Koszmosz–489
| Koszmosz–489 | |
| Típus | Zaliv |
| Indítás dátuma | 1972. május 6. |
| Indítás helye | Pleszeck űrrepülőtér, 132. indítóállás |
| Hordozórakéta | Koszmosz–3M |
| COSPAR azonosító | 1972-035A |
| SCN | 06019 |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Koszmosz–489 (oroszul: Космос 489) Koszmosz műhold, a szovjet műszeres műhold-sorozat tagja. Navigációs műhold, a szolgálati rendszer első kísérleti űreszköze.
Küldetés
[szerkesztés]Ciklon (oroszul: Циклон) szovjet műholdas navigációs rendszer, az 1950-es években tervezték meg, 1962-ben hagyták jóvá a kivitelezés megkezdését. 1967-től 1978-ig 31 űreszközt állítottak pályára Kapusztyin Jar, illetve Pleszeck űrrepülőtérről. Modernizált típusa 1971-től került alkalmazására.
A műhold elsődleges feladata a tengeralattjárók helyzetének pontos meghatározása, az elhelyezett rakéták pályaadatainak meghatározásával növelve a találati pontosságot. Összehangolni a felszíni hajók (katonai és polgári), a tengeralattjárók, a hadászati repülőgépek pozícióit, alkalmazásuk hatékonyságát segíteni.
Jellemzői
[szerkesztés]Üzemeltetője az MO minisztérium (oroszul: Министерство обороны (МО) СССР).
1972. február 25-én a Pleszeck űrrepülőtérről egy Koszmosz–3M (11K65M) segítségével indították magas Föld körüli (HEO = High-Earth Orbit) körpályára. Az orbitális egység alappályája 104,7 perces, 74 fokos hajlásszögű, elliptikus pályaperigeuma 965 kilométer, apogeuma 1003 kilométer volt. Hasznos tömege 680 kilogramm.
Az orbitális egység pályáját 8 alkalommal korrigálták, legutóbb 2011. január 1-jén. Átlagos pályaelemek: 104,69 perces, 74,02 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 962 kilométer, apogeuma 997 kilométer volt.
A Koszmosz–475 programját folytatta. Műszerezettsége: általános fedélzeti egység (földi ellenőrzés-beállítás; adatok fogadása-továbbítása; hűtőrendszer automatikája, kémiai akkumulátorok) doppler navigációs egység; Sziriusz rádióegység; jeladó-jelfogó antenna; Konusz-4 körsugárzó antenna; Kvant-L antenna. Az első kísérletbe 680 hajóegységet vontak be, a mérési eredmények 3 kilométeres pontatlanságot rögzítettek. 1969-től a mérési pontosság 100 méteres tűréshatáron belül volt. 1974-től 2 méteres pontosságot sikerült állandósítani.
Az űreszköz hengeres testének átmérője 2 méter, magassága 2,035 méter. Felületére építették a napelemlapokat, hőmérséklet-érzékelőket. A sorozat felépítését, szerkezetét, alapvető fedélzeti rendszereit tekintve egységesített, szabványosított tudományos-kutató űreszköz. Áramforrása kémiai, illetve a felületét burkoló napelemek energiahasznosításának kombinációja (kémiai akkumulátorok, napelemes energiaellátás – földárnyékban puffer-akkumulátorokkal). Tájolása háromtengelyes Föld-központú, passzív rendszer.
Szolgálati ideje ismeretlen.
Források
[szerkesztés]- Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5
További információk
[szerkesztés]- Koszmosz–489. nasa.gov. (Hozzáférés: 2013. május 17.)
- Koszmosz–489. lib.cas.cz. [2013. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 17.)
- Koszmosz–489. astronautix.com. [2011. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 17.)
|
Elődje: |
Koszmosz-program |
Utódja: |
