Koreai kard
A Koreai-félszigeten használt és készített kardokat nem lehet egyszerű definícióval meghatározni, mert például a japán kardokkal ellentétben a koreaiak nem feltétlen ragaszkodtak a pengék készítésekor előre megszabott formák és méretek alkalmazásához. További problémát jelent, hogy Korea 1910-től 1945-ig tartó Japán megszállása után nagyon kevés kard és feljegyzés maradt fent a történelem során használt koreai fegyverekről.
Ókor és a három királyság kora
[szerkesztés]
A Koreai-félszigeten már a történelem korai szakaszában készítettek és használtak vágófegyvereket. Régészeti feltárások[1] bizonyították, hogy a területen már 4000 évvel ezelőtt használtak kőből készült késeket, majd mintegy 1000 évvel később[2] bronzból készített kardokat, bár utóbbiak ekkor elsődlegesen még rituális célokat szolgáltak, harcban a lándzsák voltak a fő fegyverek.
I.e. 400. körül jelentek meg a vasból készült kések, kardok, tükrök, lószerszámok. A kardok hossza ebben az időszakban még csak kb. 40 cm volt.
A kardkészítés és használat a három királyság idején (i.e. 37. - i.sz. 668.) jelentős fejlődésen ment keresztül. A fémmegmunkálás fejlődésének köszönhetően a kardok hossza megduplázódott és a kard használatának különböző módjait is rendszerbe foglalták.
Japán és koreai régészeti ásatások eredményeiből ismert, hogy a VIII-IX. században a koreai egyenes kard egyeduralkodó volt a térségben. Ebben az időszakban kerültek át Koreából Japánba a fémek és egyéb alapanyagok megmunkálásának különböző módszerei.
A három királyság idején a kardokat elsősorban a lovasság használta, a gyalogos katonák fő fegyvere a lándzsa és az íj volt. A lovas katonák által használt kardoknak a védekezésben és a közelharcban volt nagy szerepe.
A Vupej cse () (武備志, Hadi művészetek és tudományok kézikönyve) című kínai könyv szerint valamikor a IX. században a koreai kardvívásnak már kialakított rendszere volt, melyet a kínaiak is felhasználtak saját, akkoriban hanyatlásnak indult kardhasználatuk újjáélesztéséhez. A kialakított rendszer intenzív lábmunkát tartalmazott, már nem a lovas, hanem a ló nélküli küzdelmen volt a hangsúly.
Ebből a korszakból származik az egyik első, kardhoz kapcsolódó legendás történet, mely szerint egy hétéves sillai fiúgyermek kardtáncával bejárta a Pekcse () Királyságot és végül előadásával a király elé is eljutott, akit táncának végén meg is ölt.[3]
Szintén sillai volt az egyik leghíresebb koreai kardforgató, Kim Jusin () tábornok, akinek nagy szerepe volt a három királyság egyesítésében. A személyét övező legendák száma végtelen, az egyikben például egy kínai hadvezérrel történő tárgyalás során (a kínaiak túszul ejtettek egy helyi koreai kormányzót és Kim egymaga ment el a kínaiak táborába) Kim kardja magától kirepült hüvelyéből és a kezébe ugrott, amire a kínai ijedtében Kim minden követelésébe beleegyezett.[4]
Korjo ()-korszak
[szerkesztés]A Korjo () állam idején (918–1392) elsősorban mongol hatásra[5] megjelent az ívelt pengéjű kard és bár a mongoloknak Japán meghódítása nem sikerült, kardkészítési technikájuk eljutott Japánba és az ott készült kardok már sokkalta strapabíróbbnak bizonyultak koreai elődjeiknél és később gyakran importáltak ezeket mind Kínába, mind Koreába.
Csoszon ()-korszak
[szerkesztés]A folyamatos kisebb-nagyobb belharcok ellenére ebben e korban a Konfuciánus tanításoknak köszönhetően jóval nagyobb hangsúlyt kaptak a tudományok, a művészetek, a mezőgazdaság, mint a hadtudományok. Bár a tudományok szerepe felértékelődött, a kormányzat továbbra is fejlesztette a katonai technológiákat, elsősorban a lőfegyvereket és a kardokat. Képzett fegyverkovácsok kardok széles arzenálját készítették, de a viszonylagos belső béke még a rendszeres külső támadások ellenére is egyre inkább csökkentette az igényt a folyamatos hadi fejlesztésekre.
A Csoszon ()-dinasztia katonái csak a legkiválóbb minőségű acélból kovácsolt kardokat használták, az egy- vagy kétélű, egyenes vagy ívelt pengék hossza kb. 90 és 120 cm között mozgott, de előfordult 180 centiméteres penge is. Mivel a kardkészítéshez szükséges alapanyagokat sűrűn foglalták le katonai fegyvergyártásra, a nem katona kardviselők gyakran Japánból hozattak maguknak kardokat.
