I. Mithridatész pártus király
| I. Mithridatész | |
 | |
| I. Mithridatész arcképe a tetradrachmáján | |
| Ragadványneve | Királyok királya, Arszakész, Philhellén |
| Pártus király | |
| Uralkodási ideje | |
| I. e. 171 – I. e. 132 | |
| Elődje | I. Phraatész |
| Utódja | II. Phraatész |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Arszakida |
| Született | i. e. 195 |
| Elhunyt | i. e. 132 (62-63 évesen) |
| Édesapja | Priapatiosz |
| Testvére(i) | |
| Házastársa | Rinnu |
| Gyermekei |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz I. Mithridatész témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
I. Mithridatész (pártus nyelven 𐭌𐭄𐭓𐭃𐭕 Mihrdāt; † i. e. 132) a Pártus Birodalom királya i. e. 171-től haláláig. Hatalmas területeket hódított el belháborúktól szenvedő szomszédaitól, a Görög-baktriai Királyságtól és a Szeleukida Birodalomtól, ezzel közepes méretű országát Ázsia egyik legnagyobb birodalmává tette.[1] Vazallusává tette Elümaisz és Harakéné királyságait. I. e. 138-ban foglyul ejtette a Babilónia visszaszerzéséért hadjáratot vezető II. Démétriosz szeleukida uralkodót, aki házi őrizetben tartott és feleségül adta hozzá a lányát.
I. Mithridatész volt az első pártus uralkodó aki felvette a perzsa eredetű "királyok királya" címet. Hódításai miatt egyes történészek Nagy Küroszhoz, az Óperzsa Birodalom alapítójához hasonlítják.[2]
Ifjúsága
[szerkesztés]Mithridatész a pártus Arszakida-dinasztia harmadik uralkodójának, Priapatiosznak volt a fia. Nevének eredeti, iráni formája Mihrdāt, aminek jelentése Mithra adománya (Mithra a fény istene volt az iráni népeknél).[3] Több bátyja is volt, többek között I. Phraatész, aki apjuk i. e. 176-os halála után elfoglalta a trónt. A pártusok szokása szerint az uralkodót fia követi, Phraatész azonban szakított a tradícióval és Mithridatészt jelölte ki utódjául;[4] a 2. századi római történetíró, Iustinus szerint azért, mert meglátta benne a különleges tehetséget.[5]
Uralkodása
[szerkesztés]Phraatész mindössze öt évnyi uralkodás után i. e. 171-ben meghalt. Halálakor Parthia csak egyike volt a meggyengülő Szeleukida Birodalom határain megalakuló új, legfeljebb középhatalmi jelentőségű államoknak,[6] mint a Görög-baktriai Királyság, Kappadókia, Média Atropaténé vagy az Örmény Királyság (Armenia).[6] Mithridatész uralma kezdetben a Kaszpi-tenger délkeleti vidékére, a mai iráni Horászán tartományra, Hürkaniára, a mai Észak-Iránra és Dél-Türkmenisztánra terjedt ki.[6]
Keleti hódítások
[szerkesztés]
Mithridatész először keleti szomszédjára, a külső és belső háborúk által meggyengült Görög-baktriai Királyságra irányította a figyelmét. Görög-Baktria északon Szogdiával, délen Drangianával, délkeleten az indiai fejedelemségekkel háborúzott.[5] Új királya, I. Eukratidész (i. e. 171-145) trónbitorló volt és sokan ellenálltak uralmának, mint pl az Aria-beliek, akiknek lázadását feltehetően Mithridatész is támogatta.[7] Valamikor i. e. 163–155 környékén Mithridatész megtámadta Eukratidészt, legyőzte és elcsatolta tőle Ariát, Margianát és Nyugat-Baktriát.[8] Maga Eukratidész megtarthatta trónját, de csak mint a pártusok vazallusa (legalábbis Iustinus és Sztrabón szerint).[9] Északkeleten Merv városa biztosította a régió feletti pártus uralmat.[8] Az I. Mithridatész által kiadott bronzpénzek némelyikének hátoldalán elefánt és a "Nagykirály, Arszakész" felirat látható.[10] Mivel a görög-baktriai pénzeken elefántot ábrázoltak, feltételezik hogy ezeket az érméket Mithridatész Baktria meghódítását követően verethette.[10]
