Ugrás a tartalomhoz

Kermode-baribál

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kermode-baribál
Kermode-baribál a természetes élőhelyén
Kermode-baribál a természetes élőhelyén
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Család: Medvefélék (Ursidae)
Alcsalád: Ursinae
Nem: Ursus
Faj: U. americanus
Tudományos név
Ursus americanus kermodei
Hornaday, 1905
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Kermode-baribál témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kermode-baribál témájú kategóriát.

A Kermode-baribál (Ursus americanus kermodei) az emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a medvefélék (Ursidae) családjába tartozó fekete medve (Ursus americanus) egyik alfaja.

Tudnivalók

[szerkesztés]

A Kermode-baribálnak, amelyet „szellem medvének” is neveznek, gyakran nagyon világos színű bundája van. Körülbelül az állomány 10-20 százalékának fehér vagy krémszínű a bundája.[1] Az állatok Brit Columbia partvidékének középső részén élnek, egy viszonylag kis területen. E színeltérést az autoszomális domináns öröklődés okozza. Az állatok nem albinók, nem rokonok a jegesmedvével és nem tartoznak az alaszkai ABC-szigetek „szőke” barna medvéihez. A párzási időszak májustól júliusig tart, az embriók késleltetve ágyazódnak be az anya méhébe. Ha a nősténymedve képes fenntartani a vemhességet, a beágyazódás ősszel megtörténik és télen akár öt bocsból álló alom is születhet.[2]

A kanadai őslakosok „szellem- vagy kísértetmedvének” tartják, és számos mitológiájukban jelen vannak.[3] Kanada csendes-óceáni partvidékén élő kitasoo(wd) nép több ezer éve ismeri a fehér medve legendáját, amely szerint a holló, a világ teremtője, fagyott kőből zöldellő kertté változtatta a Földet. Ám mementóul a fagyos múltra, minden tizedik fekete medve szőrét fehérre színezte.[2]

A Kermode-baribál elterjedési területe a brit-columbiai Princess Royal-szigettől Prince Rupertig és Hazeltonig terjed. Az őslakosok Moksgm'ol-nak nevezik anyanyelvükön. 2006 februárjában, Brit Columbia miniszterelnöke a tartomány címerállatának nyilvánította a Kermode-baribált.

A Kermode-baribál egyik kutatójáról, a kanadai Francis Kermode-ről és annak társáról, egy zoológusról, William Temple Hornaday-ról kapta a nevét. Hornaday egyben az állat leírója is.[4]

A bunda színe

[szerkesztés]

2001-ben rájöttek, hogy mi okozza a világos bunda színét. A melanocortin 1 receptor génben egy nukleotid felcserélődik. A tudósok 220 medvétől vettek DNS-t, és összehasonlítva, mind a huszonkét fehér bundájú medvénél megtalálták az autoszomális domináns öröklődést okozó szakaszt.[2][5] A fehér színű bunda segíti az állatot a halászatban; egy 2009-es vizsgálat szerint nappali fényben a halak kétszer gyakrabban veszik észre és menekülnek el a fekete, mint a világos égboltnál halványabbnak tűnő fehér medvék elől.[2]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Ritland, Kermit (2001). „Inheritance and population structure of the white-phased "Kermode" black bear”. Current Biology 11 (18), 1468–1472. o. DOI:10.1016/s0960-9822(01)00448-1. 
  2. a b c d Patricia Edmonds (2017. december). „Miért fehér ez a fekete medve?”. National Geographic (Magyarország) (12), 130. o, Kiadó: Central Médiacsoport. ISSN 1589-3669. (Hozzáférés: 2017. december 18.) 
  3.  (2006). Last Stand of the Great Bear. National Geographic. ISBN 0-7922-4110-X.
  4. Steve Warmack: The Kermode Bear. [2008. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. április 18.)
  5. Kermit Ritland, Craig Newton, and H. Dawn Marshall (2001. szeptember 18.). „Inheritance and population structure of the white-phased “Kermode” black bear” (angol nyelven). Current Biology 11 (18), 1468–1472. o. DOI:10.1016/S0960-9822(01)00448-1. 

Források

[szerkesztés]