Ugrás a tartalomhoz

Kovács Nóri

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kovács Nóri
2022-ben
2022-ben
SablonWikidataSegítség

Kovács Nóri (Budapest, 1980) magyar énektanár, énekművész, hazafias, vallásos dalok avatott előadója, szoprán.

Élete

[szerkesztés]

1986-ban Bugyin kezdett el énekelni az éppen megalakult Pántlika énekegyüttesben, amelynek tíz éven át tagja volt. Itt lehetősége nyílt megismerni a népdalokat, stílusokat, előadókat, versenyeken próbálhatta ki magát.

1996 óta énekel szólóban. 1997-ben a Kaláka Folklór Fesztiválon első helyezést ért el, ahol ezért 1998-ban vendégszerepelhetett. 1999-ben leánytestvérével, Kovács Judittal, neveztek be a versenyre, és ismételten elsők lettek, így 2000-ben újra szerepelhettek ott.

1998-től 2008-ig számos CD-n szerepelt székelyföldi, gyimesi, széki, szatmári, mezőségi, moldvai, palóc dalokkal, a Táncháztalálkozó, Táncház–Népzene, Új élő népzene sorozatban.

2000-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere díjat. 2002-ben hazánkat képviselte a Belgrádban megrendezett 1. Balkán Folk Fesztiválon.

Abban az évben befejezte tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanítóképző főiskolai karán ének–zene szakon. Rendszeresen tanít népdalokat a Tiszafolk Népzenei Táborban (Tiszakécske, Velence (Magyarország), Sima).

2002–2004 között tagja volt a Legényes népzenei együttesnek, amely az országos minősítőn Arany Páva-díjat kapott. A Hortenzia Citerazenekar tiszteletbeli tagja.

2006-ban jelent meg első önálló népzenei albuma Mondanék én valamit… címmel. A lemezen vonós-, tambura-, furulya-, koboz-, cimbalom- és tárogatókíséretű dallamok hallhatóak a tolmácsolásában. Pár zenekar, zenész, akikkel együttműködik teljesség igénye nélkül: Hírös együttes, Matokabinde, Makó Péter, Barcza Zsolti, Hámori Péter, Szárma tamburazenekar.

Az albumot a New Folk Sound külföldi zenei újság az év legjobb 10 magyar népzenei albuma közé választotta.

2006-ban Berecz András Sinka verseit feldolgozó CD–re kapott meghívást, s a Balkan Fanatik énekesnőjeként debütált. Albumuk hungarikum lett.

2007–2009 között rendszeresen járt Erdélybe, ahol népdalokat gyűjtött, s beépítette őket új műsoraiba.

2007-ben fogamzott meg benne a Motiva zenekar ötlete, és elkezdte a közös munkát Juhász Attilával világzenei albumukon.

2008-ban Berecz András: Rokonok söre című csuvas dalokat feldolgozó albumán szerepelt.

2009-ben a miskolci Irodalmi Rádió Bűvölő című lemezének meghívott előadója lett, ahol újabb zenei stílust, az énekelt verset próbálhatta ki.

2009-ben Pál Balázs The Wonderful Game című animációs filmjében énekelt. Abban az évben elindult a Motiva, kiegészülve Szathmári Király Tamással. Azóta videóklipeket, háttérvideókat forgatnak, újabb zenéket írnak, koncerteznek.

2010-ben a londoni Transglobal Underground tagjainak megkeresésére felénekelt három dalt: Unite-A Gathering of Strangers című lemezükre.

2010 óta a Panoráma Világklub zenei vezetőjeként arra törekszik, hogy a határainkon túl élő magyarok is megismerjék, megszeressék a magyar zenei kultúrát. Az év júniusában a Művészetek Palotájában koncertezett a Balkan Fanatik zenekarral. Közben Erdélyben járt népdalokat gyűjteni. Munkáját végigkísérte a Duna Televízió. Az anyagból egyórás dokumentumfilmet készítettek.

2010-ben megjelent a Motiva zenekar első nagylemeze Ez a világ címen.

2010. szeptember-október folyamán koncertsorozaton vett részt az Amerikai Egyesült Államok több városában, mint például New York, New Brunswick (New Jersey), Washington, Sarasota, Miami. Karácsonykor, a budapesti Szent István Bazilikában felvett karácsonyi koncert dvd-je címe Betlehemben megzendült az ének.

2022-ben Meister Éva színművésznővel turnézik az országban és a szórványban az Erdélyi Helikon költőínek műveiból összeállított Kegyelem című műsorral.

Vendégszereplései, felvételei

[szerkesztés]

A 2002-ben alakult Balkan Fanatik együttes állandó vendégénekesnője volt 2004−2012 között. 2004-ben említett együttesével Bezerédj-díjban részesült.[1])[2][3] 2011 tavaszán elkészítette a Gyászba borult Isten csillagvára című vallási éneket,[4] karácsonyra pedig a Pásztorok, keljünk fel kezdetű barokk korból származó betlehemes dalt.Pásztorok keljünk fel… Kovács Nóri, Kovács Judit és a Matokabinde YouTube (2011. december 24.) (Hozzáférés: 2017. május 26.) (videó) 0:56–2:15. A Fool Moon a cappella együttes 2014-ben megjelent Kettesben jó[5] Tóthárpád Ferenc gitárral kísért, megzenésített verseit író-olvasó találkozóin felvéve a CD-ken, DVD-ken is szerepel a Concordia-Barátság Énekegyüttes, Katáng Együttes, Csalogató Együttes és a Rózsabors Műhely közreműködésével.[6] Krajcsó Bence citeraművész Katonakísérő Bonchidáról című hangfelvételén 2016-ban énekelt.[7] Közreműködött Kuna Valéria Kacsintós című dalának előadásában. Előadta az 1848–49-es forradalom és szabadságharc népzenei emlékei közé tartozó aradi vértanúk nótája népdal legismertebb változatát, amely így kezdődik: „Jaj, de búsan süt az őszi nap sugára…”[8]

Díjai

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a38.hu Transglobal Underground (UK), Balkan Fanatik – 2005. november
  2. mahasz.hu Balkan Fanatik: Bezerédj-díj – 2004. október
  3. Páratlan Péntek – Zene, vallás, identitás a moldvai magyar népéletben
  4. Gyászba borult a Mennyország. Kovács Nóri YouTube (2011. április 17.) (Hozzáférés: 2016. április 7.) (videó) 1:50-ig.
  5. Kettesben jó (LP, Schubert Music Publishing) Ébredés feat. Kovács Nóri (Trad./Kovács Nóri – Németh Miklós, arr. Németh Miklós)
  6. Tóthárpád Ferenc, Katáng Együttes. Csillagigéző. A jelenet helye a filmen: 0:00-2:00. (Hozzáférés ideje: 2016-07-04.)
  7. Katonakísérő Bonchidáról (közreműködik: Kovács Nóri). YouTube, 2016. január 17. (Hozzáférés: 2017. március 26.)
  8. Kovács Nóri – „Jaj, de búsan süt az őszi nap sugára…”, a 13 aradi vértanú emlékére. (Hozzáférés: 2019. október 5.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]