Nyugati háborúk
[szerkesztés]Ezt követően a pártusok magát a belháborúkkal lekötött Szeleukida Birodalmat támadták meg. Mithridatész hadjáratot indított Média tartomány ellen és i. e. 147-ben vagy 148-ban elfoglalta a fővárost, Ekbatanát.[11] A médek kormányzójává fivérét, Bagasziszt jelölte ki.[12] Folytatva a hadjáratot nyugat felé, hamarosan meghódították Média Atropaténét.[13][14] A király i. e. 141-ben birodalmához csatolta Babilóniát. Szeleukeiában pénzt bocsátott ki,[15] Babilonban pedig újévi ünnepséget rendeztetett, ahol az egymás kezét fogó Marduk és Istár szobrait vonultatták fel.[16] A birodalom adminisztratív központját Kelet-Iránból hamarosan a gazdag nyugati tartományokba helyezték át.[17] Mithridatész ezt követően Hürkaniába vonult, de seregei dél felé továbbhaladva meghódoltatták Elümaisz és Harakéné királyságait, valamint elfoglalták Szúzát.[15] A Pártus Birodalom ekkor már az Industól egészen az Eufráteszig terjedt.[18]
A régi pártus fővároson, Hekatompüloszon kívül Mithridatész királyi palotákat építtetett Szeleukeiában, Ektabanában, Ktésziphónban és az általa jelentősen felfejlesztett Mithradatkertben ("Mithridatész erődje) is.[19] A későbbiekben Ekbatanában - a volt méd fővárosban és a perzsa nagykirályok nyári lakhelyén - volt a pártus királyok nyári rezidenciája.[20] Egyes elképzelések szerint Mithridatész az általa alapított Ktésziphónt nevezte ki hatalmasra duzzadt birodalma fővárosának.[21] A szeleukidák még ezután is évekig belháborúikkal voltak elfoglalva, i. e. 142-ben pl. Diodotosz Trüphón hadvezér kiáltotta ki magát királlyá.[22] I. e. 140 körül azonban, amikor a szakák betörtek a Pártus Birodalomba és Mithridatész keleten volt lekötve, a szeleukidák kihasználták a lehetőséget volt tartományaik visszafoglalására.[21]
II. Démétriosz szeleukida király eleinte sikerrel vezette hadjáratát és megszállta Babilóniát, de végül vereséget szenvedett és i.e. 138-ban a pártusok őt magát is elfogták.[23] Mithridatész végigparádézott vele Média és Mezopotámia göröglakta városain, majd biztonságos távolságban, egyik hürkaniai palotájában helyezte házi őrizetbe. Démétriosz rangjának megfelelő körülmények között élhetett, sőt Mithridatész feleségül adta hozzá a lányát, Rhodogünét is.[24] Iustinus szerint Mithridatész az új szeleukida király, VII. Antiokhosszal szemben akarta felhasználni Démétrioszt (uralkodott: i. e. 138–129),[25] akit egyfajta vazallusi státuszba akart kényszeríteni; ezt a célt szolgálta házassága is.[25]
Mithridatész ezt követően büntetőhadjáratot indított vazallusa, a szeleukidákat segítő Elümaisz ellen és megszállta két nagyobb városát.[26][21] Nagyjából ekkoriban hódította meg az Elümaisztól közvetlenül keletre fekvő Persziszt; kormányzójának részleges autonómiát adott, mert feltehetően nem akart egy újabb konfliktusforrást a több irányból veszélyeztetett országában.[27][28]
I. Mithridatész i. e. 132 körül halt meg. Hódításai a kis pártus királyságot a Közép-Kelet nagyhatalmává változtatták,[21] egyes történészek Nagy Küroszhoz, az Óperzsa Birodalom alapítójához hasonlítják.[2] A trónon fia, II. Phraatész követte.[29]
Iustinus Világkrónikájában így ír Mithridatészről:
