Ugrás a tartalomhoz

IV. Lajos keleti frank király

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a keleti frank királyról szól. Hasonló címmel lásd még: IV. Lajos (egyértelműsítő lap).
IV. Lajos
IV. Lajos Arnulf fia
IV. Lajos Arnulf fia
Ludwig das Kind
Német király
Uralkodási ideje
900. január 21.[1] – 911. szeptember 24.
Koronázása
900. február 4.,[1] Forchheim
ElődjeArnulf keleti frank király
UtódjaI. Konrád keleti frank király
Életrajzi adatok
UralkodóházKaroling-ház
Született893 szeptembere
Altötting[1][2]
Elhunyt911. szeptember 24. (18 évesen)
Forchheim[1][2]
NyughelyeSzent Emmerám-apátság, Regensburg[3]
ÉdesapjaArnulf keleti frank király
ÉdesanyjaOta
Testvére(i)
Házastársanem volt
Gyermekeinem volt
A Wikimédia Commons tartalmaz IV. Lajos témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

IV. Lajos vagy Gyermek Lajos (németül: Ludwig IV. das Kind), (893 szeptembere[1] – 911. szeptember 24.[1][2][4]) keleti frank király 900-tól haláláig; uralkodása a magyar támadások megindulása mellett egyben a törzshercegségek – lotaringiai, bajor, frank – kialakulásának ideje is, ami egyet jelent az állandósuló belháborúkkal.[5] A fiatal uralkodó a kalandozásokkal csak súlyosbított, a nehéz helyzeten nem tudott változtatni.[5]

Élete

[szerkesztés]

Kezdet

[szerkesztés]

Karintiai Arnulf egyetlen törvényes fiaként született. 897-ben tették meg trónörökössé.[2] 900. február 4-én emelték a keleti frank trónra a forchheimi birodalmi gyűlésen, mely tisztséget 911-ig töltötte be. Ugyanebben az évben egy lotaringiai nemesi csoport letaszította a trónról Lajos féltestvérét, Zwentibold királyt, majd Lajost kiáltotta ki uralkodójuknak.[2] Ez a terület 911-ben kimondta leszakadását, és csatlakozott a Nyugati Frank Birodalomhoz.

Kiskorúsága idején Hatto mainzi érsek és III. Salamon konstanzi püspök gyámsága alatt állt.[4] A 901-es regensburgi, a 903-as forchheimi, valamint a 906-os triburi birodalmi gyűléseket a gyermek uralkodó nevében tartották meg. Teljesen független uralkodást a sokat betegeskedő király azonban nem tudott megvalósítani. A nemesség, valamint a püspökök gyűlései folyamatosan hatást gyakoroltak az uralkodóra. A legbefolyásosabb vezetők az időszakban Hatto mainzi érsek és Salamon konstanzi püspök voltak a királyi udvarban. A királyi hatalom ily módon való gyengülése hozzásegítette a hercegségeket, hogy megerősödjenek.

Lajos uralkodásának központját a délnémet területeken rendezte be, így Bajorországban, később Frankföldön.

Magyarok

[szerkesztés]

A királyi hatalom gyengülését gyorsították a magyarok rendszeres betörései a nyugat-európai területekre. 900-ban Bajorországba, 901-ben Karintiába törtek be.[1] Laibachnál ugyan vereséget szenvedtek, ami azt eredményezi, hogy az előző évben még velük szövetséget vállaló morvák békét kötöttek Lajossal, de ennek már nincs túl nagy jelentősége, a Morva Fejedelemség hamarosan magyar fennhatóság alá került.[1]

903-ban a magyarok újra feldúlták Bajorországot.[1] Hadjárataik ettől kezdve mind mélyebben érintik a birodalom területét.[1] A szláv dalemincekkel szövetségben 906-ban Szászországot zsákmányolták végig.[1]

A királyi hatalom e támadások ellen nem tudott fellépni, egy 600 évvel későbbi írás – a Johannes Aventinus által írt Annales ducum Boiariae (1522) – szerint 907-ben Lajos elrendelte:

„ Ibi decretum omnium sententia Ugros Boiariae regno eliminandos esse. / Ott egyhangúlag elhatározták: a magyarokat Bajorország területéről ki kell űzni.[6][7] ”
– Johannes Aventinus

A király a támadással Luitpold őrgrófot, Theotmár salzburgi érseket bízta meg. A pozsonyi csatában serege tragikus vereséget szenvedett. Az Osztrák őrgrófság határa ezzel hosszú időre az Enns folyó vonaláig húzódott vissza.[1]

908-ban Szászország és Türingia, 909-ben Svábföld, 910-ben pedig már négy német hercegség – köztük első ízben Frankföld – volt a magyar kalandozók célpontja.[5] A 16 éves Lajos maga is hadba szállt, de vállalkozása az augsburgi csatavesztéssel végződött.[5] Tíz nappal később Konrád frank herceg is vereséget szenvedett tőlük.[5] A következmények súlyosak voltak: az Enns-határ elfogadása és adó fizetése.[5] 911-ben a magyarok már a Rajnán túli területeket is végigpusztították.[5] Még ebben az évben 18 éves korában meghalt maga Lajos is.[5] Elhunytával a Karolingok német ágának is magva szakadt.[5] Földi maradványait Regensburgban helyezték végső nyugalomra.

A birodalom neve

[szerkesztés]

Lajos trónra lépésétől kezdve kezd megjelenni a Keleti Frank Birodalom megjelölésére a Németország (Alemannia,Germania) elnevezés.[5]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d e f g h i j k l Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6   26. oldal
  2. ↑ a b c d e Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 963 9075 12 4  , 415. oldal
  3. ↑ James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
  4. ↑ a b Magyar katolikus lexikon.  
  5. ↑ a b c d e f g h i j Weiszhár Attila - Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok, (Maecenas Könyvek, Budapest, 1998), ISBN 963-9025-66-6, 27. oldal
  6. ↑ Már kiirtani sem akarták a magyarokat?
  7. ↑ Vindiciae Arboris Genealogicae Augustae Gentis Carolino-Boicae : Ab Ipso Authore Vindicatae Contra Satyram Palignesii Cum Appendice Succincti Responsi Ad Authorem Ottonis Frisingensis Defensi, 291. oldal

Források

[szerkesztés]


További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]


Előző uralkodó:
Arnulf 		Következő uralkodó:
I. Konrád
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=IV._Lajos_keleti_frank_király&oldid=27138580”