Kakas János
| Kakas János | |
 | |
| Született | 1923. január 12. Császta |
| Elhunyt | 2017. november 6. (94 évesen)[1] |
| Állampolgársága | magyar |
| Szülei | Bükkösdi Rozália |
| Foglalkozása | bányamérnök, bányaigazgató |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kakas János témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Kakas János (Császta, 1923. január 12. – 2017. november 6.) gyémántdiplomás magyar bányamérnök, bányaigazgató.
Élete
[szerkesztés]Császtán született bányászcsalád sarjaként. Polgári iskoláit a második világháború kitörése miatt magánúton fejezte be. 1943-ban helyezkedett el először bányászként a mázai bányaüzemnél, ahol csillésként kezdett tevékenykedni. Később csapatcsillés, illetve segédvájár lett, 1947-ben pedig megszerezte a vájári minősítést, vájárrá avatása 1947 decemberének első vasárnapján, Szászváron történt.
1948-ban szakmai továbbképzést előkészítő tanfolyamra válogatták be, majd még abban az évben felvételt nyert a Miskolci Nehézipari Egyetem Budapestre kihelyezett Bányamérnöki Karának Bányaművelési Szakára. 1950-ben Szászváron kötött házasságot, 1952-ben pedig megszerezte bányamérnöki oklevelét – szakdolgozatának témája egy bánya üzembeállításának, és a termelés megindításának megtervezése volt, megadott szénvagyon és geológiai paraméterek ismeretében Ekkor már egy éve a Dorogi Szénbányák Műszaki Osztályának dolgozója volt, ahonnan 1952 májusában a pilisszentiváni bányaüzemhez helyezték át, 1953-ban pedig a pilisszentiváni székhelyű Pilisi Szénbányák Vállalat igazgatójának nevezték ki.
Életének összesen 18 évét töltötte a vállalatnál, már kezdettől közép-, majd felsővezetőként, 4 évet – nem egyhuzamban – igazgatói, 14 évet pedig főmérnöki beosztásban. Ő volt a pilisszentiváni bányák utolsó igazgatója is, a bányaüzemek 1970. március 31-i, teljes bezárásáig. Munkáját az önfegyelem és fáradhatatlanság jellemezte, kőkemény szigorral, de emberségesen irányította a rá bízott bányákat. A politikát mindig igyekezett távol tartani a munkától, s ha népszerűtlen feladatokat kellett elvégeznie, akkor is magára vállalta végrehajtásukat, ha amúgy beosztottaira is rálőcsölhette volna azt. Szakmai érdemei közé tartozik, hogy utasításait mindig írásba adta, és ugyanezt követelte meg a vállalati hierarchia alsóbb szintjein is. Következetes munkájának köszönhetően a pilisi szénbánya az ország talán legfegyelmezettebb munkarendű, legbiztonságosabb és legjobban szervezett bányaüzemévé vált.
1966 és 1970 között a Pest Megyei Tanács tagja is volt. Nyugdíjazása után sokat tett a pilisi bányászat emlékeinek felkutatásáért és megőrzéséért, 2004-ben könyvet is megjelentetett A pilisszentiváni szénbányászat története címmel; ez azóta is első számú forrásanyaga a téma kutatóinak. 2012 májusában vette át gyémántdiplomáját a miskolci egyetemen.
2017. november 6-án hunyt el, életének 95. évében; utolsó útjára 2017. november 11-én kísérték a pilisszentiváni temetőben.[2]
Elismerései
[szerkesztés]- Magyar Népköztársaság Érdemérem (1954)
- A Bányászat Kiváló Dolgozója (1954, 1967, 1969, 1973, 1983)
- Kiváló Újító (1958, 1973)
- Szocialista Munkáért Érdemérem (1963)
- Bányász Szolgálati Érdemérem ezüst (1970) és arany (1975) fokozata
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Hegedűs András: Utolsó dudaszó – Interjú Kakas Jánossal, a Pilisi Szénbányák utolsó igazgatójával. Fixpont IV. évf. 1. szám (2010. január), p12-14 (http://pilisiszenbanyak.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1152722)
- Gyémánt. Szentiváni Újság 2010. augusztus, p01
- Kakas bácsi kilencven éves. Szentiváni Újság, 2013. január, p07