„[...] a parthusok és médek között háború tört ki. Mindkét nép (baktriaiak és pártusok) váltakozó hadiszerencsével harcolt, de végül a győzelem a parthusoké lett. Mithridates így erőben meggyarapodva Media fölé Vagasist teszi meg kormányzónak, maga pedig Hyrcaniába távozott. Miután innen visszatért, háborút viselt az elymaeusok királyával, majd legyőzése után ezt a népet is hozzácsatolta országához, és a parthusok hatalmát a Caucasus hegyétől az Euphrates folyóig terjesztette ki, számos népet a fennhatósága alá hajtva. Így lepte meg őt a betegség, és dicsőséges öregkorban, dédapjánál, Arsacesnél nem kisebb uralkodóként halt meg.[30]”
Mithridatész pénzei
[szerkesztés]
Az Arszakida-dinasztia az i. e. 2. század elejétől kezdve az Óperzsa Birodalom nagykirályainak helyét átvéve próbálta megszilárdítani helyzetét. Ezért kezdték azt terjeszteni, hogy a dinasztia alapítója, I. Arszakész II. Artaxerxész leszármazottja volt;[31] valamint felvették a régi perzsa uralkodói címeket is. I. Mithridatész volt az első, aki "királyok királyának" neveztette magát, bár utódai rendszeresen csak unokaöccsét, II. Mithridatészt követően használták rendszeresen ezt a címet.[31][21]
Korábban az Arszakidák pénzeiken az óperzsa szatrapák fejfedőjét, a baslik nevű sapkát viselték.[31] Az érme hátoldalán egy iráni lovasruhát viselő, ülő íjászalak látható.[32][33] I. Mithridatész korai pénzein szintén sapkában ábrázoltatta magát, uralkodása későbbi szakaszában viszont hellenisztikus királyi diadém van a fején;[34][35] megerősítve uralkodói imázsát a frissen elfoglalt területeken és gesztust téve a helyi elitnek. Ezt szolgálta a felvett Philhellén ("görögbarát") melléknév is.[36][37] Ezen érmék hátoldalán a görög Héraklész látszik, baljában bunkósbottal, jobbjában kupával.[38] A pártus korban az irániak hellenisztikus ikongráfiával ábrázolták isteneiket, így Heraklész a győzelem iráni istenét, Verethragnát reprezentálja.[39]
Mithridatész eleinte az Arszakész címet/nevet használta a pénzein, ami később Arszakész királyra, majd végül Arszakész nagykirályra módosult.[35] Az Arszakidák címként valamennyien felvették a dinasztia alapítójának, I. Arszakésznek (Arsaknak) a nevét.[4][40] Mithridatész pénzein néha az "akinek atyja isten" cím is látható; ebben fia, II. Phraatész is követte őt.[35]
Építkezések
[szerkesztés]Mithridatész uralkodása alatt Nisza városa, az Arszakidák korábbi rezidenciája teljesen átalakult.[41] A király átnevezte Mithradatkertre ("Mithridatész erődje") és itt teremtette meg az uralkodói dinasztia kultuszának központját.[41] A városban talált régészeti leletek között van egy letörött szakállas szoborfej, amely talán Mithridatészt ábrázolja.[42][35] Uralkodása alatt alapították a Tigris mentén, Szeleukeia közelében Ktésziphónt, a birodalom későbbi fővárosát.[43] Sztrabón szerint a város eredetileg katonai tábor volt azoknak a harcosoknak, akiket Mithridatész nem akart Szeleukeiában állomásoztatni;[43] idősebb Plinius viszont azt állítja, hogy azért alapították Ktészifónt, hogy Szeleukeiát elnéptelenítsék.[43]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Frye 1984, 211. o.
- ↑ a b Katouzian 2009, 41. o.
- ↑ Mayor 2009, 1. o.
- ↑ a b Daryaee 2012, 169. o.
- ↑ a b Justin, xli. 41.
- ↑ a b c Olbrycht 2010, 229–230. o.
- ↑ Olbrycht 2010, 234. o.
- ↑ a b Olbrycht 2010, 237. o.
- ↑ Olbrycht 2010, 236–237. o.
- ↑ a b Daryaee 2016, 40. o.
- ↑ Curtis 2007, pp. 10–11; Bivar 1983, p. 33; Garthwaite 2005, p. 76
- ↑ Shayegan 2011, 72–74. o.
- ↑ Olbrycht 2010, 239–240. o.
- ↑ Dąbrowa 2010, 28. o.
- ↑ a b Curtis 2007, pp. 10–11; Brosius 2006, pp. 86–87; Bivar 1983, p. 34; Garthwaite 2005, p. 76;
- ↑ Shayegan 2011, 67. o.
- ↑ Canepa 2018, 70. o.
