Károly Sándor lotaringiai herceg
| Károly Sándor lotaringiai herceg | |
 | |
| Német Lovagrend nagymestere | |
| Uralkodási ideje | |
| 1761 – 1780 | |
| Uralkodóház | Lotaringiai-ház |
| Született | 1712. december 12.[1][2][3][4][5] Lunéville[6] |
| Elhunyt | 1780. július 4. (67 évesen)[1][2][3][4][5] Tervuren[6] |
| Nyughelye | Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyház |
| Édesapja | I. Lipót lotaringiai herceg |
| Édesanyja | Orléans-i Erzsébet Sarolta lotaringiai hercegné |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Mária Anna osztrák főhercegnő |
| Gyermekei |
|
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Károly Sándor lotaringiai herceg témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Károly Sándor Emánuel, Lotaringia és Bar hercege (németül Prinz Karl Alexander von Lothringen und Bar, franciául Charles-Alexandre duc de Lorraine et de Bar); (Lünenstadt, ma: Lunéville, Franciaország, 1712. december 12. – Tervuren, ma: Brüsszel, Belgium, 1780. július 4.), Lotaringia és Bar hercege, császári-királyi tábornagy, Németalföld osztrák császári főkormányzója és főkapitánya (Generalstatthalter und Generalkapitän), a Német Lovagrend 52. nagymestere. Elterjedten említik Lotaringiai Károly (Karl von Lothringen, Charles de Lorraine) névformában is.
Élete
[szerkesztés]Származása, testvérei
[szerkesztés]
Károly Sándor lotaringiai herceg a lotaringiai Lünenstadtban (ma: Lunéville, Franciaország) született. Édesapja a Vaudémont-házból származó I. Lipót, Lotaringia és Bar uralkodó hercege (1679–1729) volt. Apai nagyapja, V. Károly lotaringiai herceg (1643-1690), császári tábornagy, a törökellenes háborúk hírneves hadvezére volt, döntő szerepet vitt Bécs 1683-as felmentésében és Buda 1686-s visszavívásában is. Apai nagyanyja Habsburg Eleonóra Mária Jozefa főhercegnő (1653–1697) volt, III. Ferdinánd császár leánya.
Édesanyja Erzsébet Sarolta orléans-i hercegnő (1676–1744) volt, Lipót herceg felesége, I. Fülöp orléans-i hercegnek (1640–1701), XIV. Lajos francia király öccsének) és Erzsébet Sarolta (Liselotte) pfalzi hercegnőnek leánya. Anyját, Orléans-i Erzsébet Saroltát unokabátyja, XV. Lajos király 1736-ban elismerte Commercy szuverén uralkodó hercegnőjének.
Lipót herceg és Erzsébet Sarolta hercegné házasságából tizenhárom gyermek született, Károly Sándor volt a tizenkettedik, öt fiú közül a negyedik. Csak öt gyermek, ebből három fiú érte meg a felnőttkort.
- Lipót (1699–1700), kisgyermekként meghalt.
- Erzsébet Sarolta (1700–1711), gyermekként meghalt.
- Lujza Krisztina (*/† 1701), születésekor meghalt.
- Mária Gabriella Sarolta (1702–1711), gyermekkorban meghalt.
- Lajos (1704–1781), Lotaringia grófja, aki 1730-ban Henrietta gehringi grófnőt vette feleségül.
- Jozefa Gabriella (1705–1708), kisgyermekkorban meghalt.
- Gabriella Lujza (1706–1709), kisgyermekkorban meghalt.
- Lipót Kelemen (Clemens) Károly (1707–1723), serdülőként meghalt himlőben.
- Ferenc István herceg (1708–1765), aki Toszkána nagyhercege lett, 1736-ban Mária Terézia osztrák főhercegnőt, a későbbi magyar és cseh királynét vette feleségül, és 1745-ben I. Ferenc néven német-római császár lett.
- Eleonóra (*/† 1710), születésekor meghalt.
- Erzsébet Terézia hercegnő (1711–1741), aki 1737-ben III. Károly Emánuel szárd–piemonti királyhoz, Savoya uralkodó hercegéhez (1701–1773) ment férjhez.
- Károly Sándor Emánuel herceg (1712–1780).
- Anna Sarolta (1714–1773) esseni főapátnő.
Károly Sándor már 4 éves korában egy császári gyalogezred tulajdonosa (azaz tiszteletbeli parancsnoka) lett. Ifjúkorát otthonában, a Lotaringiai Hercegségben töltötte, mérnöki tudományt, idegen nyelveket és állam- és jogtudományt tanult. 1729. április 5-én megkapta az Aranygyapjas rendet.
