Kidarita királyság
| Kidarita királyság | |||
| 370. körül – 509. | |||
| |||
 | |||
| Kidara királysága a négyszázas években | |||
| Általános adatok | |||
| Fővárosa | Balkh | ||
| Hivatalos nyelvek | Szkíta nyelv | ||
| Beszélt nyelvek | Szkíta, baktriai, szogd stb. | ||
| Vallás | Természeti erők tisztelete, manicheizmus[1][2] stb. | ||
| Kormányzat | |||
| Államforma | Királyság | ||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kidarita királyság témájú médiaállományokat. | |||
A Kidarita királyság a szkíták szövetségéhez, közelebbről a szakák csoportjába tartozó avarok közép-ázsiai birodalma volt. Nagyjából a 370. évtől az 509. esztendőig állott fenn.
A királyság alapítójáról – Kidara, kínai forrásokban Csitolo (寄多羅) – kapta nevét. Kidara és utódai magukat a kusánok örököseinek, birodalmukat a kusánok utódállamának kívánták láttatni. Pénzérméik, pecsétjeik feliratain magukat „kusánoknak” nevezték.[3]
Királyságuk magja Horászán, közelebbről Baktria és Szogdia volt. Birodalmukhoz később hozzátoldottak még az Indiai-félsziget északnyugati részéből is egy határ földet, pl. Gandhára, Oddiyana. Fennállása során a királyság kezdetben virágzó, s még a későbbi idők vereségei nyomán is gazdag állam volt.
Az avarok indiai uralkodásának a Belső-Ázsiából kirajzó hunok, avagy tielö népek, törökök terjeszkedése vetett véget. Fennhatóságuk az Indiai-félszigeten a 477. évben szűnt meg.
Története
[szerkesztés]
Előlap (bráhmi felirat): Kushana Kidara Karan (Kidara kusán király). Hátlap: Ardoxo (Érdek). A baktriai Ardoxo neve az Avesztában Ashi Vanuhi (Jó Jutalom). Az érdek, valamint a nyereség, a kereset (hozadék) megszemélyesítőjeként tisztelték, s rendszerint bőségszaruval ábrázolták
Az avarok a Parthus Birodalom bukása (224.) után az Újperzsa Birodalom alattvalói lettek. Mondott időben a mai Balkh város környékén laktak, a kusánok korábbi birtokain, I. Bahrám, perzsa hűbéres (helytartó) király névleges uralma alatt. Ammianus Marcellinus euseni, kínai források pedig jüecse (月氏) névvel illetik őket.
A 367–368. évben legyőzték II. Sápúr, perzsa király seregét, és országot alapítottak Baktriában (370–380.). Királyuk neve szanszkrit nyelven Kidara stb., kínai forrásokban Csitolo. Birtokaikhoz tartozott az Oxosz (Amu-darja) melléke és Szogdia egy része is. Kidara 390. előtt elfoglalta Gandharát, valamint 396. előtt Kasmírt.[3]
Kidara meg-megújuló csatát vívott a perzsákkal 412–420. táján, s ezalatt Pesavar védelmét fiára bízta, a 420. esztendőben pedig Szogdiába vonult. Ugyanakkor vörös hunok (alkhono, kermikhion), avagy eszkilek költöztek Gandhárába, Kabul környékére.[3]
A perzsák, nevezetesen II. Jazdagird királyuk, hadjáratot indítottak az avarok ellen a 438–440. évben. Az avarok erődöket építettek és városokat alapítottak Szogdiában (442–449.) A 457. évben megjelentek a heftalitáknak is nevezett haladzsok, s a perzsa trónkövetelő I. Pérozzal szövetkeztek. A végső csatára avarok és perzsák között a 449–453. évben került sor. Jazdagird megsemmisítő vereséget szenvedett.[4][3]
A 456. évben először említik a kidariták nevét nyugati forrásban.[4]