- ↑ Garthwaite 2005, p. 76; Bivar 1983, p. 35
- ↑ Brosius 2006, pp. 103, 110–113
- ↑ Kennedy 1996, p. 73; Garthwaite 2005, p. 77; Brown 1997, pp. 80–84
- ↑ a b c d e Schippmann 1986, 525–536. o.
- ↑ Bivar 1983, p. 34
- ↑ Brosius 2006, p. 89; Bivar 1983, p. 35; Shayegan 2007, pp. 83–103, 178
- ↑ Brosius 2006, p. 89; Bivar 1983, p. 35; Shayegan 2007, pp. 83–103; Dąbrowa 2018, p. 75
- ↑ a b Nabel 2017, 32. o.
- ↑ Hansman 1998, 373–376. o.
- ↑ Wiesehöfer 2000, 195. o.
- ↑ Shayegan 2011, 178. o.
- ↑ Assar 2009, 134. o.
- ↑ Marcus Iunianus Iustinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig: Fülöp királynak és utódainak története. Szerk. Adamik Lajos, ford. Horváth János. Békéscsaba: Helikon Kiadó. 1992. ISBN 963 208 056 4 , 296. oldal
- ↑ a b c Daryaee 2012, 179. o.
- ↑ Sinisi 2012, 280. o.
- ↑ Curtis 2012, 68. o.
- ↑ Brosius 2006, 101–102. o.
- ↑ a b c d Curtis 2007, 9. o.
- ↑ Daryaee 2012, 170. o.
- ↑ Dąbrowa 2013, 54. o.
- ↑ Curtis 2012, 69. o.
- ↑ Curtis 2012, 69, 76–77. o.
- ↑ Kia 2016, 23. o.
- ↑ a b Dąbrowa 2010, 42–43. o.
- ↑ Invernizzi.
- ↑ a b c Kröger 1993, 446–448. o.
Irodalom
[szerkesztés]- Sztrabón: Geographica.
- Iustinus: Epitome of the Philippic History of Pompeius Trogus.
- Assar, Gholamreza F. (2009). „Artabanus of Trogus Pompeius' 41st Prologue”. Electrum 15, Kiadó: Kraków.
- Brown, Stuart C.. Ecbatana, Encyclopaedia Iranica, Vol. VIII, Fasc. 1, 80–84. o. (1997)
- Bickerman, Elias J. (1983). "The Seleucid Period". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 3–20. ISBN 0-521-20092-X.
- Bivar, A.D.H. (1983). "The Political History of Iran under the Arsacids". In Yarshater, Ehsan (ed.). The Cambridge History of Iran, Volume 3(1): The Seleucid, Parthian and Sasanian Periods. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 21–99. ISBN 0-521-20092-X.
- Brosius, Maria (2006), The Persians: An Introduction, London & New York: Routledge, ISBN 0-415-32089-5
- The Rise of the Arsacids and a New Iranian Topography of Power, The Iranian Expanse: Transforming Royal Identity through Architecture, Landscape, and the Built Environment, 550 BCE–642 CE. University of California Press, 1–512. o. (2018. december 7.). ISBN 9780520964365
- The Age of the Parthians, Ideas of Iran, vol. 2, London: I. B. Tauris, 2007
- Curtis, Vesta Sarkhosh (2007), "The Iranian Revival in the Parthian Period", in Curtis, Vesta Sarkhosh and Sarah Stewart, The Age of the Parthians: The Ideas of Iran, vol. 2, London & New York: I.B. Tauris & Co Ltd., in association with the London Middle East Institute at SOAS and the British Museum, pp. 7–25, ISBN 978-1-84511-406-0
- Curtis, Vesta Sarkhosh. Parthian coins: Kingship and Divine Glory, The Parthian Empire and its Religions, 67–83. o. (2012. december 7.). ISBN 9783940598134
- Colledge, Malcolm A. R.. Parthian art. Elek, 1–200. o. (1977). ISBN 9780236400850
- Dąbrowa, Edward (2009. december 7.). „Mithradates I and the Beginning of the Ruler-cult in Parthia”. Electrum 15, 41–51. o.
- (2010. december 7.) „The Arsacids and their State” XI, 21–52. o.
- Dąbrowa, Edward (2013. december 7.). „The Parthian Aristocracy: its Social Position and Political Activity”. Parthica 15, 53–62. o.