Felívelő pályája a császári udvarnál
[szerkesztés]Amikor bátyja, Ferenc István herceg 1736-ban feleségül vette Mária Terézia osztrák főhercegnőt, VI. Károly császár (1685–1740) legidősebb leányát, Károly Sándor herceg is Bécsbe költözött, és 1737-ben belépett a Birodalmi hadseregbe. Az 1737–1739-es török háborúban Generalwachtmeister (kb. vezérőrnagyi) rangot kapott. VI. Károly császár halálát követően örököse, Mária Terézia osztrák uralkodó főhercegnő 1740. november 22-én az osztrák hadsereg tábornagyává (Generalfeldmarschall) nevezte ki. A hamarosan megindult osztrák örökösödési háború éveiben a herceg szinte állandóan harctéri szolgálatban állt.
1741. augusztus 26-án elhunyt Németalföld osztrák helytartója, Mária Erzsébet osztrák főhercegnő (1680–1741), utódjául Lotaringiai Károly Sándor herceget szánták, aki azonban a háború miatt nem foglalhatta el hivatalát. Helyette 1741–43 között Friedrich August von Harrach-Rohrau teljhatalmú miniszter töltötte be a főkormányzói tisztséget. Egy osztrák hadsereg parancsnokaként Károly Sándor tábornagy 1742-ben szenvedte el első súlyos vereségét Nagy Frigyes porosz királytól a chotusitzi csatában.
Házassága
[szerkesztés]Bécsben megismerkedett Mária Anna osztrák főhercegnővel (1718–1744), VI. Károly császár leányával, Mária Terézia húgával. Több éves várakozás után, 1744. január 7-én az Ágoston-rend bécsi templomában (Augustinerkirche) megtartották esküvőjüket. Mivel a vőlegény és menyasszony egymás közeli rokonai voltak, házasságukhoz külön pápai felmentést (diszpenzációt) kellett kérniük.
Házasságával Károly Sándor két jogcímen is sógora lett a Mária Terézia császárnénak: Egyfelől a császárné férjének öccse volt, másfelől a császárné húgának férje lett. Az esküvő után két és fél hónappal, 1744. március 26-án a házaspár ünnepélyesen bevonult Brüsszelbe, ahol Károly Sándor elfoglalta németalföldi főkormányzói hivatalát. Alig két hónappal később Károly Sándort átvette a rajnai osztrák hadsereg parancsnokságát, és hadba vonult, feleségét hátrahagyta Brüsszelben. Itt született meg 1744. december 16-án egyetlen gyermekük, aki születése órájában meghalt. A fiatal anya, Mária Anna hercegné is meghalt gyermekágyi lázban, még ugyanazon a napon.
Hadvezér és helytartó
[szerkesztés]Az osztrák örökösödési háború első szakasza, az első sziléziai háború (1740–1742) után 1742. június 11-én Ausztria és Poroszország megkötötték a breslaui békeszerződést. Ezt követően Károly Sándor sikerrel harcolt a Wittelsbach-házból származó VII. Károly német-római császár (1697–1745) és a Francia Királyság csapatai ellen. 1744-ben átkelt a Rajnán, elfoglalta Elzász területének nagy részét. Ekkor azonban Nagy Frigyes porosz király, akit nyugtalanított az osztrákok bevonulása Münchenbe, ismét hadat üzent. Károly Sándor főhadparancsnok a veszélyeztetett Csehországba sietett. Az idős és tapasztalt Otto Ferdinand von Abensberg und Traun tábornagyot (1677–1748) adták mellé katonai tanácsadónak (Adlatus), akinek segítségével a herceg 1744-ben kiszorította Csehországból a poroszokat, de Szászországban már súlyos vereségeket szenvedett Nagy Frigyestől a 1745. június 4-i hohenfriedbergi csatában, és a szeptemberi soori csatában is. A drezdai békeszerződésben Szilézia porosz kézen maradt, viszont Nagy Frigyes érvényesnek ismerte el I. Ferencnek (Mária Terézia férjének) császárrá választását. 1745-ben a francia csapatok elfoglalták az Osztrák Németalföld nagy részét, és Károly Sándor tábornagy hadserege a rocourt-i (roucoux-i) csatában vereséget szenvedett Szász Móric (Hermann Moritz von Sachsen) francia marsalltól (1696–1750) is. Dél-Németalföldet csak 1748-ban, a második aacheni békeszerződésben adták vissza Mária Teréziának. 1748–49 között Károly Sándor az osztrák hadsereg újjászervezésével foglalkozott, csak 1749. április 24-én térhetett vissza brüsszeli állomáshelyére.
