Jules Ferry

Jules Ferry
Franciaország miniszterelnöke, közoktatási és kulturális minisztere
Hivatali idő 1880. szeptember 23. – 1881. november 10.
Előd	Charles de Freycinet
Utód	Léon Gambetta
Franciaország miniszterelnöke.
Hivatali idő 1883. február 21. – 1885. március 30.
közoktatási és kulturális miniszter
Hivatali idő 1879. február 4. – 1881. november 10.
Hivatali idő 1882. január 30. – 1882. július 29.
Hivatali idő 1883. február 21. – 1883. november 20.
Katonai pályafutása
Csatái	porosz–francia háború
Született	1832. április 5. Saint-Dié-des-Vosges
Elhunyt	1893. március 17. (60 évesen) Párizs
Sírhely	Right Bank Cemetery, Saint-Dié-des-Vosges
Párt	mérsékelt köztársaságpárti
Szülei	Charles-Édouard Ferry
Házastársa	Eugénie Risler (1875. október 23. – )
Foglalkozás	jogász
Iskolái	Párizsi Egyetem Paris Faculty of Law and Economics
Halál oka	szívinfarktus
A Wikimédia Commons tartalmaz Jules Ferry témájú médiaállományokat.

Émile Cohl karikatúrája (1887)

Jules François Ferry (Saint-Dié-des-Vosges, 1832. április 5. – Párizs, 1893. március 17.) francia politikus, ügyvéd, újságíró, a Harmadik Köztársaság 12. és 17. miniszterelnöke. A francia gyarmatosítás, az imperializmus elkötelezett híve és ideológusa.

Pályafutása

Apja ügyvéd volt, és ő is jogot tanult Párizsban. Bírósági ügyvéd lett, de hamarosan az újságírás felé fordult. A La Presse-ben és a Le Temps-ban írt cikkeivel vált ismertté. Amikor a Le Temps szerkesztője lett, cikksorozatban bírálta a párizsi városigazgatást, amelynek élén Seine megye prefektusa, Georges Eugène Haussmann állt.

1865-től a prefektusok hatalma ellen, és a francia települések, városok nagyobb önállóságáért kampányolt. A települések szabadságát pártoló gondolatait Lausanne-ban is kifejtette a Béke és szabadság nemzetközi ligájának kongresszusán 1869-ben. Szintén abban az évben Seine megye egyik képviselője lett a törvényhozó testületben, ahol a baloldalon ülésezett. Más ellenzéki vezetőkhöz csatlakozva támadta III. Napóleon politikáját. Több képviselővel együtt azt kérte, hogy oszlassák fel a törvényhozó testületet, mert már nem képviseli az ország lakosságának többségét. Emiatt heves személyes vitája támadt Émile Ollivier-vel.

Ellenezte a Poroszország elleni hadüzenetet, és hiába követelte a fegyvergyártásra vonatkozó 1834-es törvény eltörlését. 1870. augusztus 4-én, amikor a wörthi vesztes csata híre eljutott Párizsba, és az emberek tömegesen özönlöttek a Bourbon-palota elé, Ferry arra szólította fel az egybegyűlteket a Concorde híddal szemben egy teraszról, hogy maradjanak a törvényesség határain belül. A november 15-én lemondott Étienne Arago helyett Párizs polgármesterévé nevezték ki.

1871. február 8-án Vosges megye nemzetgyűlési képviselőjévé választották. Kilépett a nemzetvédelmi kormányból, de még május 18-ig ellátta polgármesteri teendőit.

A kommün megalakulásakor azonnal elhagyta a párizsi Városházát, és Versailles-ban csatlakozott az oda menekült kormányhoz.

Franciaország pozíciója meggyengült a vesztes porosz–francia háború után. A laurioni ezüstbányák kitermelési koncessziójával kapcsolatos problémák miatt Athénba küldték. Hazatért, amikor Adolphe Thiers megbukott, és a nemzetgyűlésben a baloldali republikánusok elnöke lett.

1875. július 8-án az Alsace-Lorraine szabadkőműves páholy tagja lett.

Patrice de Mac-Mahon lemondása után az új elnök, Jules Grévy Ferryre bízta 1879. február 4-én a közoktatási és kulturális tárcát. A francia kormány Ferry sürgetésére engedélyezte Pierre Savorgnan de Brazza második misszióját 1879-ben, amelyet a Francia Földrajzi Társaság, a Haditengerészeti és Külügyminisztérium finanszírozott. Savorgnan de Brazza eljutott a Congo folyóig, és Franciaország kiterjesztette védnökségét a Francia Kongóra. 1880. szeptember 23-án kormányfő lett. Óriási önbizalma ellenére vonakodva fogadta el a megbízatást, és végig mérsékelt és megalkuvó politikát folytatott. Kijelentette a francia szenátusban, hogy „Franciaország ne csak a szabadság hazája legyen, hanem jelentős és nagy ország is, amely Európa sorsát befolyásolja...és eljuttatja nyelvét, szokásait, zászlaját, fegyvereit, géniuszát – lehetőség szerint – bárhová a világba…”. Ezzel az eszménnyel igazolta Ferry a gyarmatosítás kiterjesztését. 1881-ben, a parlament jóváhagyása után katonai büntető expedíciót indított Tunéziába, a Krumíriában élő harcias berberek ellen. Május 10-én a bardói szerződéssel Tunézia francia protektorátus (védnökség) alá került.

Léon Gambetta után Charles de Freycinet alakított kormányt, és Ferry vette át az oktatási és kulturális minisztériumot. Az oktatás reformjával foglalkozott, és sikeresen megvédte a szenátus előtt az ingyenes és kötelező elemi oktatásról szóló törvénytervezetét, amit az 1882. március 28-án elfogadtak. Bevezették a világi oktatást, amelyben a leányok és fiúk 6 évestől 13 éves korig részesültek. A vallásos nevelést erkölcsi és polgári nevelés váltotta fel. A oktatási törvény megerősítette az állam semlegességét a vallás kérdésében, és szétválasztotta a köz- és magánszférát. Az igazolatlan és ismétlődő hiányzásokat büntették. Lehetővé vált, hogy a gyerekeket magánintézményekben, illetve otthon taníttassák.

1883. február 22-én Grévy elnök másodszorra is megbízta kormányalakítással. Novemberben a külügyekért is felelős lett, de a francia hadsereg tonkini veresége után 1885 március 30-án kénytelen volt benyújtani lemondását.

1891-ben a szenátus tagja, majd 1893-ban elnöke. Kétszer követtek el ellene merényletet, 1883-ban és 1885-ben. Golyóval a mellkasában élt tovább, halálát szívinfarktus okozta.

Források

• Jules François Camille Ferry, Biographie extraite du dictionnaire des parlementaires français de 1789 à 1889 (Adolphe Robert et Gaston Cougny) (francia nyelven). Assemblée nationale. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)

• 418AP (456MI) Jule Ferry (francia nyelven). Archives nationale. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)

• 1881–1882 Lois Ferry (francia nyelven) (PDF). Académie de Bordeaux. [2013. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 11.)

Kapcsolódó szócikk

• Franciaország miniszterelnökeinek listája

Elődje:
Charles de Freycinet

Franciaország
kormányfője
1880. szeptember 23. – 1881. november 10.

Utódja:
Léon Gambetta

Elődje:
Armand Fallières

Franciaország
kormányfője
1883. február 21. – 1885. március 30.

Utódja:
Henri Brisson