Kovács Ádám (rendező)
Kovács Ádám | |
Muhi Sándor tusrajza | |
Született | 1933. szeptember 23.[1] |
Elhunyt | 1991. március 30. (57 évesen) Szatmárnémeti[1] |
Foglalkozása | színházi rendező |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Kovács Ádám (Sepsiszentkirály, 1933. szeptember 23. – Szatmárnémeti, 1991. március 30.) színházrendező.
Életútja
[szerkesztés]A sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégiumban végezte iskolai tanulmányait, ahol óriási hagyománya volt az iskolai színjátszásnak, kisdiákként rengeteget szerepelt. Később inkább betanította a darabokat. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben (1954-ig) és a bukaresti Ion Luca Caragiale Film- és Színházművészeti Intézetben (1957-ben) rendező szakon végzett. 1957-től a Szatmárnémeti Északi Színházhoz szerződött. Félszáznál is több darabot rendezett, ezeknek zöme vígjáték.
A rendezői szerepéről így vélekedett:
„Elképzelésem szerint a színházi munka valamennyi összetevő közös munkája, s ebben a rendezőnek koordináló, összhang-teremtő szerepe van, hangsúlyozva azt, hogy számomra a színész egyenrangú partner. Szükségem van az ő alkotó egyéniségére, igénylem az ő alkotó munkáját. Jó előadás csak úgy születik, ha megvan a teljes együttmunkálkodás légköre, ha a színész és rendező kölcsönösen ihletik egymást.”
1991. március 30-án, Szatmárnémetiben hunyt el.
Rendezései
[szerkesztés]- 1956
- Kiss-Kovács: Vihar a havason (vizsgaelőadás)
- 1957
- Mihail Sebastian: Vakációsdi
- 1958
- Eugen Mirea- Kovács Gyula: Utolsó vonat (Harag Györggyel közös rendezés)
- Dihovicsnij: Nászutazás (Harag Györggyel közösen)
- 1959
- Valentin Katajev: Bolondos vasárnap
- 1960
- Victor Rozov: Szállnak a darvak (Harag Györggyel közösen)
- Beaumarchais: A sevillai borbély
- Iszajco-Galics: Nem magánügy
- 1961
- Alex Voitin: Emberek, akik hallgatnak
- 1962
- Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté
- Sütő András: Tékozló szerelem
- Molière: Dandin György
- 1964
- Eduardo de Filippo: De Pretore Vincenzo
- Ion Luca Caragiale: Elveszett levél
- 1965
- Aurel Baranga: Legyen eszed, Cristofor!
- 1966
- Ionel Hristea: Semmi sem vész el, kedvesem!
- Alexandru Voitin: Ancheta
- 1967
- Liviu Rebreanu: Plicul
- Csávossy György-Komzsiki István: A fül
- 1968
- Aurel Baranga: Barátom a miniszter
- Aurel Baranga: Közvélemény
- Méhes György: 33 névtelen levél
- G. B. Shaw: Az ördög cimborája
- 1969
- Aurel Baranga: Jámborlelkű Szent Flórián
- Kocsis István: A nagy játékos (Martinovics)
- 1970
- Victor Rozov: Vén diákok
- Jókai Mór: Az aranyember
- 1971
- G.B.Shaw: Szerelmi házasság
- Liviu Rebreanu: Angyal és boríték (Raicu Mihai-al közös rendezés)
- Mikszáth Kálmán: Különös házasság
- 1972
- Virgil Stoenescu: Az utolsó vagány halála (Kovács Ferenccel közös rendezés)
- 1973
- Illés Endre: Aki szeretni gyáva
- Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül
- 1975
- Horia Lovinescu: Rejtélyes telefonhívás
- Molnár Ferenc: A testőr (Kovács Ferenccel közös rendezés)
- Dan Tărchilă : A csók
- 1976
- Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
- Sigmond István: Gyertyafénynél
- Dumitru Radu Popescu: Andilandi
- Hazám, szülőföldem: irodalmi összeállítás
- 1977
- Ben Hecht-Charles McArthur: A nap szenzációja
- Ady emlékműsor
- 1978
- Paul Everac: Vesekő
- 1979
- Méhes György: Mi, férfiak
- Valentin Munteanu: Gázolás
- Móricz Zsigmond: Sári bíró
- 1980
- Raffai Sarolta: Vasderes
- Gyárfás Miklós: Egérút
- 1981
- Paul Georgescu: Négyszemközt a fallal
- 1982
- Gorkij: A nap fiai
- Tirso de Molina: A zöldnadrágos lovag
- 1983
- Kós Károly: Budai Nagy Antal (ezt a darabot az akkori kommunista hatalom a főpróbát követően betiltotta)| [2]
- 1984
- Sylvester Lajos: Gyanú
- Méhes György: Dupla kanyar
- Eugen Lovinescu: Rombadőlt fellegvár
- 1985
- Aurel Baranga: Arcok és álarcok
- 1986
- Ion Brad: Kihallgatás a konzulnál
- Carlo Goldoni: Különös történet
- 1989
- Robert Thomas: A papagáj és a zsaru
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet
- ↑ Sike Lajos: Nem volt szükség a testvériség eszményére (interjú Kovács Ádámmal a betiltott Kós Károly: Budai Nagy Antal darab kapcsán) Szatmári Friss Újság, 1990. márc. 30.
Források
[szerkesztés]- Mezei Margit: Két színházi bemutató Bányavidéki Fáklya, 1960 nov. 19.
