Ugrás a tartalomhoz

Kont Miklós

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kont Miklós
A Magyar Királyság erdélyi vajdája
Hivatali idő
1351 – 1356
ElődGönyüi Tamás
UtódLackfi András

Született2. évezred
nem ismert
Elhunyt1367. április 16.
Raholca
Pártpolitikus a politikai pártok megjelenése előtt

Foglalkozáspolitikus

Raholcai Kont Miklós (? – 1367 április vége) nádor, erdélyi vajda, pohárnokmester, az Újlaki család őse.[1]

Élete

[szerkesztés]

Tót Lőrinc tárnokmester és szlavón bán[2] fia volt, testvérei Bertalan és Lökös pohárnokmesterek voltak.[1]

1343-ban udvari lovag, 13451351-ig pohárnokmester, 13451350-ig barsi ispán, 1347-ben Nagy Lajos király egyik vezető diplomatájaként több itáliai fejedelmi udvarban tárgyalt, majd Lackfi István leváltása után 1350-ben ő vezette a második itáliai hadjáratot. 1349-ben adományul kapta Galgócot, ahol várat építtetett. 1349-ben soproni, varasdi és vasi ispán, 13491350-ben nyitrai ispán, 13491351-ben pozsonyi ispán. 13511352-ben Litvániában tárgyal Nagy Lajos követeként. 13511356-ig erdélyi vajda, valamint aradi és szolnoki ispán, 1352-ben brassói ispán. 13561367-ig nádor, egyidejűleg bihari, nyitrai, sárosi, soproni, szepesi, trencséni és vasi ispán. 1361-ben Csatkán pálos monostort alapított. 1362-ben IV. Károly német-római császárral tárgyalt Nagy Lajos megbízásából. 1363-ban a boszniai hadjárat egyik vezére.[1]

1364-ben kapta adományul a Valkó megyei Újlakot a hozzá tartozó uradalommal együtt, ami a család szerémségi birtokközpontja, és családjának névadója lett.[2]

1365-ben a bulgáriai hadjárat egyik vezére.[1]

Családja

[szerkesztés]

Az előkelő Zsámboki Klárával kötött házasságából három gyermeke született, Miklós, Bertalan és Katalin.[2]

Források

[szerkesztés]
  • Zdenko Gálik 2016: Mikuláš Kont a jeho hradné panstvo Hlohovec. Historia Nova 11.
  1. a b c d Markó, László. A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Magyar Könyvklub (2000). ISBN 963-547-085-1 
  2. a b c Fedeles Tamás: Egy középkori főúri család vallásossága: Az Újlakiak példája. Századok, CXLV. évf. 2. sz. (2011) 377–418. o.