Il–20M
| Il–20M | |
.jpg) | |
| Funkció | rádióelektronikai felderítő repülőgép |
| Gyártó | Znamja Truda Moszkvai Gépgyár |
| Tervező | Iljusin |
| Sorozatgyártás | 1968–1976 |
| Gyártási darabszám | 20 |
| Első felszállás | 1968 |
| Szolgálatba állítás | 1969 |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Il–20M témájú médiaállományokat. | |
Az Il–20M (oroszul: Ил–20М, NATO-kódja: Coot) szovjet rádióelektronikai felderítő repülőgép, amely az Il–18D utasszállító repülőgépen alapul. 1968-ban repült először, 1969-ben állították szolgálatba. Oldalra néző rádiólokátorral, optikai és optoelektronikai érzékelőkkel szerelték fel. Az Orosz Légierőben még szolgálatban áll. A jövőben a fejlesztés alatt álló Tu–214R felderítő repülőgép váltja fel.
Története
[szerkesztés]A Szovjetunió Minisztertanácsának Hadiipari Bizottsága (VPK) 1965. március 23-án bízta meg az OKB–240 tervezőirodát az Il–18 utasszállító repülőgépen alapuló rádióelektronikai felderítő repülőgép kifejlesztésével. Az Il–18-as kiválasztására ebben az időben logikus lépés volt, hiszen a gép az elektronikai eszközök és a kezelőszemélyzet befogadásához megfelelően nagy méretű volt, hatótávolsága a gazdaságos üzemű légcsavaros gázturbináknak köszönhetően kellően nagy volt, a rádióelektronikai felderítés pedig nem igényelt a célterülethez nagyon közeli repülést, így beépített fegyverzetre nem volt szükség. A fejlesztés során a gép a 17-es gyártmány (Izgyelije 17) gyári kódnevet kapta.
A prototípus megépítéséhez a Znamja Truda gyárban egy elkészült új Il–18D-t vettek alapul és ezt alakították át felderítő repülőgéppé. A prototípus elkészítése 1967. május 6-án kezdődött. A beépített nagyszámú elektronikai berendezés miatt a gép törzsét helyenként meg kellett erősíteni. A kis létszámú személyzet miatt a gép utasteréből eltávolították az utasszállító funkcióhoz szükséges berendezéseket és helyiségeket (pl. a WC-k többségét, a csomagtartókat). Átalakították az oxigénrendszert, és a személyzet valamennyi tagja olyan ülést kapott, amelyben ejtőernyővel foglalhatott helyet. Közel egy év alatt elkészült az első prototípus, amely 1968. március 1-jén emelkedett először a levegőbe. A gép parancsnoka Sztanyiszlav Bliznyuk, az Iljusin tervezőiroda fő berepülő pilótája volt. A berepülési programjával 1969-ben végeztek.
2018. 09. 17. napján egy szíriai SA-5 üteg lelőtt egy orosz Il-20M elektronikai felderítő repülőt. A hivatalos jelentés szerint a célba vett izraeli F-16C vadászbombázó közel repült az orosz repülőhöz és a rakéta átállt a nagyobb radarjelű, nagyméretű Il-20-ra. Az állítás azonban hiteltelen, mivel az SA-5 félaktív lokátoros önirányítású rakétája nem magától keresi a célt, hanem az 5N62 tűzvezető radar által besugárzott céljelet követi. E szempontból a rakétát a céltárgy mérete, radar visszhangjának erőssége nem befolyásolja annak célkövetését, a földi vezetési pont dönt erről.[1][2][3][4][5][6]
Műszaki adatok
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ „Israel: Russia accepts our take on Syrian downing of plane, coordination goes on” (Hozzáférés: 2018. szeptember 26.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ „Israel 'misled' Russia in Il-20 plane downing over Syria, defense ministry says”, The Defense Post, 2018. szeptember 23. (Hozzáférés: 2018. szeptember 26.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ „Russian Il-20 downed by Syrian missile after Israeli F-16s used it as cover during attack – MoD”, RT International (Hozzáférés: 2018. szeptember 26.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ Carlo, Kopp, (2009. június 28.). „Almaz 5V21/28 / S-200VE Vega / SA-5 Gammon / Зенитный Ракетный Комплекс 5В21/28 / С-200ВЭ 'Вега'”.
- ↑ „S-200 (SA-5 Gammon) | Missile Threat”, Missile Threat (Hozzáférés: 2018. szeptember 26.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ Trevithick, Tyler Rogoway and Joseph. „Russian IL-20 Surveillance Plane Went Down Off Syrian Coast During Israeli Missile Barrage (Updated)”, The Drive (Hozzáférés: 2018. szeptember 26.) (amerikai angol nyelvű)
Források
[szerkesztés]- Yefim Gordon, Dmitriy Komissarov, Sergey Komissarov: OKB Ilyushin – A History of the Design Bureau and its Aircraft, Midland Publishing, ISBN 1 85780 187 3, pp. 230–233.