Ugrás a tartalomhoz

Kinnór

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Kinyra szócikkből átirányítva)
Kinnór
Lírák egy ninivei asszír domborművön, Kr. e. 700 körül: talán ilyen lehetett a kinnór
Lírák egy ninivei asszír domborművön, Kr. e. 700 körül: talán ilyen lehetett a kinnór
Más nyelveken
héber: כִּנּוֹר
óarámi: כִּנָּרָא
egyiptomi: kn-3n-3ur
ógörög: κῐνύρα
latin: cynerum
Besorolás
kordofon → lírák
pengetős
Sachs–Hornbostel-féle osztályozás321.22
Rokon hangszerekphorminx, kithara, nével?
A Wikimédia Commons tartalmaz Kinnór témájú médiaállományokat.

A kinnór (héber כִּנּוֹר) a lírák családjába tartozó, az ókori közel-keleten elterjedt húros hangszer. Neve a héber Bibliában gyakran előfordul, a magyar biblia-fordításokban legtöbbször „hárfa”, „lant”, „citera”, néhol „hegedű”. Az ószövetségi Dávid király „hárfája” valójában kinnór. A Bibliában gyakran szerepel együtt a nével nevű pengetős hangszerrel.

Neve

[szerkesztés]

A kinnór szó hangszernévként már a Kr. e. 3. évezred közepétől, bibliai előfordulását jóval megelőzve megtalálható az ókori közel-keleten héber, hurri, ugariti, óarámi (כִּנָּרָא kinnárá), föníciai, valamint – sémi jövevényszóként – egyiptomi (kn-3n-3ur) írott forrásokban. A későbbi sémi nyelvekben – az etióp kivételével – szintén szerepel, származékai pedig indoeurópai nyelvekben, a hettitában, szanszkritban, ógörögben is jelen vannak. Úgy tűnik, egy ismeretlen eredetű, földrajzi és nyelvi határokon átívelő kulturális fogalomról van szó.[1]

A kinnór az Ószövetségben a hangszerek között hangsúlyos szerepet tölt be, neve 42-szer szerepel a Szentírásban.[2] Mibenlétére, felépítésére ugyanakkor alig van utalás, így hangszertani besorolása, a korabeli hangszer-ikonográfiával való egybevetése nem könnyű.

Már a héber Biblia Kr. e. 300 körül készült görög fordítása, a Septuaginta is bizonytalan a kinnór hangszernév tolmácsolásában, leggyakrabban a kithara, kinüra, ritkábban a pszaltérion, organon szavaknak felelteti meg, míg az 5. század elején készült latin nyelvű Vulgata a cithara, lyra, psalterium, organum kifejezéseket használja.[3] A kithara, lyra szavak az ókorban járomlantokat jelöltek, olyan hangszereket, melyeknek nagyjából azonos hosszúságú húrjai egy hangszertestből kiindulva a testből kinyúló két kart összekötő keresztrúdhoz futnak, és amelyeket legtöbbször pengetővel, pléktronnal szólaltatnak meg. A pszaltérion ezzel szemben a mai hárfára hasonlító, jellemzően kézzel, ujjakkal pengetett hangszerek gyűjtőfogalma, melyek húrjai a hangolásuknak megfelelően fokozatosan változó hosszúságúak, így az egész hangszer háromszöghöz közeli formájú.

Leírása

[szerkesztés]

A mai hangszertudomány a kinnórt – régészeti bizonyítékok alapján – egyértelműen a járomlantokhoz, a lírafélékhez sorolja, egyszerűen azért, mert a Kánaánt, az ókori Izraelt, Palesztinát felölelő területeken talált régészeti leleteken alig-alig fordul elő a líraféléken kívül más húros hangszer ábrázolása. Napjainkban több, mint 30 ilyen líraábrázolás ismert a Kr. e. 2. évezred elejétől a Kr. u. 3. századig terjedő időszakból, ezeket a tudósok négy fő típusba sorolják:

  1. nagy, aszimmetrikus lírák széttartó karokkal, tégla alakú hangszertesttel;
  2. kisebb, szimmetrikus lírák lekerekített vagy tégla alakú testtel;
  3. aszimmetrikus lírák párhuzamos karokkal, tégla alakú testtel;
  4. szimmetrikus lírák a test oldalából kiinduló, szarvszerű karokkal, lekerekített testtel.[4]
Líraábrázolás a Beni Hasszáni falfestményen, Kr. e. 1900.

