Kántás Károly
| Kántás Károly | |
| Született | 1912. december 2. Sóly |
| Elhunyt | 1991. március 13. (78 évesen) Bécs |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | geofizikus, geofizikus-mérnök, egyetemi oktató |
| Iskolái | Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1936) |
| Kitüntetései | Kossuth-díj (1952) |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Kántás Károly (Sóly, 1912. december 2. – Bécs, Ausztria, 1991. március 13.) Kossuth-díjas geofizikus, geofizikus-mérnök, a műszaki tudományok doktora (1952), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1954) tagja. A 20. századi magyarországi szénhidrogén-kutatásokat előmozdító geofizikai kutatási módszerek kiváló tudósa és továbbfejlesztője volt, ő vezette be a hazai nyersanyagkutatásba a tellurikus módszert. 1956 után ausztriai emigrációban élt, azt megelőzően jelentősen hozzájárult a hazai geofizika szervezeti kereteinek megteremtéséhez (egyetemi tanszékek, MTA Geofizikai Kutatólaboratórium).
Életútja
[szerkesztés]A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett matematika–fizika szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet 1936-ban. Előbb a kőolajkutatásokkal foglalkozó amerikai Eurogasco (European Gas Co.), majd 1937-től a Magyar–Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) alkalmazásában állt mint vezető geofizikus. Az 1944. októberi nyilas hatalomátvételt követően elbocsátották állásából, s 1945-ig a lovászi kőolajmezőn, majd 1945-től 1947-ig ismét a MAORT-nál dolgozott. 1947-ben alkalmazott geofizikából magántanári képesítést szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem soproni bánya-, kohó- és erdőmérnöki karán. 1951-ben a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre nevezték ki az általa felállított geofizikai tanszék első tanszékvezető egyetemi tanáráva, ahol geofizikus-mérnökök képzése folyt. Ezzel párhuzamosan 1955-től a Magyar Tudományos Akadémia szervezeti keretén belül működő, általa szervezett soproni Geofizikai Kutatólaboratórium igazgatói tisztét is betöltötte. Az 1956-os forradalom leverését követően, még 1956 novemberében családjával együtt elhagyta az országot. Élete végéig Bécsben élt[forrás?], Ausztriában az Österreichischen Mineralölverwaltung Aktiengesellschaft (ÖMV) geofizikai tanácsadója lett, egyúttal a Leobeni Ércbányászati Egyetem geofizika-professzoraként oktatott.
Munkássága
[szerkesztés]Pályafutása első szakaszában a Dunántúlon, főként Somogy és Zala vármegyékben geomágneses terepi mérésekkel foglalkozott, majd bekapcsolódott az 1930-as évek közepén fellendült magyarországi szénhidrogén-kutatásokba. Közreműködött a francia Schlumberger cég Magyarországon végzett geofizikai mélyfúrási méréseiben, s az 1940-es évek második feléig irányította a geofizikai fúrólyuk-szelvényezési munkálatokat. Terepi munkássága kapcsán számos módszer kidolgozásával fejlesztette a fúrásos nyersanyag-kutatás, az ún. karotázs-geofizika technológiáját. Egyebek mellett a gázszelvényezésnél alkalmazható gázdetektorok, a rétegmegnyitásra használt szúróláng-perforátor, hő- és nyomásálló perforátorok kifejlesztése fűződik a nevéhez.
Az 1950-es években érdeklődése a – kőzetek, ásványok és egyéb földtani közegek elektromos tulajdonságainak mérésén alapuló – geoelektromos kutatási módszerekre, azok alkalmazási lehetőségeinek bővítésére irányult. Vizsgálatai során ismerte fel jelentőségét és vezette be a magyarországi geofizikai vizsgálatokba a tellurikus módszert, amely hatékonyabbá teszi a nyersanyagkutatást nagy mélységű üledékes medencék esetén is. Ennek lényege, hogy az egyes geológiai képződmények (kőzetek stb.) fajlagos elektromos vezetőképessége és nagysága meghatározza a bennük folyó földi áram áramsűrűségét, így kiszámítható a feltételezett nyersanyaglelőhely fölött húzódó üledékek vastagsága is. Akadémiai székfoglalóját is e témakörben tartotta 1956-ban.
1955-ben az ő kezdeményezésére jött létre a kínai–magyar geofizikusokból álló munkaközösség, s 1955–1956-ban maga vezetett egy expedíciót Kínába. Ausztriai emigrációjában jelentősen hozzájárult az országban folyó folyó szénhidrogén-kutatásokhoz.
Társasági tagságai és elismerései
[szerkesztés]Tudományos eredményei elismeréseként 1952-ben Kossuth-díjat kapott, 1954-től pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Miután 1956-ban elhagyta az országot, 1958-ban kizárták a tagok sorából, s levelező tagságát csak posztumusz, 2000-ben állították vissza. 1968 és 1978 között az ausztriai magyarok kulturális egyesülete, a Bornemisza Péter Társaság elnöke volt.
Főbb művei
[szerkesztés]- Mágneses anomáliák értelmezése a vertikális-intenzitás görbéje alapján. Budapest, Sárkány ny., 1942, 16 p.
- A Dunántúl regionális geofizikája. in: Földtani Közlöny 1950 (Scheffer Viktorral)
- Korszerű elektromos mérések az olajfeltárások szolgálatában. in: Bányászati és Kohászati Lapok 1950
- A tellurikus módszer jelentősége a földtani anyagkutatásban. in: MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei 1957. 295–312.
Források
[szerkesztés]- Kanizsai enciklopédia. Szerk. Rikli Ferenc. Pécs, B. Z., 1999
- Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 517. o. ISBN 963-9257-02-8
- Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 719. o. ISBN 963-547-414-8
További irodalom
[szerkesztés]- Ádám Antal & Takács Ernő: Kántás Károly (1912–1991). in: Magyar Geofizika XXXIII. 1992. 55–56.