A kumulánsok a valószínűségszámításban és statisztikában a valószínűségi változókhoz rendelt mennyiségek. Független valószínűségi változók esetén egyszerű velük számolni. Sorozatuk a várható értékkel és a szórásnégyzettel kezdődik.
Ha az valószínűségi változó momentumgeneráló függvénye , azaz
akkor a
függvény az kumulánsgeneráló függvénye.
Az -edik kumulánst jelöli, és definíciója
- .
A karakterisztikus függvény segítségével is definiálhatók:
ahol a karakterisztikus függvény.
A kumulánsokat a sűrűségfüggvény szemiinvariánsainak is tekintik, azaz kivételével nem változnak a várható érték eltolásával együtt. Kegyen valószínűségi változó, ekkor tetszőleges konstansra:
Az -edik kumuláns -edfokban homogén, azaz ha tetszőleges konstans, akkor:
Legyenek és független valószínűségi változók, ekkor az valószínűségi változóra:
Független valószínűségi változók esetén a karakterisztikus függvények szorzódnak,
ebből a logaritmus összeget csinál:
Ha a független valószínűségi változók száma , és a valószínűségi változók , akkor
Tekintsünk egy normális eloszlást, aminek várható értéke , szórásnégyzete ! Ekkor karakterisztikus függvénye
, így kumulánsai:
- für .
Minden 2-nél nagyobb rendű kumuláns nulla. Ez azonosítja a normális eloszlást.
Megmutatható, hogy:
- vagy az első két kumulánst követő összes többi nulla
- vagy pedig végtelen sok nem nulla kumuláns van.
Másként, az kumulánsgeneráló függvény nem lehet 2-nél magasabb fokú polinom.
Jelölje egy valószínűségi változó -edik momentumát ! -val kifejezhető , mint
Az első néhány kumuláns a momentumok segítségével:
Általában, az összefüggés a következő rekurzióval fejezhető ki:
Egy alternatív kifejezési mód Faà di Bruno képlete, ami a momentumok mellett a Bell-polinomokat is felhasználja:
- .
A centrális momentumokkal a képletek egyszerűbbek:
Az első két kumuláns külön jelentéssel bír: a várható érték, a szórásnégyzet. A negyediktől kezdve a kumulánsok és a momentumok nem esnek többé egybe.
Az függvényt körül hatványsorba fejtjük:
Ebbe helyettesítjük hatványsorát:
A helyettesítést elvégezve:
A hatványai szerint rendezve kapjuk a kumulánsokat:
Az -edik momentum az első kumuláns -edfokú polinomja. Az első hat momentum:
Az együtthatókat Faà di Bruno képlete adja meg. Általában, az -edik momentum a teljes Bell-polinom értéke az helyen:
- .
A centrális momentumok kifejezéséhez a kumuláns nullának tekintendő:
A momentumokat a kumulánsok segítségével kifejező polinomok kombinatoikailag is értelmezhetők: együtthatóik halmazpartíciókat számlálnak. A polinomok általános képlete
ahol:
- befutja egy elemű halmaz partícióit;
- "" azt jelenti, hogy a partíció egy blokkja
- a blokk mérete
Az X1, ..., Xn valószínűségi változók közös kumulánsai szintén kumulánsgeneráló függvénnyel generálhatók:
Az egy dimenziós esethez hasonlóan ennek is van kombinatorikai jelentése:
ahol:
- befutja egy elemű halmaz partícióit;
- "" azt jelenti, hogy a partíció egy blokkja
- a blokk mérete
Például
Ez a kombinatorikai összefüggés a kumulánsok és momentumok között egyszerűbb alakot nyer, hogyha a momentumokat kumulánsokkal fejezzük ki:
Ekkor például:
Az első kumuláns a várható érték, két valószínűségi változó közös második kumulánsa a kovarianciájuk. Független valószínűségi változók vegyes kumulánsai eltűnnek. Ha a valószínűségi változók ugyanazok, akkor a kumuláns ugyanaz, mint közönséges kumulánsa.