Sémi, nomád néphez kapcsolódó líraábrázolás található még a Beni Haszáni sírok egyikének falfestményén kb. Kr. e. 1900-ból, az Ókori egyiptomi Középbirodalom idejéből; egy Kr. e. 700 körül készült ninivei asszír domborművön pedig, amely Szín-ahhé-eríba lákisi hódítását ábrázolja (Lákis ostroma), három júdeai fogoly kezében látható aszimmetrikus formájú líra.[5]

A kinnór mindezek alapján nagyjából a görög kitharához hasonlítható dobozlíra lehetett. Építési anyagáról annyi tudható meg a Bibliából, hogy Salamon idejében egy bizonyos értékes almug faanyagot importáltak Libanonból, amit többek között kinnór készítésére is felhasználtak.[6] Iosephus Flavius egy elektrum nevű anyagot jelöl meg a kinnór (és a nével) anyagaként, ez ebben az esetben egy arany–ezüst ötvözetet jelent, és inkább e hangszerek burkoló, díszítő vagy szerkezeti részeit alkothatta.[7]

Az ábrázolások alapján nem lehet biztonsággal megállapítani a kinnór húrjainak számát, erre vonatkozó írott források pedig csak Biblia utáni időkből maradtak fenn. Iosephus Flavius (1. század) szerint ez tíz,[8] Jeromos egyházatya (4–5. század) szerint hat,[9] a Babilóniai Talmud szerint hét.[10] A Jeruzsálemi Talmud mindössze annyit árul el, hogy a kinnór kevesebb húrral van felszerelve, mint a nével,[11] és ezzel más források is egyetértenek.[4] A húrok juhbélből készültek, a Misna szerint a kinnórnál a vékonybelekből, nem a vastagokból, mint a nével esetében.[12]

Használata

[szerkesztés]

Az ábrázolásokon a kinnórt a testhez szorítva legtöbbször ferdén vagy vízszintes helyzetben tartják, az aszimmetrikus formájú hangszerek esetén a hosszabbik kar, tehát valószínűleg a mélyebb hangok vannak felül, a zenészhez közelebb.[13] Általában plektrummal szólaltatták meg,[14] de esetenként ujjakkal is pengethették, például mikor Dávid Sault nyugtatta lírajátékával.[15] Ének kíséretére használták egymagában vagy más hangszerekkel, elsősorban a névellel együtt. Az Ótestamentum szerint templomi hangszerként való alkalmazását Dávid király vezette be (1Krón 15:16).

Az Ószövetségi írások alapján elmondható, hogy a kinnórt meglepően sokféle alkalomkor használták. Időrendben első előfordulásakor a zenészek mesterségének szimbólumaként jelenik meg (Ter 4:21). Szerepet kap a világi ünnepségeken, lakomákon (Ter 31:27; Iz 24:8; 5:12) szomorúság és gyász idején (Jób 30:31), Isten dicséretekor és a frigyláda szállításakor, Jeruzsálem kőfalának felszentelésekor (2Sal 6:5; 1Krón 15:16; Zsolt 43:4; 98:5; 149:3; 150:3; Neh 12:27). Ugyanakkor az „elfeledett parázna nő”, sőt a gonoszok is pengetik (Iz 23:16; Jób 21:12), de hangja megkönnyebbülést hoz a betegnek (1Sám 16:16; 16:23), próféták extázisát festi alá (1Sám 10:5). Ézsaiás próféta apokalipszisében a „kinnór vidámságának” megszűnése a végítéletet jelzi (Iz 24:8), „Babilon folyóvizeinél” az elnémult, fára akasztott kinnór a számkivetettség, a honvágy szimbóluma (Zsolt 137:2).

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Botterweck et al., i. m. VII. kötet, 197–199. o.
  2. ↑ A Tanakh-beli sorrend alapján Ter 4:21; 31:27; 1Sám 10:5; 16:16; 16:23; 2Sám 6:5; 1Kir 10:12; Iz 5:12; 16:11; 23:16; 24:8; 30:32; Ez 26:13; Zsolt 33:2; 43:4; 49:5; 57:9; 71:22; 81:3; 92:4; 98:5 (kétszer); 108:3; 137:2; 147:7; 149:3; 150:3; Jób 21:12; 30:31; Neh 12:27; 1Krón 13:8; 15:16; 15:21; 15:28; 16:5; 25:1; 25:3; 25:6; 2Krón 5:12; 9:11; 20:28; 29:25
  3. ↑ van Schaik, i. m. 67. o.
  4. ↑ a b Braun-Stott, i. m. 18. o.
  5. ↑ Botterweck et al., i. m. VII. kötet, 201–202. o.
  6. ↑ Braun-Stott, i. m. 17. o. szerint 2Krón 2:7; 1Kir 10:11, 12; 2Krón 9:11; talán szantálfa lehetett
  7. ↑ Braun-Stott, i. m. 17. o. szerint Antiquitates Judaicae 8.3.8.
  8. ↑ Braun-Stott, i. m. 18. o. szerint Antiquitates Judaicae 7.12.3.
  9. ↑ Braun-Stott, i. m. 18. o. szerint PL xxvi.969
  10. ↑ Braun-Stott, i. m. 18. o. szerint 'Arakin 13.b
  11. ↑ Bromiley, i. m. 442. o. szerint Szukká 5:6
  12. ↑ Bromiley, i. m. 442. o. szerint Qinním 3.6.
  13. ↑ Bromiley, i. m. 440. o.
  14. ↑ Braun-Stott, i. m. 18. o. szerint Josephs Flavius: Antiquitates Judaicae vii.12.3.
  15. ↑ Braun-Stott, i. m. 18. o. szerint 1Sám 16:23.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kinnór&oldid=25559108”