Ugrás a tartalomhoz

Juhász Lajos (író)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Juhász Lajos
Született1903. március 2.
Budapest
Elhunyt1945. január 19. (41 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaíró
SablonWikidataSegítség

Juhász Lajos (Budapest, 1903. március 2. – Budapest, 1945. január 19.) magyar újságíró, író. Néhány regénye J.H. Busher és a Duff Kerr írói álneveken jelent meg.
A hazai ponyvairodalomban vált ismertté a neve.

Élete

[szerkesztés]

Juhász Mária fia. Gyermekkorában Óbudán élt nagy nyomorban. Emiatt csak hat elemit tudott elvégezni. De sokat olvasott, és huszonkét éves korától kezdett írni. 1927. április 26-án Budapesten házasságot kötött Kanderer Teréziával.[1] Ekkor borbélysegédként dolgozott.

A felszabadulásig körülbelül száz kisregénye jelent meg. Műveit az igényesebb ponyvairodalomhoz szokták sorolni. De Égigérő fal című regényét, amely halála után, 1949-ben jelent meg, az irodalomtörténet is számon tartja.

Műveinek többsége a Világvárosi Regények sorozatban jelent meg. Ezek közül öt kisregényt Görög Lászlóval közösen írtak.

A második világháború alatt családjával Kerekegyházára költözött, ahol folytatta az írást, de ezeket a regényeit már nem adták ki, így egyre nyomorúságosabban éltek. A háború végén, 1945 januárjában a Gestapo emberei verték agyon, a halotti anyakönyv szerint halálát belső elvérzés okozta.

Művei

[szerkesztés]

EK: E-könyv. A linkre kattintva az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Elektronikus Könyvtárában (MEK) elolvasható, letölthető.

A Világvárosi Regények sorozatban megjelent kisregényei:

  • Ártatlan vagyok!, 145. szám, 1934
  • A piros vonal, 162. szám, 1935, EK
  • (Görög Lászlóval): Nyomról nyomra, 173. szám, 1935
  • (Görög Lászlóval): A rekordbetörő, 193. szám, 1935
  • (Görög Lászlóval): A tolvaj zsarol,[2] 224. szám, 1935
  • (Görög Lászlóval): A törvény erősebb, 232. szám, 1935
  • (Görög Lászlóval): Rejtett nyomokon, 263. szám, 1936
  • Ostrom az aranyvár ellen, 274. szám, 1936 EK
  • A koronatanú, 284. szám, 1936, EK
  • A nagy favorit, 295. szám, 1936
  • A Moabit szökevényei, 304. szám, 1936, EK
  • A csapda, 311. szám, 1936
  • Kerülő úton, 348. szám, 1936, EK
  • Jánoska pénzt keres, 359. szám, 1937
  • Veszélyes játék, 376. szám, 1937
  • A meghiúsult randevú, 384. szám, 1937
  • Fekete útvesztő, 392. szám, 1937
  • Egy vőlegény eltűnik, 399. szám, 1937
  • A diszkrét ügy, 408. szám, 1937
  • Pesti betyárok, 416. szám, 1937
  • A tolvaj szerencséje, 424. szám, 1937
  • A ítélet jogerős, 432. szám, 1937
  • Az ismeretlen feladó, 440. szám, 1937
  • Végzetes szomszédság, 469. szám, 1937
  • Jánoska pénzt keres, 480. szám, 1938, (második kiadás?)
  • Döntő fordulat, 488. szám, 1938
  • Pénzes társ kerestetik, 495. szám, 1938
  • Nyomoz a tolvaj, 502. szám, 1938
  • Nyomtalanul eltűnt, 512. szám, 1938
  • A tolvaj házassága, 519. szám, 1938
  • Dráma a rács mögött, 528. szám, 1938
  • Aki gyanún felül áll... szám, 536. szám, 1938
  • Modern betyárok, 544. szám, 1938
  • Őméltósága lopni jár, 552. szám, 1938
  • Orvosi titok, 560. szám, 1938
  • Aki mer, az... veszt, 568. szám, 1938
  • 500 pengős óvadék, 575. szám, 1938
  • Váratlan rovancsolás, 583. szám, 1939
  • Üzenetet a börtönből, 592. szám, 1939
  • 10.000 dollár nyomában, 598. szám, 1939
  • A szelíd farkas, 606. szám, 1939
  • A hozományvadász, 612. szám, 1939
  • A rácsos szálloda, 645. szám, 1939
  • A szürkeruhás lány, 674. szám, 1939
  • Holtvágány!, 682. szám, 1939
  • Erzsi karrierje, 697. szám, 1940
  • Könnyű pénz, 744. szám, 1940
  • A fekete pillangó, 769. szám, 1940