- (2018. december 7.) „Arsacid Dynastic Marriages”. Electrum 25, 73–83. o. DOI:10.4467/20800909EL.18.005.8925.
- Daryaee, Touraj. The Oxford Handbook of Iranian History. Oxford University Press, 1–432. o. (2012). ISBN 978-0-19-987575-7
- From Terror to Tactical Usage: Elephants in the Partho-Sasanian Period, The Parthian and Early Sasanian Empires: Adaptation and Expansion. Oxbow Books (2016. december 7.). ISBN 9781785702082
- Frye, Richard Nelson. The History of Ancient Iran. C.H.Beck, 1–411. o. (1984). ISBN 9783406093975 „false.”
- Garthwaite, Gene Ralph (2005), The Persians, Oxford & Carlton: Blackwell Publishing, Ltd., ISBN 1-55786-860-3
- Invernizzi, Antonio. Nisa, Encyclopaedia Iranica
- Katouzian, Homa (2009), The Persians: Ancient, Medieval, and Modern Iran, New Haven & London: Yale University Press, ISBN 978-0-300-12118-6
- Parthian and Elymaean Rock Reliefs, The Oxford Handbook of Ancient Iran. Oxford University Press (2013. december 7.). ISBN 978-0199733309
- Kröger, Jens. Ctesiphon, Encyclopaedia Iranica, Vol. IV, Fasc. 4, 446–448. o. (1993)
- Kennedy, David (1996), "Parthia and Rome: eastern perspectives", The Roman Army in the East, Ann Arbor: Cushing Malloy Inc., Journal of Roman Archaeology: Supplementary Series Number Eighteen, pp. 67–90, ISBN 1-887829-18-0
- Hansman, John F.. Elymais, Encyclopaedia Iranica, Vol. VIII, Fasc. 4, 373–376. o. (1998)
- The Persian Empire: A Historical Encyclopedia [2 volumes: A Historical Encyclopedia]. ABC-CLIO (2016. december 7.). ISBN 978-1610693912
- Mathiesen, Hans Erik. Sculpture in the Parthian Empire. Aarhus University Press, 1–231. o. (1992). ISBN 9788772883113
- Mayor, Adrienne. The Poison King: The Life and Legend of Mithradates, Rome's Deadliest Enemy. Princeton University Press, 1–448. o. (2009. december 7.). ISBN 9780691150260
- (2017. december 7.) „The Seleucids Imprisoned: Arsacid-Roman Hostage Submission and Its Hellenistic Precedents”, 25–50. o.
- (2010. december 7.) „Mithradates I of Parthia and His Conquests up to 141 B.C.”, 229–245. o.
- (2016. december 7.) „The Sacral Kingship of the early Arsacids I. Fire Cult and Kingly Glory”, 91–106. o.
- Pourshariati, Parvaneh. Decline and Fall of the Sasanian Empire: The Sasanian-Parthian Confederacy and the Arab Conquest of Iran. London and New York: I.B. Tauris (2008). ISBN 978-1-84511-645-3
- Roller, Duane. 2020. Empire of the Black Sea: The Rise and Fall of the Mithridatic World. Oxford University Press.
- Schippmann, K.. Arsacids ii. The Arsacid dynasty, Encyclopaedia Iranica, Vol. II, Fasc. 5, 525–536. o. (1986)
- Schmitt, Rüdiger. Personal Names, Iranian iv. Parthian Period, Encyclopaedia Iranica (2005)
- Shayegan, Rahim M. (2007), "On Demetrius II Nicator's Arsacid Captivity and Second Rule", Bulletin of the Asia Institute 17: 83–103
- Shayegan, M. Rahim. Arsacids and Sasanians: Political Ideology in Post-Hellenistic and Late Antique Persia. Cambridge University Press, 1–539. o. (2011). ISBN 9780521766418
- The Coinage of the Parthians, The Oxford Handbook of Greek and Roman Coinage. Oxford University Press (2012. december 7.). ISBN 978-0195305746
- Wiesehöfer, Josef. Frataraka, Encyclopaedia Iranica, Vol. X, Fasc. 2, 195. o. (2000)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a Mithridates I of Parthia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
| Előző uralkodó: I. Phraatész |
Következő uralkodó: II. Phraatész |
