Henri Brisson
| Henri Brisson | |
 | |
| Született | 1835. július 31.[1][2][3][4] Bourges |
| Elhunyt | 1912. április 14. (76 évesen) Párizs |
| Állampolgársága | francia[5] |
| Foglalkozása | |
| Tisztsége |
|
| Iskolái |
|
| Sírhelye | Montmartre-i temető |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Henri Brisson témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Eugène Henri Brisson (Bourges, 1835. július 31. – Párizs, 1912. április 14.) francia politikus, Franciaország miniszterelnöke 1885-ben.
Élete
[szerkesztés]Apja ügyvéd volt és maga is 1859-ben mint ügyvéd telepedett le Párizsban. 1867-ben Paul-Armand Challemel-Lacour és François Allain-Targé társaságában a Revue politique című lapot indította meg, amelyet a császári kormány nemsokára betiltott. 1870. szeptember 4-én Párizs polgármesterének titkárává nevezték ki. 1871-ben Párizs egyik kerületében a nemzetgyűlés tagjává választották, ahol a szélsőbalpárthoz csatlakozott. 1876-tól tagja volt a képviselőkamarának, ahol az Union républicaine-hez csatlakozott, melynek elnöke is lett. 1879-ben megválasztották a kamara másodelnökévé; amikor pedig Gambetta 1881 novemberében miniszterelnök lett, Brisson-t választották meg helyébe a képviselőkamara elnökévé.
1885. március 30-án (Ferry bukása után) minisztériumot alkotott, melyben az elnökséget és igazságügyi tárcát elvállalta, de amikor a kormány a Tonkin és Madagaszkár okkupációjához szükséges póthitel kérdésében csak 273:267 szavazattal győzött, december 29-én leköszönt. Ezután a kamarában a tengerészeti tárca előadójának szerepére szorítkozott.
Nagyobb működési tere nyílt a Jules Delahaye által 1892. november 21-én felvetett Panama-botrányban, amennyiben a kamara őt választotta a 33 tagú vizsgálóbizottság elnökének. E minőségében kemény tusákat kellett vívnia Floquet és Bourgeois miniszterekkel, akik a kamara ismételt határozatai ellenében is akadályt gördítettek a vizsgálat szabad folyásának. November 28-án Brisson azt indítványozta, hogy a kormány Reinach báró tetemének boncolását elrendelje, amit Ricard miniszter ellenzett. Brisson a decemberben kinevezett Ribot–Bourgeois-minisztériummal is ellenséges lábra helyezkedett, mert Bourgeois nem akart Baihaut volt miniszter és öt képviselőnek elfogatásába beleegyezni. Brisson ezért felszólalt és a minisztérium csak hat szavazatnyi többséggel győzött.
1893. február 15-én a vizsgálóbizottság Brisson-t bízta meg azzal a kényes kérdéssel, hogy a vizsgálatról a kamarában beszámoljon, március 12-én pedig, amikor Brisson a bizottság elé gördített akadályok miatt lemondott posztjáról, egyhangúlag bizalmat szavazott elnökének, mire Brisson lemondását visszavonta. Midőn Brisson mint a tengerészeti tárca előadója a Cavaignac minisztertől követelt póthitelt február 27-én ellenezte, a kamara többsége Brisson indítványát fogadta el, aminek következményeként Cavaignac leköszönt és Auguste Burdeau foglalta el helyét.
1898. június 28. és november 1. között ismét miniszterelnök és egyúttal belügyminiszter is volt.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ Sycomore (francia nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ LIBRIS. Svéd Nemzeti Könyvtár, 2018. március 26. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
Források
[szerkesztés]- Bokor József (szerk.). Brisson, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