A heftaliták a 457. évben megszállták Baktriát, s az avarok harcba keveredtek velük. A 468. évben I. Peroz, perzsa király, szövetségben a heftalitákkal, legyőzte az avarokat.[4][3] Utóbbiak csatlakoztak a hunok szövetségéhez, a heftaliták kötelékéhez. Önállóságuk egy időre megszűnt, az európai hunok szövetségének felbomlása (Attila halála) után azonban nevük újra felbukkant. Az 555. évben a kelet-európai pusztán, a Keleti-Kaukázus vidékén ütöttek tanyát, majd legyőzték, hűbéres szövetségeseikké tették a kelet-európai pusztán tanyázó barszilokat, szabarokat, bolgárokat (utrigurokat, kutrigurokat) és a szláv antokat, s végül az 567. esztendőben letelepedtek a Kárpát-medencében.[5]
A heftaliták a 477. év táján törtek be Gandhárába. Kínai források ekkor említik utoljára az indiai kidaritákat. A heftaliták az 509. évben megszállták Szogdiát, az avarok utolsó menedékét is. Avarjaink sorsát ez után egy ideig nem tudjuk nyomon követni. Nagyjából ötven év múlva bukkantak fel újra, amikor a türk megszállás miatt elhagyták ősi lakhelyüket.[4][3]
A belső-ázsiai türkök az 554. évben megszállták Szogdiát, az Aral-tó vidékét, és ekkor avarjaink többsége, a hozzájuk csatlakozott kisebb szkíta és hun csoportokkal, Kelet-Európába költözött. Az 555. évben már a Keleti-Kaukázus vidékén táboroztak, és hamarosan (558.) követséget küldtek a bizánci udvarba. A küldöttség szövetségről, lakóhelyről tárgyalt a császárral.[6]
Avarjaink a tudósítás szerint – Bizánc szövetségeseként – legyőzték a kelet-európai pusztán tanyázó barszilokat, szabarokat, utrigurokat és kutrigurokat, és a keleti-szlávok közé sorolt antokat is adófizetőjükké tették. Az 563–566. év között befolyásukat a Kárpátoktól északra elterülő síkságra is kiterjesztették.
A langobardok, az avarok szövetségeseként, az 567. évben erőt vettek a gepidákon a Tiszánál. Syrmiumot (Szávaszentdemeter) a gepidák feladták Bizáncnak, így a város az avar támadás után is a rómaiak birtokában maradt. Az avarok ez évben letelepedtek az Erdélyi-medence és a Tiszántúl folyóinak lapályán. A következő év tavaszán pedig a langobardok által kiürített Dunántúlt is birtokba vették.
Theophülaktosz Szimokattész szerint az 584–585. évben a közép-ázsiai türk uralom elől menekülő szkíta avar törzsek – tarniakh (Ταρνιάχ), kotzagéroi (Κοτζαγηροί), zabender (Ζαβενδέρ) – csatlakoztak a Kárpát-medencében letelepedett avarokhoz.[6]
A Közép-Ázsiában visszamaradt avar néprészről, a türkök hűbéreseiről, az utolsó híradás a 732. évből való. Kültegin – a Második Türk Kaganátus ura – emlékoszlopának feliratán rögzítették nevüket.[7]
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Asmussen, J. P. (1989): Ammō, Mār. Encyclopaedia Iranica 1 (9): 979.
- Golden, P. B. (1992): An Introduction to the History of the Turkic Peoples. Ethnogenesis and State-Formation in Medieval and Early Modern Eurasia and the Middle East. Wiesbaden.
- Grenet, F. (2005): Kidarites. Encyclopedia Iranica, online edition.
- Pohl, W. (1988): Die Awaren. Ein Steppenvolk in Mitteleuropa 567–822 n. Chr. München.
- Pulleyblank, E. G. (2002): Central Asia and Non-Chinese Peoples of Ancient China. Aldershot and Burlington.
- Sundermann, W. (2009): Manicheism v. missionary activity and technique. Encyclopaedia Iranica, online edition.
- Szádeczky-Kardoss Samu (1990): The Avars. Pp. 206–228. In Sinor, D. (ed.) (1990): The Cambridge History of Early Inner Asia. Cambridge.
- http://www.balassikiado.hu/BB/netre/netre_vasary/vasary.htm Archiválva 2016. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Xiang, W. (2012): A Study on the Kidarites. Reexamination of Documentary Sources. Archivum Eurasiae Medii Aevi 19: 243–301.