Juhász Lajos néven a Friss Újság Színes Regénytárában megjelent könyvei:
(Általános Nyomda, Könyv- és Lapkiadó Rt., Budapest)

  • A vörös nyakkendő, 74. szám, 1937, 78 oldal
  • Géppuska cowboy, 122. szám, 1939, 77 oldal
  • Az utolsó találka, 127. szám, 1939, 40 oldal
  • Sötét ellenfél, 140. szám, 1940, 40 oldal
  • A cowboy szerencséje, 152. szám, 1940, 40 oldal
  • A vadnyugat farkasa, 167. szám, 1941, 40 oldal
  • Péter vitéz, 203. szám, 1942, 40 oldal

Juhász Lajos néven megjelent egyéb könyvei:

  • A veszedelmes ember, Unio, Budapest, 1942?, EK
  • Vetélytársak, Dr. Áchim András Könyvkiadó, Százezrek könyve sorozat, Budapest, 1943
  • Tatárok, Stádium Sajtóvállalat Rt., Nemzeti Könyvtár 107. szám, Budapest, 1943
  • Égigérő fal, Népszava Kiadó, Budapest, 1949

J. H. Busher[3] álnéven a budapesti Közművelődési Kiadónál megjelent regényei:

  • A kígyók völgye, 1939
  • A halálos hajsza, 1939[4]
  • A hetedik áldozat, 1940
  • A cowboy becsülete, 1940
  • Garry közbelép, 1940
  • Maryt elfogják?, 1940
  • Garryt meglopják, 1940
  • Mosolygó Dan csapdában, 1940
  • A korbács hőse, 1940
  • Cowboy háború, 1940
  • A halál ösvénye, 1941

A budapesti Fény könyvkiadónál:

  • Macskatalpú a légióban, 1941
  • Macskatalpú a zöld pokolban, 1941
  • A Macskatalpú az Óceánon, 1941
  • A Macskatalpú Csikágóban, 1941
  • Macskatalpú fellázad, 1941
  • Macskatalpú nyomoz, 1941

A budapesti Duna Kiadónál:

  • Sanghaji kalandor, 1941
  • Macskatalpú a vadnyugaton, 1942, magánkiadásban: Budapest, 1994
  • Macskatalpú Párisban, 1942?
  • Macskatalpú a halálhajón, 1942

Egyéb J. H. Busher könyvek:[5]

  • Az alvilági brigád
  • Garry veszélyben, Kováts Béla Könyvkiadó Vállalat
  • A vadnyugat hőse
  • A szerelmes bandita, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., Budapest
  • Rejtélyek városa – With City titka
  • Lázadás Texasban, Modern Könyv, Szinpadi, Zeneműkiadó és Lapterjesztő Vállalat, Budapest
  • A légió kisértete, Aurora Könyvkiadó Vállalat, Budapest
  • Játék a bűnnel, Unio, Budapest, 1942

Duff Kerr álnéven a budapesti Aurora Kiadónál megjelent regényei:

  • Árvácska rendet csinál, 1941
  • Banditaháború, 1941
  • Ködlovas, 1941

J. H. Busher álnéven a világháború után az Elek regények című könyvsorozatban megjelent regényei:

  • A cowboy bosszúja, 1946, 15 oldal
  • A farkasszikla titka, 1946, 15 oldal
  • A farm titka, 1946, 15 oldal
  • A hegyek hőse, 1946, 15 oldal
  • A préri fantomja,[6] 1946, 15 oldal
  • Texasi randevu, 1946, 15 oldal
  • Az átkozottak völgye, 1947, 16 oldal
  • Billt leütik, 1947, 15 oldal
  • Hárman az igazságért, 1947, 15 oldal
  • A villámöklű, 1947, 15 oldal

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A házasságkötés bejegyezve a Bp. V. ker. állami házassági akv. 237/1927. folyószáma alatt.
  2. Magyar írók élete és munkái: Amikor a tolvaj zsarol
  3. A J. H. Busher írói álnevet többen, például Királyhegyi Pál is használta. Számítógépes szövegelemzés hiányában így Juhász Lajos szerzősége valószínű, de nem teljesen bizonyos. (Királyhegyitől A préri hőse és A halálos knockout jelent meg ezen a néven az Astra Kiadónál. Ott eligazít, hogy „fordítóként” Királyhegyi Pált tüntették fel.)
  4. J. H. Buchaer - feltehetően sajtóhiba. Viszont más forrás szerint ez vitéz Rozs Kálmán regénye hasonló álnéven.
  5. Csehszlovákiában is megjelent Dravci hôr címen egy J. H. Busher regény, de ennek feltehetően nincs köze Juhász Lajoshoz
  6. A borítón szerzőként: Milton C

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest: Akadémiai. 1963–1965.  
  • Új magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6804-7