teljesen telített sóoldat, ami sűrűsége miatt (> 1,2 g/cm³) nem keveredik a fölötte lévő vizekkel.[8] Ennek eredményeképpen a környezet teljesen oxigénmentes, és a szulfátredukáló baktériumok hiánya miatt 2,9 mM (millimol/liter) koncentrációban tartalmaz szulfidot.[8] A kedvezőtlen feltételek ellenére ebben az oxigénmentes, kénvegyületekben gazdag környezetben virágzik a mikroszkopikus élet, ahol a kemoszintetizáló prokarióták jelentik az első, az eukarióta, heterotróf élőlények a második szintet a táplálékláncban.[8]
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Loricifera című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ennek a szövegnek a forrásként használt angol nyelvű változata felhasznált CC-BY-2.0 licencű szövegeket a következő művekből:.[8][9]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Gad, G. 2005. Successive reduction of the last instar larva of Loricifera, as evidenced by two new species of Pliciloricus from the Great Meteor Seamount (Atlantic Ocean). Zoologischer Anzeiger. 243: 239–271.
- ↑ a b c Ruppert, Edward E., Richard S. Fox, and Robert D. Barnes. Invertebrate Zoology. 7th ed. Toronto: Brooks/Cole — Thomson Learning, 2004. 776.
- ↑ Heiner, I. 2005. Preliminary account of the loriciferan fauna of the Faroe Bank (NE Atlantic). Biofar Proceedings 2005: 213–219.
- ↑ a b Heiner, I., Kristensen, R.H. 2005. Two new species of the genus Pliciloricus (Loricifera, Pliciloricidae) from the Faroe Bank, North Atlantic. Zoologischer Anzeiger. 243: 121–138.
- ↑ a b c d Kristensen, R.M. 2002. An Introduction to Loricifera, Cycliophora, and Micrognathozoa. Integrative and Comparative Biology. 42: 641–651.
- ↑ Fang, Janet (2010. június 4.). „Animals thrive without oxygen at sea bottom”. 'Nature', Kiadó: Nature Publishing Group. DOI:10.1038/464825b. (Hozzáférés: 2010. június 4.)
- ↑ Milius, Susan (2010. április 9.). „Multicelled animals may live oxygen-free”. 'Science News', Kiadó: Society for Science and the Public. [2010. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 11.)
- ↑ a b c d e Mentel M. & Martin W. (2010) "Anaerobic animals from an ancient, anoxic ecological niche". BMC Biology 2010, 8:32. doi:10.1186/1741-7007-8-32.
- ↑ Danovaro R., Dell'Anno A., Pusceddu A., Gambi C., Heiner I. & Kristensen R. M. (2010). "The first metazoa living in permanently anoxic conditions". BMC Biology 8: 30. doi:10.1186/1741-7007-8-30
