Ugrás a tartalomhoz

Komédiák Fesztivál

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Komédiák Fesztivál 2015-ben került először megrendezésre Homokbödögén.[1] Az akkori önkormányzat Áldozó Péter polgármester irányítása alatt fogadta be a faluban élő, működő színjátszók, a Szó és Kép Színpad, és Csukárdi Sándor kezdeményezését. A Fesztivál előzményeként megemlítendő a Szó és Kép Színpadnak a korábbi években szervezett rendezvénysorozata a pápai Kékfestő Múzeum kertjében (Festőkerti vigasságok 2004, 2005).

Az első évben a fesztivál azzal a céllal indult útnak, hogy hagyományt teremtsen egy nagyobb ívű rendezvény rendszeres megtartásában; építse, erősítse, művelje a falu közösségét és lehetőséget adjon amatőr, ám színvonalas színtársulatok bemutatkozásának.

Míg az első évben a Szó és Kép Színpad baráti társulatai kaptak csak helyet a programban, a következő években az előadóművészet széles skálájával bővült a rendezvény. A többnapos fesztivál a negyedik évben már közel húsz előadót vagy csoportot látott vendégül.[forrás?] A karneválon képviseltette magát a könnyű- és komolyzene, a néptánc, a filmvetítés és a komédiázás. A fesztivál állandó visszatérői a házigazdák mellett a KELLA Csellóegyüttes (Pápa) , a Körmendi Kastélyszínház (KASzT), a Márkói Kamara TehátRum, az ÉS?! Színház, Örsújfalu.

A rendezvény területileg is kinőtte magát a művelődési házból, további helyszínekként a falu katolikus temploma és turistaháza szolgáltak. Az esemény egyik biztos pontja a falu népét toborzó maskarás felvonulás, ami minden évben más vendégművészek (táncosok, fúvósok, népzenészek stb.) segítségével áll össze.[2]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Bödögei komédiák (magyar nyelven). [2020. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 24.)
  2. Megosztom, Fesztivál a komédiásoknak 2019 09 18 07:00: A néptánc és a színház a homokbödögei rendezvénysorozaton (magyar nyelven). VEOL. [2020. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. március 24.)