- Holló Vera: Goldoni-vígjáték Bányavidéki Fáklya, 1962 febr. 11.
- Goldoni csetepatéja Szatmáron Új Élet, 1962/ 5.
- Gyöngyösi Gábor: Dandin György Dolgozó Nép, 1962. dec. 5.
- Gyöngyösi Gábor: Tékozló szerelem Dolgozó Nép, 1962 szept. 5.
- Kacsir Mária: Elveszett levél Előre, 1965 szept. 23.
- Banner Zoltán: Legyen eszed, Cristofor... Utunk, 1965 , febr. 19.
- Kilyén János: Legyen eszed, Cristofor... Dolgozó Nép, 1965.febr. 10.
- Szekernyés László: Barátom, a miniszter Utunk, 1968. jan. 26.
- Gálfalvi György : Játék a hatalomért (Kocsis István A nagy játékos) Ifjúmunkás, 1969. nov. 27.
- Marosi Péter: Játék a mítosszal, A Hét, 1969. nov. 28.
- Gúzs Imre: Kocsis István A nagy játékos című drámájának ősbemutatója Szatmári Hírlap, 1969. nov.6.
- Krilek Sándor: Ősbemutató előtt, interjú Kovács Ádámmal Szatmári Hírlap, 1969. nov. 9.
- Szatmári Lajos: Ősbemutató elé, beszélgetés Kovács Ádám rendezővel Előre, 1969. szept.12.
- Szenvedélyes színjátszás Új Élet, 1970/5.
- Páll Árpád: Két bemutató Szatmáron (Angyal és boríték) Utunk, 1972. márc. 3.
- Szekernyés János: Angyal és boríték Előre, 1971, nov. 19.
- Halász Anna: Az utolsó vagány halála Előre, 1972 jun. 30.
- Muzsnay Árpád: Nem élhetek közönség nélkül Előre, 1973 dec. 6.
- Szekernyés János: Aki szeretni gyáva Előre, 1973 márc. 21.
- Kántor Lajos: Régi és újabb cselvetések (Molnár Ferenc:A testőr) Utunk, 1975, máj. 23.
- Kacsir Mária: Csak játék (Molnár Ferenc:A testőr) A Hét, 1975. ápr. 4.
- Kassay Sándor: Őszi évadkezdés Szatmáron, (Dan Tărchilă: A csók) Utunk, 1975 dec. 12.
- Krilek Sándor: A főszereplő: a telefon (Horia Lovinescu: Rejtélyes telefonhívás) Szatmári Hírlap, 1975, jan. 27.
- Krizsán Zoltán: Gyertyafénynél, Andilandi Igazság, 1976. dec. 18.
- Kántor Lajos: Profik a nagyközönségnek Utunk, 1977. máj. 13.
- Kántor Lajos: Gyertyafényben a Szatmáriak Utunk, 1977. jan. 7.
- Krilek Sándor: Bemutató előtt, beszélgetés Kovács Ádámmal, (Paul Everac: Vesekő) Szatmári Hírlap, 1978 ápr. 6.
- Krilek Sándor: Bemutató előtt, beszélgetés Kovács Ádámmal, (Valentin Munteanu: Gázolás) Szatmári Hírlap, 1979 okt. 9.
- Krilek Sándor: Musical—szatmári színpadon, (Méhes György: Mi, férfiak) Szatmári Hírlap, 1979. febr. 25.
- Máriás Jőzsef: Siker volt a javából, (Móricz Zsigmond: Sári bíró) Szatmári Hírlap, 1979. júl. 7.
- Gyöngyösi Gábor: A Sári bíró diadalútja Szatmári Hírlap, 1979 okt. 21.
- Ágopcsa Marianna: Egérút Szatmári Hírlap, 1980. dec. 11.
- Krilek Sándor: Kortárs-dráma bemutatója , (Raffai Sarolta: Vasderes) Szatmári Hírlap, 1980. márc. 14.
- Krilek Sándor: Raffai Sarolta: Vasderes Szatmári Hírlap, 1980 márc. 27.
- Ágopcsa Marianna: Négyszemközt a fallal Szatmári Hírlap, 1981, febr. 15.
- Ágopcsa Marianna: A zöldnadrágos lovag Szatmári Hírlap, 1982, febr. 21.
- Ágopcsa Marianna: A nap fiai Szatmári Hírlap, 1982. dec. 26.
- Oláh Tibor: Szatmáriak vendégjátéka Új Élet, 1983/14.
- Ágopcsa Marianna: Duplakanyar Szatmári Hírlap, 1984. dec. 23.
- Ágopcsa Marianna: Gyanú Szatmári Hírlap, 1984. ápr. 22.
- Ágopcsa Marianna: Rombadőlt fellegvár Szatmári Hírlap, 1984. szept. 23.
- Ágopcsa Marianna: Színház a színházban, (Aurel Baranga: Arcok és álarcok) Szatmári Hírlap, 1985, ápr. 4.
- Máriás József: Carlo Goldoni: Különös történet. Szatmári Hírlap, 1986. október 12.
- Máriás József: Szórakoztatni akar és semmi mást, (Robert Thomas: A papagáj és a zsaru) Szatmári Hírlap, 1989. február 19.
- Sike Lajos: Nem volt szükség a testvériség eszményére, (interjú Kovács Ádám rendezővel az 1983-ban betiltott Kós Károly: Budai Nagy Antal című darab kapcsán) Szatmári Friss Újság, 1990. március 30.