A hétéves háború (1756–1763) során Károly ismét II. Frigyes porosz király ellen vonult az osztrák hadsereggel, de Prága alatt vereséget szenvedett. 1757-ben Breslau mellett győzelmet aratott egy kisebb porosz csapat felett, de még ebben az évben, december 5-én a leutheni csatában II. Frigyes 29 000 főnyi serege szétverte a háromszoros túlerőben lévő, 87 000 fős császári sereget, amelyet maga Károly Sándor herceg főhadparancsnok irányított. Ez volt a hétéves háború egyik legnagyobb katonai veresége. Nyilvánvalóvá lett, hogy a herceg nem alkalmas a főhadparancsnoki tisztségre. A haditanács követelésére leváltották, helyére Leopold Joseph von Daun tábornagyot nevezték ki. A keserű pirulát a Katonai Mária Terézia-rend Nagykeresztjének adományozásával édesítették meg.
Brüsszelbe visszatérve jó diplomáciai érzékkel, kiegyensúlyozottan képviselte a császári ház érdekeit, de nem sértette meg a dél-németalföldiek kiváltságait sem. Bátorította a felvilágosodás szellemének terjedését. Fejlesztette az ipart, támogatta a kereskedelmet, pártolta a művészeteket, jólétet teremtett a rábízott tartományban. 1772. december 16-án az uralkodó nevében megalapította a Brüsszeli Császári és Királyi Tudományos és Irodalmi Akadémiát (Académie impériale et royale des Sciences et Belles-Lettres de Bruxelles), a mai Belga Királyi Tudományos Akadémia elődjét, amely máig megőrizte népszerű nevét: Mária Terézia Akadémia (Académie Thérésienne). Tervureni kastélyában különféle műszaki és ipari kísérletek elvégzését kísérte figyelemmel. Munkájában egymást követő teljhatalmú miniszterei segítették: Botta-Adorno márki (1749–1753), majd Cobenzl grófja (1753–1770), végül Georg Adam von Starhemberg herceg (1770–1780).
Németalföld osztrák főkormányzói közül ő volt a legnépszerűbb. Erről tanúskodik egész alakos szobra (Verschaffelt műve), amelyet 1775-ben a Brabanti Rendek állítottak tiszteletére, saját költségükön, az újonnan épült brüsszeli Lotaringia téren (Place de Lorraine) (amelyet később, a Belga Királyság kikiáltásakor Királyi térré (Place Royale) kereszteltek át).
A Német Lovagrend nagymestere
[szerkesztés]
1761-ben, amikor a Német Lovagrend 51. nagymestere, Kelemen Ágost bajor herceg, Köln hercegérseke és választófejedelme elhunyt, Károly Sándor herceg volt az egyetlen esélyes jelölt a megüresedett nagymesteri székre. Bécsből erős politikai támogatást kapott, így 1761. május 3-án egyhangúlag megválasztották a Német Lovagrend 52. nagymesterének. Mivel még nem volt tagja a Rendnek, felmentést (diszpenzációt) kapott az egyéves próbaidő alól, rögtön lovaggá ütötték, és másnap a mergentheimi kastélytemplomban beiktatták a nagymesteri méltóságba. Összes eddigi kitüntetéseit vissza kellett adnia, ahogy a Rend alapszabálya ezt megkövetelte.
Lelkiismeretes vezetőként saját kezébe vette a Rend ügyeit, különös gondot fordított a Rend pénzügyeinek rendbetételére. Ezt személyesen felügyelte, az intézkedéseket a hetente összehívott Titkos Értekezleten határozta meg. A vezető testület (Grosskapitel) 1769-es ülésén saját 13 éves unokaöccsét, Miksa Ferenc főherceget (1756–1801) megválasztatta koadjutornak, azaz a nagymester kijelölt utódjának. Miksa Ferencet 1770. július 9-én az Ágoston-rend bécsi templomában (Augustinerkirche) Károly Sándor maga ütötte lovaggá. A praktikusan gondolkodó lotaringiai herceg végrendeletében utódjelöltjét tette meg általános örökösének, és 580 000 guldent hagyott rá.