Az egyélű ívelt pengéjű koreai és japán kardok között kinézetre nem egyszerű különbséget tenni. Általánosságban elmondható, hogy a japán penge tompa oldalához közelebb pengevájatot alakítottak ki, a koreai pengéken viszont rendszerint nem volt pengevájat.[5]
A kormányzati tisztviselők, civilek által használt kardok a konfucianizmus szellemiségét tükrözték. Ők rövidebb, kétélű, gyakran tompa hegyű, hangsúlyosan díszített egykezes kardokat használtak, szerepük az önvédelemre való alkalmasságuk mellett is inkább csak szimbolikus volt.
Mivel a hadsereg tagjainak nagyobb része besorozott személyekből állt, akiket évente kétszer rendeltek szolgálatra és rendszerint soha nem ugyanoda, a kardhasználat tanulása esetleges volt és emellett is a minimálisra szorították megelőzendő, hogy a köznép fegyverrel fordulhasson a helyi hivatalnokok ellen. A katonai kiképzés a hangsúlyt a lovaglásra és az íjászatra, illetve a belső rendzavarások kezelésére helyezte. Idővel a koreai kardvívás színvonala leromlott és Korea az országot érintő védelmi ügyekben mindinkább a szomszédos Kínára volt kénytelen támaszkodni.
1592-ben Japán megtámadta Koreát azzal a céllal, hogy a Koreai-félszigetet felvonulási területnek felhasználva lerohanja Kínát. Az 1598-ig tartó konfliktus azonnal újra fontos szintre emelte a hadtudományokat Koreában.
Pár évtizeddel korábban Kína bátorítására az egyik koreai főminiszter (Ju Szongnjong ()) megkísérelte a hadsereget ütőképesebb szervezetté átalakítani, melyhez a kínai Csi Csi-kuang () tábornok 1567-ben publikált katonai kézikönyvét (紀效新書, Csi hsziao hszin su ()) használta fel. 1598-ban az ellenségeskedés befejeztével a koreai kormányzat újra elővette ezt a kézikönyvet, de a könyvben írtak egészének alkalmazása helyett csak a hasznosnak talált részeket vették át. Ennek a munkának az eredménye lett az 1610-ben kiadott Mujedzsebo () (무예제보 / 武藝諸譜, Harcművészet illusztrálva). A könyv tartalmazta többek között a hosszú bot, a pajzs, a lándzsa, és a kétkezes kard használatának leírását is.
A Mujedzsebót () 1759-ben átdolgozva és kibővítve újra kiadták Mujesinbo () (무예신보 / 武藝新譜, Harcművészet új illusztrációkkal) címen. Az új kiadásba bekerült többek között a rövid kard és a két kard egyidejű használatának módja is.
A könyv 1790-es, majd 1795-ös kiadásaiban tovább bővültek a fegyverhasználati módszerek. A megjegyzésekkel, magyarázatokkal sűrűn ellátott, az egyes technikákat mutató ábrák gyakran ösztönözték a kézikönyv használóját a technikák egyenkénti gyakorlása helyett azok egy formagyakorlatként való végrehajtására.[6]
20. század
[szerkesztés]Korea 1910-es japán megszállásától kezdve a japán kardtechnikák a városokból növekvő ütemben szorították ki a koreai módszereket, azonban a vidéki területeken, távol a japánok figyelő szemeitől, lehetséges volt megőrizni a hagyományos koreai vívást. Japán gyarmati politikájának megfelelően a koreai kultúra rengeteg más része mellett szisztematikusan igyekezett megsemmisíteni minden kardot, páncélt, harcművészeti felszerelést és az ezekre vonatkozó feljegyzéseket, leírásokat, könyveket is.
1945 után újra megindult a ceremoniális célokra szánt kardok készítése és a hatvanas évekre vibráló iparággá nőtte ki magát a kardkészítés, azonban a japán megszállás során elveszett tudás jelentős része pótolhatatlannak bizonyult vagy pedig még újra felfedezésre vár. Egyes vélemények szerint a kilencvenes évek közepére jutott el újra a kardkészítés oda, hogy a minőség már összehasonlítható a Csoszon ()-korszak kardjaival.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Korean sword című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Korean swordsmanship című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Archeology of Korea; Nelson, Sarah Milledge; Cambridge University Press, 1993; pg 58-108
- ↑ Archeology of Korea; Nelson, Sarah Milledge; Cambridge University Press, 1993; pg 110-131
- ↑ Archivált másolat. [2014. február 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 2.)
- ↑ http://www.badassoftheweek.com/yushin.html
- ↑ a b http://gregorybrundage.tripod.com/koreanswords/koreanswordhistory.html
- ↑ Comprehensive Illustrated Manual of Martial Arts; YI Duk-moo1 & PARK Je-ga (1795); Trans: KIM Sang H; Turtle Press, 2000; Introduction pg 18-19
További információk
[szerkesztés]- Egyélű ívelt pengéjű kard részeinek megnevezései (koreai nyelvű oldal részben angol szöveggel)
- Korean Sword Making Archiválva 2014. február 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Traditional Swordsmithing in Korea
- Korean Swords
