Ugrás a tartalomhoz

Kúnos Ignác

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kunos Ignác szócikkből átirányítva)
Kúnos Ignác
SzületettLusztig Ignác
1860. szeptember 22.
Hajdúsámson
Elhunyt1945. január 12. (84 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
GyermekeiKunos István
Foglalkozásanyelvész,
turkológus,
folklorista,
egyetemi oktató
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (1879–1882)
SírhelyeKozma utcai izraelita temető (5B-10-22)
A Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Kúnos Ignác témában.
A Wikimédia Commons tartalmaz Kúnos Ignác témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kúnos Ignác vagy Kunos Ignác, születési és 1881-ig használt nevén Lusztig Ignác (Hajdúsámson, 1860. szeptember 22. – Budapest, 1945. január 12.[1]) nyelvész, turkológus, folklorista, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1893) tagja. Addig egyedülálló terjedelmű és úttörő jellegű török népköltészeti gyűjtéseinek – és legfőképp a török népmesekincs feltárásának – köszönhetően korának európai szinten legelismertebb turkológusai közé tartozott, elévülhetetlen érdeme a török népköltészeti alkotások bevonása az európai szövegfolklorisztikai kutatásokba. Számottevő eredményeket ért el a török nyelvészet és dialektológia területén, fél évszázadon keresztül volt a budapesti tudományegyetemen a török filológia tanára.

Kúnos György (1942) orvos, farmakológus és Kúnos László (1947) műfordító nagyapja.

Életútja

[szerkesztés]

Zsidó családban született, apja Debrecenben volt kereskedő. Középiskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, majd 1879-ben a Budapesti Tudományegyetemre iratkozott be, ahol főként nyelvészeti előadásokat hallgatott. Bölcsészdoktori és középiskolai tanári oklevelét 1882-ben szerezte meg. A Magyar Tudományos Akadémia és a Pesti Izraelita Hitközség anyagi támogatásával 1885-től öt éven keresztül Konstantinápolyban élt, ahol a török nyelv és kultúra tanulmányozására fordította idejét (törökös neve Kadir efendi volt). 1890-ben kinevezték a Budapesti Tudományegyetemre a török filológia magántanárává, ahol 1902-től címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktatott. Ugyancsak 1890-ben lett a Budapesti Kereskedelmi Akadémia keleti tanfolyamán a török nyelv tanára. 1899–1919 között az újonnan szervezett, a Kelet felé irányuló külkereskedelem szakembereit képző Keleti Kereskedelmi Akadémia munkáját irányította igazgatóként. 1919-től 1922-ig a budapesti egyetem közgazdaság-tudományi karába integrált, Keleti Intézet néven működő akadémia igazgatói tisztét töltötte be, majd 1922-től a török nyelv előadó tanáraként oktatott tovább az egyetemen. 1925 és 1926 nyarán a török kormány meghívására az isztambuli és az ankarai egyetem vendégprofesszora volt, 1925-ben ő szervezte meg az isztambuli egyetem folklorisztikai tanszékét. A második világháború végóráiban, Budapest ostroma során halt meg.

Munkássága

[szerkesztés]

Pályája elején főként a magyar nyelv dialektológiai, hangtani és alaktani kérdéseivel, valamint finnugrisztikával, a mordvin nyelvvel foglalkozott, s egyebek mellett az elsők között járt a moldvai csángók lakta vidékeken nyelvjárási gyűjtőúton, Munkácsi Bernáttal együtt.

Mestere, Vámbéry Ármin hatására, valamint Budenz József és Goldziher Ignác ösztönzésére érdeklődése az 1880-as évek közepén a török nyelv és filológia felé fordult. 1885-től 1890-ig tartó konstantinápolyi tartózkodása során beutazta Ruméliát, Anatóliát, Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot. Útjai során fáradhatatlanul megfigyelte és lejegyezte a török nyelvjárások sajátosságait, a népköltészeti alkotásokat, a népszokásokat, valamint a török néprajz és folklór egyéb sajátos elemeit, így például a karagöz néven ismert árnyjátékot és az ortaoyunu népi színjátszási formát. Legjelentősebb érdeme, hogy tudományos körökben korábban nem is feltételezett nagyságú és gazdagságú népmese- és anekdotakorpuszt jegyzett fel közel-keleti gyűjtőútjai során. Az 1880-as évek végétől megjelenő török népköltészeti gyűjtései nem csak magyarul, de több európai nyelven is megjelentek, s munkái elsőként nyújtottak betekintést az addig a tudományos világ és a nagyközönség előtt is gyakorlatilag ismeretlen anatóliai és ruméliai török népköltészet világába. Kis-ázsiai élményeit úti jegyzetekben is megörökítette.