Az életvidám Károly Sándor herceg, aki a művészetek kifinomult ismerője volt, a Lovagrend Nagymesterének tennivalóit nem tekintette fő érdeklődésének, inkább egyfajta pótlólagos jövedelemforrásnak, amelyet befolyásos birodalmi hercegként, Bécs támogatásával élvezhetett, és ezáltal is szélesíthette kapcsolatait. Főkormányzóként politikai tevékenységét teljes mértékben a uralkodóház intenciói szerint végezte, egyszerre igyekezett megszilárdítani és hatékonnyá tenni a Lovagrendet, mint nemesi testületet, és szolgálni a birodalmi és helyi hatalom alacsonyabb rangú köreit. Hivatali ideje alatt mindössze háromszor látogatott el a Rend központjába (1761, 1764 és 1765-ben), hivatali ügyeit mindenkor Brüsszelből intézte. Mégis tudatában volt a Renddel szembeni kötelezettségeinek. Erőskezű, de békülékeny vezetőnek tartották.
-
![Lovasszobra a Brüsszel főterén (Grand-Place) álló Sörfőzők Háza ([1]) oromzatán.](//upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/da/Statue-de-Charles-de-Lorraine.JPG/120px-Statue-de-Charles-de-Lorraine.JPG)
Lovasszobra a Brüsszel főterén (Grand-Place) álló Sörfőzők Háza ([1]) oromzatán. -
Palotája és szobra a brüsszeli Place du Musée-n. -
Emlékérem Károly Sándor profiljával (1778). -
Címere a heuchlingeni kastélyban.
![Lovasszobra a Brüsszel főterén (Grand-Place) álló Sörfőzők Háza ([1]) oromzatán.](/wiki/F%C3%A1jl:Statue-de-Charles-de-Lorraine.JPG)
Halála, utóélete, emléke
[szerkesztés]
Károly Sándor lotaringiai herceg, Németalföld helytartója, a Német Lovagrend nagymestere 1780. július 4-én hunyt el a Brüsszel melletti Tervuren kastélyban. Július 10-én temették el a brüsszeli Szent Gudula templom (Église Collégiale Sainte-Gudule) kriptájában.
A Német Lovagrend nagymesteri székében Miksa József osztrák főherceg, az elhunyt I. Ferenc császár és Mária Terézia fia, II. József öccse követte, ő lett a Lovagrend 53. nagymestere.
Az Osztrák-Németalföld új főkormányzójává II. József császár Albert Kázmér szász–tescheni herceget és feleségét, Mária Krisztina osztrák főhercegnőt (saját húgát és sógorát) nevezte ki.
Lotaringiai Károly Sándor herceg címere megtalálható a brüsszeli Segítő Szűz Mária templomon (Église Notre-Dame de Bon Secours), és a baden-württembergi Heuchlingen kastélyán, amely a Német Lovagrend tulajdona.
A herceg tervureni kastélya a 19. század közepe óta a Kongó-Múzeum gyűjteményének ad otthont, mai neve Királyi Közép-Afrika Múzeum.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
- ↑ a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b Biographie Nationale de Belgique (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b The Peerage (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b http://genealogy.euweb.cz/lorraine/lorraine5.html, 2016. január 22.
További információk
[szerkesztés]- Életrajza az ADB (Allgemeine Deutsche Biographie) lexikonban.[halott link]
- A Belga Királyi Akadémia honlapja.
Irodalom
[szerkesztés]- Niederhauser Emil: Mária Terézia, Pannonica, Budapest, 2000, ISBN 963925214X
- Michel Dugast Rouillé: Les maisons souveraines de l'Autriche, Babenberg, Habsbourg, (Habsbourg-d'Espagne), Habsbourg-Lorraine, (Lorraine), a szerző kiadása, Párizs, 1967
- Michèle Galand: Charles de Lorraine, gouverneur général des Pays-Bas autrichiens (1744-1780), Éditions de l'Université de Bruxelles, Brüsszel, 1993 (Az Études sur le XVIIIème siècle. (Tanulmányok a 18. század]ról) gyűjteményéből, XX. kötet
- Hervé Hasquin (és szerzőtársai): Dictionnaire d'histoire de Belgique. Vingt siècles d'institutions, les hommes, les faits, Didier Hatier, Brüsszel, 1988
| Előző uralkodó: Friedrich August von Harrach-Rohrau |
Következő uralkodó: Szász Móric (francia megszállás) |
| Előző uralkodó: Szász Móric (francia megszállás) |
Következő uralkodó: Georg von Starhemberg |
| Előző uralkodó: Kelemen Ágost bajor herceg |
A Német Lovagrend nagymestere 1761–1780  |
Következő uralkodó: Miksa Ferenc osztrák főherceg |