További fontos tulajdonság a multilinearitás a valószínűségi változókban:
A fenti kombinatorikus
momentum-kumuláns képlet végigfut az halmaz partícióin. Ha ehelyett csak a nem keresztező partíciókat számoljuk, akkor a szabad kumulánsokhoz jutunk. Roland Speicher vezette be őket.[1]
A továbbiakban adva legyenek független, azonos eloszlású valószínűségi változók!
Az valószínűségi változóra a homogenitás és additivitás felhasználásával a következő kumulánsok adódnak:
Mivel a rend az egyenkénti rendek összege, adódik az nagyságrend. Az első kumulánsok nagyságrendjei:
esetén az rendje negatív kitevőt kap, így a határérték végtelen sok valószínűségi változóra:
Azaz csak az első két kumuláns marad, ami éppen a normális eloszlásra jellemző. Emiatt tetszőleges valószínűségi változók összege osztva a tagok számának négyzetgyökével normális eloszláshoz tart. Ez a centrális határeloszlás-tétel. A bizonyítás befejezéséhez még fel kell használni a karakterisztikus függvény néhány tulajdonságát is.
A centrális határeloszlás tétele miatt a normális eloszlás szerepe különleges, mivel ha valamire sok, független, egyenként kevés hatással bíró hatás működik, akkor a hatások összessége normális eloszlással közelíthető.
Speciális esetben , várható értéke nulla, szórásnégyzete , magasabb momentumai tetszőlegesek. Ekkor
A
valószínűségi változóra alkalmazható a magasabb momentumok eltolásinvarianciája, ami csak a várható értékre hat. A különbség az, hogy várható értéke nulla, még akkor is, ha az várható értéke nem tűnik el.
Az
valószínűségi változóra a homogenitás és additivitás felhasználásával a követklező kumulánsok adódnak:
A kumulánsok nagyságrendjei rendre lesznek. Az első kumulánsok nagyságrendjei:
esetén az rend nagy negatív kitevőt kap, így határértékben:
Csak az első kumuláns, illetve momentum marad. Növekvő -nel normális eloszlást közelít, aminek várható értéke:
ahol a szélesség rendű, és esetén elfajult eloszlást jelent -nél.
Legyen például valószínűségi változó várható értékkel, szórásnégyzettel és tetszőleges további momentumokkal.
Ezzel az valószínűségi változó várható értéke ugyanaz, mint az valószínűségi változóé, azaz az várható értékben hű becslése. A növekvő -re csökkenő szórás értéke .
A kumulánsokat először Thorvald Nicolai Thiele dán matematikus írta le egy 1889-ben dánul megjelent könyvben.[2] Habár a könyvet a Jahrbuch über die Fortschritte der Mathematik is hivatkozta,[3] az eredményekre nem figyeltek fel. Így Felix Hausdorff 1901-ben újra bevezette őket.[4]
A szabad valószínűségszámításban hasonló szerepet töltenek be, mint a közönséges kumulánsok a közönséges valószínűségszámításban.[5] Például a szabad valószínűségi változók összegének szabad kumulánsai is összegződnek. A normális eloszlás szerepét a Wigner-féle félköreloszlás veszi át, ennek csak a második szabad kumulánsa különbözik nullától.
- ↑ Speicher, Roland (1994), "Multiplicative functions on the lattice of non-crossing partitions and free convolution", Mathematische Annalen, 298 (4): 611–628
- ↑ Thorvald Nicolai Thiele: Forelæsninger over almindelig Iagttagelseslære: Sandsynlighedsregning og mindste Kvadraters Methode, Kopenhagen 1889.
- ↑ Jahrbuch über die Fortschritte der Mathematik JFM 21.0210.01 Archiválva 2015. szeptember 24-i dátummal a Wayback Machine-ben.
- ↑ Felix Hausdorff: Gesammelte Werke, Band V: Astronomie, Optik und Wahrscheinlichkeitstheorie. 2006, ISBN 978-3-540-30624-5, S. 544, 577.
- ↑ (2011) „What Is a Free Cumulant?”. Notices of the American Mathematical Society 58 (2), 300–301. o. ISSN 0002-9920.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Kumulante című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.