Az 1890-es évektől korábbi gyűjtéseit összegezte, dolgozta fel és adta közre, emellett török nyelvtankönyveket írt, a kortárs török irodalom irányzataival és a turkológia történetének kérdéseivel foglalkozott, s behatóan tanulmányozta a görög és japán népmeséket is. A Magyar Tudományos Akadémia megbízta egy magyar–török szótár összeállításával is, de ez végül nem készült el. Az első világháború idején, 1915-ben az esztergomi és egeri hadifogolytáborokban élő kazáni és krími tatár raboktól jelentős népköltési anyagot gyűjtött (lásd még: Esztergom-Tábor).

Számos nyelvészeti cikke jelent meg a Magyar Nyelvőrben és a Nyelvtudományi Közleményekben, rendszeresen publikált az Egyetemes Philologiai Közlönyben, 1900-tól Munkácsi Bernáttal együtt alapító szerkesztője volt a Keleti Szemle című altajisztikai folyóiratnak. Keleties hangulatú műmeséket is írt (A szótlan szultánkisasszony), amelyek kéziratban maradtak 1915-ös tatár népköltészeti gyűjtésével együtt, s csak az 1980-as években jelentek meg Kakuk Zsuzsa gondozásában. Az 1990-es években a Terebess Kiadó több tanulmányát, írását, szövegközlését újra kiadta.

Társasági tagságai és elismerései

[szerkesztés]
Kúnos Ignác sírja a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben (5B-10-22.)

Tudományos eredményei elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1893-ban levelező tagjai közé választotta. 1889-től a párizsi Ázsia Társaság (Société asiatique) külső tagja, 1899-től a Német Napkeleti Társaság (Deutsche Morgenländische Gesellschaft) tiszteleti, a helsinki Finnugor Társaság (Suomalais-ugrilainen Seura) levelező tagja volt, emellett a Nemzetközi Közép- és Kelet-Ázsia-kutató Társaság (International Society for the Investigation of Central and Eastern Asia) alelnöki tisztét is betöltötte.

