Ugrás a tartalomhoz

Légrády Erzsébet

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Légrády Erzsébet
Született1874. november 15.
Budapest[1]
Elhunyt1959. november 15. (85 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafarmakológus
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (–1905, doktorátus, gyógyszerészet)
SablonWikidataSegítség

Légrády Erzsébet (Budapest, 1874. november 15.[2] – Budapest, 1959. november 15.)[3] gyógyszerész. Az első nő, aki Magyarországon gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. Légrády Károly unokahúga, Légrády Ottó és Légrády Imre unokatestvére.

Élete

[szerkesztés]

Apja Légrády Tivadar (1837–1895),[4] a Pesti Hírlap egyik alapítója, anyja malomszegi Légrády Berta (1853–1934). Öt testvére született. Apai nagyapja Pollák József orvos volt. Középiskolai tanulmányait a terézvárosi Magyar királyi állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium tanulójaként végezte.[5] 1903 augusztusában négy társnőjével együtt sikeres gyógyszerész gyakornoki vizsgát tett. A „Magister pharmaciae” oklevelét 1905-ben a Budapesti Tudományegyetemen szerezte meg, majd egy évvel később gyógyszerészdoktori képesítést kapott. A doktori értekezését Lengyel Béla professzor mellett dolgozta ki a II. számú Kémiai Intézetben. Részt vett az 1913-ban megrendezett hágai XI. Nemzetközi Gyógyszerész Kongresszuson, ahol beszélt a magyarországi női gyógyszerészekről. Az ott szerzett élményeiről „Levél a hágai kirándulásról” címmel többrészes, fordulatos tárcában számolt be a Gyógyszerészeti Hetilapban. Harcolt a nők egyenjogúságának elismeréséért a tudományos pályákon. Alapító tagja volt az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesületének és a Magyarországi Gyógyszerészeti Egyesületnek. Az 1910-es években több kérvényt is beadott saját patika létesítésére, míg végül 1916-ban a Király utca 86. szám alatti Isteni Gondviselés Gyógyszertár tulajdonosa lett, amelyet 1928-ig vezetett.[6] Halálát tüdőgyulladás okozta.

Művei

[szerkesztés]
  • A fémeknek a fotografus-lemezre való hatásáról (Budapest, 1906)
  • Levél a hágai kirándulásról (Gyógyszerészi Hetilap, 1913. 50. szám)

Díjai, elismerései

[szerkesztés]
  • Jakabházy-érem (1937)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2021. január 22.)
  2. Születési bejegyzése a Budapest-Szentistvánvárosi római katolikus keresztelési akv. 530/1874. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. március 4.)
  3. Halotti bejegyzése a Budapest XI. kerületi állami halotti akv. 925/1959. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. március 4.)
  4. Légrády Tivadar gyászjelentése (1895). (Hozzáférés: 2021. március 4.)
  5. Iskolai értesítők. Magy. kir. állami felsőbb leányiskola és leánygimnázium, Budapest, 1895
  6. Belügyi Közlöny (1916. november 26.) 59. szám

Források

[szerkesztés]