Főbb művei

[szerkesztés]
  • Nyelvőrkalauz. Budapest, Magyar Nyelvőr Szerkesztősége, 1883 (Munkácsi Bernáttal)
  • A ki igekötő használata: Adalék a magyar jelentéstanhoz. Budapest, 1884
  • A belviszonyragok használata a magyarban. Budapest, 1884, 84 p. (Munkácsi Bernáttal) (REAL-EOD)
  • Három Karagöz-játék. Budapest, 1886 (ford.) (REAL-EOD)
  • Oszmán-török népköltési gyűjtemény I–II. Budapest, 1887–1889 (REAL-EOD)
  • Orta-Ojunu: Török népszínjáték. Budapest, 1889
  • Török népmesék. Budapest, Kisfaludy Társaság, 1889, 204 p. (REAL-EOD)
  • Anatóliai képek. Budapest, 1891 (Online elérhetőség)
  • Kisázsiai török nyelvjárások I.: Brussza és Ájdin vidéke. Budapest, 1892
  • Köroglu: Ázsia rablóhősének regénye. Budapest, 1893
  • Turkish fairy tales and folk tales. London, 1896
  • Kisázsia török dialektusairól. Budapest, 1896 (akadémiai székfoglalója) (REAL-EOD)
  • Mundarten der Osmanen. Sankt-Petersburg, 1899
  • Naszreddin Hodsa tréfái. Budapest, 1899 (MEK)
  • Chrestomathia turcica: Szemelvények az újabb török irodalomból. Budapest, Keleti Kereskedelmi Akadémia, 1899
  • Šejχ Sulejman Efendi’s Čagataj-Osmanisches Wörterbuch. Budapest, 1902 online
  • Oszmán-török nyelvkönyv: Nyelvtan, szótár, olvasmányok. Budapest, Keleti Kereskedelmi Akadémia, 1905, 530 + 80 p. (MEK)
  • Türkische Volkserzählungen. Leiden, 1905
  • Türkische Volksmärchen aus Stambul. Leiden, 1905
  • Adalékok a jarkendi törökség ismeretéhez. Budapest, 1906
  • Ada-Kále-i népdalok. Budapest, 1906 (MEK)
  • Beiträge zum Studium der türkischen Sprache und Literatur. Leipzig & New York, 1907
  • Türkische Volksmärchen aus Ada-kale. Leipzig & New York, 1907
  • Türkisches Volksschauspiel. Leipzig, 1908
  • Török földön. A Kis-ázsiai és bagdadi vasút történetével. Budapest. 1911. (Online elérhetőség)
  • Forty-four Turkish fairy tales. London, Harrap, 1914, 364 p.
  • Török mesevilág. Budapest, Spády Adél és Társai Kiadása, 1914 (MEK)
  • A nyugati kultúra hatása a török irodalomban. Budapest, Franklin, 1916, 40 p. (REAL-EOD)
  • Török nyelvkönyv I–II. Budapest, Athenaeum, 1916
  • Ada-kale mesterkertje. Budapest, 1923
  • Boszporusi tündérvilág. Budapest, 1923
  • Hellász tündérbirodalma. Újgörög népmesék, Budapest, Béta irodalmi Rt., 1924 (MEK)
  • Halk edebiyati numuneleri: Türkçe ninniler. İstanbul, 1925
  • Türk halk edebiyatı. İstanbul, İkbâl Kütüphanesi, 1925, 206 p.
  • A török hodzsa tréfái: Naszreddin mesternek, a Közel és Távol Keleten ismert bölcs és híres kisázsiai hodzsának csalafintaságai és mulatságos esetei. Gyoma, Kner, 1926, 224 p.[2]
  • Mimózák és krizántémok: Nipponföldi mesevilág. Budapest, Keleti Mesekönyvek, 1930, 208 p.
  • Mosolygó napkelet: Hodzsastrófák, török tréfák. Budapest, Szőllősi, 1930, 192 p.
  • Turkish fairy tales and folk tales. New York, Dover, 1969, 275 p.
  • Lepotica roža in druge turške pravljice. Ljubljana, Mladinska, 1978, 149 p.
  • Kasantatarische Volkslieder. Hrsg. Zsuzsa Kakuk. Budapest, MTA Könyvtára, 1980, 138 p. = Keleti Tanulmányok
  • A szótlan szultánkisasszony. Budapest, Móra, 1980, 424 p.
  • Kasantatarische Volksmärchen. Hrsg. Zsuzsa Kakuk. Budapest, MTA Könyvtára, 1989, 220 p. = Keleti Tanulmányok
  • Mischärtatarische Texte mit Wörterverzeichnis. Hrsg. Zsuzsa Kakuk. Szeged & Amsterdam, JATE & Holland, 1996, 192 p.
  • Japán népmesék I–II. Budapest, Hunorsport, 1996
  • A török népköltés: Kúnos Ignác török nyelven tartott egyetemi előadásai 1925–26. Budapest, Terebess, 1999, 108 p.
  • Adakálei török népdalok. Kúnos Ignác gyűjtését versbe szedte Kakuk Zsuzsa; szerk. Bartha Júlia; Mark Egyesület, Karcag–Szolnok, 2015
  • Ezeregy nappal meséi. Kilencvennyolc török népmese Kúnos Ignác lejegyzésében; ford., előszó Tasnádi Edit, szerk., jegyz., utószó Dallos Edina; Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Bp., 2021

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Egyes források szerint halálának időpontja január 7. Lásd ÚMÉL. III. 1254.
  2. ↑ A Kner Nyomda által 1926-ban kiadott díszes gyűjtemény reprint kiadását – Kúnos Ignác unokájának, Kúnos Lászlónak utószavával – a Terebess Kiadó adta ki újra 1996-ban.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 518. o.  Online elérés
  • Teszler Herman: Kunos Ignácz pályafutása. Budapest: Gewürcz ny. 1941.  
  • Fokos-Fuchs D. Rafael: Kúnos Ignác születésének századik évfordulójára. Uj Élet, XVI. évf. 22. sz. (1960. november 15.) 5. o.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kúnos_Ignác&oldid=27380170”